BiotechUSA, Gyermelyi, Viblance, Coca-Cola, Pick – hogy mi a közös bennük? Ugyanaz a családi vállalkozás gyártja sok termékük csomagolását. Ők azok is, akik azt a bizonyos ablakot gyártják – csak ebből havi nyolcvan tonnát – a bolti zacskókba, hogy ne fülledjen be a friss kenyér, és szellőzzön a paradicsom. A Sipospackot alapító Gyula mindig hangyának tartotta magát, a második generáció, Balázs az innovációra esküszik.
Ha Gombóc Artúr a csomagolásokért lenne oda, csorogna a nyála a Sipospack Kft. sóskúti üzemében: doypack tasakok, fejkartonált tasakok, talpredős és háthegesztett tasakok, mikro-, makro- és lézerperforált csomagolás, flexo- és digitális nyomtatás, újrahasznosítható, lebomló és tiszta papír. De megtalálná itt a kedvenceit, a csokoládékat is – legalábbis a csomagolásukat. Sipos Balázs, a cég második generációjának képviselője nemrég Menyhárt Attila cukrászséfnek segített megtervezni a World Chocolate Masters világverseny elődöntőjére street food desszertjének kínálócsomagolását, egy kakaóbabot formázó papírborítást.
A csaknem harmincéves Sipospack Kft. csomagolástervezési részlege, a Sipos Design 2020 januárja óta működik. Az ötletek kidolgozásától a tervezésen át a kész anyagok legyártásáig mindenben segítenek a terméktulajdonosoknak, és mivel digitális nyomdagépen dolgoznak, a kisebb rendeléseket is ki tudják szolgálni. „Ebbe nőttem bele, de a csomagolástechnika valójában csak akkor kezdett el érdekelni, amikor kicsit jobban elindultunk az innováció, az egyedi dizájnok irányába. Ezekbe apa sem szól bele, ő inkább a reál vonalon mozog” – magyarázza a marketinget és az értékesítést is irányító Balázs. A fejlesztések érdeklik, minden, ami kreativitás.
Elkönyvelték, hogy nem lesz belőlem semmi A hatvanéves cégalapítót, Sipos Gyulát gyerekkorában szülei semmirekellőnek hitték. Újító szellemű általános iskolai osztályfőnöke hamar meglátta, hogy nem a kétkezi munkából fog megélni. „Anyám sírva jött haza az iskolából, amikor ezt meghallotta. A családom materiális gondolkodású volt, azt tapasztalták, hogy a fizikai munkának van eredménye. Elkönyvelték, hogy nem lesz belőlem semmi.”
Indiából importálta a puha talpú cipők és a hordozók divatját a Liliputi babaholmimárkát kitaláló házaspár. Aztán egyszer csak túladtak a gyártáson és a budapesti üzleten is. Az utódok, Nardai Nóra és Földi Balázs is hurci-, azaz hordozómániások, bár azt mondják, nem mindegy, mikor, miben és hogyan köti az ember magára a gyerekét.
„Biztos a színnel van baja” – jegyzi meg viccesen Nardai Nóra, ahogy a babasírás beszűrődik a bolt raktárába. Itt ülünk le beszélgetni, a színes mamakabátok és a cipősdobozhegyek mellé. A Liliputi babaruha- és babacipőbolt Lövőház utcai üzlete előtt most üres babakocsik parkolnak, bent éppen ingyenes hordozási tanácsadás folyik. A szülőknek szakértők adnak tanácsot, hogy melyik hordozót érdemes választaniuk, a csatosat, a karikásat vagy a szövött kendőt.
Nóráék rendszeresen tartanak online és személyes bemutatót, ahol a babák is kipróbálhatják, melyik módszer a legkényelmesebb nekik. A másfél órás találkozó alatt többnyire csendben szuszognak a szülők mellkasán vagy hátán, de ha épp kényelmetlennek találják a hordozót, azt hangosan jelzik, ahogyan most is. „Megmutatjuk, hogyan válasszák ki a nekik megfelelőt, és hogyan használják jól” – magyarázza Nóra és férje, Földi Balázs, a Liliputit ma tulajdonló házaspár. Az elmúlt évtizedben teret nyert a „hurcizás”, a babakocsik mellett egyre népszerűbbé váltak a szülőkre kötött és csatolt hordozók. A népszerűség azonban nem minden, Nóráék szerint vannak még félreértések, és sok a rossz minőségű termék.
