Első találkozásunkkor szembetűnő volt, hogy Himanshu Saini nem felel meg semmilyen séfekkel kapcsolatos sztereotípiának. Szerény, szinte már szégyenlős mosoly, fiatal kor, sem tetoválások, sem látványos vágásnyomok nem díszítik a karját, és ráadásul rengeteg haja van. És olyan ételeket főzött – egy udinei rendezvényen volt vendégséf –, hogy azonnal elhatároztam, meglátogatom az éttermét.

Erre nem is kellett nagyon sokat várni, Tokióba indulva beiktattam egy húszórás megállót Dubajban. Közismert, hogy a város kifejezetten téli nyaralóhely, mint ahogy az is, hogy a minőségi alapanyagok és nyomukban a séfek is bizony a sok pénz felé gravitálnak. Az indiai koszt szinte helyinek számít, tekintve, hogy Dubaj lakosságának negyven százaléka indiai, de Himanshu olyat kínál, amit még otthon sem kapnak meg.

Ha nem sikerülne bejutni a Trèsind Studióba, a kistestvér Trèsind is nagyon ajánlható. Ott kicsit lazább, kevésbé ceremoniális, de nem sokkal kevésbé izgalmas ételeket kóstolhatunk. És semmiképp sem szabad kihagyni a Jövő Múzeumát, ahova két–három hétre előre be kell jelentkezni. Lenyűgöző építészetileg is, de a belső tartalom sem okoz csalódást, tökéletesen alkalmas arra, hogy izgalmasan teljen két étkezés között pár óra.

Alapos kiképzésben volt része a Himalájától délre levő területek legjobb éttermében, az újdelhi Indian Accentben, majd a szintén világhírű mumbai Masala Librarybe tette át székhelyét. Kis kitérő után pedig már az Emírségek következtek, ezúttal már konyhafőnökként. Óriási könnyebbség, hogy a cégcsoport többi éttermének az a feladata, hogy profitot termeljen, így a Trèsind Studio megmaradhat tisztán az ő játszóterének, ahogy maga is mondja. Azaz csak arra kell koncentrálnia, hogy a lehető legjobb ételek készüljenek itt. Ennek köszönhetően a mindössze húsz vendég fantasztikus élményben részesül, egy egész Indiára szóló – a prémium alapanyagoknak, a rendkívül kifinomult konyhatechnológiának és tudásnak, valamint a séf kiváló érzékének hála tényleg frenetikus – ízutazásban.

Himanshu biztos kézzel oldja meg, hogy az India különböző régióiból származó ételek ne veszítsenek semmit sem eredeti varázsukból, erőteljes fűszereikből és színeikből, de mégis tökéletesen elegáns, igazi fine dining menüsorrá álljanak össze. Aminek csípnie kell, az csíp is, ami savanyú vagy keserű, az sem csak jelzésértékűen az – óriási feladvány ez a sommelier-nek is, de mesterien veszi ő is az akadályokat. A vendég pedig csak kapkodja a fejét, ahogy jönnek az izgalmas tételek, a tisztított vajban sült tarisznyarák égetett fahéjjal és currylevél-ropogóssal, a kofta húsgombócok savanyított karalábéval és birscurryvel, de előkerül jó pár utcai klasszikus is, persze elegáns verzióban: például chaat (északi sós snack) virágszirmokkal, kathi (zöldséges palacsinta) nyers és érett banánnal, füstölt paradicsomchutney-val és perui sárgachili-szósszal (ají amarillo). A séf érti a teljes kulináris glóbuszt, és nem fél használni.

A tálalás pedig egy külön cikket érdemelne, nyoma sincs a japán vagy északi minimalizmusnak, brutális és gyönyörű műalkotások egytől-egyig. A több néha több.