Koligyer Zoltán nyolcéves koráig még biciklit sem látott, ma már milliárdos kerékpárgyára van az Alföldön. A Koliken bringabizniszt néhány éve már a második generáció felügyeli, és a kiskunhalasi üzemben éppen az exportot és az elektromos kerékpárokat célozzák meg.
2020. januárjában rendkívüli év kezdődött a kiskunhalasi kerékpárgyárban. A Koliken márkát megalapító és a céget csaknem harminc éve vezető Koligyer Zoltán éppen akkor adta át a stafétát a második generációnak. Bár Bence fia korábban már több projektbe is bekapcsolódott, a vezércsere még ehhez képest is villámgyorsan ment végbe. „Mindent rögtön átvett. Nem éreztem volna jónak, hogy az átadás közben még beleszólok a dolgokba” – mondja az alapító apa.
Bence nagy tervekkel indult neki az évnek, a cégvezetés átalakítása mellett a termékpalettát is meg szerette volna újítani. De alig telt el két hónap, és nem várt probléma ütötte fel a fejét: a koronavírus. A boltok bezártak, mindenki otthon maradt, a kerékpárok iránti kereslet hirtelen beszakadt.
A március a bicikligyár egyik legerősebb hónapja szokott lenni, ehhez képest 2020 harmadik hónapjában a szokásos kerékpármennyiség felét sikerült eladni. Ez még egy tapasztalt cégvezetőt is próbára tett volna, hát még az ügyvezetéssel éppen ismerkedő új generációt. „Emlékszem, ahogy apa, a sógorom és én sétáltunk az üzem hátuljában. Tanácstalanul kérdeztük apát, hogy na, ilyenkor mi a teendő?” – meséli Bence. Húsz nyerget szeretnénk. Legyen inkább négyszáz!
Egy könyvvel kezdődött: Babocsai Zsolt és David Vermeersch a masszív táplálkozási tévhiteket cáfoló China Studyhoz kötik a megvilágosodásukat. Miután elolvasták, elkezdtek megszállottan tanulni az egészséges táplálkozásról. Aztán le akartak számolni azzal, hogy a reggeli vagy finom, de egészségtelen, vagy egészséges, de ehetetlen, így 2016-ban belevágtak az itthon akkor még nem igazán ismert granolák gyártásába.
Írta: Varga Veronika
Péntek este fél hatkor már csak a két tulajt találom a Viblance újpesti üzemében – a százmilliós nagyságrendű éves forgalom ismeretében ez elsőre meglep. Volt idő, amikor minden külső szakértővel együtt húszan voltak, stabilan azonban mindössze tíz–tizenhárom ember dolgozik a havi átlag hat–nyolc, kiugró hónapokban tíz tonnát is elérő mennyiségű granola és zabkása előállításán.
Babocsai Zsolt és David Vermeersch nevetve mesélik, hogy a legtöbb ember azt hiszi, egy gazdag nő áll mögöttük. De ami a nehézség volt cégük felépítésében, az a legnagyobb büszkeségük is: az anyagi és a szellemi tőkét is kizárólag ők tették bele, nincs a háttérben gazdag család vagy befektető, nulláról indultak, egy pici garázsból, és még most is csak forgatják vissza az eredményüket.
Két laza fiatal srác ül velem szemben az egyszerű irodában, mindketten farmerben. Tényleg olyannak tűnnek, akiknek nem a külsőségek a fontosak. Nem váltak trendi fiatal vállalkozóvá, nincs drága órájuk vagy sportkocsijuk, ők még mindig ugyanaz a két fiú a garázsból, akik hat-hét évvel ezelőtt az indulásnál voltak. Ha valamit meg akarnak beszélni az interjú alatt, azonnal átváltanak angolra, érezhető az összhang, nehéz elképzelni, hogy nagy vita vagy feszültség valaha kialakulna köztük.