„Ezen a piacon nincs szabályozás, még a legnagyobb cégek is árulhatnak olyan hordozókat, amik kifejezetten árthatnak a gyerek gerincének vagy annak, aki cipeli. Jól hangzik, hogy a baba kifelé fordítva nézheti a világot, de nincs ennyi ingerre szüksége. Fontosabb neki a test melege, ráadásul kifele fordítva minden lépésnél tökön rúghatja az apukáját, akinek közben lehet, hogy leszakad a dereka.”
Nóra és Balázs elhivatottan és szeretettel beszélnek a Liliputiról, pedig csak négy éve tulajdonosok. Balázs korábban pénzügyi területen dolgozott, többek közt a Magyar Nemzeti Bankban, majd egy barcelonai MBA után Londonban. De nem akart külföldön maradni, öt év után, 2007-ben visszaköltözött Budapestre, ahogy mondja, megismerkedni Nórával. A ma tizenegy, kilenc- és ötéves Ábel, Móric és Leó születésével egyre többet beszéltek arról, hogy a gyerekneveléssel kevéssé összeegyeztethető bankos lét helyett valami más kellene.
Nóra reklámügynökségeknél dolgozott, de a sikeres karrierváltásokról szóló cikkeket bújta, kreatív ötleteket talált ki – próbálkozott a kisgyerekesek életének megkönnyítésével, majd az irodai snackelés megreformálásával, de a heuréka pillanata nem jött meg. „Egy időben persze mi is kávézót akartunk nyitni, szerencsére nem tettük” – nevetnek.
Balázs már az Ifua Horváth & Partners stratégiai tanácsadó cégnél volt 2018-ban, amikor egy barátjától hallott a Liliputiról. Az akkori tulajdonosok, az első Liliputi márkájú hordozókendőket és puha talpú cipőket megalkotó Farnadi Péter és Walger Eszter házassága épp véget ért, és a közös vállalkozástól is meg akartak válni. Nóráék leültek velük kávézni, hogy beszéljenek az üzletről.
„Felcsillant a szemünk, az üzlet egybevágott Nóra kreativitásának irányával, a termékeiket is használtuk éppen, hiszen akkoriban született meg Leó. A nagyságrend is az volt, amiben gondolkodtunk” – mondja Balázs. A két házaspár egy évnyi tárgyalás után 111 millió forintos vételárban egyezett meg, ezt Balázsék három év alatt fizették ki.
A Liliputi több termékcsoportot forgalmaz, többek között külföldi alapanyagokból Magyarországon készített puha talpú babacipőket és kiegészítőket, multifunkcionális, hordozáshoz is ideális mamakabátokat, táskákat. Mint viszonteladók pedig egyelőre a szlovák Be Lenka és az amerikai Pediped cipőit és a Bogs csizmáit kínálják az idősebb gyerekeknek.
India homokos tengerpartján A Liliputi Farnadi Péter és Walger Eszter igazi szerelembrandje volt. A történet mondhatni klasszikus: 2006-ban megszületett a lányuk, Annus, és neki szerettek volna a magyar piacon még nem létező termékeket behozni. Az már kevésbé klasszikus, hogy India homokos tengerpartján tanult a kislány járni, szülei ugyanis fél évre kiszakadni elköltöztek vele Goa tartomány egy kis falujába.
„Amikor hazajöttünk, nem volt szívünk merev talpú, harántemelős, bokatartós cipőbe kényszeríteni a lábát.” Leköltöztek az Őrségbe, ahol egy osztrák ismerősük meglátogatta őket, és puha talpú bőrcipőt hozott ajándékba a kislánynak. „Egyből tudtuk, hogy ezt keressük, ez igazítja legjobban az Indiában megszokott szabadságot az itthoni körülményekhez.” Elvitték a cipőket az őriszentpéteri cipőgyárba, hogy készítsenek belőle prototípusokat. Nagyjából harminc párral indul el a cég 2007-ben, akkor még FlowerPower Bt. néven. Később változott a név Liliputi Babywearre, és a gyártás átkerült Szombathelyre.
