„Ma is nevetnem kell, ha az első alkalomra gondolok, amikor Tolmival ketten, két IKEA-s zsáknyi játékkal, félnapos utazás után megérkeztünk a faluba, hogy akkor mi most megváltjuk a világot. Nem tudom, honnan volt annyi erőnk, hogy mi azon a hétvégén tényleg minden gyerekkel játsszunk egy kicsit. Nyolcvan-száz gyerek él a faluban” – mondja Kocsis Zsófia, a Juszt-is Teszünk! Alapítvány egyik létrehozója. (Négyen vannak az alapítók, a többiek: Balázs Erzsébet, Szil Péter és Szil Tolmi). Izzó tekintettel, óriási szeretettel meséli, mit is csinálnak a többi önkéntessel havonta egy-egy hétvégén és a nyári táborokban az alig több mint 250 fős, szinte száz százalékban romák lakta kis borsodi faluban, Bódvalenkén, ahol a legtöbb ház közművesítve sincs.

ADAKOZOL?
Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.

Zsófi sohasem tervezte, hogy egy mélyszegénységben élő faluba fog szenvedélyből ingázni hol Budapestről, hol tanulmányai miatt Pécsről a cigány gyerekekhez. De amikor 2016-ban meghívást kapott egy ismerősén keresztül az Új gyerektábor Bódvalenkén Facebook-csoportba, valami elkezdődött, aminek azóta se szakad vége. „Különleges érzés, amikor személyes, bensőséges kapcsolat alakul ki egy gyerekkel. Attól kezdve már nem tudod nem csinálni. Mostanra minden ismerősömnek a könyökén jön ki Bódvalenke. A barátaim körében megszületett a bódvalenkés ivójáték. Valahányszor kiejtem a számon a falu nevét, mindenki iszik az italából. Sajnos nagyon bele tudok jönni a mesélésbe, ha hagyják.”

Az első nyári gyerektábort Szil Tolmi óvónő indította el. Eredetileg egy másik csoporthoz akart csatlakozni, ők viszont épp abbahagyták a munkát a törpefaluban. Tolmi nem akarta magára hagyni a gyerekeket, hamar új csapatot verbuvált, ebbe csöppent bele Zsófi. A tábor után elkezdtek havonta egy hétvégére eljárni Bódvalenkére.
Az első hétvégén a két huszonéves lány végigjárta a falut, bekiabáltak a gyerekekért, és kikérték őket a szülőktől. Ez fizikai teljesítménynek sem utolsó, de idővel kitapasztalták, hogyan tehetik könnyebbé a munkájukat. Ma már ugyanúgy, ahogy az egyhetes nyári táborokban, a hétvégenkénti programokban is idősávokra vannak beosztva a korosztályok. A legkisebbekhez házhoz mennek, a többiek az alapítvány házának kapujára kihelyezett papírokon olvashatják, mikor jöjjenek játszani a készségfejlesztő játékokkal. A legidősebb, akivel foglalkoznak, huszonegy éves.

A fiúk a kőműves- és ácsmunkát ismerik
Önkénteseik közt van nyugdíjas kutató fizikus, középiskolai tanár és pszichológus is, hétvégente személyesen mennek le játszani, szabad idejükben korrepetálják, tanítják, segítik a gyerekeket online és a helyszínen, vagy követik a helybéli két önkéntes anya munkáját. Utóbbiak egyike a pesti önkéntesek által tartott órákon segít, a gyerekek keze alá dolgozik a számítógép előtt: megosztja a képernyőt, ha arra van szükség, eléjük teszi a füzetet, ceruzát. A másikuk az elsős és másodikos diákok egyéni kompetenciafejlesztő foglalkozásainak, a Napközinek a koordinálásában vesz részt.

„Két olyan embert választottunk, akiben megbíznak a faluban, és megbízhatunk mi is. Nála a laptop, a nyomtató, fontos, hogy tisztelet övezze a közösségben.” Zsófi büszkén meséli, hogy az elsősök tanítását koordináló helyi önkéntes úgy döntött, leérettségizik. Bódvalenkén a befejezett középiskola különleges dolognak számítana.
Ezeknek a hátrányos helyzetű gyerekeknek nagyon gyenge a kapcsolati tőkéjük, ezért tesz nekik különösen jót, amikor IKSZ-es (iskolai közösségi szolgálatos) középiskolások jönnek hozzájuk, hogy meséljenek a terveikről, a továbbtanulásról. „Nagyon nem ismernek szakmákat, mert be van szűkülve a mozgásterük a falujukra meg a közeli településekre, ahova iskolába járnak. A lányok női szabóban, virágkötőben, bolti eladóban gondolkodnak, a fiúk a kőműves- és ácsmunkát ismerik.”

