A 9-es buszon ülök, úton vagyok Vitray Tamáshoz, aki hatvan éve mindenkinek jelent valamit ebben az országban. Mama, neked mi jut eszedbe Vitrayról? „A hangja maradt meg, volt benne valami mindentudás. De az a jóindulatú.” Anya, neked mi jut eszedbe Vitrayról? „Hát mi? Gyere, Egérke, gyere, kicsi lány.” Vajon hányan vannak még így vele? Nekem az egyetem […]
A 9-es buszon ülök, úton vagyok Vitray Tamáshoz, aki hatvan éve mindenkinek jelent valamit ebben az országban. Mama, neked mi jut eszedbe Vitrayról? „A hangja maradt meg, volt benne valami mindentudás. De az a jóindulatú.” Anya, neked mi jut eszedbe Vitrayról? „Hát mi? Gyere, Egérke, gyere, kicsi lány.” Vajon hányan vannak még így vele?
Nekem az egyetem jut eszembe, ahova jártam. A televíziós műsorkészítő szak, amit ő alapított Horváth Ádámmal. És a tanáraim, akiket még ő tanított, és akik annyit idézték őt nekünk is, hogy szinte mitikus lénnyé épült a fejünkben. Sosem láttam élőben, sosem beszéltünk, és mégis csengenek a fejemben a mondatok, amiket ugyan tőle tanultam, de nem tőle hallottam. Mantrák, krédók, tanmesék a szakmában létezésről és boldogulásról. A személyiség erejéről, a természetesség és a természetesség látszatának különbségéről. A kontrollmonitor fontosságáról, a klisék felismeréséről. A tanulságot sosem mondjuk ki. Aki felülkerekedik, alulmarad.
De most találkozni fogunk, és nekem kell őt kérdeznem. Aztán később kiderül: nem könnyű őt kérdezni. Kérdezgetni nem is lehet. Lerázza magáról az értelmezéseket, néha az érdeklődést is. „A riporterek nagy része úgy ül le, mintha komponálna, mintha egy mű készülne. Nem készül mű. Beszélgetni kellene csupán” – mondja aztán a beszélgetésünkben. Szerencsére még az elején. Beszélgetni sem könnyű vele, de nagyon jó, amikor sikerül.
Mit jelent ez valójában? – kérdezi tőlem egy külföldi befektető. Azt, hogy már nincs Népszabadság, Index, Origo, nincs CEU, és most elesett a Libri is, válaszolom. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) nem a profitért vette meg az ország könyvpiacát boltokkal és kiadókkal is uraló hálózatot, hanem hogy valódi célját támogassa. Az állami milliárdokból óriásira növesztett alapítvány azért jött […]
Mit jelent ez valójában? – kérdezi tőlem egy külföldi befektető. Azt, hogy már nincs Népszabadság, Index, Origo, nincs CEU, és most elesett a Libri is, válaszolom.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) nem a profitért vette meg az ország könyvpiacát boltokkal és kiadókkal is uraló hálózatot, hanem hogy valódi célját támogassa. Az állami milliárdokból óriásira növesztett alapítvány azért jött létre, hogy ideológiai terepen, a fejekben foglaljon el és biztosítson be egyre nagyobb területet.
Lassan, de biztosan akarnak majd haladni a Librin belül, igyekeznek minél komótosabban, minél tovább húzni a folyamatot. A cél az lesz, hogy ne álljanak fel csoportosan szerzők, ne szülessen bojkott, szokja meg az ország és az értelmiség ezt is. Mondatonként, fejezetenként, szerzőkként, könyvenként szoktatnák majd hozzá az írókat és a vásárlókat, hogy a verseny kontrollálva van, és a hatalom szabályai szerint szabad csak játszani. A terv, gondolom, ez, a kérdés pedig az, hogy ehhez a szerzők és a vásárlók meddig adják a nevüket. Születik-e válaszreakció, vagy mindenki hagyja magát lépésről lépésre megfőzni?
Lehetett volna nemet mondani a felvásárlási szándékra? Milyen választás előtt állt a korábbi tulajdonos, aki a Libri Forbes-címlapra való sikertörténetét felépítette? Tényleg azzal fogták meg Balogh Ákost, hogy nem tudta cégéből felvenni az osztalékot? Vagy volt más tényező is, ami miatt nem mert, nem tudott nemet mondani?
Elvárható egy sikeres vállalkozótól, hogy feláldozza élete munkáját, mert Magyarországon az egyeduralkodó politikai hatalom átveszi a hatalmat a gazdaságban is? Elvárható a hősi magatartás? Én nem várom el, igaz, hálás lettem volna érte. A hősök nem racionális emberek, a legnagyobb cégeket építő vállalkozók viszont azok. Kevés vállalatépítőből lesz hős. Logikus, csak így a sok racionális, egyéni stratégiával magunk alatt vágjuk a fát.
Ellenpélda is van. Varga Zoltán nem adta el a Central Médiacsoportot, állja a propagandamédia támadásait, és nyíltan beszél arról, hogyan kapott ajánlatokat kormányközeli vállalkozóktól. Fontos, de talán nem mindent eldöntő különbség, hogy az ő cégében nem szerzett kisebbségi részesedést az MCC. A Libriben 2020-ig Spéder Zoltán volt kisebbségi tulajdonos, tőle vette meg a kormányközeli alapítvány az első részesedést. Spéder sem feltétlenül jókedvében adott túl rajta, de miután a hatalom barátjából a hatalom ellensége lett, a propagandasajtó erős támadás alá vette, és eladta előbb az Indexet, később a Librit. A történetek egymásra épülnek.
Ha a repülőjegyeknél működik, máshol miért ne válna be? Ebben bízva kezdett dinamikus jegyárazással foglalkozni a Dynamo Pricing. Bár a magyar startup rendszere éppen akkoriban élesedett, amikor a covid miatt hónapokra lefújtak minden rendezvényt, ma már az ő módszerükkel értékesíti a jegyeit az ország legnagyobb színháza is.
Egyre több magyarországi cég telekocsirendszerrel is segíti a dolgozók munkába járását. Ezt csak akkor érdemes bevezetni, ha a sofőröknek megfelelő motivációs rendszert dolgoznak ki, mondják a telekocsis utazási mód egyik úttörőjénél, az Oszkar.com-nál.
Ők osztják a legmenőbb kortárs képzőművészeti díjat Magyarországon, pedig írek. De ha egyszer Mary McLoughlinnak és John Wardnak, a két műgyűjtő cégtulajdonosnak éppen Leopold Bloom, az emberi jóságot képviselő regényhős a kedvence! A magyar származású Ulysses-karakterről nevezték el a díjukat és az alapítványt is, aminek mostantól gyűjteményt is építenek, hogy még jobban segítsék a fiatal magyar alkotókat.
