Nem maradhat szekrénybe zárva

Síri csönd lett a templomtérben, amikor a tizenhárom éves Rose egyszer csak megragadta a mikrofont, és szavalni kezdett a mintegy száz művész és vendég előtt. Angolul, és nyilván hibátlanul, James Joyce Ulyssesének reggelikészítős jelenetéből idézett fel egy részletet, még mielőtt a ceremónia hivatalosan elkezdődött volna. „Fél órával a díjkiosztó előtt jött, ott kóválygott a színpad körül, aztán végül kibökte, hogy mit tervez. Senki mást sem avatott be” – meséli nevetve John Ward, a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj alapítója, hogyan lepte meg kisebbik lánya mindannyiukat a Kiscelli Múzeumban éppen tíz évvel ezelőtt. Bár mint édesapa akkor valószínűleg inkább elérzékenyült, ez a jelenet ugyanis a kedvence a kultikus ír nagyregényből.


John és felesége, Mary McLoughlin alapították 2011-ben az Ulysses kitalált főhőséről elkeresztelt díjukat, mert régóta rajongtak a fiatal magyar művészek alkotásaiért, és szerettek volna valamit visszaadni abból, amit Magyarországon megkerestek a fuvarozási üzletben. Ők a magyarországi Maurice Ward szállítmányozási cég tulajdonosai – az ír anyavállalat Közép-Európában Prága után Budapesten jelent meg először 1999-ben. (A vállalkozást még John édesapja, Maurice Ward alapította 1968-ban, ma már testvérével, Maurice­-szal viszik a csoportot, a magyar, a román, a bolgár és a görög részleg Johné és Maryé.)


Két lányukkal, Rose-zal és négy évvel idősebb nővérével, Alice-szal azóta rendszeres látogatói az itteni kortárs galériáknak. „Rose-t tíznapos korában vittem magammal először kiállításmegnyitóra, igaz, az még otthon, Dublinban volt, és emlékszem, a kurátor barátaink mind ringatni akarták” – mondja Mary. Férje éppen Budapesten töltött pár hetet, mert akkoriban indult az itteni Maurice Ward iroda. Talán ez volt az egyetlen alkalom, amikor a család nem kísérte el, a lányok aztán úgy nőttek fel, hogy hozták őket magukkal, akár akarták, akár nem. „Szerencsére abszolút szívesen jöttek.”