Feltűnő önbizalommal nyújt kezet Buda egyik legszebb részén lévő irodájában. Kis időt kér, edzésből jön, és ma még nem evett. Apró kutyája, Travis a nyomában, az amerikai rapper Travis Scott után nevezték el. Karizmájából is lejön, de a beszélgetést is ezzel kezdi: nem érdekli a „fake it until you make it” elv, amire egész Hollywood épül (vagyis, hogy addig játszd meg magad, amíg te magad is elhiszed, hogy olyan vagy).

Turán Esztert több mint négyszáz reklámfilm, harminc filmes és tévés projekt gondozása után most már az motiválja, hogy a maga ötletéből megvalósuló produkciót nemzetközi vásznakon, platformokon lássa, és hogy más izgalmas alkotóknak is segítsen ezt elérni.

Azért is, mert mindenkinek alanyi jogon volt karrierje a családjában. Édesanyja, Venczel Andrea elismert kardiológus, édesapja, Turán Róbert dramaturg, aktív rendszerváltó értelmiségi, nagyapja, Turán Pál Kossuth-díjas matematikus, nagynénje, Venczel Vera Jászai Mari-díjas színművész. A családi pedigré miatt – vagy épp annak ellenére – korán kialakult Eszterben, hogy neki is meg kell mutatnia a világnak, hogy ki is ő, és mire képes.

Családja mellett volt egy másik fontos személyiségformáló erő az életében: Óbuda. A külváros és a belváros határa, Buda, de nem elit. Kemény terep. A San Marco utcai művelődési ház pénteki tiniklubjában a lakótelepi suhancok és a polgári családok gyerekei nem sokkal a rendszerváltás utáni időkben együtt fedezték fel, milyen zene létezik a mainstream popon kívül, és mi az az underground, milyen másnak lenni és szembemenni a fősodorral.

A tiniklubból egyenes út vezetett az alternatív zenei klubokig, ahol az orrpiercinges, Martens bakancsos, néha piros hajú lány megtalálta közegét. De akkor is magával vitte Óbuda vadságát, amikor a családjával már a nagybetűs Budára, a második kerületbe költöztek. „Minden szempontból feszegettem a határaimat, és mindig azok társaságát kerestem, akik hozzám hasonlóan, kompromisszummentesen tudnak önmaguk lenni. Van az a Neurotic-idézet, hogy neked a divat mondja meg, hogy ki vagy. Hát, nekem biztos, hogy sosem a divat mondta meg.”

A szívósság munkaeszköz
Sokáig érdekelte a színészet, a Független Színpad délutáni órái pont jókor kezdték kicsatornázni lázadó energiáit. Ha nincs a színház, lehet, hogy veszélyesebb vizekre evezett volna. Aztán rájött, hogy túl önző a színésznőléthez. Nagynénje példájából látta, milyen, amikor egy színésznő kiszolgáltatott, és Eszter nem akarta kitenni magát a mindenkori rendezők kényének-kedvének.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós szakáról, ahová végül jelentkezett, azonban más miatt lógott ki. „Nem agyonmosott, kinyúlt pulcsiban jártam, és nem csak a művészet oltárán akartam mindent feláldozni, még akkor is, ha nagyon tiszteltem azokat, akik igen.” A kiutat azzal teremtette meg magának, hogy amikor a producertanáruk, Miskolczi Péter bedobta egy órán, hogy ki akar asszisztenskedni egy amerikai filmforgatáson, feltette a kezét. Onnantól végigdolgozta az egyetemi éveket, a film lett a fő terep, nem a tévé.

Huszonévesen lett külföldi nagyjátékfilmek casting directora, és a fél magyar színésztársadalom következő munkáiról döntött. „Óriási szerencse volt, hogy én először az amerikai iskolával találkoztam – mondja Eszter. – Amikor az amerikai produkcióval mentünk forgatni, kora reggeltől késő estig dolgoztunk, iszonyú fárasztó volt, de imádtuk. Egyszer forgott mellettünk egy magyar produkció, emlékszem, hogy reggel tízkor jöttek meg, mindenki felment a büfébuszba unicumozni, hatkor levonultak, és közben valami történt.”

