Fahidi Éva tizenkilenc éves volt, amikor családjával haláltáborba hurcolták, majd szüleit és kishúgát gázkamrába vitték. Bár ő megmenekült, ötvenkilenc év kellett, hogy elhatározza, visszamegy Auschwitzba, és szembenéz a múltjával. Éva mára a holokausztemlékezet egyik legfontosabb alakja lett, két könyvet is írt, életéről film és táncelőadás készült.
Kedvenc, barna karfás szófáján ül, büszkén mutatja emléktárgyait és családi fotóit. Ez a legkedvesebb szeglete a lakásnak, innen az egész szobát belátja, és szerelme, Bandika (90) is csak egy karnyújtásnyira van. Éva a kilencvennyolcadik évében jár, de mosolyában még mindig gyermeki játékosság bujkál. Elegáns manikűrt és sminket visel, hevesen tiltakozik a magázási kísérletem ellen, az interjú után pedig tornázni fog. Azt állítja, hogy már nem úgy megy, mint pár éve, amikor még a Tünet Együttes Sóvirág című táncelőadásával turnézott, de nem hiszek neki. Szerintem száz fölött is meglesz az a spárga.
Szoktál még táncolni? Táncolni nem szoktam, de tornázni muszáj. Kétnaponta. Amikor a Sóvirágot próbáltuk a Tünet Együttessel, még aktívabb voltam, Cuhorka Emese, a táncpartnerem inspirált. Gyönyörű, finom volt vele a munka. Minden istenáldott nap próbáltunk, aztán vége lett, mert Emese elment babázni. Én még folytattam volna. Most már kicsit ellustultam, inkább csak nézek. Ahova lehet, megyek, főleg koncertre meg táncszínházba.
Pedig úgy tudom, az Auschwitzban történtek után hosszú ideig nem tudtál zenét hallgatni. Hát persze! Nagyon meg voltam sértve, a zenére haragudtam a legjobban. Még egy fekete lemezt se vettem magamnak. Nekem a zenére lett volna beállítva az életem, zongorista akartam lenni, de annyira fájt a gerincem a táborban való sok cipeléstől, hogy nem tudtam többé ülni. Pedig egy zongoristának öt-hat órát kell naponta ülnie, ha fejlődni akar.
Így készült két és fél órás dokumentumfilm a legendás magyar vízilabdacsapat három olimpiai aranyérméről – A nemzet aranyai kulisszatitkai a Forbes.hu-n.
Zákonyi S. Tamás rendező-producer-társíró (Flashback Productions) életében fontos szerepet tölt be a sport és a víz is. Az uszodában nőtt föl, tizenegy éves koráig úszott, majd apja levitte a KSI-be a Csasziba vízilabda-előkészítő úszófoglalkozásra, ahol a nála fiatalabb Kásás Tamás, Steinmetz Ádám, Székely Bulcsú, Vári Attila, Varga Zsolt, valamint a néhai Benedek Tibor is cseperedtek. „A közeg, a miliő, ennek az egésznek az atmoszférája, szellemisége, engem az ott rabul ejtett.”
A BÚÉK és Az unoka producerének nem ez az első sportdokumentumfilmje, 2000-ben mutatták be az Egerszegit. Zákonyi utóbbi kapcsán járt kint, és követte a 94-es római világbajnokságot és hírhedt, erőszakosra sikeredett ütközetünket is az olaszokkal. „Nagyon paprikás hangulat volt, tizenegyezer olasz néző előtt. Nem szeretek különösebben magyarkodni meg pödörni a bajszomat, de ott éreztem életemben először: büszke vagyok, hogy magyar vagyok. Még ha egy góllal alul is maradtunk” – emlékszik vissza Zákonyi.
Már a 94-es vb-n is mozgatta a pólósfilm gondolata („kispadra állítottam a kamerát”). 2000. október elsején Sydney-ben hét góllal vertük az oroszokat a döntőben. Zákonyi ott döntötte el, hogy az olimpiai arannyal hazaérkező csapatot már operatőrrel várja a BOK csarnokban.
