Karai Gábor húsz éve követi a magánegészségügyi szektor kiépülését, háziorvosi rendelőjéből az állami rendszer kapacitásait és korlátait is belülről ismeri. És mint a legnagyobb szolgáltatásszervező cég, a Teladoc Hungary ügyvezető igazgatója, van egy százezres adatbázisa arról, hogy hol, kivel, mennyire elégedettek a betegek.
Plüssfotel ide, mosolygós recepciós oda, visszatérő laikus kérdés, hogy hol kap ma jobb ellátást a beteg Magyarországon. Magánban vagy államiban? Az a korrekt válasz, hogy a kettő között nem lehet semmilyen differencia, hiszen többségében ugyanazok az orvosok gyógyítanak itt is, ott is azonos szakmai elvek alapján, így nem fordulhat elő, hogy két ugyanolyan beteg az egyik helyen jó ellátást kap, a másikon rosszat. A gyakorlat ennek megfelelően az, hogy az állami vagy a magánellátásban nem az orvosi döntések minőségében van a különbség, hanem hogy a döntés következtében szükséges ellátás milyen komfortfokozaton történik, hogy az orvos mennyire szánja rá az időt és az energiát arra, hogy a beteget partnerré tegye, és hogy azt a 20–30 perces lefoglalt időpontot mennyire használja ki arra, hogy bevonja, tájékoztassa a beteget, és kvázi maga mellé állítsa, hogy ő is tegyen valamit az egészségéért.
Sajnos néha előfordul, hogy a beteggel jóformán nem beszél az orvos. Megvizsgálja, de tájékoztatást nem ad, a számítógép felé fordul, begépeli a leletet, felírja a receptet, kétszer egy tabletta, viszontlátásra. Ez klasszikus jelenség, amire régebben főleg a közegészségügyben sokat panaszkodtak a betegek – nekem is, mert dolgozom háziorvosként is. De miután sok orvos magánrendelésbe kezdett, ha vitte is magával ezt az attitűdöt, a magánegészségügyben igyekeztek azt szolgáltatási szemlélettel felülírni, amit aztán optimális esetben visszavitt az orvos a közegészségügybe. A magánellátás főleg komfort, várakozási idők és figyelem terén kínál előnyt az államival szemben, bár mára bizonyos szakterületeken már a magánszolgáltatóknál is kialakultak várólisták. Néhol itt is kezd elszemélytelenedni az ellátás.
Nagyjából húsz éve dolgozik a Teladocnál, a kétezres évek elején még szinte egy kézen meg lehetett számolni a komolyan vehető magánkórházakat. Mikor volt könnyebb a dolguk, ha el kellett dönteniük, hogy hova irányítsák a betegeket? Akkor, vagy most, amikor ugyan rengetegen versenyeznek, de egyre nagyobbak az elvárások is? Most könnyebb a dolgunk, ha az ellátás megszervezéséről van szó, hiszen országszerte sok színvonalas magánrendelő és -kórház működik. Bár a legtöbb egészségbiztosító velünk dolgozik, szeretném elmondani, hogy mi magunkat nem mint ellátásszervező, és nem mint kárrendező azonosítjuk. A Teladoc egy virtuális egészségügyi szolgáltató, az amerikai tőzsdén jegyzett vállalatok között a legnagyobb, évente több tízmillió távkonzultációval és nyolcvanmilliónál is több vállalati és egyéni ügyféllel. Az a fő célunk, hogy digitális eszközökkel, mindenféle modern távközlési infrastruktúrával – telefonos, online videotanácsadással, nemzetközi második vélemény útján – összekapcsoljuk a beteget az őt megillető és szükséges orvosi ellátással. Amit lehet, oldjunk meg úgy, hogy a beteg és az orvos ne utazzon, ne találkozzon, és csak akkor szervezzünk fizikai ellátást, ha távolról nem megoldható az eset.
