Ha lett volna Forbes-milliárdoslista egy évszázaddal ezelőtt, a Dreher család egészen biztosan ott lett volna a top háromban. A sördinasztia története több évszázadra nyúlik vissza, a mindig fiatalon élre kerülő Dreherek egy startupper bátorságával és egy multis CEO következetességével építgették a legendás birodalmat.
„Egy éve kezdtem el írni a könyvet. Már tartott az orosz–ukrán háború, épp véget ért a covid, minden vállalatvezető tanácstalanul néz körbe, amiért nem érti a világot, amiért összedőltek az ellátási láncok, jött az infláció, a HR-problémák, a fogyasztók pénze elfogyott… Amikor mindenki épp azt gondolja, hogy eljött az Armageddon, belefutottam egy olyan családtörténetbe, amelyik nem egy válságot túlélt már. A napóleoni háborúkat, a kolerát, a 19. század forradalmait, a krími háborút, az első világháborút, a gazdasági válságot, a második világháborút… és végül az államosítás állította meg őket.”
Iglódi Csaba újságíróként kezdte, az utóbbi években személyes vezetői tanácsadással foglalkozik, tavaly pedig úgy döntött, megírja élete első könyvét, méghozzá a Dreher családról. A regény alapját a sörfőző dinasztia négy generációjának kulcsfigurái ihlették, de természetesen az olvasónak nem derül ki, hogy mi az, ami a valóságban is megtörtént velük. Csaba hagyta, hogy a szereplői vezessék a tollát, de a Dreherek másfél évszázados története a fikciós elemek nélkül is meglehetősen izgalmas.
„A 30-as években Dreher Jenő volt az ország egyik leggazdagabb embere, a ti listátokon is biztosan ott lett volna az első háromban. 1949-ben aztán nincstelenül halt meg. Megvan a történetükben az a bizonyos közép-európai balsors.”
Borús időt jósoltak május elejére, de a szűrt napfény erejét így is érezzük a bőrünkön, ahogy a langyos, ám erős szélben gyalogolunk már több órája Málta sziklás partvidékén. A brit uralom idején egykori védműnek épült Victoria-vonalak mentén számtalan elhagyatott erőd maradványa, egyik-másikon Private, no entry felirat. (Valahogy az otthoni NER-es kastélytulajdonosok jutnak az eszembe.) Pedig milyen jó célpontok lehetnének […]
Borús időt jósoltak május elejére, de a szűrt napfény erejét így is érezzük a bőrünkön, ahogy a langyos, ám erős szélben gyalogolunk már több órája Málta sziklás partvidékén. A brit uralom idején egykori védműnek épült Victoria-vonalak mentén számtalan elhagyatott erőd maradványa, egyik-másikon Private, no entry felirat. (Valahogy az otthoni NER-es kastélytulajdonosok jutnak az eszembe.) Pedig milyen jó célpontok lehetnének felújítva a szép, tíz kilométeres ösvényen az évente a szigetre látogató több mint kétmillió turistának. Rendbehozott történelmi helyszínek helyett van trendi mozgóárus műanyag poharas kávéval, sült krumplival és fémdobozos Kinnie-vel (helyi üdítő) a közeli öbölben. Meg hatalmas gázos erőmű a képeslapnak beillő Marsaxlokk kikötőjében – a színes halászhajók mögött elég kiábrándító háttér a fotóinkon.
És minden nagyobb településen egy-két szélmalom. Nem erőmű, hanem ipari műemlék, klasszikus malom, gabonát őröltek bennük – már az 1600-as években kihasználták az erős szelet. Keresi is szemünk a modern szélfarmokat, de egyetlenegyet nem látunk, pedig egy hét alatt végigbarangoljuk Máltát is, Gozót is. Aztán ráguglizunk, mi a helyzet itt a megújulókkal, miközben zötykölődünk a helyi buszokon, és kiderül, hogy tényleg nincs egyetlen működő szélerőmű sem a szigeten. Pedig a Magyarországgal egy időben, 2004-ben az EU-hoz csatlakozó Málta fűt, fát, szélfarmot ígért, hogy a megújulóenergia-termelését felturbózza. Kihagyott ziccer. A busz Gozón már elektromos, csak reménykedni tudunk, hogy ez lesz a következő állomás.
