Családi titkok, nagyvárosi népmesék, állatos novellák, egy színész naplója, egy terapeuta dilemmái és a magyar válogatott első gólja. Eklektikus válogatásunkban friss olvasnivalókat ajánlunk. Az egyik kötet pedig önmagában egy újabb könyvajánló – csak győzzük ezt a sok betűt.
Krusovszky Dénes: Levelek nélkül (Magvető Kiadó, 2023, 5499 forint)
Miről szól? Sehol sem volt még a lomb nélküli lombkoronasétány, sem az akkumulátorgyár, amikor az író fejéből, még a covididőszak elején kipattant a regény ötlete, sőt akkor sem, amikor ezek a témák végül belekerültek a könyvbe. Aztán a pandémia első két évében, alkalmazkodva a család mindennapi szükségleteihez, inkább gyerekverseket írt, és csak tavaly kezdte el feldolgozni azt a korábbi élményét, hogy egyszer látott egy parkban egy embert, aki vehemensen tördelte a fákról az ágakat.
A sztori szerint a kisvárosi magyartanár, Koroknai János elkezd nyomozni a rejtély után: miért dobták le egyik pillanatról a másikra a fák tavaszi levelüket? Ahogy az lenni szokott, a kutakodás közben egyre több családi titok sejlik fel, például anyja korábbi állítólagos szerelméről, és belelátunk a kisvárosi gimnázium tantestületének viszonyaiba is. (G. Tóth Ilda)
A korallzátonyok a bolygó egyik legváltozatosabb ökoszisztémáját alkotják. Sok európai ember számára a korallok csupán egzotikus látványosságot jelentenek nyaralásaik során, hiszen igazán lenyűgöző, színes látványt nyújtanak a kristálytiszta tengervizekben. Ennél azonban jóval fontosabb feladatuk van. Menedéket nyújtanak számos tengeri élőlény számára, illetve létfontosságú szerepük van a tengeri és a szárazföldi élet fenntartásában. Milyen lépéseket tehetünk […]
A korallzátonyok a bolygó egyik legváltozatosabb ökoszisztémáját alkotják. Sok európai ember számára a korallok csupán egzotikus látványosságot jelentenek nyaralásaik során, hiszen igazán lenyűgöző, színes látványt nyújtanak a kristálytiszta tengervizekben. Ennél azonban jóval fontosabb feladatuk van. Menedéket nyújtanak számos tengeri élőlény számára, illetve létfontosságú szerepük van a tengeri és a szárazföldi élet fenntartásában. Milyen lépéseket tehetünk mi a teljes kihalásuk megelőzése érdekében?
Korallzátonyok és állatkolóniák
Napjainkban a korallzátonyok nagyjából a tengerfenék 280 000 m2-ét borítják. Ez hozzávetőleg 39 focipálya méretének felel meg. Bár ez az óceánok területének töredékét, kevesebb mint 1%-át teszi ki, mégis a tengeri élővilág 25%-ának, 4000 fajnak adnak otthont és menedéket. A korallokat gyakran tévesen növényeknek vagy szikláknak nevezik. Valójában azonban állatok, amelyek nagy csoportokban, úgynevezett kolóniákban élnek.
Mitől (nem) fejlődnek a korallzátonyok?
Túl magas hőmérséklet
A korallzátonyokat fenyegető egyik legnagyobb veszély az emelkedő vízhőmérséklet és az UV-sugárzás, amelyek a zátonyok kifehéredését okozzák. A melegebb vízhőmérséklet hatására a tengeri növények túlzott mennyiségű oxigént kezdenek termelni. A korall a túlélése érdekében kiűzi az algákat az általa nyújtott menedékből, ezzel azonban tápanyagot veszít és legyengül. A hosszan tartó vízhőmérséklet-ingadozás általában az egész zátony pusztulását okozza.
Felelőtlen emberi beavatkozás
A korallzátonyokat leginkább fenyegető veszélyek közé tartoznak az emberi tevékenységek is, a vegyianyag-szennyezések, a hajók által okozott károk, az illegális korallgyűjtés és az illegális túlhalászás. Ezenkívül a tömegturizmus gyors terjedése és a szabadidős tevékenységek, mint például a búvárkodás is végzetes hatással van a korallzátonyokra.
Heves viharok és ciklonok
A korallzátonyok számos tengeri állatfajnak adnak otthont. Kihalásuk komoly negatív következményekkel járna a biológiai sokféleségre nézve. Ezen túlmenően több mint félmilliárd turizmusból és halászatból élő ember számára jelenős gazdasági értéket is képviselnek és fontos szerepük van a parti közösségek védelmében is, mivel a viharok nyomán keletkező hullámverés csökkentése révén képesek megelőzni a partok erózióját.
5 tipp arra, hogyan járulhatsz hozzá a korallok egészségének megőrzéséhez nyaralás közben is
Mindenki tehet olyan lépéseket, amelyekkel segíti környezete megóvását. A SHEBA® prémium macskaeledel márka pontosan erre hívja fel a figyelmet azzal, hogy célul tűzte ki a korallzátonyok helyreállítását és az egészséges korallok megőrzését a jövő generációi számára. A 2019-ben indított projekt a világ legnagyobb ilyen típusú törekvése, amelynek célja, hogy 2029 végéig több mint 185 000 m² korallzátony éledjen újjá a bolygó különböző pontjain. A SHEBA® márka tulajdonosa, a MARS Sustainable in a Generation Plan programja az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak kulcsfontosságú területeivel foglalkozik és ambiciózus célokat követ tudományos alapokon. A céltudatos növekedés három, egymással összefüggő alappillérére – Egészséges bolygó, Fejlődő emberek és Fenntartható jóllét – alapozott program során a MARS törekvése az alapanyagainak beszerzési forrásait jelentő területeken élő közösségek, a munkatársak, a fogyasztók és házikedvenceik életminőségének fejlesztése.
