Ki az én anyám, hogy csak úgy döntsön másokról? Az Isten?

Volt egyszer egy hajléktalan modell Nagybányán, minden festő őt használta Jézusnak. Ha kellett, ő volt Jézus a kereszten, Jézus a tónál, Jézus a Zazar partján. Aztán egyszer az egyik féltékeny művész elvitte a csavargót borbélyhoz, megfürdette, felöltöztette decens ruhába – épp mielőtt „Jézus” egy másik festőhöz indult modellt állni. A keserédes sztori igaz, be is építette Kályha Kati című művébe Szálinger Balázs, aki két és fél évvel ezelőtt leköltözött egy hónapra az erdélyi kisvárosba, hogy helyben kutakodjon, mielőtt megírja drámáját. Ablonczy Balázs történész Trianon-kutatásaiból is tájékozódott, valamint megkeresett nagybányai helytörténészt, műgyűjtőt – hogy történelmileg abszolút hiteles legyen a Kályha Kati.


Az első világháború idején állt egy kocsma a városka Kispiac nevű főterén, Szálinger keresztelte el Kályhának. A darab szerint ezt működtette Kati, aki a kocsma melegében menedéket adott a nincsteleneknek, és közben fő életcélja az volt, hogy gyermekeit – a tizennyolc éves Tomit és a tizenhat éves Incit – minél feljebb juttassa a ranglétrán.

Kályha Kati fia, Tomi (Nagy Márk) és Stoll Zoltán festőtanonc (Porogi Ádám)


El nem ítélendő anyai törekvése sikeres is volt, amíg a nagy háború közbe nem szólt. „Nagybánya magyar város volt a századfordulón, és engem az izgatott, milyen élmény az egy közösségnek, amikor a jól megszokott helyzetre rávonul egy új világ” – mondja Szálinger Balázs. Az első világháború végével ugyanis Nagybányát rövid idő alatt megszállták a románok, és a dráma éppen ezt a történelmi pillanatot, a Trianon előtti időket örökíti meg, méghozzá alulnézetből: csavargók, léhűtők, kurvák és művészek szemszögéből. Merthogy a vihar előtti bénultságban és kiszolgáltatottságban az emberek különbözőképpen próbálják kihasználni, de leginkább is túlélni a körülöttük épp kifordulni készülő világot.