Ezért is viszi őket minden évben jutalomkirándulásra a kampányokkal összegyűjtött pénzből, illetve a Visfontis osztrák egyesület és más civil támogatók segítségével. „Most még nem tudjuk, miből lesz idén kirándulás, csak az a biztos, hogy lesz – mondja Zsófi. – Ezt nem vonhatjuk meg tőlük. Egyszer egy kislánnyal sétáltam Miskolcon, az egyik ilyen kiránduláson. Azt mondta, nélkülünk a tábor és ez a nap sem lenne. Akkor nem lenne mire várniuk egész évben.”

Az elsős-másodikosokat minden évben a miskolctapolcai Maya Játszóparkba viszik. A játéktérbe a felnőttek nem mehetnek be, a kicsik bent középosztálybeli gyerekekkel találkoznak és játszanak együtt. „Olyan jó látni, hogy már összebarátkozva jönnek ki. Ilyen korban még nem ismerik a rasszizmust.” A nagyobb iskolások kirándulásához az online órákon és programokon való minimális részvétel a feltétel, őket idén Lillafüredre viszik.

Juszt-is teszünk! Alapítvány a Hátrányos Helyzet Csökkentéséért
Az alapítás éve:
2016 óta működik, 2018-tól bejegyzett alapítvány
A csapat:
35 aktív önkéntes
Éves költségvetés:
kb. 5 millió forint
Mit kezdenének 10 000, 100 000 és 1 000 000 adománnyal?
10 000:
Egy hétvégi foglalkozásuk kézműves-alapanyagait vásárolnák meg.
100 000:
Egy táborban a kézműves foglalkozások alapanyagainak árát és a gyerekek étkeztetését fedezné.
1 000 000:
A kert kialakítására költenék.

Az év közben jól végzett munkáért, egy-egy hétvégi rendrakásért, szorgalomért Jusztis-pontok járnak a gyerekeknek. Amikor az önkéntesek megérkeznek a hétvégére, kinyitják a „bazárt”, ami tele a felajánlásokból vagy a saját pénzükből vett ceruzákkal, sminkcuccokkal. „A pontokat nyilván apróságokra is elkölthetik, de a célunk az, hogy a gyerekek megtanuljanak hosszú távra tervezni. Bódvalenkén jellemzően napról napra élnek az emberek. De ketten is voltak nemrég, akik egy éven át gyűjtögettek, hogy »megvegyenek« egy-egy biciklit. Na, ezért megérte. Ilyenkor érzem, hogy elérheti a célját a projektünk.”

Az alapítvány 2019-ben megvásárolt egy helyi házat, így már ott tarthatják a foglalkozásokat, és ott szállnak meg a lejáró önkéntesek. Tavaly elkészült a tető, most a kertet rendezik. Az egész település lápos területen fekszik, egy nagyobb eső után használhatatlanná válik a telek, szeretnének biztonságos környezetet kialakítani. Az alapítvány bekerült a BME programjába, és a lakóépülettervezési tanszék hallgatói tervet dolgoznak ki az udvar fejlesztésére.
„Az volt a kitételünk, hogy csak úgy vállalják el, ha egyszer eljönnek hozzánk önkénteskedni. Hogy lássák, mire van itt szükség, ne hiperszuper, de számunkra használhatatlan és életveszélyes dolgokat tervezzenek.” A kurzus vége egy egyhetes építőtábor lesz, magára az anyagköltségre és anyagokra még javában gyűjtenek, várják a felajánlásokat. „Az is sokat segít, ha valaki mondjuk kétméternyi kerítéshez szükséges nyersanyaggal tud segíteni, vagy akár csak egy Budapest–Bódvalenke-fuvarral járul hozzá.”

Zsófi szerint akkor lesznek igazán látványosak a változások, amikor a második generációt kezdik tanítani. „Mi már attól boldogok lennénk, ha minden generációval egy picit előbbre lépnénk. Ha a mostaniaknak át tudjuk adni, miért fontos a tanulás, az ő gyerekeiknek talán már lesz otthon egy zuguk, ahol tanulhatnak. Ezt csak velük, partnerként érhetjük el.”