Szerinte annak a filmes generációnak, amihez ő is tartozik, különleges képessége, hogy egyszerre tud helytállni a külföldi stábok óraműpontosságú gépezetében és a magyar rendszerben, amit inkább az esetlegesség, sokszor a pénzhiány és a teremtő kreativitás ural. A két folyamat együtteséből szívós szakemberek születtek. Ők megragadtak a szakmában, és átvették a stafétát a „kamionos” és „butikos” producerektől, akiknek az ambíciója kimerült abban, hogy a pénzükből még több pénz legyen. Ehelyett a szakmaiság lett az alap, amibe az új generáció hozza magával a leleményességet, legyen az egy rekordnagy költségvetésű Netflix-sorozat vagy a magyar kultúrpolitika miatt ellehetetlenülő filmkészítés.

Szüleinek kevéssé volt üzleti érzékük, a családi kassza egy boríték volt, ahova felírták, ki mennyit vett ki, és mire költött. Viszont anyai nagyapja, Venczel Andor sikeres szocialista üzletember, a Technokolt is gyártó Ferrokémia Kft. elnök-vezérigazgatója, több biokémiai szabadalom tulajdonosa volt. Ez az üzleti érzék szólalhatott meg Eszterben, amikor az SZFE-t elvégezve nem járta tovább a filmes ranglétrát, hanem filmgyártó céget alapított.

Ezért lettem filmes
Reklámfilmekkel kezdte, mert meg akarta tanulni a szakmát. „Az elején fogalmam sem volt, mit csinálok – mosolyog. – Nem emlékszem, hogy az első reklámunk hogyan állt össze, az csoda volt.” A 2005-ben alakult Moviebar Productions első munkája a Figyelő hetilapnak készülő reklámfilm volt, a Moszkva térrel országos hírnevet szerző Török Ferenc és operatőre, Garas Dániel álltak mellé.

Hogy a következő munkák gördülékenyebben menjenek, felkérte cégtársnak a tapasztalt gyártásvezetőt, Trepper Viktóriát, azóta is együtt viszik a Moviebart. „Működésünk alapja a különbözőségünk és különböző érdeklődési körünk – mondja Viki a közös munkáról. – Eszter mindig a Moviebar kreatív motorja volt, ma is az, én a többéves gyártásvezetői tapasztalatommal az adott ötlet leghatékonyabb kivitelezésében vagyok tehetséges.”

Egy évvel az indulásuk után már komoly szintlépést kellett menedzselniük. A DDB reklámügynökség behívta őket egy nemzetközi tenderre, ahol kikötés volt, hogy külföldi legyen a rendező. Óriási szerencsével sikerült behozniuk egy svéd sztárrendezőt, megnyerték a tendert, és ellentétben az azelőtt tíz-tizenöt millió forintos költségvetésekkel, hirtelen egy kilencvenmillió forintos költségvetést kellett menedzselniük. Miután sikerült, arról lettek ismertek a szakmában, hogy neves külföldi rendezőkhöz tudnak eljutni, és be tudják őket hozni projektekre.

Magyar és nemzetközi produkciókkal, külföldi munkák szervizelésével dübörgött a cég, amikor Eszter egyszer csak besokallt a reklámoktól. „Azt már el tudtam mondani, hogy azért lettem reklámfilmes, hogy megszerezzem a megfelelő tapasztalatot és rutint a szakmában, hogy magabiztosabb legyek, de amikor ez megvolt, nem találtam magyarázatot, hogy miért csak abban segédkezem, hogy mások különböző dolgokat adjanak el – mondja. – Az igazi célom a történetmesélés, ezért lettem filmes.” Ekkor alakult a cégen belül a filmes divízió a reklámfilmes tevékenység mellett, előbbit Eszter, utóbbit Viki vezeti.

