A 2022-es Forbes-listaszezon megkoronázása: mutatjuk, kik segítik a listacsapatot
cégértékelési tanácsokkal.
„Az egy dolog, hogy az elmúlt években nem volt olyan kérdés, amire ne válaszoltak volna elképesztő türelemmel és részletességgel. De bármiben kérjük a tanácsukat, szinte mindig húsz percen belül jön is a válasz. Időnként nehéz mellettük nem hülyének érezni magad, de igyekszünk felvenni a tempót” – mondja Bánáti Anna, a Forbes-listák vezető szerkesztője Szendrői Gábor ügyvezető partnerről és Ünnep Tamás igazgatóról. Mikor egy Forbes-listás módszertanban azt olvasod, hogy „a cégértékelésben a Concorde MB Partners (CMBP) munkatársai adtak tanácsot”, akkor rájuk utalunk az M&A tanácsadó cég színeiből.
Gáborék négyen nőttek fel testvérek, ma Gábornak is négy lánygyermeke van. „Három gondolatom volt a gimnázium alatt. Vagy mentőorvos leszek, vagy jogász, vagy közgazdász.” Se a kémia, se a biológia nem vonzotta, a szülei is közgázt végeztek, de Gábor maga határozta el, hogy ezen a területen indul el. Nem bánta meg. Több mint húszéves karrierjének első fele a McKinsey-nél telt stratégiai tanácsadóként, a másodikban már tranzakciós tanácsadó volt. „Nem használnék nagy szavakat, de egy régi gondolkodótól van: válassz jól szakmát, és akkor sosem fogsz dolgozni az életben.”
Tamás, mint mondja, „a kőbányai panelvilág gyermeke”, igaz, ma már a XVII. kerületben él párjával, kisfiával és kiskutyájával, Carlosszal. Gáborral szemben pont, hogy kémia-, fizikaversenyeket nyert a gimnázium alatt, majd ELTE-s szociológiatanulmányai mellett vállalt diákmunkákat. Egyet pont a CMBP jogelődjénél, és megtetszett neki ez a világ, szóval itt maradt. Már tizenhat éve. „Készíthetnék grafikai munkákat vagy fényképezhetnék, de ezek maradjanak csak meg hobbinak. Úgy érzem, jó helyen vagyok.”
A Pomo d’Oro már korábban is szárnyait próbálgató delikátja régóta kereste a helyét. Megvan.
Gianni Annoni Arany János utcai Pomo d’Orója megérdemelten számít intézménynek: hiába lehet mostanra a Duna egy kilométeres körzetében Budapesten bárhol eldobni egy kavicsot és eltalálni vele egy nápolyi pizzakemencét, rendes, teljes étlapos és el nem magyarított olasz éttermet találni jóval nehezebb. Náluk meg még gyakorta kifejezetten izgalmas szezonális ajánlatok is vannak, például a mostani őszi étlap is el tud emelkedni attól a sütőtök-libahús-gomba pasztellkavalkádtól, ami a szezonalitást is figyelő éttermek kötelező és limitált palettájának számít.
Más, valóban intézményként működni képes éttermekhez hasonlóan az árazása sem teszi elérhetetlenné, inkább a téglafalas, mély tónusú fabútoros, sárga izzós, kőpadlós, múlt századi hangulat, egyszóval a klasszikus trattoriás beltér az, ami eldönti, hogy kinek érdemes itt keresni egy számára hangulatos estét, és kinek nem. Nekem például nem, és ez nem az abrosz létén vagy nem létén múlik, hanem az is lehet, hogy érzetre vagy akár simán generációs alapokra kéne leegyszerűsíteni.
Merthogy a DOC Pane e Vino meg egy trendi borbisztró: annyival fényesebb, mintha másik napszak lenne odabent, körbe lehet ülni a bárt is, a kettő-négy fős asztalok meg még éppen nem zavaróan, de azért helytakarékosan vannak közel egymáshoz. (Utóbbi törekvést, illetve kényszert jelzi az is, hogy az alagsori mosdókhoz lift vezet – vagy a lépcső, vagy a konyha egy része nem fért volna be.)
Az előd a Pomo d’Oro egykori delikátja, ahol már úgy egy évtizeddel ezelőtt is fel-feltűntek táblás napi ételajánlatok, de akkor úgy tűnt, leginkább az akkori üzletvezető és barátai élvezték ezeket a kilincset egymásnak adó tészta- és sonkavásárlók között. Az utca túloldalára költözött új iteráció olyan, mintha megtalálták volna ennek a hobbiműfajból láthatóan jól pörgő biznisszé skálázott változatát. Hétköznap, aznapra foglalunk – a hely nemrég váltott profilt, telefonban még nem tudom eldönteni, hogy csak színdarab-e, amíg a naptárt nézegeti a foglalás felvevője, aztán egy sima telt ház utolsó székeire ülünk le kora este.
