Fahidi Éva tizenkilenc éves volt, amikor családjával haláltáborba hurcolták, majd szüleit és kishúgát gázkamrába vitték. Bár ő megmenekült, ötvenkilenc év kellett, hogy elhatározza, visszamegy Auschwitzba, és szembenéz a múltjával. Éva mára a holokausztemlékezet egyik legfontosabb alakja lett, két könyvet is írt, életéről film és táncelőadás készült.
Kedvenc, barna karfás szófáján ül, büszkén mutatja emléktárgyait és családi fotóit. Ez a legkedvesebb szeglete a lakásnak, innen az egész szobát belátja, és szerelme, Bandika (90) is csak egy karnyújtásnyira van. Éva a kilencvennyolcadik évében jár, de mosolyában még mindig gyermeki játékosság bujkál. Elegáns manikűrt és sminket visel, hevesen tiltakozik a magázási kísérletem ellen, az interjú után pedig tornázni fog. Azt állítja, hogy már nem úgy megy, mint pár éve, amikor még a Tünet Együttes Sóvirág című táncelőadásával turnézott, de nem hiszek neki. Szerintem száz fölött is meglesz az a spárga.
Szoktál még táncolni? Táncolni nem szoktam, de tornázni muszáj. Kétnaponta. Amikor a Sóvirágot próbáltuk a Tünet Együttessel, még aktívabb voltam, Cuhorka Emese, a táncpartnerem inspirált. Gyönyörű, finom volt vele a munka. Minden istenáldott nap próbáltunk, aztán vége lett, mert Emese elment babázni. Én még folytattam volna. Most már kicsit ellustultam, inkább csak nézek. Ahova lehet, megyek, főleg koncertre meg táncszínházba.
Pedig úgy tudom, az Auschwitzban történtek után hosszú ideig nem tudtál zenét hallgatni. Hát persze! Nagyon meg voltam sértve, a zenére haragudtam a legjobban. Még egy fekete lemezt se vettem magamnak. Nekem a zenére lett volna beállítva az életem, zongorista akartam lenni, de annyira fájt a gerincem a táborban való sok cipeléstől, hogy nem tudtam többé ülni. Pedig egy zongoristának öt-hat órát kell naponta ülnie, ha fejlődni akar.
Ha fajtatiszta kutyára vágysz, nem a vásárlás az egyetlen lehetőséged. Magyarországon több fajtamentő egyesület is van, ahol sokszor díjnyertes, sorsukra hagyott állatok várják a gazdájukat. Ilyen a Szent Ferenc Állatotthon égisze alá tartozó agárfajtamentő csoport is, tavaly egyetlen év alatt száztizenöt agár életét mentették meg.
Nagy fekete szénaboglya viharzik ki mellettem a csömöri Kobaktanya kapujában, miközben kezet fogok Nagy Henriett-tel. Henni – ahogy mindenki hívja – nagyon sóhajt, és azt mondja, üljek le, amíg befogja a szabadságharcos pulit. Suba nem szökni készült, csak az ajtó melletti fához szaladt, a kíváncsiság hajtotta, nem az elvágyódás. Jó itt neki, ahogy a többi hetven kutyának, póninak, birkának és disznónak is.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
Henni karaktere egyszerre emlékeztet dr. Dolittle-re és a Szelíd motorosok egyik tetovált, jószívű karakterére. A szülei gyerekkorában agarakat és német dogokat tenyésztettek, mindig ötven-hatvan kutya volt otthon, és megesett, hogy Népszínház utcai lakásukban tizennyolc aludt télvíz idején. A család menhelyet tartott fenn, 2007 környékén pedig az agarak mellett tették le voksukat. Ehhez először egy támogató vásárolt nekik telket Soroksáron, és miután azt kinőtték, Csömörre költöztek. Henni rehabilitációs kutyatréneri és iskolavezetői képesítést is szerzett, anyanyelvi szinten beszél kutyául. Miközben beszélgetünk, fél szeme végig az állatokon, szinte olvassa, melyiknek épp mire van szüksége. Amikor arról kérdezem, miért épp az agarakba szeretett bele, határozott tekintete megszelídül.