Feketeöves életmódváltók 2009 környékén ismerkedtek meg, és lettek barátok. David Belgiumban született, Magyarországra jött tanulni, MBA-t végzett a CEU-n. Zsolt akkoriban mint magántanár angolt tanított, és klubot szervezett itt élő külföldieknek, ahol találkozhattak, beszélgethettek. Egy közös ismerős itt mutatta be őket egymásnak, mert tudta, hogy mindketten gondolkoznak valamilyen bizniszben. Igaz, ekkor még nem volt biztos, hogy David Magyarországon marad. A következő hét évben Belgiumban dolgozott az egyik vezető üzleti tanácsadó cégnél, de gyakran visszajárt, majd 2016-ban Budapestre költözött. Közben Zsolt egy évig Dél-Amerikát járta mint digitális nomád, és két olyan fontos inspirációt kapott, amik végül meghatározták régóta tervezgetett üzlete irányát.
„Egyrészt ott láttam először, hogy vegán hippik két krumpliból meg egy répából milyen terülj-terülj asztalkámat képesek varázsolni, és ez átkattintotta bennem, hogy a főzés ilyen is lehet. Húsmentes is, egyszerű is, finom is. A másik az volt, amikor elmentem egy csokimanufaktúrába egy kakaóbabültetvényen, és láttam, mit (nem) raknak abba a csokiba, aminek kilencvenszázalékos a kakaótartalma. Belegondoltam, hogy mi van a másikban, aminek csak huszonhat. Ledöbbentem, hogy egészen addig soha nem olvastam el az összetevők listáját az élelmiszereken. Azzal a céllal mentem ki, hogy megtaláljam, mi lesz a következő lépés az életemben, ám innentől egyértelmű volt az irány: olyan élelmiszert kell az embereknek adni, ami nincs tele szeméttel. És akkor hazajöttem.”
Közben David is elkezdett ismerkedni az egészséges táplálkozás tudományával. Ő már rég vegetáriánus volt, és azt hitte, ezzel mindent meg is tesz az egészségéért. De a China Study című könyv az ő szemét is felnyitotta. „Ezt olvasva jöttem rá, hogy eddig mennyire bedőltem az ipari kommunikációnak, például annak, hogy a narancslé egészséges, mert tele van C-vitaminnal, a tej meg azért, mert tele van kalciummal. Iszonyú hülyének éreztem magam, hogy eddig azt képzeltem, mindent jól csinálok – meséli. – Mindketten elolvastuk ezt a könyvet, és utána még számtalan másikat is.” Intézményes táplálkozástudományi, dietetikai képzésre nem jártak, de azt mondják, ennek inkább örülnek. „Mert akkor nem tudnánk, amit most tudunk.”
Már tíz éve, ahogy ők mondják, aspirálnak a teljes értékű növényi étrendre. „Az biztos – mondja David –, hogy mi nem veszünk a boltban húst vagy sajtot, de ha otthon a mama almáspitéjébe tojás vagy tej kerül, nem kezdjük el kipiszkálni.” Abban viszont nem kötöttek kompromisszumot, milyen összetételű és minőségű termékeket fognak gyártani.
Tényleg garázsból indult a garázscég Jó ideje foglalkoztak már a közös biznisz lehetőségével, azt biztosan tudták, hogy valamit együtt szeretnének csinálni. Davidnek is voltak elképzelései, sőt már korábban is belekezdett néhány dologba, Zsoltnak pedig Dél-Amerikából hazatérve az volt az ötlete, hogy egy egészséges éttermet kellene nyitni. Erről aztán hagyta magát lebeszélni, ma azt mondja, szerencsére. Felvetődött az is, hogy a korábbi években megszerzett tudást kellene valahogyan hasznosítani és megosztani másokkal, de hamar elvetették, hogy online tudásmegosztásból keressenek pénzt.