„Megvannak hozzá az eszközeink, csak az akaratunkon kéne dolgozni” – mondja a fantasztikus Jane Goodall arra a kérdésre, hiszi-e, hogy tényleg elkerüljük a globális klímaváltozás katasztrófáit. „Together we can” – zengték a fiatalok ifjúsági szervezetének találkozóján.
Nagyon fiatal, mindössze húszéves az a két magyar srác, Réti Andor és Zámbó Gergely, akiknek nagy dobása felülmúlja a dollármilliomos multicégek eddigi próbálkozásait. Ők hozták létre az első automatát, amivel újra lehet tölteni a fújós dezodorokat. Azt gondolták, majd edukálniuk kell a piacot, de kellemesen csalódtak, mondják Kis Judit cikkében. Úgy tűnik, mindenki örül, ha talál olyan megoldást, amivel minimális kompromisszummal csökkentheti a környezeti lábnyomát.
Lényegében erre buzdít Litkai Gergely humorista is. Azt tanácsolja – és ezúttal korántsem viccel –, hogy Kínára mutogatás helyett mondjuk iratkozzunk le az Aliexpress-hírlevélről, és máris tettünk valamit a fenntarthatóságért. Persze ennyi nem elég, és kár a papírból készült szívószállal is felvágni (ami amúgy is baromi idegesítő, hogy ha sokáig issza az ember a gin tonicot, elolvad benne). Az csak „a fenntarthatóság véres kardja”, inkább nagyobb eredményt elérő dolgokra kellene energiát fordítani. Ő például megpróbál egyenesen a környezetszennyező cégekre hatni, vonattal utazik Brüsszelbe a Zöld stand-upjával, és videón jelentkezik be a hírhedt állami Fertő Part luxusberuházás színhelyéről vagy a nyírmártonfalvai, fa nélküli lombkorona-tanösvényről.
Litkai szerint a fenntarthatóbb élet olyan, mint az edzés: sokkal nagyobb áldozatnak tűnik, amíg az ember nem csinálja. Ha elkezdesz például tömegközlekedni, már a tudattól jobban érzed magad, ahogy egy kora reggeli futás után is. Tényleg megnyugtató a máltai buszon csillezni, még ha kétszer olyan sokáig is tart minden út, mintha autót béreltünk volna. De hátradőlünk, és együtt mantrázzuk a hangszóróval – amikor a busz kétpercenként megáll, mindenkit összeszedve a legkisebb településen is, mert hiszen ezért közösségi –, hogy: Il-waqfa li jmiss. Next stop. Tudom, Litkai erre azt fogja mondani: na jó, de repülővel utaztál oda.
Litkai Gergely a környezetvédelemben nem ismer tréfát. Vagyis mégis, sőt. A humorista (erdőművelő és fenntarthatósági menedzser) zöld témában standupol, videófilmeket és podcastokat készít, és a Dumaszínháznál is egyre komolyabb fenntarthatósági céljai vannak. Pedig volt idő, amikor úgy használta a légi közlekedést, mint más a 9-es buszt.
minden eszköz a rendelkezésünkre áll, hogy megoldjuk a klímaváltozás gondját. Megvannak a megújuló energiaforrásaink. Összefogással és gyors változtatással elkerülhetők a legrosszabb forgatókönyvek, a kaotikus jövő.
Az upcycling kicsit mindig gyanús koncepció volt, igazán nagyban nem sikerült senkinek sem. Kerestünk néhány vonzó, sikeres vagy legalább érdekes termékeket gyártó projektet.
Olyasmit csinálnak, amit kevesen, a digitalizáció fehér foltjait szeretnék betölteni. Nem a high tech felhasználókat célozzák, hanem sok tízmillió olyan gyári munkást, aki általában nincs a fintech cégek szeme előtt, de információra ugyanúgy szüksége van, és ugyanúgy van okostelefonja, mint bárki másnak. A Talk-A-Bot nemzetközi ugrásra készül – friss befektetéssel és azzal a nem tipikus fordulattal, hogy az alapító tanítvány leigazolta multis közegben edzett professzorát.
