Karai Gábor húsz éve követi a magánegészségügyi szektor kiépülését, háziorvosi rendelőjéből az állami rendszer kapacitásait és korlátait is belülről ismeri. És mint a legnagyobb szolgáltatásszervező cég, a Teladoc Hungary ügyvezető igazgatója, van egy százezres adatbázisa arról, hogy hol, kivel, mennyire elégedettek a betegek.
Plüssfotel ide, mosolygós recepciós oda, visszatérő laikus kérdés, hogy hol kap ma jobb ellátást a beteg Magyarországon. Magánban vagy államiban? Az a korrekt válasz, hogy a kettő között nem lehet semmilyen differencia, hiszen többségében ugyanazok az orvosok gyógyítanak itt is, ott is azonos szakmai elvek alapján, így nem fordulhat elő, hogy két ugyanolyan beteg az egyik helyen jó ellátást kap, a másikon rosszat. A gyakorlat ennek megfelelően az, hogy az állami vagy a magánellátásban nem az orvosi döntések minőségében van a különbség, hanem hogy a döntés következtében szükséges ellátás milyen komfortfokozaton történik, hogy az orvos mennyire szánja rá az időt és az energiát arra, hogy a beteget partnerré tegye, és hogy azt a 20–30 perces lefoglalt időpontot mennyire használja ki arra, hogy bevonja, tájékoztassa a beteget, és kvázi maga mellé állítsa, hogy ő is tegyen valamit az egészségéért.
Sajnos néha előfordul, hogy a beteggel jóformán nem beszél az orvos. Megvizsgálja, de tájékoztatást nem ad, a számítógép felé fordul, begépeli a leletet, felírja a receptet, kétszer egy tabletta, viszontlátásra. Ez klasszikus jelenség, amire régebben főleg a közegészségügyben sokat panaszkodtak a betegek – nekem is, mert dolgozom háziorvosként is. De miután sok orvos magánrendelésbe kezdett, ha vitte is magával ezt az attitűdöt, a magánegészségügyben igyekeztek azt szolgáltatási szemlélettel felülírni, amit aztán optimális esetben visszavitt az orvos a közegészségügybe. A magánellátás főleg komfort, várakozási idők és figyelem terén kínál előnyt az államival szemben, bár mára bizonyos szakterületeken már a magánszolgáltatóknál is kialakultak várólisták. Néhol itt is kezd elszemélytelenedni az ellátás.
Nagyjából húsz éve dolgozik a Teladocnál, a kétezres évek elején még szinte egy kézen meg lehetett számolni a komolyan vehető magánkórházakat. Mikor volt könnyebb a dolguk, ha el kellett dönteniük, hogy hova irányítsák a betegeket? Akkor, vagy most, amikor ugyan rengetegen versenyeznek, de egyre nagyobbak az elvárások is? Most könnyebb a dolgunk, ha az ellátás megszervezéséről van szó, hiszen országszerte sok színvonalas magánrendelő és -kórház működik. Bár a legtöbb egészségbiztosító velünk dolgozik, szeretném elmondani, hogy mi magunkat nem mint ellátásszervező, és nem mint kárrendező azonosítjuk. A Teladoc egy virtuális egészségügyi szolgáltató, az amerikai tőzsdén jegyzett vállalatok között a legnagyobb, évente több tízmillió távkonzultációval és nyolcvanmilliónál is több vállalati és egyéni ügyféllel. Az a fő célunk, hogy digitális eszközökkel, mindenféle modern távközlési infrastruktúrával – telefonos, online videotanácsadással, nemzetközi második vélemény útján – összekapcsoljuk a beteget az őt megillető és szükséges orvosi ellátással. Amit lehet, oldjunk meg úgy, hogy a beteg és az orvos ne utazzon, ne találkozzon, és csak akkor szervezzünk fizikai ellátást, ha távolról nem megoldható az eset.
Friedrich Wille, vagy ahogy kollégái hívják, dr. Wille, az osztrák Freywille ékszermanufaktúra tulajdonosa nem akarja a covid után újrahódítani a világot. Ahol eluralkodott a tömegturizmus, oda úgysem illik a luxusékszer, mondja, és inkább azokra az országokra fókuszál, ahol a helyi vevők vannak többségben. Emiatt Moszkvából sem vonult ki, igaz, aranyat nem árulhat a háború kitörése óta – pedig pont a 18 karátban látja a jövőt. És 2024-ben talán lesz egy Frida Kahlo-kollekciója.