BiotechUSA, Gyermelyi, Viblance, Coca-Cola, Pick – hogy mi a közös bennük? Ugyanaz a családi vállalkozás gyártja sok termékük csomagolását. Ők azok is, akik azt a bizonyos ablakot gyártják – csak ebből havi nyolcvan tonnát – a bolti zacskókba, hogy ne fülledjen be a friss kenyér, és szellőzzön a paradicsom. A Sipospackot alapító Gyula mindig hangyának tartotta magát, a második generáció, Balázs az innovációra esküszik.
Ha Gombóc Artúr a csomagolásokért lenne oda, csorogna a nyála a Sipospack Kft. sóskúti üzemében: doypack tasakok, fejkartonált tasakok, talpredős és háthegesztett tasakok, mikro-, makro- és lézerperforált csomagolás, flexo- és digitális nyomtatás, újrahasznosítható, lebomló és tiszta papír. De megtalálná itt a kedvenceit, a csokoládékat is – legalábbis a csomagolásukat. Sipos Balázs, a cég második generációjának képviselője nemrég Menyhárt Attila cukrászséfnek segített megtervezni a World Chocolate Masters világverseny elődöntőjére street food desszertjének kínálócsomagolását, egy kakaóbabot formázó papírborítást.
A csaknem harmincéves Sipospack Kft. csomagolástervezési részlege, a Sipos Design 2020 januárja óta működik. Az ötletek kidolgozásától a tervezésen át a kész anyagok legyártásáig mindenben segítenek a terméktulajdonosoknak, és mivel digitális nyomdagépen dolgoznak, a kisebb rendeléseket is ki tudják szolgálni. „Ebbe nőttem bele, de a csomagolástechnika valójában csak akkor kezdett el érdekelni, amikor kicsit jobban elindultunk az innováció, az egyedi dizájnok irányába. Ezekbe apa sem szól bele, ő inkább a reál vonalon mozog” – magyarázza a marketinget és az értékesítést is irányító Balázs. A fejlesztések érdeklik, minden, ami kreativitás.
Elkönyvelték, hogy nem lesz belőlem semmi A hatvanéves cégalapítót, Sipos Gyulát gyerekkorában szülei semmirekellőnek hitték. Újító szellemű általános iskolai osztályfőnöke hamar meglátta, hogy nem a kétkezi munkából fog megélni. „Anyám sírva jött haza az iskolából, amikor ezt meghallotta. A családom materiális gondolkodású volt, azt tapasztalták, hogy a fizikai munkának van eredménye. Elkönyvelték, hogy nem lesz belőlem semmi.”
Aztán villanyszerelő lett, tizenhárom évesen már kiemelt építkezéseken dolgozott, később építésvezetőt akartak belőle csinálni. „Be kellett volna lépnem a pártba, de én azt nem akartam. Azért kellemes pár év volt.” A 80-as években az Elektrofon Elektronikai és Elektromechanikai Gazdasági Társaság műszerésze volt, és targoncaakkumulátor-töltőket gyártott, felesége pedig mint röntgenasszisztens dolgozott.
Fiatal házasok voltak, hamar belátták, hogy fizetésük álmokra nem elég, Gyula mindig új utakat keresett. „Azt akartam, hogy jól éljen a családom. Gyerekkoromban gyakran kirándultunk a János-hegyre, és az otthonról hozott rántott húst ettük, miközben kínoztak a szomszéd lángosostól jövő illatok. Azt szerettem volna elérni, hogy mindenhol azt ehessük, amit akarunk.”
Szülei akkoriban torbágyi otthonuk szuterénjében gyártották a nejlonzacskókat a Konsumexnek és az Agrotexnek. Nagy kincsnek számítottak ezek a szatyrok, a háziasszonyok kimosták, éveken át használták őket. „Darabra fizettek, a minőség és a gyorsaság is számított, úgyhogy olyan gépeket eszkábáltam össze, amikkel megsokszoroztam a teljesítményt – meséli Gyula. – Idővel már nem bírtunk az akkori korlátok mellett annyi bért felvenni, amennyit a termeléssel kaptunk volna, úgyhogy erre a munkára volt bejelentve lassan az összes családtagunk.” Híre ment a teljesítményüknek, jöttek sorban hozzá a vállalkozók, hogy segítsen nekik is a gépekkel.