„Az agár, az nem kutya, az agár. Egy másik faj. Akinek egyszer agara volt, annak mindig az lesz – mondja ellentmondást nem tűrő mosollyal. – Egyébként meg, mindenkinek megvan az agara, csak meg kell találni. Pláne, hogy a kutyákkal kapcsolatos prekoncepciók sokszor blődségeken alapulnak. Sokan azt gondolják, hogy az agaraknak hatalmas mozgásigényük van, pedig szívük szerint a nap huszonhárom és fél órájában a kanapén terpeszkednek, és csak a maradék félben rohangálnak. Tény és való, hogy akkor egy Forma–1-es autót megszégyenítő sebességgel.”
Kétezer eurót érő kutyát is utcára dobnak Aki eddig nem mélyedt el a kutyamentés világában, talán elsőre felhúzza a szemöldökét a fajtamentés szó hallatán. Felmerülhet a kérdés, hogy mi szükség erre, mikor a menhelyek fulladásig tele vannak, fajtatiszta kutyát pedig tenyésztőtől szokás vásárolni. Csakhogy a fajtamentést – mint Henni elmondja – éppen a tenyésztők és a szaporítók sokszor felelőtlen viselkedése teszi indokolttá. Ugyanis a már nem „használható” kutyák – akik nem tudnak többet szülni, vagy lesérültek, és nem versenyezhetnek – gyakran az utcán végzik.
„Csak tavaly több mint százötvenöt fajtatiszta agarat mentettünk, húsz–huszonöt százalékuk törzskönyvezve volt, és van köztük másfél–kétezer eurót érő, befogadóra váró kutya is. Előfordult, hogy világbajnok pályaversenyző angolagarat szedtünk össze, rapsicok (orvvadászok – a szerk.) dobták ki a megrepedt lába miatt. És ez nem egyedi eset.”
A Kobaktanyán most hetven kutya él, közülük ötven gazdát keres, tíz–tizenöt saját, és van néhány, aki valószínűleg már itt éli le az életét. Az öregecske, sötétebb színű kutyákért nem tolonganak, holott Henni szerint pont belőlük válhat a legsimulékonyabb társ.
Bár a Kobaktanyán az agarakra specializálódtak, a körülöttünk szaladgáló apró, göndör szőrű Miska és a szomszéd udvarból beszűrődő bégetés lebuktatja őket. Aki menteni kezd, az nem tud határt húzni. Ide mindenkit befogadnak, akinek legalább az egyik szülője agár, de a mentett kutyák társállatait sem hagyják magukra. „Olyan nincs, hogy valahol állatkínzás történik, te elhozol öt agarat, és az egy szem keveréket otthagyod. Ehhez nincs az embernek szíve. Volt olyan, hogy két kutyáért mentem, de amikor megláttam, milyen körülmények között élnek, tizenegyet hoztam el. Aztán telefonáltam haza, és három gazdánk rögtön rohant is ki a telepre, hogy helyet csináljanak nekik.”
Így került ide Pista és Miska, a két mudi, valamint Natasha, az ázsiai juhász is. A fajtatiszta, díjnyertes állatokat egy olyan telepről mentették ki az Ócsai Állatotthon és a Karakán Mentés segítségével, ahol húszasával sorakoztak egymáson a kutyatetemek, a láncok végén csak csontvázak lógtak. Összesen hetven állat vesztette életét, és tizenhetet sikerült kihozni. Natasha például három lábbal jött meg, mellsőjét ismeretlen körülmények között könyékig elvesztette, ma is a csonkra nehezedve biceg. Az interjú alatt körülöttem lófrál, játszani és futkározni szeretne, de nem tud. Most pénzt gyűjtenek neki gumipapucsra, homokra és műfűre, amin kényelmesen járhat.
A gazdákat is képzik Henni szerint Magyarország a felelőtlen állattartás és az állatkínzás élvonalában jár. Úgy érzi, csak egy hajszál választ el bennünket a spanyol helyzettől, ahol amellett, hogy brutálisan sok a kóbor eb, agarak tömegét lövik ki és akasztják fel évente. Az agárfajtamentők több expedíciót is szerveztek már a katalán földre, és összesen ötven galgót (agarat, spanyolul) mentettek ki eddig.
