Jobban szeretem, ha Csányi Sándor és Felcsuti Zsolt áll a lista élén, mint amikor Mészáros Lőrinc. Mészáros Lőrinc egy nagy, országos kacsintás, egy méretes idézőjel. Csányi Sándor sem mentes a politikai kapcsolatoktól, a háttéralkuktól és összefonódásoktól, de az elmúlt harminc évben azt is megmutatta, hogy építkezni és piaci viszonyok között versenyezni is tud. Felcsuti Zsolt pedig arra jó példa, hogy egy Magyarországon sikeres céget apjától átvéve lehet a világpiacon is sikeressé tenni. Három helyezett, három világ. De van még más is ezen a listán.


Végre, végre itt egy huszonéves, aki jött, és társával egy akkora startupot épített, hogy az ország ötven leggazdagabbja közé katapultálta magát. A Seon a szemünk előtt nőtt ki a földből (legalábbis azoknak a szeme előtt, akik olvasnak minket itt és a Forbes.hu-n), és a határ a csillagos ég. Ott, ahol egyszer régen az észteknek a Bolt volt, a románoknak az Uipath van, a cseheknek a Kifli.hu anyacége, a Rohlik világít. Ilyen magyar csillagot szeretnénk már régóta látni az égen. Egy unikornis nekünk is összejöhet, hogy mutassa az utat a többieknek. Igen, lehetséges magyarként, Magyarországról indulva, akár a 2020-as években is.


Utána jöhetne még egy álom. Az első selfmade fiatal után feltűnik majd az első selfmade nő is a gazdaglistán. Az ötven név közül most ketten vannak nők. Demján Sándorné özvegyként van jelen, Hermann Kamilla tevékenyen és vezető pozícióban vett részt az Indotek ingatlanbirodalom felépítésében, de a gazdaglistára azután került fel, hogy elvált férjétől, Jellinek Dánieltől. Ez van most, és ha ez van, ezt kell megváltoztatni.