Címlapon Alföldi Róbert, közéletről, művészetről és a jó életről beszélgettünk vele. Interjút készítettünk Havadtőy Sámuel festőművésszel és Vecsei Zsófi kalaptervezővel. Utánajártunk, miért hasznosak a férfi önismereti körök, Indiában a könyves világba pillantottunk be, Szlovéniába pedig vadvízi SUP-ozni mentünk. A nyári Forbes Life-ot ajánljuk – keresd a polcokon!
A színház nem veszít a varázsából Alföldi Róbert a jelenünkre reflektáló színházban hisz, és kötelességének érzi, hogy kiálljon az igazságtalanságok ellen. Az Átrium és a Centrál Színház a bázisa, de sok más helyen is játszik, rendez, filmet is forgatott. Rozi kutyáját mindenhová magával viszi, együtt jöttek el hozzánk is. Kérdezett: Tiefenthaler Eszter
Intuíciója nincs, de jobban lát Ha voltak kétségeink, hogy mire jó a mesterséges intelligencia, egy egészen biztos válaszunk már van: pontosabbá tudja tenni a rákszűréseket. A mellrákszűrésnél már konkrét eredmények vannak, méghozzá egy magyar fejlesztésnek és egy magyar orvoscsoportnak köszönhetően. A fejlesztővel és az új technológiát már használó orvosokkal beszélgettünk. Írta: Árvai Magdolna
Borús időt jósoltak május elejére, de a szűrt napfény erejét így is érezzük a bőrünkön, ahogy a langyos, ám erős szélben gyalogolunk már több órája Málta sziklás partvidékén. A brit uralom idején egykori védműnek épült Victoria-vonalak mentén számtalan elhagyatott erőd maradványa, egyik-másikon Private, no entry felirat. (Valahogy az otthoni NER-es kastélytulajdonosok jutnak az eszembe.) Pedig milyen jó célpontok lehetnének […]
Borús időt jósoltak május elejére, de a szűrt napfény erejét így is érezzük a bőrünkön, ahogy a langyos, ám erős szélben gyalogolunk már több órája Málta sziklás partvidékén. A brit uralom idején egykori védműnek épült Victoria-vonalak mentén számtalan elhagyatott erőd maradványa, egyik-másikon Private, no entry felirat. (Valahogy az otthoni NER-es kastélytulajdonosok jutnak az eszembe.) Pedig milyen jó célpontok lehetnének felújítva a szép, tíz kilométeres ösvényen az évente a szigetre látogató több mint kétmillió turistának. Rendbehozott történelmi helyszínek helyett van trendi mozgóárus műanyag poharas kávéval, sült krumplival és fémdobozos Kinnie-vel (helyi üdítő) a közeli öbölben. Meg hatalmas gázos erőmű a képeslapnak beillő Marsaxlokk kikötőjében – a színes halászhajók mögött elég kiábrándító háttér a fotóinkon.
És minden nagyobb településen egy-két szélmalom. Nem erőmű, hanem ipari műemlék, klasszikus malom, gabonát őröltek bennük – már az 1600-as években kihasználták az erős szelet. Keresi is szemünk a modern szélfarmokat, de egyetlenegyet nem látunk, pedig egy hét alatt végigbarangoljuk Máltát is, Gozót is. Aztán ráguglizunk, mi a helyzet itt a megújulókkal, miközben zötykölődünk a helyi buszokon, és kiderül, hogy tényleg nincs egyetlen működő szélerőmű sem a szigeten. Pedig a Magyarországgal egy időben, 2004-ben az EU-hoz csatlakozó Málta fűt, fát, szélfarmot ígért, hogy a megújulóenergia-termelését felturbózza. Kihagyott ziccer. A busz Gozón már elektromos, csak reménykedni tudunk, hogy ez lesz a következő állomás.
„Megvannak hozzá az eszközeink, csak az akaratunkon kéne dolgozni” – mondja a fantasztikus Jane Goodall arra a kérdésre, hiszi-e, hogy tényleg elkerüljük a globális klímaváltozás katasztrófáit. „Together we can” – zengték a fiatalok ifjúsági szervezetének találkozóján.