A granola ötlete főként Davidtől jött, Belgiumban akkoriban már népszerű volt. Látta, hogy a reggelizésnek milyen kultúrája van kint, és ezek a termékek milyen minőségben kaphatók. Így indult az egész: le akarták cserélni az itthoni kifli-párizsi vonalat olyan reggelikre, ami amellett, hogy egészséges, finom is.
Hamar találtak egy sütésre alkalmas garázst Pesthidegkúton, ott kezdődött el az első termék fejlesztése és tesztelése. „Vettünk egy sütőt, az alapreceptet nem volt nehéz megtalálni, most is millió van fent online. Az elsőt megcsináltuk, de nagyon sokáig nem jött ki, amit szerettünk volna” – meséli Zsolt. Volt, hogy a sütőt akarták visszaküldeni a gyártónak, mert azt hitték, azzal nem stimmel valami. Akkor még kizárólag Magyarországról szerezték be az alapanyagokat, kis mennyiségben tudtak csak vásárolni, így jóval drágább volt minden. Az elején nem tudták megugrani, hogy egy raklappal felhalmozzanak az összetevőkből. „Zöldfülűként azzal semmiképp sem számoltunk, hogy ennek az egésznek milyen forgótőkeigénye lesz.”
Mire az első granolát mindketten tökéletesnek érezték, több mint százszor futottak neki. A mércét azóta is magasra teszik, ha egy új termék nem üti meg a szintet, nem kerül piacra. Az „elmegy” és az „úgyis megveszik” náluk nem oké.
A disznósajtos asztal mellé kerültek A legelején csak egy-két bioboltban voltak bent a termékeik, később elkezdtek piacokra, boltokba járni kóstoltatni. „Belgiumban öregek járnak a piacra, ezért én azt mondtam, ilyen helyre biztos nem akarok menni” – mondja David, de kíváncsiságból, és persze, mert meg kellett ismertetni a terméket a fogyasztókkal, végül mégis kipróbálták. Az első alkalom egy karácsonyi termelői piac volt. „Mínusz tíz fokban álltunk ott egész nap a hurkák és kolbászok között, úgy éreztük, nagyon hosszú nap lesz.” Röhögve mesélik, hogy a disznósajtos asztal mellé kerültek, és amikor kis tálkákban kitették a kóstolót, az embereknek fogalmuk sem volt, mi az, sokan azt hitték, töpörtyű. Végül rengeteget kóstoltattak, és el is adtak a granolából. „Hihetetlen érzés volt ott állni az első termékünkkel, és mindenkinek megmutatni. Pláne látni, hogy ízlik nekik – mondja David. – Nagyon sok márka hirdeti magáról, hogy egészséges, de az igazság az, hogy az embereknek nem ez a legfontosabb. Az első, hogy finom legyen, és mellesleg tök jó, ha egészséges.”
Az, hogy nyitottsággal találkoztak, és közvetlenül tudtak beszélgetni a vevőkkel, nagy lökést adott a termékfejlesztésben is. A visszajelzéseket napok alatt beépítették a termékekbe, és új ízeket próbáltak ki, olyanokat, amiket a vásárlók kértek. Ezután még évekig járták a piacokat és a boltokat, ahogy Zsolt megfogalmazta, ez lett a csodafegyverük. „Azt nehéz kommunikálni, hogy nagyon finom. Azt, hogy ez finomabb, mint a többi, nem is lehet, és nyilván szubjektív is. Viszont ahol megfordultunk és kóstoltattunk, ott utána látványosan megugrott a forgalmunk.”