A többi széken jól értesült huszonéves európai utazók és középkorúbb magyar vendégek vegyesen, az étlapon az olasz–magyar séfpárosnak köszönhetően olasz bisztróételek egy-két magyar hangsúllyal. Előételfronton például a delikátpult kínálata (de abban például rikottakörözött), aztán meleg tapának pinsák (kisebb pizzalepények, tésztájuk a hiányzó láncszem, valahol a légies rómaié és az alapvetően hasonlóan könnyű, de megtermettebb focacciáé között), parmezánhabos, savanyított tojásos nokedli, olajban sült ravioli mártogatóssal. Egyszer majd azt is ki kell próbálni, végig lehet-e velük borozni egy estét (gyanítom, hogy közel sem lehetetlen), de mi inkább a sűrűn változó étlap főételeire emeljük tekintetünket. Tőkehalat kérünk, meg a napi tábláról egy tengergyümölcsei-tésztát, utóbbit kajánul összehasonlításra is szánva a múlt havi szállodai franchise-éttermes kalauzkedvenc megoldásával (Spago, Forbes 2022/12). Összecsapásukból a DOC változata jönne ki győztesen azoknak, akik nem Amerikán át közelítenek az olasz konyha felé: sokkal több a herkentyű, ízesebb a házi tészta, és egyszerre krémesebb és pikánsabb az itt is rákszószos-tejszínes mártás.
A halról meg félve írom le, hogy majdhogynem remekmű, mert már nincs is az étlapon: könnyű, az egész tányért beterítő, füstölt kaviárszemekkel teli mascarponemártásban kaporolajcseppek (ritka módon nemcsak vizuális kontrasztnak vannak ott, hanem valódi ízellenpontok) és kellemesen passzoló céklapürészigetek. A hal omlós és nem csak jelképes méret – ha még a bőre is egy kicsit határozottabban ropogna, átlépnénk a száz százalékot. Körülnézve a tengerszkeptikusok sem maradnak éhen: jön hátszín szarvasgombás pürével, szarvasgerinc csicsókacsipsszel és fügecsatnival vagy éppen borsós-kolbászos spagetti – mi legközelebb egy ilyen tészta felé indulnánk.
A desszertünk nem teljesen a főételek ligája: a bigné, ez a fánkszerűen sült tészta kívül-belül pisztáciás bélést és borítást kapott, amiből az derül ki, hogy létezik a túl sok pisztácia: az összhatás kissé nehézkes, és elég koncentrált a rá kerülő málnaszósz is ahhoz, hogy ne tudja oldani. Viszont az értő borajánlásnak is hála – ezer-kevéstől és nagyon könnyűtől lehet menni háromezer fölé, de figyelemre méltó és ritkán fellelhető vidékekig, pincékig – a hangulatunkat nem kell.
Kiknek: – Első vagy akárhányadik randira, ha mindenkit érdekel az étel, – Baráti körnek, – Borkedvelőknek. Mire nem: – Felvágós üzleti alkalmakra, – Nagyobb társaságnak.
DOC Pane e Vino Budapest V., Arany János u. 10. A teszt időpontja: 2022. december 1. Ezt ettük: Spagetti tengeri ízekkel: 5900 Tőkehal, füstölt kaviár, cékla: 6900 Pisztáciás bigné málnával: 2200 Egy üveg víz: 890 Három dl bor: 5470 Egy grappa (2 cl): 1090 Két kávé: 1500 Szervizdíj: 3593 Összesen: 27 543 forint
Gianniról annyit, hogy speciel nekem tökmindegy, hogy tégla vagy tükör, én nem belsőépítészeti szemlézni járok egy étterembe – eléggé el nem ítélhető módon –, hanem enni, és nála sohasem csalódik az ember.
Szlovákia téli élményei elérhető közelségben vannak, a Magas- és Alacsony-Tátra legnépszerűbb síterepeit ráadásul már világkupasztárok is tesztelték. Modern síközpontok, közvetlen buszjárat Budapestről, komplex élmények és mindezek szervezésére külön összefoglaló oldal (Gopass): számos okunk van tehát arra, hogy az idei télen Szlovákia felé vegyük az útirányt. 1. IGAZI SÍPARADICSOM Az ország a világon a 10. helyen […]
Kétfős egyetemi próbálkozásból félmilliárd dollárt érő nemzetközi cég lett az online csalásmegelőzéssel foglalkozó Seonból. A milliárdoslisták történetének legfiatalabb szereplője az egyik huszonnyolc éves alapító, aki ezzel már történelmet írt. Igaz, az exit még előttük van.
Polcokon a friss, zsenge Zöld Forbes. Címlapon Kásás Tamás, a vegán, belül sokkoló (és persze mutatós) ábrákon nyolcmilliárd földlakó fogyasztása, valamint térképre pakoltuk Budapest imádható vegán helyeit.