Eszter egyre több időt töltött Amerikában. Egyszer úgy jött haza, hogy a Jones nevű nyugat-hollywoodi étteremben szinte ismeretlenül meggyőzött két amerikai producert: hozzák hozzájuk a készülő független filmjüket. Az adókedvezmény miatt ez alatt az idő alatt kezdtek felpörögni Magyarországon a külföldi forgatások, és az addigra nemzetközi ügyfélkört kialakító gyártócégek szépen el tudták foglalni a maguk specializációit.
Erre a Moviebar 2018-ban megnyitotta Los Angeles-i irodáját. „Szerintem hazudik az a filmes, akinek nem motoszkál a fejében Hollywood. Sohasem voltam kibékülve azzal a gondolattal, hogy én csak valamiféle kelet-európai hátsó udvarból jövök. Ki akartam deríteni, hogy van-e ott létjogosultságom a döntéshozók között.”

Recsegni kezd
A coviddal aztán kissé megtört az amerikai iroda lendülete, egy időre Eszter is hazaköltözött, de a Moviebar továbbra is jelen van mindkét kontinensen. A cég eddigi legnagyobb reklámos munkája nemrég készült el. A Diablo című videójátéknak forgatott világkampányt A nomádok földjének Oscar-díjas rendezője, Chloe Zhao rendezte – négy nap alatt, egy átlagos magyar nagyjátékfilm költségvetéséből. Eszter pedig a külföldi filmes szervizmunkák és koprodukciók mellett – az egyik utolsó darab a BBC-vel forgatott Vienna Blood TV-sorozat harmadik évada volt – folytatja az utat ötletei megvalósításáért.

2017-re elkészült rendezői bemutatkozása, ezzel visszatért underground gyökereihez. A BP Underground című dokumentumfilm-sorozattal a budapesti hardcore-punk, a hiphop, az elektronikus zenei és rockzenei szubkultúrákat mutatta be rendezőtársával, Koltay Annával. „Húszévesen szembesültem azzal, hogy traumákat is tud okozni, hogy kelet-európai vagyok. Egy New York-i fiúval jártam, és kimentem meglátogatni. Találkoztunk a barátaival, és egy lány nem túl kedvesen azt kérdezte, igaz-e, hogy nálunk még mindig nincs adás hétfőnként a tévében. Azt sem tudtam, miről beszél, nagyon megsemmisítő volt. Én már nem ebbe születtem, mégis úgy éreztem, hogy ott lehullik a vasfüggöny közém és az amerikai barátaim közé.”

Ahogy telt az idő, úgy alakult át Eszterben a megsemmisülés érzése büszkeséggé és egy nagy adag daccá. A dokumentumfilmek is részben ezért készültek el. „Az alkotásnak mindenképp jót tesz, ha büszke vagy rá, hogy ki vagy. Ha más akarsz lenni, az egy ponton elkezd recsegni.” Ezért állt legutóbb a felforgató vizualitásáról ismert reklám- és kliprendező, Miki357 első kisjátékfilmje mellé mint producer. A Pulzaar című musical főszerepében Schwarcz Ádám, azaz Beton.Hofi látható, mellette Kizlinger Lilla, Péterfy Bori, Szabó Simon, Kovács Lajos és Miller Dávid is feltűnnek, és valami olyasmit csinálnak, amihez biztosan nem szokott hozzá a magyar néző. „A közös alkotás olyan, hogy van valami vonzalom, de igazából fogalmad sincs, működik-e, és hogy mi lesz belőle, de megadod az esélyét az együtt alkotásra. Ennek az izgalma érdekel a legjobban.”

Moviebar Films Kft.*
Alapítás:
2006
Tulajdonos:
Turán Eszter,
Trepper Viktória (50–50 százalék)
Árbevétel
(millió forint)
2020
266,5
2021
191,2
2022
417,0
Adózott eredmény
(millió forint)
2020
3,1
2021
1,7
2022
23,9
*Ez alapvetően a reklámfilmes cégük, a független filmek készítéséhez mindig önálló projektcégeket hoznak létre.
Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés