Írta: Orbán Krisztián Az üzleti élet iránt érdeklődő magyar fiatalok előtt álló legnagyszerűbb karrierlehetőségről a döntő többség még csak nem is hallott. Ez részben érthető is, még a legjobb esetben is csak néhány százuk tudja majd bejárni ezt a pályát. Első hallásra sincs benne semmi szexi, se ingyen specialty kávé, se világmegváltó blabla, se a nevetséges ígéret, hogy tíz […]
Írta: Orbán Krisztián
Az üzleti élet iránt érdeklődő magyar fiatalok előtt álló legnagyszerűbb karrierlehetőségről a döntő többség még csak nem is hallott. Ez részben érthető is, még a legjobb esetben is csak néhány százuk tudja majd bejárni ezt a pályát. Első hallásra sincs benne semmi szexi, se ingyen specialty kávé, se világmegváltó blabla, se a nevetséges ígéret, hogy tíz év múlva milliárdos leszel. Pedig jó lenne, ha tudnának róla, csak azoknak sikerülhet, akik elég hosszan és kitartóan készülnek rá.
Itthon mintegy másfél ezer olyan hazai tulajdonú magáncég van, amelyik évente legalább félmillió euró készpénzt (free cash flow) termel. Ez minimum három–ötmillió euró vállalati értéknek felel meg. A legtöbb vállalkozásnak legalább tíz, de inkább húsz–harminc évbe telik, amíg ezt a szintet eléri. Tehát annak, aki a nulláról indul, munkával töltött éveinek nagy része arra megy rá, hogy eljusson ide. Ezen a vállalati szinten már valószínűleg van fenntartható üzleti modell, és van valamifajta, a vállalkozón túlmutató szervezeti kompetencia is. Egy ilyen cégben a rákövetkező húsz évben a megfelelő tulajdonosi és menedzsmenttudással teljesen reális lehet a készpénztermelő képesség öt–tízszerezése, ami minimum húszmillió eurós vállalati értéknek felel meg.
Tulajdonképpen hálásak lehetünk Gerendai Károly tésztabárjának, a Nudlinak, hogy nem jött be, és átadta a helyét a semmivel sem feszengősebb, de sokkal érdekesebb Costes Izakayának.
Ha már egy üzleti magazinban beszélünk éttermekről, érdemes felidézni Gerendai Károly a műfajban szokatlanul őszinte mondatait arról, mi történt a Nudlival, ami évekig próbált utat találni a pesti belvárosban korzózó turisták szívébe egy burgerbár meg egy padthai-os között.
Mi sem értettük (Forbes, 2021/6), és a célcsoportok sem: a külföldiek nem tésztát akarnak enni nálunk a Nudli néhai ársávjában, hanem gulyást meg pörköltet, a magyarok meg nem akarnak nem otthon enni magyar tésztát, ráadásul az önkiszolgáló koncepcióhoz széles körben teljesen más minőségi asszociációk társulnak, azaz egy menzáé – elemezte a félremenést Gerendai a Magyar Konyha Online-on.
Azt is hozzátette, hogy irányba lehetett volna állítani a kísérletet, de mire újból elmagyarázzák mindenkinek, hogy már a Nudli túloldalát látjuk, több pénz ég el, mintha nyitnak valami újat nulláról. Máris tanultunk valamit a vendéglátóiparról!
Az új út kereséséhez kapóra jött, hogy a Costes-csoportban nemcsak a Kínából repatriált Rácz Jenőnek, de Molnár Márk szakmai vezetőnek is kilométeres tapasztalata van az amúgy is divatos ázsiai ízekkel. A Costes Izakaya a „próbáljunk autentikusak lenni” – „csináljunk valami jót, amiből látszik, hogy jártunk arra” tengelyen az utóbbi végpontra fogad.
A Nudli üzlethelyisége tehát megmaradt, és az amúgy is naptalan utcafronttól hosszan mélyülő terem a koncepció része lett: a fénymennyiség inkább egy báré, mintsem egy étteremé. Az étlapon minden mindennel összeér a fúzióban: burrata és kimcsi, padron paprika és tonhalpehely, mangalicasonka ponzuval, azaz citrusos szósszal, vagjústeakek, grill- és tésztaételek jelzik, hogy eklektikus túrára és leginkább nagyobbacska tapas méretű fogásokra érdemes számítani.
Nem is lepődnek meg, amikor jelezzük, hogy osztozkodni fogunk, mi viszont meglepődünk, amikor Takács Lajos séf korzózik keresztül a vendégtéren: a legendás Olimpia alapítóját fixen legutóbb a Kobutában láttuk, mindkettő erősen szerzői konyha volt, itt viszont öten sürögnek rajta kívül a látványkonyhában.