A hordozás kultúráját is Indiából hozták magukkal, ott elég ritkán láttak babakocsit. Helyi szabókkal készíttettek húsz darab, a mai csatos hordozókra emlékeztető prototípust, azokat kezdték árusítani itthon. „A félretett pénzünkből, nagyon lassú lépésekben építettük fel a céget. Minden bevételünket visszaforgattuk, nem vettünk fel hitelt, nem kaptunk pénzügyi támogatást. A tizenkét év alatt nem gondolkodtunk nagyban, csak követtük a cég növekedését az igények nyomán” – mondja Péter. Most is Őriszentpéteren él – úgy építették fel a vállalkozást, hogy az ezerfős városkából is lehessen irányítani. „Mindenki bolondnak tartott minket, hogy így nyitunk budapesti üzletet és irodát, pedig simán megoldottuk. Akkor valósítottuk meg a home office-t, amikor még a kifejezést sem ismertük.”
Földi Balázs és Nardai Nóra: „Üzletről otthon szinte soha, nincs időnk a gyerekek mellett.”
Azt mondja, sokkal nehezebb feladat volt a mainstream felfogás megváltoztatása, a puha talpú cipők és a barefoot szemlélet köztudatba emelése és létjogosultságának, hasznosságának megismertetése mind a fogyasztókkal, mind a szakértőkkel. „Akkoriban az ortopéd cipők jelentették a mainstreamet. Meg kellett találni a megfelelő, hozzánk hasonlóan gondolkodó szakembereket. Nagy falat volt, rengeteg időt és energiát emésztett fel, de segítségükkel négy-öt év alatt sokkal inkább a puha talpú cipők és mezítlábas viselet vált közismertté. Mindig az első lépések a legnehezebbek.”
Itt nincs az a hurcináciverseny Pár hónappal a tulajdonosváltás után jött a covid. „Szerencsére ez minket nem ütött meg annyira. A szülők otthon voltak, szükségük volt mindkét kezükre a munkához, a főzéshez, jól jöttek a hordozók. Ráadásul mindenki kirándulni járt, az meg babakocsi helyett jobb a hordozóval” – mondják Nóráék. Bár be kellett zárni a boltot, de a webáruház kompenzálta a kiesést.
Megosztó A szemlélet szerint vissza kellene térni a mezítlábazáshoz, hogy megfelelően fejlődjenek ki a járáshoz és a helyes tartáshoz nélkülözhetetlen izmok és szalagok. Az ezt segítő – gyerek- és felnőttméretben is létező – mezítlábas cipőket puha, rugalmas talp, széles és magasított lábfejrész jellemzi. A lábfej minden izma, ina és csontja bekapcsolódik a járásba. Az ortopédiai szakma ebben a kérdésben ma is megoszlik, sokak szerint otthoni környezetben és az utcán a talaj keménysége és a rugalmatlan ütközés okozza a fő problémát. Egy ortopéd szakorvos kérdésünkre név nélkül azt mondta: a puha talpú cipők bizonyos környezetben, például a kétes tisztaságú homokozóban, a Duna-parti kavicsokon jó szolgálatot tesznek, a megfelelő ingerek mellett védik a gyerek lábát. De ahol a láb nem tud megkapaszkodni a füvön, kavicsokon, ott szükség van a megtámasztására. Cs. Frank László gyermek-ortopédsebész szerint viszont – nézetét a Liliputi blogján is kifejti – a járni kezdő totyogók idegrendszere is robbanásszerű fejlődésnek indul, a járással együtt fejlődik a koordinációjuk, az egyensúlyuk, növekszik erejük és kitartásuk. Ebben sokat segít a mezítláb járás vagy a puha, vékony, flexibilis talpú, vagyis a barefoot lábbeli, ha nem csúszik. A változatos talaj ingerei erősítik az izmokat, segítenek kialakítani a megfelelő boltozatot és az egészséges tartást.
Az online jelenlétnek szerves része a már több mint húszezer tagot számláló zárt Facebook-csoport is, az információ- és az árucsere felülete. A tagok a legbugyutábbnak hitt kérdéseiket is feltehetik. „Itt tényleg nincsen az a hurcináciverseny. A klubtagok lefotózhatják magukat a megvett hordozóval, tőlünk vagy a közösségtől pedig segítséget kaphatnak, mi az, amit esetleg nem jól csinálnak, hogyan tudják a legjobban használni.” A Liliputi zárt közössége mint másodpiac is működik. „Ez is egyfajta minőségbiztosítás, hiszen látják, hogy több gyereket is kiszolgálnak a hordozók. Nem rontja az üzletünket, mert sokan teljes áron nem tudnák megvenni, másrészt láthatják, hogy ha meg is veszik, később biztosan tovább tudják adni.” Ráadásul ez a fenntarthatóság miatt is jó, és a mostani gazdasági helyzetben meg is ugrott a használt termékek forgalma.
