Írta: Knittel Martin, a legértékesebb magyar celebek és influenszerek listájának szerkesztője Valószínűleg nem először botlasz meg a „legértékesebb influenszerek” vélt paradoxonjában, ha fintorgással, de legalább szemöldököt felvonva olvasod a szókapcsolatot. Olyan ez kicsit, mint cukorral enni a túrós tésztát: az influenszerjelenség heves, zsigeri, általában nem túl jóindulatú véleménycunamit vált ki. Az érték – hát még a legértékesebb – pedig sokaknak talán […]
Írta: Knittel Martin, a legértékesebb magyar celebek és influenszerek listájának szerkesztője
Valószínűleg nem először botlasz meg a „legértékesebb influenszerek” vélt paradoxonjában, ha fintorgással, de legalább szemöldököt felvonva olvasod a szókapcsolatot. Olyan ez kicsit, mint cukorral enni a túrós tésztát: az influenszerjelenség heves, zsigeri, általában nem túl jóindulatú véleménycunamit vált ki. Az érték – hát még a legértékesebb – pedig sokaknak talán nem az első fogalom, amivel leírnák ezt a világot.
Celeblistánkhoz hasonlóan azonban (az augusztusban lesz esedékes, és abban is sokan évről évre megbotlanak) az influenszerek seregszemléjét is üzleti értékük, énmárkájuk erőssége alapján végezzük el. Piaci értékről, nem értékítéletről beszélünk, és ugyan listánkban a tartalmi minőség vagy a profizmus is hívószavak, a tartalomgyártók követőbázisának elemzésével, üzleti tevékenységük vizsgálatával kukkantunk a motorháztető alá. A piaci értéket a fizetőképes kereslet, azaz a vállalatok marketing-költségvetése igazolja. A posztok mögötti tranzakciók a választott tartalmaktól és közösségi szájtoktól függően a csúcson két-háromszázezer forintról indulnak, egy TikTok-videóért nem hallatlan a másfél milliós csekk sem.
A világ legjobb (?) indiai étterme meglepő módon nem Indiában van, hanem egy olyan városban, ami nem épp a szívem csücske. De ez az étterem olyat tud, amit még az anyaországban sem tudnak.
Első találkozásunkkor szembetűnő volt, hogy Himanshu Saini nem felel meg semmilyen séfekkel kapcsolatos sztereotípiának. Szerény, szinte már szégyenlős mosoly, fiatal kor, sem tetoválások, sem látványos vágásnyomok nem díszítik a karját, és ráadásul rengeteg haja van. És olyan ételeket főzött – egy udinei rendezvényen volt vendégséf –, hogy azonnal elhatároztam, meglátogatom az éttermét.
Erre nem is kellett nagyon sokat várni, Tokióba indulva beiktattam egy húszórás megállót Dubajban. Közismert, hogy a város kifejezetten téli nyaralóhely, mint ahogy az is, hogy a minőségi alapanyagok és nyomukban a séfek is bizony a sok pénz felé gravitálnak. Az indiai koszt szinte helyinek számít, tekintve, hogy Dubaj lakosságának negyven százaléka indiai, de Himanshu olyat kínál, amit még otthon sem kapnak meg.
Ha nem sikerülne bejutni a Trèsind Studióba, a kistestvér Trèsind is nagyon ajánlható. Ott kicsit lazább, kevésbé ceremoniális, de nem sokkal kevésbé izgalmas ételeket kóstolhatunk. És semmiképp sem szabad kihagyni a Jövő Múzeumát, ahova két–három hétre előre be kell jelentkezni. Lenyűgöző építészetileg is, de a belső tartalom sem okoz csalódást, tökéletesen alkalmas arra, hogy izgalmasan teljen két étkezés között pár óra.
Alapos kiképzésben volt része a Himalájától délre levő területek legjobb éttermében, az újdelhi Indian Accentben, majd a szintén világhírű mumbai Masala Librarybe tette át székhelyét. Kis kitérő után pedig már az Emírségek következtek, ezúttal már konyhafőnökként. Óriási könnyebbség, hogy a cégcsoport többi éttermének az a feladata, hogy profitot termeljen, így a Trèsind Studio megmaradhat tisztán az ő játszóterének, ahogy maga is mondja. Azaz csak arra kell koncentrálnia, hogy a lehető legjobb ételek készüljenek itt. Ennek köszönhetően a mindössze húsz vendég fantasztikus élményben részesül, egy egész Indiára szóló – a prémium alapanyagoknak, a rendkívül kifinomult konyhatechnológiának és tudásnak, valamint a séf kiváló érzékének hála tényleg frenetikus – ízutazásban.
Himanshu biztos kézzel oldja meg, hogy az India különböző régióiból származó ételek ne veszítsenek semmit sem eredeti varázsukból, erőteljes fűszereikből és színeikből, de mégis tökéletesen elegáns, igazi fine dining menüsorrá álljanak össze. Aminek csípnie kell, az csíp is, ami savanyú vagy keserű, az sem csak jelzésértékűen az – óriási feladvány ez a sommelier-nek is, de mesterien veszi ő is az akadályokat. A vendég pedig csak kapkodja a fejét, ahogy jönnek az izgalmas tételek, a tisztított vajban sült tarisznyarák égetett fahéjjal és currylevél-ropogóssal, a kofta húsgombócok savanyított karalábéval és birscurryvel, de előkerül jó pár utcai klasszikus is, persze elegáns verzióban: például chaat (északi sós snack) virágszirmokkal, kathi (zöldséges palacsinta) nyers és érett banánnal, füstölt paradicsomchutney-val és perui sárgachili-szósszal (ají amarillo). A séf érti a teljes kulináris glóbuszt, és nem fél használni.
A tálalás pedig egy külön cikket érdemelne, nyoma sincs a japán vagy északi minimalizmusnak, brutális és gyönyörű műalkotások egytől-egyig. A több néha több.
Nagy reklámzajjal és budapesti gasztroviszonylatban sztárigazolással nyitott év végén
a Sho a Mol-torony tövi Budaparton. Alighanem túl korán néztük meg.
Kishonti László hobbiból programozott, és nagyon érdekelte, hogyan működik a mobiltelefonok csipje. Kíváncsisága és a meggyőződése a globális autóipar legmagasabb szintjére repítette. Így vásárolta fel a hatalmas Stellantis a nagyon okos aiMotive-ot. Egy háromszázmillió dollárosra becsült üzlet belülről.
Egyedülálló helyszínt választott budapesti terjeszkedéséhez a népszerű szlovák coworking cég, a The Spot. A The Spot irodákat tulajdonló pozsonyi székhelyű Vacuum Group célja a közösségi irodák üzemeltetésével nem pusztán irodai terek kínálata volt, hanem leginkább egy nyüzsgő közösség megteremtése és az innovációs ökoszisztéma támogatása. A The Spot körül Magyarországon és Szlovákiában ma már több mint […]