Az a jó hírünk van, hogy az elképzelés működik, és a séf kézjegye is érződik. Kérünk egy cevichét. Próbáljuk előzetesen megtudni, hogy a minden helyzetben rokonszenves habanerón és a fekete színen kívül miben lesz más, mintha máshol ennénk, amire az a válasz, hogy polipból és rákból van, és nekünk ennyi elég is. Rengeteg benne a hagyma, erről tudunk előzetesen, arra viszont nem számítunk, hogy amikor megkérdezzük, hogy szépia színezte-e feketére a marinádot, az lesz a válasz, hogy némi szén.
Aztán csirkeszárnyakkal teszteljük a grillt, és legyen elég annyi, hogy egyikünk, aki addig csirkeszárnyszkeptikus volt, megtér. Felőlem akár még jobban is oda lehetne kapatni az édeskés, ragadós pácot, a hozzá kínált apró szemcsés matcha só működik, de a pirult, puha hús nélküle is. Ugyanerről a grillről jön egy koreai marhaborda, a húsra sem lehet panasz, meg arra az élményre sem, hogy juzu-kosóval, azaz állagában tormára, színében vaszabira emlékeztető, de fermentált japáncitromhéjból készülő szósszal kenegethetjük.
A tészták között vannak padthai-ok meg egy pincérünk szerint szecsuáni borssal nyelvzsibbasztóvá tett és csuszatésztával készülő bolognai – inkább átugorjuk őket, hogy a rákos-chorizós, maláj sambal szószos csuszával zárhassuk a találkozást. Az pont olyan, mint ahogy hangzik: érdekes és laktat is, de nem minden részletében indokolható, itt egy kicsit sokká válik a világtalálkozó, amit addig mintha az étlap összeállítóinak ízlése tartott volna követhető mederben.
De ez legyen a legnagyobb bajunk: egy óra alatt jól lakunk négyféle érdekes dologgal. A végére az rajzolódik ki, hogy az izatapas nyitófalataiból egyszer még meg kéne nézni a többi tizenötöt is. Akkor, ahogy egy izakajában illik (ezek eredetileg szakébárok, ahol idővel az ételek kerültek túlerőbe, de nem kizárólagos szerepbe), majd iszunk is ezt-azt hozzá az impozáns bárból. Most nem tettünk így, és így egy 2023-ban teljesen okénak számító összeget látunk a számla végén. Észrevételt leginkább arra tennék, hogy ha ennyire a közös kóstolás a logika, azt lehetne néhány plusz tányérral segíteni.
Kiknek és mire: ételközpontú randira barátoknak akár egy máshol folytatódó este elé Mire nem: felvágós üzleti alkalmakra
Costes Izakaya Budapest V., Október 6. utca 8. A teszt időpontja: 2023. április 19. Ezt ettük: Ceviche negro: 4500 Chicken wings: 3500 Korean BBQ beef: 6000 Sambal csusza chorizo & prawns: 7000 Koreai savanyú uborka: 1500 Egy almalé: 800 Szervizdíj: 2913 Összesen: 26 213 forint
Igazi gasztroturistaként kedvenc japán élményeim izakaja éttermekhez kötődtek. Szóval én tuti kipróbálom!
Miközben a világ vezető fuvarmegosztó cége dollármilliárdokat költött a világuralom megszerzésére, Markus Villig éppen az ellenkezőjén buzgólkodott a Bolttal. Szűkös költségvetéssel gazdálkodva Afrika és Európa elhanyagolt piacain 8,4 milliárd dolláros vállalatot és hétszázmillió dolláros vagyont hozott össze – derül ki az amerikai Forbes cikkéből.
Volt asztalos, mérnök, tanár – hosszú utat járt be Höflinger Norbert, mire megalapította az elektronikai hulladékok feldolgozására szakosodott HWD Recyclingot. Ha egy boltban italhűtőt látsz, jó eséllyel ők fogják majd szétbontani, miután elhasználódott. Ma már a harmadik generáció is tulajdonos a cégben, pedig ők még általános iskolába járnak.
A falon Plácido Domingo kézjegye, a teraszról nemrég Will Smith posztolt, a zongorához pedig egyszer spontán leült Hans Zimmer, hogy eljátsszon egy magyar vonatkozású örökzöldet. Az Aria Hotel Budapest aljában nyitott Café Lisztben összeér a zene és a kulinária. Most épp a tavaszi étlapon és programkínálaton dolgoznak, erről mesélt nekünk Katarína Tabaová executive menedzser, Hiermann […]
