A Magyar Államvasutak Nyugdíjintézete, Drechsler-palota, Balettintézet – és mostantól W Budapest Hotel. Az Andrássy út 25. neve és funkciója másfél évszázad alatt sokszor változott. Lechner Ödön és Pártos Gyula épülete majdnem húsz év hánykódás után menekült meg a pusztulástól, és szállodává alakult. Mi mutathatjuk meg először, mi fogadja majd a vendégeket.
Az Operaházon már az utolsó simításokat végezték, amikor a Sugár út túloldalán lévő telken hozzákezdtek egy bérház építéséhez. Finom díszítéseivel, nemes arányaival a szemközti épület méltó párjának szánták. A két tekintélyes épület tervezője a korszak talán két legmeghatározóbb mestere volt. A dalszínház építésze a pályája csúcsán lévő, 1814-ben született Ybl Miklós. Komoly irodát vezetett, és bár ezt az épületet tartjuk az egyik fő művének, ekkorra már sok jelentős templomot, kastélyt és palotát tervezett meg, mellesleg párhuzamosan folyt a Várbazár építése is.
A nála egy generációval fiatalabb, 1845-ben született Lechner Ödön tehetséges, de még pályája elején járó építésznek számított. Három évig tanult Berlinben, többek között Pártos Gyula társaságában, közös tervezőirodát is nyitottak, és több épületet terveztek együtt. Lechner ezután Franciaországban dolgozott. Csak az 1870-es évek végén tért haza, miután több mint három évig műemléképületek, egyebek mellett reneszánsz kastélyok felmérésében és felújításában vett részt.
Lechner szellemében „Lechnernek hazatérve nagy ambíciói voltak. Egyedi stílust kezdett kifejleszteni, és elkezdte tapogatni, hogy ki tud-e ebből alakítani egy nemzeti építészeti formanyelvet. Ezen az épületen már megjelentek a keleti elemek, például a szamárhátívek is, amivel a francia reneszánsz finomságát is meghaladja. Amit itt alkotott, az egyedi és megismételhetetlen lett. De nemcsak a formákkal kísérletezett, hanem az anyagokkal is. Elkezdte történelmi stílusú épületekbe beépíteni a modernnek számító cementet, műkövet, acélt. Hatalmas innovátor volt, így ebbe a gondolatiságba nekünk is könnyű volt belehelyezkednünk, kicsit talán felszabadító is. Amikor egy nehéz probléma megoldásán dolgoztunk, sokszor azt a kérdést tettük fel magunknak, hogy mit csinálna Lechner?” – mondja Bánáti Béla építész, a Bánáti + Hartvig Építésziroda egyik alapítója, a rekonstrukció vezető tervezője.
Borús időt jósoltak május elejére, de a szűrt napfény erejét így is érezzük a bőrünkön, ahogy a langyos, ám erős szélben gyalogolunk már több órája Málta sziklás partvidékén. A brit uralom idején egykori védműnek épült Victoria-vonalak mentén számtalan elhagyatott erőd maradványa, egyik-másikon Private, no entry felirat. (Valahogy az otthoni NER-es kastélytulajdonosok jutnak az eszembe.) Pedig milyen jó célpontok lehetnének […]
Borús időt jósoltak május elejére, de a szűrt napfény erejét így is érezzük a bőrünkön, ahogy a langyos, ám erős szélben gyalogolunk már több órája Málta sziklás partvidékén. A brit uralom idején egykori védműnek épült Victoria-vonalak mentén számtalan elhagyatott erőd maradványa, egyik-másikon Private, no entry felirat. (Valahogy az otthoni NER-es kastélytulajdonosok jutnak az eszembe.) Pedig milyen jó célpontok lehetnének felújítva a szép, tíz kilométeres ösvényen az évente a szigetre látogató több mint kétmillió turistának. Rendbehozott történelmi helyszínek helyett van trendi mozgóárus műanyag poharas kávéval, sült krumplival és fémdobozos Kinnie-vel (helyi üdítő) a közeli öbölben. Meg hatalmas gázos erőmű a képeslapnak beillő Marsaxlokk kikötőjében – a színes halászhajók mögött elég kiábrándító háttér a fotóinkon.