A bőr Németországból, a gyapjú Olaszországból, a szintetikus talprész Spanyolországból jön. A hordozóhoz szükséges bioszöveteket Törökországból, a technikai anyagokat Kínából hozzák, a dekorminták egyre inkább Nóra tervei alapján kerülnek rájuk. Nem csoda, hogy Balázsék megérezték a szállítási láncolat recsegését-ropogását és az infláció hatásait. De nem akartak mindent ráverni a vevőikre, nem emeltek annyit, inkább a marzsuk romlott. „Amikor mi kezdtük, még huszonnégyezer forint volt egy csatos hordozó, most már negyvenezer forintért kell adnunk. Borzasztó. Arra felkészültünk, hogy 2023-ban nem nagyon fogunk pénzt csinálni, és akkor mi van? Attól mi még építkezünk, és reméljük, valahol ez még megtérül” – mondja Balázs.
Ma is Szombathelyen állítják össze a cipőket, hordozókat, kabátokat és táskákat, ugyanott, ahol Péter és Eszter is gyártattak. „Nem követem nyomon, hogyan alakul a Liliputi élete, de azt láttam, hogy megkétszereződött a raktár mérete, ennek nagyon örülök. Nekünk ez már túl nagy lépés lett volna” – mondja Eszter. Az export ma a forgalom tizenöt százalékát adja, Szlovákiában, Romániában, Észtországban és Svájcban van kizárólagos viszonteladójuk. A webáruház ma nagyjából 68 százalékát hozza a bevételnek, a bolté is nőtt némiképp, most 17 százalék, a maradék a viszonteladóktól jön.
Most, hogy a gyerekek óvodába és iskolába járnak, Nórának több ideje van újabb babaholmikon gondolkodni. Éppen új, félcsatos hordozón, hordozós pulóveren, mamatáskán és rugalmas kendőn dolgozik. Emellett ő viszi a bolt dolgait és a marketinget. Balázs home office-ban tartja kézben a pénzügyeket, a gyártással és a külföldi értékesítéssel kapcsolatos ügyintézést. „Időnként megbeszéljük, mikor egyeztessünk telefonon vagy zoomon. Üzletről otthon szinte soha, nincs időnk a gyerekek mellett.”
Időről időre mi is feltűnünk a Lövőház utcában. Mózes fiunk puha talpú cipőkkel indult neki a világnak, és így van ez most a kétéves lányunkkal is. A Liliputi hordozót pedig, ami legalább kétszer megfordult már a világ körül, örökölte a bátyjától. Nóra és Balázs termékei kultikusak a családunkban.
Máltán menni muszáj. Huszonöt éve olvastam valahol ezt a mondatot, és azóta is mindig eszembe jut, ha a parányi szigetre gondolok, vagy amikor ott járok. A klisés turistaprogramok helyett Máltán és a hozzá tartozó Gozón is tényleg menni kell: sétálni a kaktuszkerítések mellett, a meredek sziklák tetején, beszippantani a szélben a tenger sószagát, hajnalban alkudozni a hangos halpiacon, számolni a halászcsónakokra festett, gonosz szellemektől óvó szemeket, csodálni az arab világot idéző, vakolatlan homokkő házak színes erkélyeit, meg persze belekavarodni egy kis közösség vallási körmenetébe.
Romániában rekordbefektetést kapott az MI-vel foglalkozó
FlowX.ai, a tizenkétmilliárdos üzletnek magyar érintettjei is vannak. Miért ők lehetnek a vállalati szoftverfejlesztés Szent Grálja?
Olajipari megrendelésekkel indult, mára a geotermikus energia kiaknázásában nyújt értékes tudást az MS Energy Solutions. A geológuscsapat működésének nyomaival szerte az országban találkozhatunk, csak éppen nem tudunk róla. És nem a termálfürdőkre gondolunk.