A reklámtáskákból és a polietilénből a 90-es évekre polipropilén-, valamint élelmiszer- és játékipari megrendelések lettek, amikor a Tiszai Vegyi Kombinát elkezdett polipropilént gyártani. „Volt tészta, cukorka, játékok. Becsomagoltuk, amit csak kértek, gépeket is fejlesztettünk hozzá.” Gyula a hasznot alapanyagvásárlásra fordította. „Mindig hangya típus voltam, ma is így van” – mondja. A Sipospack a TVK disztribútora lett, most is az, annyi változott, hogy a kombinát polipropilén-gyártó üzeme már a dubaji székhelyű Taghleef Industries Kft. itteni gyáregysége.
„Az első egymillió forintomat kőkemény melóval szereztem meg, a feleségemmel együtt álltunk a nappali nyolcórás munka után, éjszakánként a gépek mögött” – emlékezik vissza Gyula. Ahogy nőtt a termelés, 2002-ben megépült az első, 1200 négyzetméteres üzem Herceghalmon.
Kiborítottam a rézkancsót Gyula még a 90-es évek végén meglátogatta Aachenben az egyik barátját, aki a német piacra gyártott polietilént. Üzleti tippet kért tőle, mit tegyen, hogy stabil legyen a bevétele. A kolléga egyik tanácsa az volt, hogy egyetlen ügyféltől se származzon a forgalom tizenöt százalékánál több. „Ez különösen rosszul érintett, mert két nagy vevőnk volt összesen. Akkoriban indult be a tésztaipar, tömegesen ment ki a magyar tészta a lengyel és orosz piacokra, annak a csomagolóanyagát gyártottam gyakorlatilag két cégnek. Villámgyorsan elkezdtem az ügyfélköröm bővítésén dolgozni.”
A két megrendelő cég azonban befürdött a lengyel piacon, nem fizették ki őket, ők aztán a Sipospackot nem. „Akkor ment az autó, ment mindenünk – mondja Gyula. – Van egy rézkancsónk, az volt az első széfünk, abba hajigáltam be mindig az aprót, százasokkal, húszasokkal volt tele. Én azt a kancsót kiborítottam, és a családom előtt különválasztottam a kupacokat: ennyi reggelire, ennyi vacsorára, és nincs több.” A gyerekek kicsik voltak még, Balázs öt-, nővére, Ildikó tízéves. A túléléshez jól jött az a raktárkészlet, amit Gyula felhalmozott, volt hova nyúlnia. Új piacokat keresett, szélesebb ügyfélkört.
A Sipospack ma évente nagyjából ötezer tonna csomagolóanyagot forgalmaz, ennek negyven százaléka nyersanyag (leginkább fólia), a további hatvan kész csomagolóanyag, gyártásuk negyven–negyvenöt százaléka exportra megy. Az utolsó részletig egyedivé tudják tenni termékeiket, de ha csak az alaptípusokat vesszük figyelembe, akkor is legalább ezerfajta csomagolást készítenek. Körülbelül nyolcszáz vállalkozás csomagol anyagaikba állateledelt, édességipari, szépségipari termékeket, snackeket, dohányterméket, köztük például a BiotechUSA, a Gyermelyi, a Toman Diet, a CocaCola és a Pick.
A BiotechUSA-nak két éve kisebb-nagyobb kiszerelésben italporokat csomagolnak a digitálisan nyomtatott doypack, vagyis talpas tasakjaikba. „A digitális technológia előnye a jó minőségű nyomtatás és a kis sorozat ötvözése. Rövidebb átfutási idővel, kisebb darabszámban, szebb fotóminőséggel és grafikával készülnek a tasakok” – mondja Szilágyi Péter beszerzési igazgató.
Már húsz éve is volt regranulálóm A 2400 négyzetméteres üzemben, a zúgó gépek között óriási tisztaság, nekem is fehér köpenyt és hajháló helyett kivételesen Sipospack-logós baseballsapkát kell húznom. Balázs megmutogatja azt is, hol fut a gyártósoron a zárócsík, és hogyan készül őrült sebességgel az ízesített szívószálak fóliacsomagolása. Kimutat az ablakon is: arrafelé fognak terjeszkedni, az új gépek már a raktárban vannak. Még idén elkezdődik a gyár bővítése újabb háromezer négyzetméterrel. Pedig ez már a második üzem, a herceghalmi csarnokot 2015-re kinőtték.