Amikor 2020 februárjának végén, a pandémia kitörése előtti utolsó pillanatokban a bécsi cégközpontban meglátogattuk, hogy portrét írjunk a cégéről, a szűk kapubejáró láttán azon csodálkoztunk, a főnöknek milyen autója van, amivel itt befér. Aztán kiderült: biciklivel jár. Nyolcvankét évesen is kerékpározik? Hogyne. Veszekszik is velem a családom, hogy nem hordok sisakot. De szerintem sisakban nem elég óvatos az ember, mert azt az illúziót kelti, hogy biztonságot ad. És nem is a fejed van a legnagyobb veszélyben, hanem a gerinced. Volt két balesetem tavaly, bordatörésem is lett. Egyszer azért estem el, mert egy telefonját nyomkodó gyalogos elém lépett, én meg huszonöt kilométer per órás sebességgel mentem, és nem tudtam megállni. Szerencsére gyerekkoromban megtanultam összegömbölyödve, gurulva esni, hogy ne sérüljön meg a hátam. Ösztönösem így csinálom ma is. Nekem a kerékpár a szabadságot jelenti, gyerekkoromban volt idő, hogy felnőtt férfikerékpáron jártam, a váz alatt dugtam át a lábam, annyira kicsi voltam hozzá. (Nevet.)
Gyakran meglátogatja az egyetlen magyarországi Freywille üzletet? Imádom Budapestet, jövök, amilyen gyakran csak tudok. Ne felejtsük el, hogy Magyarország és Ausztria évszázadokon át egy ország volt, még ha 1867 körül meg is romlott a politikai viszony. A kulturális és emberi kapcsolatok legendásan nagyon erősek.
És a covidban minden megváltozott, nekem sem célom már, hogy meghódítsam az egész világot, ahogy korábban akartam. Rengeteg üzletet nyitottunk régebben világszerte, és be kellett ismernünk, hogy volt, ahol nem jött be. Most inkább azokra az országokra fókuszálunk, ahol tényleg el tudom nyerni az emberek szívét.
Azt gondolja, hogy Magyarország is olyan hely, ahol most könnyű drága ékszerekkel elnyerni az emberek szívét? Itt jelenleg a vevők kilencvenöt százaléka helyi. A covid előtt még hetvenöt-huszonöt százalék volt a helyiek és a turisták aránya, de a pandémia alatt jól el tudtuk érni a webshoppal az egész ország területét. Az online forgalmunk egyébként világszerte az ötszörösére nőtt a covid két évében. Azokban a világvárosokban, ahol túlzott mértékű volt a tömegturizmus, bezártuk a butikjainkat, így például Velencében, Firenzében és Rómában is, mert nem illettünk már oda. Teljesen tönkretette a belvárosokat az a rengeteg külföldi, ahogyan Prágában is.
Viszont alulbecsültem eddig például Belgiumot, pedig az egykori Burgundia nagyon gazdag volt a középkorban, és a gyémántipar azóta is húzóágazat. Régen csak a francia anyanyelvű közösséget céloztuk meg, de ők csak a lakosság huszonöt százalékát adják, sokkal nagyobb a flamandok aránya. Persze nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindenhol új boltokat nyissunk, van, ahol franchise-partnereket keresünk inkább.
Legutóbb éppen arról beszélt, mennyire rossz tapasztalatai voltak a franchise konstrukcióval. A kényszer nagy úr? Az más helyzet volt. Izraelben és Törökországban olyan üzletemberek jelentkeztek korábban partnernek, akik leginkább a feleségüket akarták lefoglalni egy szép ékszerbolttal. Nem csoda, ha így nem működött a konstrukció. Most tényleg elszánt partnereink vannak, például Dubajban és Irakban is. Utóbbiban a legnagyobb olajipari céggel fogtunk össze, sok pénzük van, és szerencsére pont a mi márkánkba akarnak befektetni.
A reptereken miért szűntek meg a Freywille butikok? Mert megváltozott az utazók viselkedése, nem töltenek már a reptereken nyugalmas órákat. Régebben több idejük volt, nem nehezedett ekkora nyomás rájuk, hogy ott is az ügyeiket intézzék, foglalásokat bonyolítsanak, dolgozzanak.
Londonban a covid idején elbúcsúztak a régi üzlettől, aztán mégis belevágtak egy újba. Sikerült annyira jó megállapodást kötni az új ingatlantulajdonossal, hogy újra megérte a városban boltot nyitni? Elértük, hogy az első három hónapra, a felújítás idejére elengedjék a bérleti díjat, majd pár hónapig kedvezményt kaptunk, és csak idén tavasszal kezdtünk nagyobb összeget fizetni. Először nem akartak belemenni az engedménybe, de aztán megkérdeztük, szeretnék-e, hogy maradjunk. És szerették volna. Nagy szerencsénk van, mert a szomszédos Bond Streeten, ahol a nagy luxusmárkák üzletei vannak, nem tudnánk megfizetni az üzlethelyiséget, ott több millió euróba került volna!