Hetvenből hétszáz négyzetméter Az első zacskókat 2016 szeptemberében adták el, az első szintlépést 2017 első negyedévére teszik. Zsolt az első hat hónapban még online marketinges volt egy ügynökségnél, fél év múlva kilépett. David egy másik vállalkozását tette parkolópályára a közös projektért. Megélni még messze nem tudtak ebből, de már volt fix bevétel, és a cég igényelte, hogy mindketten teljes erővel, teljes munkaidőben foglalkozzanak vele. Egy évvel később átköltöztek a mostani üzembe, ami a korábbi kis garázs tízszerese volt méretben, és tízszeres ugrás a bérleti díjban is. Két darab négytálcás sütővel érkeztek meg a hatalmas területre, a gyártásban csatlakozott hozzájuk két kolléga, de egy évig így is „összesen négyen futkároztunk itt a hétszáz négyzetméteren”.
A költözés után egy évig lényegében azért dolgoztak, hogy kifizethessék a bérleti díjat. Itt elmondásuk szerint is egy picit túl merészet húztak, ezért elindultak más viszonteladói csatornák felé is. Bekerültek nagykereskedésekbe, nagy láncokhoz, jöttek az új termékek, beindult a webshop, így végül sikerült megerősödniük.
Tavaly a beszerzésben érezték még a covid utóhatásait, érintette őket a kata eltörlése miatti bizonytalanság, jelentős volt az alapanyagárak és az energiaárak emelkedése. Nem panaszkodnak, de elmondják, hogy azt a drágulást, ami az élelmiszerárakban az elmúlt hat–nyolc hónapban megmutatkozott, ők a nagy láncok nyomása miatt nem tudták beárazni. Fennállásuk hat éve alatt összesen húsz százalékot emeltek, ma a kezdeti 1490 helyett 1790 forintba kerül egy doboz granola, és több is van egy dobozban, mint eredetileg. „Ma egy pékségben dupla, tripla árakat fizetünk mindenért, így azt kell mondjam, régen lehet, hogy luxustermék volt a granolánk, de ma már nem az” – így Zsolt.
Marad a manufaktúra, indul az edukáció Már csaknem háromszáz partnerük van, a Viblance-termékek szinte az összes nagy élelmiszerüzletben, drogériában, bioboltban kaphatók. Sőt nemcsak a környező országokba, de például a balti államokba is viszonylag jelentős mennyiségeket szállítanak. Webshopjuk már az értékesítés harmadát adja. Úgy érzik, jó döntés volt relatíve hamar elindítani, mert mostanra erős, lojális vevőbázisuk alakult ki. „Közvetlen, szoros kapcsolatunk van velük. Mint régen a piacokon.”
Két éve dönteniük kellett, milyen irányába mennek el. Nagybefektetők, gyárépítés, bérgyártás, vagy maradnak a mostani kapacitású manufakturális kisüzemnél, és a mennyiség helyett a minőség marad a fókuszban. Utóbbit választották. Bérgyártási igénnyel egyébként minduntalan keresik őket, de továbbra sem vállalnak ilyesmit. „Lehet, hogy hihetetlen, de nálunk nincsenek gyártósorok, nem az van, hogy két ember megnyom egy gombot, itt betesz valamit, ott meg kijön a kész termék. Ez nagyrészt manuális munka, annak minden előnyével és hátrányával.” Szeretnének az életmódváltásuk és megszerzett tudásuk alapján, szakemberekkel együttműködve valamiféle választ adni arra az egészségügyi krízisre, ami szerintük az országot érinti. „Évente egy-két Esztergom méretű városnyi ember hal meg olyan betegségben, amit életmódváltással meg lehetne előzni” – magyarázza Zsolt.
„Négy ponton lehetne a problémához nyúlni. Az első, hogy mit eszik az ember, a második a tudás, hogy milyen étrendet érdemes követni, milyen tévhitekkel kell leszámolni” – mondják. A harmadik szerintük a szabályozás. Például üzemelhet-e kólaautomata az iskolákban, vagy hogy mennyi a zöldség-gyümölcs áfája. „Erre nincs ráhatásunk, ahogy az addiktív evés érzelmi hátterű problémáira sincs, ami szintén sokakat érint. Az első kettőben viszont próbálunk új utakat és jó példát mutatni. Nem érdemes megvárni az orvosi diagnózist, hiszen kis változtatásokkal nagy lépéseket lehet tenni az egészség felé, és ehhez még csak fekete öves vegánnak sem kell lenni. Elég több zöldséget, gyümölcsöt, gabonát, diófélét és kevesebb minden mást enni.”
