„Ha majd életem végén megjelenik a kaszás, mit is mondjak neki, mi jót csináltam? Jó sok nyereséget a banktulajdonosoknak? Gondoltam, inkább összerakok egy kortárs műgyűjteményt, ami emberek életét változtathatja meg.” Kovács Leventével elég öt percet beszélgetni, és biztosan kíváncsi leszel az életére, de valószínűleg kevés lenne egy egész nap is, hogy elmesélje csak a legfontosabb dolgokat – annyi mindennel foglalkozik. Sokan 2021-ben figyeltek fel filantróp tevékenységére, amikor a debreceni Modemben kiállították Evangélium 21 című, feleségével, Kovács-Szabó Tímeával közös kortárs képzőművészeti gyűjteményét. Holott egészen fiatal kora óta adakozik, olyan családban nőtt fel, ahol természetes volt másoknak segíteni.
„Nálunk lényegében mindenki protestáns lelkész, az üknagyapámig felmenően, így az anyagi lehetőségek nyilván korlátosak voltak a családban. De nem volt kérdés például, hogy lelkész öcsém, Dávid az elsők közt ment az ukrán határra a menekülteknek segíteni, és nemcsak a gyülekezetünk, de például a nővérem is befogadott egy családot, aki a háború kitörése után Magyarországra jött” – mondja. Aztán elmesél egy sokkoló történetet: egy tízéves ukrán menekült kislányt és az édesanyját látta vendégül, és a kislányt elvitték egy játékboltba, hogy válasszon magának játékokat. „Nagyon régóta nem látta az édesapját, egyetlen táskával menekültek el. Egy játékpisztolyt választott. El kellett neki mondanunk, hogy a pisztolyon túl is van élet.”

Levente lelkész édesapját büntetésből küldték Dél-Baranyába vélt 1956-os tevékenysége miatt. Éveken át megszervezte, hogy az őrbottyáni szeretetotthonban lakó fogyatékos gyerekek nyaranta eltöltsenek a parókiájukon egy-egy hetet. A környékbeli háztartásbeli asszonyokat pedig felutaztatta az intézetbe segíteni, tehermentesíteni az ott dolgozókat.

„Emlékszem gyerekkoromból az intézetből például a Sanyóra, aki olvasni nem tudott megtanulni, de művészin rajzolt épületeket, a homlokzati feliratokat pedig betűszerű jelekkel pótolta. Meg Pepére, akinek a karja és a lába béna volt, a tolószéket a könyökével irányította. A tolószékét a béna ujjai közé kötözött csavarhúzóval szerelte” – sorolja Levente.

Mivel közben maguk sem éltek jól, egyszer segített a szüleinek például tojást szerezni, hogy tudjanak a vendéggyerekeknek főzni. „Mindenkinek azt mondtam, ha nem tudja ingyen adni, természetesen fizetünk érte. De azért ha tudja, adja ingyen, mert ők igazán rászorulnak. És adták. Ismertek minket, tudták, hogy nálunk vendégeskednek a fogyatékos gyerekek.” Szerinte ma ugyan erősen lemaradt a magyar társadalom adományozásban nemzetközi összehasonlításban, ám sokszor az is gond, hogy kérni nem tudunk, vagy nem merünk.
De a példa talán ragadós – vallja, majd elmeséli, hogy nemrég például egy kollégája hazamenve látott egy kukában turkáló idős embert, és azonnal nekiadta az összes pénzét, ami a tárcájában volt. „Nem azt mondom, hogy az elvetett mustármagból mező nőtt ki, de alakul a bokor.” Ő maga nagyjából teljes jövedelme tíz-húsz százalékát jótékonykodásra költi, és bár szerénykedik, de unszolásomra kiszámolja, hogy 100–150 milliónál biztos jár az elmúlt tíz évben.