Az új üzlet meg épp a Bond végén van, egyébként nem messze a régitől, de most lényegében beleütköznek a potenciális vevők, ha a Piccadilly felől jönnek. Nagyon jó ott a vásárlóközönség, tavaly novemberben, a nyitás utáni első hónapban már ötven százalék volt a 18 karátos ékszereink részaránya a forgalomból. Korábban és máshol ez inkább húsz százalék körül mozgott.
A laikus azt gondolná, hogy ilyen válságos időkben éppen a drágább, 18 karátos aranyból készülő darabokat nehéz eladni. Logikus lenne, hogy a kevésbé drága jobban fogy ilyenkor, de ez pont nem így van. Egyre inkább évfordulókra, ünnepekre vásárolnak az emberek ékszert, és ilyenkor maradandót, értékeset szeretnek venni, amihez aztán erősebb lesz a megajándékozott kötődése. Mindenhol ez a tendencia, ha nem is ilyen erősen, mint Londonban.
Moszkvában is megmaradtak az üzleteik, fel sem merült, hogy az ukrajnai háború miatt kivonuljon onnan a cég, ahogy sok más nemzetközi vállalat tette? Több mint húsz éve kezdtem az üzletet Moszkvában, az orosz piacon van a legtöbb butikunk. A kommunista időkben még az ír Aer Rianta nevű duty free cég boltjaiban jelentek meg az ékszereink. Rajtuk keresztül a reptérre is hamar bejutottunk, és amikor Putyin először hatalomra került, olyan jól ment a bolt, hogy a mennyországban éreztük magunkat.
Aztán amikor megkeresett bennünket, hogy készítsünk kollekciót a 2014-es Szocsi Olimpiára, az lett a megoldás, hogy született egy Passionate Russia nevű, szép orosz motívumokkal díszített ékszeregyüttes. Kategorikusan nem utasíthattam el a kérését. Ha Putyinnak nemet mondok, akkor holnap bezáratja az összes üzletemet. Maradtunk Moszkvában, hiszen az orosz emberek szeretnek bennünket. Pedig a krími krízis után, amikor a rubel értéke a felére esett, a vásárlóerő látványosan csökkent Oroszországban, így pár üzlettől meg kellett válnunk. És most a szankciók miatt nem vihetünk oda 18 karátos aranyékszereket, csak háromszáz euró alatti értékűeket árusíthatunk.
Ázsiában legújabban az Alibabával is együttműködnek. Mennyire ismerik az ottani vásárlók az európai festőket, akiknek motívumaival díszítik a Freywille ékszereit? Vevőink iskolázott, művelt emberek, mindent tudnak a művészetekről. Mi csak világszerte közismert festőkkel foglalkozunk, tudjuk, mekkora ereje van Monet vagy Klimt nevének, felemelő, ha naponta többször ránézhetsz egy karórára vagy karkötőre, amiről ők jutnak az eszedbe.
Nem csoda, hogy Monet első kollekciója például harminc éve sikeres, egy ilyen ékszer nem egyéves, múló divat, hanem évtizedekig lehet viselni. Ugyanígy nagyon népszerű Klimt, Hundertwasser, Van Gogh és Mucha is. A Mucha családot egyébként személyesen ismerem, és őszre kihozunk velük közösen egy új dizájnt, mert Brüsszelben lesz egy nagy art nouveau jubileum.
Van kedvenc művésze az ékszereinek mintáit inspirálók között? Nagyon szeretem a legújabb dizájnunkat, amit Sandro Botticelli ihletett. Alaposan tanulmányoztam az életét – mindig ezt tesszük, ha új művész munkáit kezdjük feldolgozni. Korábban nem is tudtam, hogy a reneszánsz művészet történetének egyik legismertebb festményén, a Vénusz születésén már használt aranyat, a szőke hajba festett arany csíkokat is.
Sajnos csak két igazán nagy mesterműve maradt fenn, a Vénusz születése mellett a Tavasz, mert nagyon sokat elpusztítottak, miután egy szerzetes fellázította a népet ellene, amiért meztelen nőket ábrázolt. Valószínűleg nem is tudjuk, milyen sok festménye ment emiatt tönkre. Nagyon izgatott vagyok, hogyan fogadják majd vevőink az Hommage à Botticelli nevű kollekciónkat, amit tavaly egy évvel elhalasztottunk, mert rájöttünk, hogy nem rukkolhatunk elő ennyi új ékszerrel egymás után.