És minden nagyobb településen egy-két szélmalom. Nem erőmű, hanem ipari műemlék, klasszikus malom, gabonát őröltek bennük – már az 1600-as években kihasználták az erős szelet. Keresi is szemünk a modern szélfarmokat, de egyetlenegyet nem látunk, pedig egy hét alatt végigbarangoljuk Máltát is, Gozót is. Aztán ráguglizunk, mi a helyzet itt a megújulókkal, miközben zötykölődünk a helyi buszokon, és kiderül, hogy tényleg nincs egyetlen működő szélerőmű sem a szigeten. Pedig a Magyarországgal egy időben, 2004-ben az EU-hoz csatlakozó Málta fűt, fát, szélfarmot ígért, hogy a megújulóenergia-termelését felturbózza. Kihagyott ziccer. A busz Gozón már elektromos, csak reménykedni tudunk, hogy ez lesz a következő állomás.
„Megvannak hozzá az eszközeink, csak az akaratunkon kéne dolgozni” – mondja a fantasztikus Jane Goodall arra a kérdésre, hiszi-e, hogy tényleg elkerüljük a globális klímaváltozás katasztrófáit. „Together we can” – zengték a fiatalok ifjúsági szervezetének találkozóján.
Nagyon fiatal, mindössze húszéves az a két magyar srác, Réti Andor és Zámbó Gergely, akiknek nagy dobása felülmúlja a dollármilliomos multicégek eddigi próbálkozásait. Ők hozták létre az első automatát, amivel újra lehet tölteni a fújós dezodorokat. Azt gondolták, majd edukálniuk kell a piacot, de kellemesen csalódtak, mondják Kis Judit cikkében. Úgy tűnik, mindenki örül, ha talál olyan megoldást, amivel minimális kompromisszummal csökkentheti a környezeti lábnyomát.
Lényegében erre buzdít Litkai Gergely humorista is. Azt tanácsolja – és ezúttal korántsem viccel –, hogy Kínára mutogatás helyett mondjuk iratkozzunk le az Aliexpress-hírlevélről, és máris tettünk valamit a fenntarthatóságért. Persze ennyi nem elég, és kár a papírból készült szívószállal is felvágni (ami amúgy is baromi idegesítő, hogy ha sokáig issza az ember a gin tonicot, elolvad benne). Az csak „a fenntarthatóság véres kardja”, inkább nagyobb eredményt elérő dolgokra kellene energiát fordítani. Ő például megpróbál egyenesen a környezetszennyező cégekre hatni, vonattal utazik Brüsszelbe a Zöld stand-upjával, és videón jelentkezik be a hírhedt állami Fertő Part luxusberuházás színhelyéről vagy a nyírmártonfalvai, fa nélküli lombkorona-tanösvényről.
Litkai szerint a fenntarthatóbb élet olyan, mint az edzés: sokkal nagyobb áldozatnak tűnik, amíg az ember nem csinálja. Ha elkezdesz például tömegközlekedni, már a tudattól jobban érzed magad, ahogy egy kora reggeli futás után is. Tényleg megnyugtató a máltai buszon csillezni, még ha kétszer olyan sokáig is tart minden út, mintha autót béreltünk volna. De hátradőlünk, és együtt mantrázzuk a hangszóróval – amikor a busz kétpercenként megáll, mindenkit összeszedve a legkisebb településen is, mert hiszen ezért közösségi –, hogy: Il-waqfa li jmiss. Next stop. Tudom, Litkai erre azt fogja mondani: na jó, de repülővel utaztál oda.
A villányi borvidék egyik legismertebb családja és
márkaneve igazi szép, klasszikus
Forbes-történet. Indul a borkedvelő Opával, folytatódik az ambiciózus vővel, Gere Attilával, és tart a maga természetességében méltó utóddá növő lánynál. Gere Andrea nem borásznak készült, de zsigereiben hordozta a bor és a szőlő szeretetét, szinte észrevétlenül vette át a stafétát, és fogadtatta el magát a szakmabeliekkel. Egy húszéves, organikus generációváltás utolsó momentumainál járunk.
Gere Andrea és férje, Csizmadia Kristóf inkább azon szoktak vitatkozni, hogy ki mondja ki, és nem azon, hogy mit. Kulturált borivásról, féllábas ételekről, venyigével való fűtésről beszélgettünk.
Míg az év eleje a nagy bejelentésekről és az újdonságokról szól, az év vége a vásárlásokról, a gyűjtemény-újragondolásokról. A nyár meg inkább a társasági eseményekről és az utazásról. Ha az idei szezont nem is kezded egy új óra megvásárlásával, a jelenlegit érdemes vízmentességtesztre elvinni valamelyik órásműhelybe.