Néhány dolgot biztosan jól csináltam
Péntek késő délután üres a bankszövetség József nádor téri irodája, Levente az egyetlen, aki még bent van, persze öltönyben, nyakkendőben. A szobája akár egy múzeum: az asztalok és a vitrinek tele régi írógépekkel, vasalós kártyalehúzóval, egykori kupákkal és pénzszámológépekkel. „Amikor a 70-es évek végén lecserélték az öntöttvas írógépeket műanyagokra, én ötven forintért megvettem ezt a régit a volt iskolámtól, így tizennégy évesen már volt írógépem. Mert azt gondoltam, egy értelmiségi embernek az kell, hogy legyen, és mire felnövök, legalább már meglesz nekem” – mondja. Aztán egy másik antik csodát mutat, egy Remington 12-est, amit felajánlott a Pénzmúzeumnak, mert pont a jegybank alapításával egykorú, azaz 1924-es, mint a többi tárgy, amit a bankári bemutatóasztalon terveznek elhelyezni.ű
Azt is lelkesen elmagyarázza, mi a különbség a háború előtti és utáni írógéppéldányok között. „Olyan ez, mint a kabrió, az sem volt korábban. Nézd meg, ezen még van első merevítő, hogy a sok ütéstől ne torzuljon el a váz, de ezen, a háború utánin már nincs merevítő. Tehát ez már kabrió. Ez meg itt a legelső típusú pénzszámológép, amit az országban használtak a kétszintű bankrendszer elindulásakor. Én pénztárosként kezdtem, gondoltam, kell, hogy legyen ilyenem.”

Miután ugyanis hazajött Amerikából, ahol matematika-fizika szakos tanári végzettségével, ösztöndíjjal magániskola-vezetést tanult, vissza kellett térnie felesége munkája miatt Debrecenbe. Bár előtte Pápán megbecsült tanár volt, Debrecenben egyetlen igazgató sem vette fel tanárnak. „Gondolom, féltek, hogy akkor ki lesz majd az igazgató. Továbbá nem vettek fel szállodaportásnak, utazási ügyintézőnek, vámügyintézőnek sem, így lettem végül pénztáros, méghozzá először éjszakai pénzfeldolgozó a CIB bankban.” Ott aztán olyan jól teljesített, hogy három év és két hónap után már vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki. „Néhány dolgot biztosan jól csináltam” – jön a magyarázat.

Merthogy még Amerikában összeismerkedett az Amway alapítóival, így az ő módszereiket igyekezett elsajátítani az ügyfelek meggyőzésére. Sokasodtak is a betétesek, a CIB legnagyobb betétgyűjtő fiókja lett az, ahol Levente dolgozott. Sőt, nemcsak ügyfélszerzési taktikákat, de adományozási kultúrát is tanult az Amwaytől. A gyáralapítók a michigani Calvin Egyetemre jártak korábban, és versenyt űztek abból, hogy egy-egy évben melyikük ad több pénzt a volt iskolájának.

Megfogta James Heiskell amerikai példája is: a Coca-Cola egyik főmérnöke és részvényese, aki mellesleg a dobozos kólát is feltalálta, feleségével presbiteriánus iskolát alapított. „Akkor jöttem rá az adományok révén a teremtés fontosságára. Csak az a különbség, hogy ami náluk a college, az nálunk a gimnázium.” Így a pápai gimiből, ahol korábban tanított, öt gyereket küldött ki a pénzén egy-egy félévre Amerikába tanulni. Utána matematikaversenyeket támogatott, többek között laptopokat vett a győztes gyerekeknek.

„Fontos a banki felsővezetői gyakorlat, így tudsz politikusokkal vagy más banki vezetőkkel tárgyalni, a másik kritérium a tudományos végzettség, és én egyetemi tanárként a doktori iskola törzstagja is vagyok, meg persze elvárt némi társadalmi aktivitás, nyitottság is” – mondja, amikor óvatosan rákérdezek, hogyan jött 2011-ben a bankszövetségi titulus az egyházi aktivitás mellé, nyilván sok év bankvezetői múlt után. Rengeteg tisztsége mellett ugyanis a Külső-Józsefvárosi Református Gyülekezet presbitere is.

A tizedből persze gyülekezetének is jut. Mivel az egyházközség temploma a második világháborúban bombatalálatot kapott, a szószékhez nem illő asztallal pótolták a megsérült darabot. Őt pedig zavarta a stíluskülönbség, így legyártatott diófából egy barokkos stílusú Úrasztalát. Azt mondja, kisebb vagyon ma ilyet csináltatni.