Nem kell nyúllá változnunk Szabó Adrienn klinikai dietetikus szerint is sok beteg rizikóját érdemben lehet csökkenteni a helyes táplálkozással, de abban árnyalja a képet, hogy mit is jelent valójában a helyes táplálkozás, mert erről egyre nagyobb káosz uralkodik a fejekben. „Az étkezés sokkal egyszerűbb és természetesebb dolog, mint amivé a naponta százával ránk ömlő táplálkozási tanács hatására vált. Óriási stressznek vagyunk kitéve, mert egymás után jönnek szembe a szakmailag megalapozatlan tanácsok és egyoldalú, ténynek beállított tévhitek: a napraforgóolaj káros, a tészta hizlal, a Himalája-só, a méz, a barna cukor egészségesebb, a tej meg gyulladáskeltő.” Azt mondja, sohasem önmagában egy bizonyos élelmiszer fogyasztása a káros, sokkal inkább az egyoldalú táplálkozás. „Ne az legyen a kérdés, hogy mit vegyünk el magunktól, hanem hogy mit adjunk hozzá ételeink listájához, hogy étrendünk változatosabb, finomabb, tápanyagban gazdagabb legyen.” Néhány példát is felsorol: natúr olajos magvakat, száraz hüvelyeseket, teljesértékű gabonaféléket, zöldségeket, gyümölcsöket. Tartózkodjunk a feldolgozott élelmiszerektől is, de „nem kell nyúllá változnunk, vagy erőszakot tennünk magunkon nap mint nap”. Fontos, hogy a témát övező óriási zajban megtaláljuk a hiteles forrásból származó infókat.
Élhettek volna gazdag német Buddenbrook családként, ehelyett Magyarországra költöztek, hogy vagyonuk egy részéből intézeti gyerekeket támogassanak. Wirtz Ágnest lényegében német férje, Albrecht csábította haza 2006-ban, aztán alapítványt hoztak létre, és azóta évi százmillió forint körüli összeget költenek a Világszépjeikre. Azokra a gyerekekre, akikről csúnyán elfeledkezett a társadalom, akiknek nincsenek szüleik, hogy büszkélkedjenek velük. Ők megteszik. Portré a Bridge Budapest Egyesület és a Forbes Az Év Filantrópja díjának első nyerteseiről.
A világ legjobb (?) indiai étterme meglepő módon nem Indiában van, hanem egy olyan városban, ami nem épp a szívem csücske. De ez az étterem olyat tud, amit még az anyaországban sem tudnak.
Írta: Knittel Martin, a legértékesebb magyar celebek és influenszerek listájának szerkesztője Valószínűleg nem először botlasz meg a „legértékesebb influenszerek” vélt paradoxonjában, ha fintorgással, de legalább szemöldököt felvonva olvasod a szókapcsolatot. Olyan ez kicsit, mint cukorral enni a túrós tésztát: az influenszerjelenség heves, zsigeri, általában nem túl jóindulatú véleménycunamit vált ki. Az érték – hát még a legértékesebb – pedig sokaknak talán […]
Nyugat-Európában és Amerikában rohamosan növekszik a coaching iparág, az óriási fejlődés is azt mutatja, hogy egy jó szakembernek kiemelkedő szerepe lehet egy vállalat fejlődésében. De mit jelent pontosan a coaching? Az ICF magyarországi képviselőit kérdeztük, milyen versenyelőnyökhöz juthat az, aki belefekteti idejét és energiáját egy coaching folyamatba. A világszerte elérhető „vállalati edzők” száma az elmúlt […]