A legújabb kollekciót végre nő inspirálta, miért éppen Sophie Taeuber-Arp lett a kiválasztott művész? Bevallom, sohasem hallottam róla korábban, de nálunk nemzetközi képzőművészek készítik a dizájnt, és egyikük javasolta őt. Nagyon megfogott, hogy táncosként a táncmozdulatokat imitálja a festményein. Régóta kerestünk nőket, de nem nagyon találtunk.
Sokszor nem könnyű megegyezni az örökösökkel vagy a jogtulajdonosokkal, egyszerűbb kivárni, hogy elteljen hetven év egy művész halála után, azután ugyanis könnyebben felhasználható lesz az alkotásuk. Jövőre így talán lesz egy Frida Kahlo-kollekciónk, ő éppen 1954-ben hunyt el. És pár év múlva tervezünk egy projektet a svéd Hilma af Klint alkotásai alapján, neki most van a londoni Tate Modernben kiállítása.
Korábban azt mondta, a fiainak nem igazán van affinitásuk továbbvinni a családi vállalkozást. Meggyőzte őket azóta? A feleségem fia Münchenben alapított családot, nem hiszem, hogy ő onnan hazajönne. A kisebbik fiam matematikát tanul az egyetemen, és éppen mesterképzésre készül, adattudományra akar specializálódni. Egyelőre nagyon szeret diák lenni. De még reménykedem. (Nevet.)
Ez már történelem „A feleségem nem akarta elfogadni, hogy más nőről legyen elnevezve a cég, de ez már történelem” – mondta dr. Wille 2020 eleji cikkünkben arról, miért hívják az eredetileg Frey névre keresztelt ékszermanufaktúrát a 90-es évek óta Freywillének. Michalea Frey zománcművész még az 1950-es években kezdett a bécsi Mariahilf negyedben népies, szecessziós motívumokkal díszített tűzzománc portékát készíteni. Férje brit volt, így Michaela sok időt töltött Angliában, és a londoni Harrods luxusáruház is hamar elkezdett rendelni a Bécsben már népszerű ékszerekből. A jogász végzettségű Friedrich Wille már huszonévesen művészkörökben mozgott, a 60-as években a Fertő tónál ismerkedett meg Michaelával, és kezdetben segített neki üzletileg rendbe rakni a céget. A 70-es években továbbfejlesztették a tűzzománctechnikát, és nemsokára komoly nemzetközi üzlethálózatban árulták a Frey manufaktúra termékeit. Az ékszerek bekerültek a Hermès üzleteibe is, Made in Austria felirattal, a dizájnt akkor még a divatház diktálta. Dr. Wille közben ötvenszázalékos részesedést szerzett a cégben, majd Michaela halála után fokozatosan övé lett a másik fele is, az alapító örökösei ugyanis nem vágytak egy bécsi manufaktúrára. Ekkor került a céghez Simone Grünberger, ma dr. Wille felesége. A bécsi művészeti egyetemről hozott dizájnercsapatával elkészítette az első saját tervezésű, geometrikus mintás kollekciót. Az igazi áttörést képzőművészeti ihletésű ékszercsaládjuk hozta meg a 90-es évek elején. A Claude Monet Foundation kereste meg őket, hogy találjanak ki együtt valami szépet az impresszionista művész tiszteletére. A nem konkrét Monet-festmények részleteivel, csak jellemző motívumokkal, illetve apró képrészletekkel díszített ékszerek azonnal bombasikert hoztak 1995-ben. Azóta készült kollekció Gustav Klimt, Friedensreich Hundertwasser, Vincent van Gogh, Alphonse Mucha, Paul Gauguin, Sophie Taeuber-Arp és Sandro Botticelli tiszteletére.
Egyre több magyarországi cég telekocsirendszerrel is segíti a dolgozók munkába járását. Ezt csak akkor érdemes bevezetni, ha a sofőröknek megfelelő motivációs rendszert dolgoznak ki, mondják a telekocsis utazási mód egyik úttörőjénél, az Oszkar.com-nál.
Lényeges szempont, milyen a gyógyulni vágyók első benyomása, ha belépnek egy kórházba, emellett az ott dolgozók mindennapjaira is pozitív hatással van, ha munkájukat tiszta, rendezett intézményben végezhetik. A B+N Referencia Zrt. számára fontos küldetés a kórházi higiénia színvonalának még magasabb szintre emelése, és nagyra becsüli azokat az egészségügyben dolgozókat, akiknek ez szintén szívügye vagy éppen […]
Milliárdos tulajdonosok, külföldi befektetők, ma is gyógyító orvosvállalkozók és kevéssé ismert orvosok vagy üzletemberek is mozgatják, formálják, fejlesztik a hazai magánegészségügyet. Régiós szinten még mindig nem túl robusztusak a számok, de az első harmincba már csak milliárdon felüli árbevétellel lehet bekerülni. Lista.