Ildikó kisfia születése után most tér vissza a családi bizniszbe, öccsét, Balázst a fejlesztések érdeklik.
„Már most is hasznosítjuk a hulladékainkat, napenergia segítségével, és a napelemparkunkat most tovább bővítjük. Biomasszakazánokat használunk, megnégyszerezzük a teljesítményüket. És lesz egy hatalmas regranuláló gépünk az újrahasznosításhoz” – sorolja Gyula. A gyártásban keletkező hulladékból egyebek mellett zárócsík és más segédanyag készül. „A mi emblémánk nem tegnap lett zöld, mindig az volt. Nekem már húsz éve is volt regranulálóm, csak akkor még a piac nem tudott vele mit kezdeni.”
Megkaptuk az innovatív bélyeget Forgalmaznak újrahasznosítható és lebomló csomagolási anyagokat, amik biológiai eredetűek, biodegradálhatók, iparilag vagy otthon is komposztálhatók, hogy megfeleljenek az új uniós szabályozásoknak is. Készítenek hővel hegeszthető, száz százalékban papír tasakot is szűz rostpépből.
Balázs szerint azért, hogy az élelmiszerpazarlás csökkenjen, minél hosszabb ideig védenie kell a csomagolásnak a terméket. „Nemes gondolat a műanyag kiváltása, csak nem nagyon megy. Hiszen azért népszerű, mert relatíve olcsó és könnyen kezelhető, egyszerű feldolgozni, és technikai szempontból könnyen szabályozható anyagjellemzői vannak. Ha különböző típusú polipropiléneket használnak, mint a Sipospack is, akkor jól zár a csomagolás, és a becsomagolt élelmiszer tovább tartható el” – mondja Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség főtitkára.
Siposék 2015 után fejlődtek hagyományos disztribúciós hálózatból komplex csomagolóanyag-gyártó céggé. „A világban túltermelés lett, az online lehetőségeknek köszönhetően mindenkinek elérhetővé vált az azonnali rendelés, nem volt akkora szükség disztribútorra. Az előnyünk már nem számított annyit.” Becsődölt a herceghalmi csarnokuk melletti nyomda, Siposék felvásárolták a céget, az I Print 4 You-t. Ezzel korábbi ügyfeleik, a nyomdaipari vállalatok konkurenciájává is váltak. A vetélytársak elpártoltak tőlük.
„Évtizedek óta digitális nyomtatásban gondolkodtunk, most jött el ennek is az ideje. Az új technológia nemcsak digitális munkákat hozott, megkaptuk az innovatív bélyeget, így más területekről is több megkeresésünk lett.” Az innováció része a digitális HP-nyomtatón túl a lézerperforáló, a könnyebben újrahasznosítható, visszazárható tasakok készítése. A hamarosan életbe lépő európai uniós szabályozások értelmében az újrahasznosíthatóság feltétele lesz minden termék csomagolásának.
A polipropilén fóliákra mikro-, makro- és lézerperforáció is kerülhet, attól függően, mit igényel a termék. Gyula mutatja a perforáló számítógép vezérelte hengerére egyesével illesztett tűfejeket, amik négyzetcentiméterenként öt apró lyukat szúrnak ki. A tűk munka közben felhevülnek, hogy minden egyes lyukat körbe tudjanak hegeszteni, így nem szakad a sérülékeny polipropilén. Ilyen fóliákból készülnek a kis ablakok a pékáruk mellé kirakott zacskókra vagy az előrecsomagolt termékekre. „Így nem fülled be a friss kenyér, szellőzik a paradicsom. Csak ezekből az ablakokból havi nyolcvan tonnát gyártunk, tőlünk származik az európai multik ablaktasakjainak húsz–harminc százaléka.”
