Fahidi Éva tizenkilenc éves volt, amikor családjával haláltáborba hurcolták, majd szüleit és kishúgát gázkamrába vitték. Bár ő megmenekült, ötvenkilenc év kellett, hogy elhatározza, visszamegy Auschwitzba, és szembenéz a múltjával. Éva mára a holokausztemlékezet egyik legfontosabb alakja lett, két könyvet is írt, életéről film és táncelőadás készült.
Kedvenc, barna karfás szófáján ül, büszkén mutatja emléktárgyait és családi fotóit. Ez a legkedvesebb szeglete a lakásnak, innen az egész szobát belátja, és szerelme, Bandika (90) is csak egy karnyújtásnyira van. Éva a kilencvennyolcadik évében jár, de mosolyában még mindig gyermeki játékosság bujkál. Elegáns manikűrt és sminket visel, hevesen tiltakozik a magázási kísérletem ellen, az interjú után pedig tornázni fog. Azt állítja, hogy már nem úgy megy, mint pár éve, amikor még a Tünet Együttes Sóvirág című táncelőadásával turnézott, de nem hiszek neki. Szerintem száz fölött is meglesz az a spárga.
Szoktál még táncolni? Táncolni nem szoktam, de tornázni muszáj. Kétnaponta. Amikor a Sóvirágot próbáltuk a Tünet Együttessel, még aktívabb voltam, Cuhorka Emese, a táncpartnerem inspirált. Gyönyörű, finom volt vele a munka. Minden istenáldott nap próbáltunk, aztán vége lett, mert Emese elment babázni. Én még folytattam volna. Most már kicsit ellustultam, inkább csak nézek. Ahova lehet, megyek, főleg koncertre meg táncszínházba.
Pedig úgy tudom, az Auschwitzban történtek után hosszú ideig nem tudtál zenét hallgatni. Hát persze! Nagyon meg voltam sértve, a zenére haragudtam a legjobban. Még egy fekete lemezt se vettem magamnak. Nekem a zenére lett volna beállítva az életem, zongorista akartam lenni, de annyira fájt a gerincem a táborban való sok cipeléstől, hogy nem tudtam többé ülni. Pedig egy zongoristának öt-hat órát kell naponta ülnie, ha fejlődni akar.
Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett.Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is […]
Professor Skran, a Lawrence University politológiaprofesszora állt a gangon a szerkesztőség előtt tavaly ősszel, és visszafordult, mint Columbo. „Elhívlak az egyetemre előadni” – mondta. Kedves gesztus, de mire hazamegy, úgyis elfelejti, gondoltam. Nem így lett. Április 11-én már ott álltam az egyetem nagyelőadójában, és figyeltem, ahogy jönnek a diákok, a kisváros érdeklődő tagjai és az egyetem tanárai. Köztük a bátyám is, ő is ezen az egyetemen tanít, ez az ismeretség alapja. A téma lehetett volna az is, hogyan lehet egy egyre szűkülő printpiacon sikeresen kiadni egy magazint, de persze ennél sokkal kevésbé vidám téma érdekelte őket. A kis, de jegyzett private liberal arts college-ba is elért már Orbán Viktor híre, és az foglalkoztatta az egyetemi polgárokat, mi történik Magyarországon. Nehéz feladat. Egyrészről könnyen összefoglalható, hogyan stabilizálta a hatalmát Orbán és csapata, milyen praktikák, trükkök, egyszeri lehetőségek és nem mellékesen történelmi háttér vezettek oda, hogy már nem látszik, hogyan lehetne leváltani őket. Másfelől olyan jó lenne úgy elhagyni az előadótermet, hogy nem gondolja azt a hallgatóság, hogy börtönben élek. Azzal kezdtem, hogy megmutattam, milyen a kilátás a Margit hídról, ahol minden reggel a szerkesztőségbe villamosozom. Hadd irigykedjenek. Próbáltam olyan létező párhuzamokra is rámutatni, mint a floridai kormányzó „Don’t Say Gay” törvénye, amit a helyiek elmondása szerint is a magyar törvény inspirált a szexualitás iskolai megjelenítésével kapcsolatban. Vagy jeleztem, hogy milyen ügyesen átvette a Fidesz az amerikai gerrymandering lélegzetelállítóan cinikus gyakorlatát a választókerületek átrajzolására. Amikor egy nyugdíjas közgazdaságtan-professzor csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ezt az előadást nyilvánvalóan nem lehetett volna Budapesten megtartani, gyorsan korrigáltam. Az egyensúlyozás talán sikerült. Az előadásról szóló cikk végén az olvasható: nem minden fekete és fehér, ha közelebb megyünk, vannak szürke árnyalatok is. A siker ellenére a keserű szájíz azért bennem maradt. Kár, hogy tíz év Forbes Magyarország után nem egy fehérebb állapotról számolhatok be. Valami hasonlóról beszél a Legyél jobb! melléklet belső címlapsztorijában Pistyur Veronika is, aki a Bridge Budapesttel hasonló célokért küzd, mint mi. És már látom, hogy ő is hozzám hasonló lelkesedéssel fogja olvasni a címlapsztorinkat Diller Kevinről és a hozzá kapcsolódó 30 sikeres magyar 30 alatt listánkat. A lista üzleti része nehezebben szokott megtelni, mint most. Az elmúlt időszakban a 1990-es években született generáció, a millennials több tagja is már a gimnáziumban vállalkozni kezdett, és mára méretes üzletet épített fel. Ez már az az időszak, amikor a Bridge is működött, és minket is lehetett olvasni. Talán némi hatásunk nekünk is volt Veráékkal. Ez már csak azért is felmerült bennem, mert a frissen indult Forbes Business Club egyik tagja bemutatkozásában elmondta: nála a Forbes olyan, mintha egy vezetőségi kolléga lenne. Minden szám inspiráció a növekedéshez.
Az alvás elvesztegetett időnek tűnhet, ha a produktivitásunk határozza meg, mennyit érünk. Egyre többen az alvástól veszik el a szórakozásra szánt időt, így állva bosszút azért, hogy napközben a kötelezettségeik miatt nem volt erre idejük.
Így készült két és fél órás dokumentumfilm a legendás magyar vízilabdacsapat három olimpiai aranyérméről – A nemzet aranyai kulisszatitkai a Forbes.hu-n.
Alig van nap, hogy ne hallanánk elemzését, vagy ne olvasnánk Facebook-posztját a fronton történtekről. Mit tesz azért Rácz András, hogy jobban megértsük a háborút?
Idén is elkészítettük a Cloud 50-et: ötven izgalmas, inspiráló és figyelemreméltó magyar történetet hozunk a felhőből. A teljes összeállítás a Forbes.hu-n, itt és most hét nagy dobás.
Már egy éve, hogy a magyar Seon megkapta történelmi jelentőségű, 94 millió dolláros befektetését. Első kézből hallhattunk izgalmas háttérinfókat az online csalásmegelőzésben utazó startuptól az áprilisi magazint bemutató eseményünkön, a Kilövésen.