Natasha, az ázsiai juhász elveszítette egyik mellső lábát, most neki gyűjtenek gumipapucsra.
A gyakorlatuk több szempontból is eltér a klasszikus menhelyekétől. Amellett, hogy a házon belül tartják a kenneleket több mint kétszáz négyzetméteren – így megóvva az állatokat az időjárási viszontagságoktól –, rehabilitációs tevékenységet végeznek, valamint a gazdákat is képzik. Előbbi a bent lévő állatokon is meglátszik, ezektől a kutyáktól nem kell félni, itt senki sem harap, a komoly viselkedési problémákat a beérkezés után orvosolják.
Henni pedig szívét-lelkét beleadva dolgozik, hogy megfelelő körülményeket teremtsen. Jelenleg három munkahelyből fedezi a kiadásait – sofőrködik, és egy kereskedelmi cégnél segít be –, de még így is sokszor az önkéntesek segítsége kell a megemelkedett rezsi kifizetéséhez. És akkor a hosszú távú álmokról még nem is beszéltünk.
„Körülbelül tízmillió forintra lenne szükségünk, hogy a Kobaktanyát véglegesítsük, mert iskolát, valamint sérült és lelki sérült kutyáknak rehabot is szeretnénk fenntartani. Persze mi is meghúzhatnánk a határainkat, de én soha nem fogom azt mondani kutyára, hogy nem jöhet. Ahogy azt sem érezném helyesnek, ha pénzt kérnék a gazdiktól, akik tőlünk fogadtak be, és utólag tanácsot kérnek a kutyaneveléshez.”
Szent Ferenc Állatotthon Egyesület agárfajtamentés csoportja Alapítás éve: 2009 óta működik a Szent Ferenc Állatotthon, az agárfajtamentés csoport 2023 márciusában önállósodott. A csapat: Nagy Henriett, az alapító, négy önkéntes, közülük három kutyatréner. Éves költségvetés (csak az agaraknál): kb. 24 millió forint, az állatorvosi költségeket az alapítvány büdzséjéből fedezik. Havi költségek egy állatvédő alapítványnál: táp: kb. 240 ezer forint állatorvosi költségek: 300 ezer – 1,5 millió forint a kennelek ára: 250 ezer forint pórázok, nyakörvek, szájkosárak: 80 ezer forint havi üzemanyag (mentés + állatorvos): 160–200 ezer forint
Mit kezdenének 10 000, 100 000 és 1 000 000 forint adománnyal? 10 000: Hozzátennék a villanyszámlához. 100 000: Natasha, az ázsiai juhász gumipapucsot kapna, hogy teljes értékű életet élhessen. 1 000 000: Vennének négy hőszigetelt mobilkennelt az udvarra, így legalább plusz nyolc kutyát tudnának fogadni, vagy lecserélnék a bizonytalan állapotú kerítést.
Más fajtamentő egyesületek: • Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület • Futrinka utca Egyesület (tacskómentés) • Moszkvai Őrkutya Alapítvány • Második Esély Mopszmentő Egyesület • Összefogás a Szánhúzókért Alapítvány • Westie Rescue Hungary Magyar Westie Fajtamentő Egyesület • Magyar Spitz Egyesület
Kolozsvár belvárosa pezseg. Nincs róla statisztikám, de szinte biztos vagyok benne, hogy az egy főre jutó specialty kávézók száma jóval nagyobb itt, mint Budapesten. Rossz kávéba tuti nem fogsz belefutni, de nem csak emiatt érdemes kolozsvárra látogatni. Kocsmák, könyvek, dizájn – mutatjuk a belváros legérdekesebb helyeit.
Így készült két és fél órás dokumentumfilm a legendás magyar vízilabdacsapat három olimpiai aranyérméről – A nemzet aranyai kulisszatitkai a Forbes.hu-n.
Alig van nap, hogy ne hallanánk elemzését, vagy ne olvasnánk Facebook-posztját a fronton történtekről. Mit tesz azért Rácz András, hogy jobban megértsük a háborút?