Sipospack Kft. Alapítás: 1996 Tulajdonosok: Sipos Gyula, Siposné Szabó Mária Tünde Létszám: 52 fő Árbevétel (milliárd forint) 2021 3,0 2022 4,2 Adózott eredmény (millió forint) 2021 80,6 2022 395,2 Forrás: Dun & Bradstreet
Evolúció, komoly csapatmunkával Sipospack-csomagolás Gyula szerint a világ szinte minden pontján megtalálható, és ma is elégedettséggel tölti el, ha távoli helyekről, Japánból, a tengerentúlról kap fotót. „Őrült jó érzés volt, amikor Amerikában is belefutottam a tasakjainkba.”
Doypack, azaz talpas tasakok futószalagon.
A kétszemélyesnek indult családi vállalkozásból (Gyula tulajdonostársa felesége, Mária) mára ötvenkét főt foglalkoztató cég lett. A húsz éve kitalált szervezeti felépítés az alvállalkozók, kiszervezett feladatok kézben tartása mellett már nem állja meg a helyét, frissíteni kellett. „Ez evolúció, komoly csapatmunkával. Coachok segítségét is igénybe vettük.” Gyula szerint tanultak konfliktuskezelést is, amire még egy ennyire összeszokott csapatban is nagy szükség van. A fluktuáció nagyon alacsony, az irodán végigsétálva kérdezgeti is a szembejövő kollégákat, ki mióta van a cégnél. Mosoly kíséri a válaszokat. Tizenöt–húsz éves időket emlegetnek, van, aki szemrebbenés nélkül mondja a huszonöt évvel ezelőtti, napra pontos dátumot.
„Egy ilyen zárt csapatba bekerülni nehéz, Balázs se jöhetett csak úgy. Megmondtam neki, hogy ebben nem tudok segíteni. Azt, hogy megbecsüljék, ne nézzék hülyének, neki kell megteremtenie. Kijárta a helyét.” Balázs nővére, Ildikó rövid ideig dolgozott a családi cégben, kisfia születése után nem akart visszatérni. A Sipos család most Herceghalmon épít beauty- és fitneszközpontot az I Print 4 You-ból lett Step Herceg Kft. neve alatt, itt Ildikó és férje a cégvezetők.
Gyula úgy érzi, a generációváltás folyamatának elején tartanak, még tíz év kell, hogy teljesen átadja a vezetést. „Megpróbáljuk olyanná gyúrni, hogy ne egy emberen múljon a cég további története. Olyan menedzsercsapat áll mellettem, akik segítenek ennek elérésében.”
Persze más kérdés, hogy el is tudja-e engedni. Mert bár esküszik rá, hogy egy kéthetes teljes kikapcsolódás után minden problémára könnyebb megoldást találni, a céges levelezést – esetenként napi négyszáz üzenettel – még a vasárnapi lazításban sem tudja nem csekkolni. „Lassítanom kellene, tudom” – vet Balázsra egy olyan oldalpillantást, ami szemforgatásnak is beillik.
András, a te minőséged nekünk túl sokba kerül! – hangzott el időnként a Kaposvár utcai központban a tulajdonosoktól, de a Sugár András által elvárt minőség végül a régió egyik legdinamikusabban fejlődő cégévé tette a Westelt. A 90-es évek elején minden követ megmozgatott, hogy súlyos dollármilliókat vonjon be az orrnehéz Westel-projektbe, 2005-ös távozásakor pedig szó szerint fél Magyarország az ügyfelük volt.
Indiából importálta a puha talpú cipők és a hordozók divatját a Liliputi babaholmimárkát kitaláló házaspár. Aztán egyszer csak túladtak a gyártáson és a budapesti üzleten is. Az utódok, Nardai Nóra és Földi Balázs is hurci-, azaz hordozómániások, bár azt mondják, nem mindegy, mikor, miben és hogyan köti az ember magára a gyerekét.
Ha a repülőjegyeknél működik, máshol miért ne válna be? Ebben bízva kezdett dinamikus jegyárazással foglalkozni a Dynamo Pricing. Bár a magyar startup rendszere éppen akkoriban élesedett, amikor a covid miatt hónapokra lefújtak minden rendezvényt, ma már az ő módszerükkel értékesíti a jegyeit az ország legnagyobb színháza is.