Sokat jár múzeumba, és Olaszországban fészkelte be magát a fejébe a gondolat: ha az lesz a kérdés kétszáz év múlva, hogy a mi korunkban milyen egyházi tárgyak születtek, fel tudunk-e mutatni valamit? Felkereste az egyik legnagyszerűbb magyar ékszerdizájnert, Varga Miklóst, aki több királyi családnak is beszállítója volt, és felkérte, készítsen kortárs kelyhet és kenyérosztó tányért a sajátos, nemzetközileg szabadalmaztatott lézertechnikájával. Úgy rendelkezett, hogy ötven évig használhatja a gyülekezet, utána be kell adni a Ráday Múzeumba, hogy az utókor majd lássa: az ezredforduló tájékán is volt méltó egyházi művészet.

Védőszent búzaszemekből
A ma emberét a mai művészet tudja leginkább jócselekedetekre inspirálni. A barokk templom nem igazán tud megszólítani – ez volt az indíttatás az Evangélium 21 kortárs gyűjtemény létrehozása mögött. Tapasztalatai szerint sajnos sok embernek fogalma sincs az európai kultúra alapjairól, ő pedig szeretné, hogy jobban megértsék a gyökereiket. „Kiválasztottam 365 igeverset, olyanokat, amik a templomba nem járó embernek ma a legfontosabb kultúrtörténeti vagy humanitárius üzeneteket hordozzák, ebből 99 jutott a négy evangéliumra, ezeket csoportosítottam, vagyis az esszencia esszenciáját alkottam meg, és ezen tizenkét témára kellett tizenkét kortárs művésznek elkészítenie az installációját, és bemutatnia, mi is az aktuális üzenet a 21. századi embernek.”

Mátrai Erik például a négy evangelistát úgy ábrázolta, hogy Szent Mátét, aki vámszedő volt, és ma a bankárok védőszentje, bankjegyekből rakta ki – ez a kép az első, amit meglát az ember, ha belép Levente irodájába. A szemközti falon ott van Márk, az agrárium védőszentje búzaszemekből, a festőké, Lukács feldarabolt festményekből, a költőké, Jánost csupa A, B és C betűkből. Aztán mutatja a kiállítás anyagából készült albumot, amit a pápa is megkapott Novák Katalin államfői látogatásakor. Az egyik legmonumentálisabb alkotás Asztalos Zsolt asztalosműhelyben meghajlított lécbekől álló installációja. Azt mutatja, hogy az igaz tanítás egész életünkben formál minket, kinek így, kinek úgy alakítja a személyiségét.

Mert ha csak egy látogató életét megváltoztatta a kiállítás, már érdemes volt megcsinálni, vallja Levente. Később kiderült, hogy már a tizenkét művész közt is volt ilyen. Egyikük azt mondta, neki a művészi ábrázolására hatott olyan erőteljesen a projekt, hogy „van az ez előtt és van az ez után, utóbbi immár nyilvánvaló vagy elrejtett bibliai jelképekkel”. Egy másik művész pedig azt mesélte, hogy elkezdte mindennap olvasni a Bibliát a feladat inspirációjához, és így a súlyos műtétjére is fel tudott készülni. És az sikerült is, immár egészségesen alkot.
Levente teológiai háttérrel segítette a művészeket, és mindannyiukat arra kérték Petrányi Zsolt kurátorral, hogy aki előtte és utána alkot, azzal beszélgessen, hogy koherens legyen a gyűjtemény. Most hasonló produkcióra készül Mózes öt könyvéből is. „Ott is megvan a tizenkét egység, sőt már a művészek egy része is, remélem, jövő nyárra elkészül.”

Az evangéliumi gyűjteményre – a maga munkáját nem számítva – hatvan–hetvenmillió forintot költött, és ingyen kölcsönzi kiállításokra. A 2021-es debreceni kiállítás idején több hétvégén lement ingyenes tárlatvezetést tartani. „Akkora vastapsot kaptam, hogy színházban éreztem magam.” Márciusban Rómába utazik a kollekció, aztán a Szegedi Szabadtéri Játékok idején Szegeden lesz látható. És Levente éppen a római megnyitó után fog újra találkozni a családjával – a karácsonyi hazalátogatásuk után bő két hónappal. Felesége ugyanis a tengerentúlon konzul, és vele van az öt fiukból négy, ők mind kint tanulnak, a legidősebb dolgozik csak Magyarországon mint fogorvos. „Évente összesen hatszor látjuk egymást, vagy én megyek ki hozzájuk, vagy jönnek ők haza. Pedig több kellene a fiúknak az apai szigorból, végtére is fegyelmezett katonákat nevelünk.”