2000 és 2003 között negyvenórányi felvétel forgott, Zákonyi szerint a filmbe ebből négy–öt perc került bele. „Ez volt a bizalom megalapozásának időszaka. Tudták, hogy ha zavarok, magamtól kimegyek, és én is odafigyeltem, hogy tekintettel legyek rájuk. Megtanultuk egymást elviselni.” Zákonyi szerint ez is segített abban, hogy mire 2022-ben kamerák elé ült a csapat, mindkét fél tudta, hogy „nem másítjuk meg a valóságot”, olyan történetnek kell filmre kerülnie, ami a lehető legközelebb áll hozzá.
Zákonyi eredeti terve az volt, hogy bevárják a 2004-es olimpiát, és ha a csapat újra nyer (nyertek is), továbbhaladnak a filmmel. Igen ám, de a következő években Zákonyit más munkák és családi ügyek sodorták el a projekttől. „2013-tól, amikor Benedek Tibor lett a szövetségi kapitány, már azért nem akartam őket piszkálni, mert tudtam, hogy Tibor mennyire ráállt a feladatra. Tiszteltem annyira, hogy nem zavarom őt.” A háromszoros olimpiai bajnok 2020. június 18-án hunyt el, a filmben archív felvételeken, interjúkon keresztül került be a történetbe. „Akkor nagyon haragudtam magamra, hogy kihagytam valamit, ami pótolhatatlan” – mondja Zákonyi. Ezután kezdett el újra beszélgetni többekkel az eredeti csapatból. 2021 elejére mindenkivel sikerült megállapodni – Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal és Benedek-Epres Pannival is. Így adta be Zákonyi a filmtervet a Nemzeti Filmintézethez (NFI).
A produkció az NFI nyilvános pályázati adatbázisa szerint több mint 770 millió forint állami támogatást kapott (gyártás-előkészítési, filmgyártási és marketingtámogatással együtt) – ez volt a teljes költségvetés, koprodukciós hozzájárulás sem társult hozzá. A dokumentumfilmes műfajban ez rekordnagyságú támogatási összeg, a korábbi csúcstartó a Katinka című imázsfilm volt 560 millió forint megszavazott állami támogatással.
„Minden időszakhoz, tornához, személyhez találtunk valami személyes sztorit, kiemelendő teljesítményt. Azért volt ez fontos, mert mi tényleg a magyar vízilabda rangját, súlyát akartuk megmutatni” – indokolja Zákonyi az archívok kutatásába fektetett félévnyi munkát. Az interjúkat 2022 márciusától forgatták, aztán nyár közepén kezdték el megvágni a kétszáz órányi nyersanyagot, így készült el tavaly őszre az első vágás. Az első nyers vágás ötórásra sikeredett, ezt kerekítették le végül lépésenként két és fél órára.
Ennyi anyagból hogy-hogy nem minisorozat készült? „Mozit akartam csinálni. Nemcsak vásznon akartam látni, de vásznon is – mondja Zákonyi. – Az élményt, amit nekem is adott a nézőtérről, ahogy mellettem nyolc–tízezren őrjöngenek, hogy hajrá magyarok!”
A falon Plácido Domingo kézjegye, a teraszról nemrég Will Smith posztolt, a zongorához pedig egyszer spontán leült Hans Zimmer, hogy eljátsszon egy magyar vonatkozású örökzöldet. Az Aria Hotel Budapest aljában nyitott Café Lisztben összeér a zene és a kulinária. Most épp a tavaszi étlapon és programkínálaton dolgoznak, erről mesélt nekünk Katarína Tabaová executive menedzser, Hiermann […]
Szép kilátás – ezt a nevet viseli Portugália legdélibb régiójának legrégebbi szállodája. Ez szerencsére csak a teljes igazság töredéke, mert éppenséggel a belátás
is elég gyönyörű.
Diller Kevin tizenöt évesen, a nagymama ágyneműtartójából indította a Mobilfoxot, ma már tizenegy országban dobálják törhetetlen telefontokjaikat. Grandiózus marketinggel, pimasz ötletekkel és jórészt huszonévesekből álló vezetőséggel nőttek ötmilliárdos céggé. Na, meg a Tiktokkal.