Felelős fogyasztás
Mielőtt útnak indulsz, készíts egy listát azokról a dolgokról, amelyekre az út során szükséged lehet. Ezzel elkerülheted a felesleges dolgok vásárlását, így csökkentve a hulladéktermelést. A felelős fogyasztást saját vizespalack és újratölthető élelmiszeres dobozok használatával is elősegítheted.
Ne lépj a korallzátonyokra!
Bár ez a tanács nyilvánvalónak tűnhet, sokan mégsem veszik figyelembe. Amikor a korallzátonyokra lépünk, károsodnak. Ezért fontos, hogy a tengeri sporttevékenységek során csak sziklákra vagy a tengerfenékre lépjünk.
Ne vegyél korallból készült tárgyakat emlékbe!
Ne gyűjts és vásárolj korallokat és más tengeri állatokat még akkor sem, ha a héjukat a parton találtad meg. Sokan nem tudják, de még az üres kagylóhéjak is fontos szerepet játszanak az ökoszisztémában.
Környezetbarát búvártanfolyam
Nem minden búvár tiszteli egyformán a tengeri világot és alkalmazza a fenntartható megközelítéseket. Ha a nyaralás során szeretnéd kipróbálni a búvárkodást, keress olyan tanfolyamokat, amelyek felelősségteljesen működnek és támogatják a korallzátonyok fenntartható megóvását.
Ne horgonyozz korallzátonyok fölött!
A korallzátonyok feletti horgonyzás komolyan veszélyeztetheti a tengerfenék élővilágát. Használj kikötőbójákat, vagy olyan horgonyzóhelyet, ahol nincsenek korallzátonyok. Ha mégis horgonyt vetnél egy korallzátonyra, ne rángasd, inkább a víz alá merülve oldozd ki a horgonyt kézzel.
Az indonéziai HOPE-zátony
A H-O-P-E betűszó volt a szimbolikus kezdete annak a 10 éves programnak, amelynek célja a veszélyeztetett korallok megmentése volt, Indonézia Salisi Besar régióján túl. A helyreállításhoz egy hatékony, innovatív technológiát, az úgynevezett „zátony helyreállítási rendszert” használják – egy 90 cm széles, csillag alakú acélszerkezetet, amelyet homokkal és gyantával borítottak, hogy megvédjék a korróziótól. Ezeket az acélszerkezeteket képzett búvárok a víz alatt összekötik, majd lehorgonyozzák, hogy túléljék a zord időjárási körülményeket. Ezzel egy olyan erős hálózat jön létre, amely a tengerfeneket beborítva mintegy 12-13 ezer korall fejlődéséhez biztosít stabil alapot.
A tudósok becslése szerint ha a világ nem tesz semmit, 2043-ra a trópusi korallzátonyok 90%-a eltűnik világszerte. Ez katasztrofális hatással lesz arra a közel 500 millió emberre, akiknek a korallzátonyoktól függ az élelmiszerellátása, a jövedelme és a lakóhelyének védelme. A probléma megoldásához nagyszabású globális együttműködésre van szükség, a SHEBA® pedig reméli, hogy ezzel a kezdeményezéssel hozzájárul a helyreállítási folyamat felgyorsításához, a korallzátonyok és az állatok jövőjének biztosításához.
A 2017-ben kidolgozott Mars Fenntartható Fejlődési Terv az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak kulcsfontosságú területeivel foglalkozik, és tudományosan alátámasztott, ambiciózus célokat tartalmaz. A következő generációra vonatkozó fenntartható fejlődési tervünk a céltudatos növekedés három, egymással összefüggő pillérét tartalmazza: Egészséges bolygó, Fejlődő emberek és Fenntartható jóllét. A csomagolás fontos szerepével külön fejezet foglalkozik, hogy az érdekeltek jobban megértsék erőfeszítéseinket és ezen a területen elért eredményeinket. Fontos törekvésünk a MARS alapanyaginak beszerzési forrását jelentő régiókban élő közösségek, a munkatársaink, a fogyasztóink és házikedvenceik életminőségének fejlesztése.
Lényeges szempont, milyen a gyógyulni vágyók első benyomása, ha belépnek egy kórházba, emellett az ott dolgozók mindennapjaira is pozitív hatással van, ha munkájukat tiszta, rendezett intézményben végezhetik. A B+N Referencia Zrt. számára fontos küldetés a kórházi higiénia színvonalának még magasabb szintre emelése, és nagyra becsüli azokat az egészségügyben dolgozókat, akiknek ez szintén szívügye vagy éppen […]
Máltán menni muszáj. Huszonöt éve olvastam valahol ezt a mondatot, és azóta is mindig eszembe jut, ha a parányi szigetre gondolok, vagy amikor ott járok. A klisés turistaprogramok helyett Máltán és a hozzá tartozó Gozón is tényleg menni kell: sétálni a kaktuszkerítések mellett, a meredek sziklák tetején, beszippantani a szélben a tenger sószagát, hajnalban alkudozni a hangos halpiacon, számolni a halászcsónakokra festett, gonosz szellemektől óvó szemeket, csodálni az arab világot idéző, vakolatlan homokkő házak színes erkélyeit, meg persze belekavarodni egy kis közösség vallási körmenetébe.
Autós újságíró vagy életvezetési tanácsadó? Nem akar ő példakép lenni, mégis százezrek kedvelték meg blikkfangos bölcseletei miatt a Speedzone arcát, Vályi Istvánt.