Nagyon fiatal, mindössze húszéves az a két magyar srác, Réti Andor és Zámbó Gergely, akiknek nagy dobása felülmúlja a dollármilliomos multicégek eddigi próbálkozásait. Ők hozták létre az első automatát, amivel újra lehet tölteni a fújós dezodorokat. Azt gondolták, majd edukálniuk kell a piacot, de kellemesen csalódtak, mondják Kis Judit cikkében. Úgy tűnik, mindenki örül, ha talál olyan megoldást, amivel minimális kompromisszummal csökkentheti a környezeti lábnyomát.
Lényegében erre buzdít Litkai Gergely humorista is. Azt tanácsolja – és ezúttal korántsem viccel –, hogy Kínára mutogatás helyett mondjuk iratkozzunk le az Aliexpress-hírlevélről, és máris tettünk valamit a fenntarthatóságért. Persze ennyi nem elég, és kár a papírból készült szívószállal is felvágni (ami amúgy is baromi idegesítő, hogy ha sokáig issza az ember a gin tonicot, elolvad benne). Az csak „a fenntarthatóság véres kardja”, inkább nagyobb eredményt elérő dolgokra kellene energiát fordítani. Ő például megpróbál egyenesen a környezetszennyező cégekre hatni, vonattal utazik Brüsszelbe a Zöld stand-upjával, és videón jelentkezik be a hírhedt állami Fertő Part luxusberuházás színhelyéről vagy a nyírmártonfalvai, fa nélküli lombkorona-tanösvényről.
Litkai szerint a fenntarthatóbb élet olyan, mint az edzés: sokkal nagyobb áldozatnak tűnik, amíg az ember nem csinálja. Ha elkezdesz például tömegközlekedni, már a tudattól jobban érzed magad, ahogy egy kora reggeli futás után is. Tényleg megnyugtató a máltai buszon csillezni, még ha kétszer olyan sokáig is tart minden út, mintha autót béreltünk volna. De hátradőlünk, és együtt mantrázzuk a hangszóróval – amikor a busz kétpercenként megáll, mindenkit összeszedve a legkisebb településen is, mert hiszen ezért közösségi –, hogy: Il-waqfa li jmiss. Next stop. Tudom, Litkai erre azt fogja mondani: na jó, de repülővel utaztál oda.
New Yorkban, a Grand Central pályaudvar mellett felhőkarcolót építenek. Daruk emelik az óriási vaselemeket, öntik a betont. Az utcáról a monstrumra felnézve átélem, ahogy a város számtalan felhőkarcolóját vasdarabról vasdarabra felépítették. Műanyag védősisakos, fekete ember közelít, derekán az amerikai építőmunkások kötelező kellékével, a bőrszíjon lógó kalapáccsal és szerszámokkal. Családdal vagyok, a gyerekek kezébe nyom egy-egy zacskó édességet, és boldog húsvétot kíván. Miközben lepörög […]
A greenwashingnak komoly kultusza alakult ki az elmúlt években. Belenyugodtunk, hogy ha valami zöldnek látszik, az majdnem olyan jó, mintha tényleg zöld is lenne. Szerencsére tovább is lehet ennél tekinteni, még akkor is, ha bank vagyunk.
Litkai Gergely a környezetvédelemben nem ismer tréfát. Vagyis mégis, sőt. A humorista (erdőművelő és fenntarthatósági menedzser) zöld témában standupol, videófilmeket és podcastokat készít, és a Dumaszínháznál is egyre komolyabb fenntarthatósági céljai vannak. Pedig volt idő, amikor úgy használta a légi közlekedést, mint más a 9-es buszt.
Küllői Péter 2000-ben, negyvenévesen befejezte üzleti karrierjét, hogy az energiáját és a tudását máshová összpontosítsa. Felesége öt évvel ezelőtti halálával újabb leckét kapott elengedésből, és most lemond a Bátor Tábor vezetéséről is, mert azt vallja, hogy egy vezető akkor jó, ha már nincs szükség rá. Kilencvenegy országban járt, nincs kedvence, és mostantól még többet szeretne utazni. Csak a világot jobbá tevő startupokba fektet, és miközben bátran beszél az elengedésről,
sorolja a szóvicceket.