Ha ránézünk a telefonunkra, legyen az bármilyen márka, valószínűleg nem sokunkban merül fel, hogy egy hazai cégnek köze volt a gyártásához. Széles körben a Semilab neve sem mond sokat, legfeljebb azok találkozhattak vele, akik elvillamosoztak már a cég Fehérvári úti központja mellett, vagy azok a fizikushallgatók, akik részt vettek a Műegyetem és a Semilab valamelyik közös projektjében. Pedig nagy eséllyel van olyan kütyüd vagy autód, aminek a tökéletesítésében a Semilabnak is szerepe volt.
A legtöbb magyar cégnél bizonyos méret fölött szinte elkerülhetetlen, hogy szerepeljenek a médiában, a Semilabról azonban az alapítása óta eltelt több mint harminc évben szinte semmi sem jelent meg, egy-egy szaklapot leszámítva. Nálunk évente egyszer szerepelnek rendszeresen, a novemberi Magyar100 listánkon, amikor a legértékesebb tisztán magyar kézben lévő cégeket rangsoroljuk.
A százas listát hat éve állítottuk össze először, ők azóta rajta vannak, sőt nem volt év, ahol ne kerültek volna be a top 20-ba. Legutóbb a hetedik helyen végeztek 165 milliárd forintra becsült cégértékkel – több mint négyszer akkorával, mint öt évvel korábban. A Semilab azonban, köszöni szépen, a megjelenések nélkül is jól megvan, a fizikusok alapította és a ma is főleg fizikusok által irányított cég három évtizede teszi a dolgát szép csendben – világszínvonalon.
Három-négy részecske A Semilab félvezetőipari mérőberendezéseket fejleszt és gyárt, méghozzá elég jól, a világ egyik vezető vállalata ebben a szegmensben. A félvezetőipar fő anyaga a szilícium, ebbe az iparágba tartoznak a szilíciumszeleteket gyártó cégek, és azok is, amik ezekből a szeletekből aztán elektronikai eszközöket készítenek. Ezek a félvezetőipari gyártók óriási összegeket költenek kutatás-fejlesztésre és a hatékonyság növelésére – és ezen a ponton jön képbe a Semilab.
A gigászi metropolisz lakossága meghaladja egész Magyarországét, nem éppen a csendről és a nyugalomról híres. Emiatt különösen fontos, hogy legalább pihenni jó körülmények között lehessen.
Alapvetően nagyon szeretem a nyüzsgő nagyvárosokat, de beletelt pár évbe és látogatásba, amíg sikerült megszeretnem a thai fővárost, és megtaláltam azokat a helyeket, amik elviselhetővé teszik a tömeget, a zajt, a forgalmi dugókat és a többi kényelmetlenséget. Még élénken él az emlékeimben, amikor – hátizsákos turistaként – először látogattam ide, és a híres-hírhedt Khao San utca tűnt megfelelő megoldásnak. Árban tényleg kiváló volt, értékben már kevésbé, így a landolás után pár órával már a menekülésemet terveztem, majd másnap reggel fel is szálltam az első gépre Kambodzsa felé.
Itt keresd! Four Seasons Hotel Bangkok at Chao Phraya River 300/1 Charoen Krung Road Bangkok, Thaiföld 400–800 euró (lakosztály alatti szinten)
Azóta eltelt pár évtized, és megtanultam, hogy mégis érdemes Bangkokban is időt tölteni, rengeteg fantasztikus étterem van mindenféle kategóriában, nagyszerű modern művészeti múzeumok, galériák vannak, és persze sok egyéb látnivaló is akad. És van a városnak olyan része is, ahol ki lehet szakadni a felfokozott lüktetésből. A Csaophraja folyó szolgáltatja talán a város egyetlen kényelmes oázisát, ahol tér, levegő és nyugalom is megadatik. Ügyes építészeti megoldásainak és a hatalmas területnek köszönhetően a Four Seasons luxushotel tényleg ideális körülményeket nyújt, a szálloda hatalmas medencéje, a belső átriumok vízfelületei és a vízcsobogás sikeresen feledtetik a kinti nyüzsgést, miközben a legjobb szobákból és lakosztályokból fejedelmi a kilátás a hatalmas folyóra az óriási üvegfelületeken keresztül.
A kényelem természetesen kifogástalan, a szoba minden luxust megad, és rengeteg odafigyelést tükröznek az apró figyelmességek mint az intelligens világítás, a koktélreceptekkel is ellátott, naponta többször is friss jégkockákkal szolgáló minibár vagy az alternatívaként kínált hajdinapárna (amit sürgősen otthonra is rendszeresítek). És óriási előny, hogy nemcsak taxival lehet nekivágni a városnak, hanem a hotel kishajójával is, de még akár sétálva is, ami nem igazán jellemző ebben a városban.
Vízi úton elérhető Bangkok legfontosabb látnivalói közül is jó néhány, például a Királyi Palota, a Smaragd Buddha vagy a túlparton a Hajnal Templom (Vat Arun) is, sétatávnyira pedig a Warehouse 30 egyre jobban kiépülő művésznegyede, benne egy egészen meghökkentő és kiváló rejtett kávézóval, a Mother Roasterrel. A házon belüli éttermi kínálat is lenyűgöző. A Michelin-csillagos Yu Ting Yuan étteremben komoly degusztációs menü is fogyasztható, de az étlapról is érdemes válogatni, mert így domborodik ki igazán, mekkora mesterei a kínai BBQ-nak. A kínai konyha egyébként cseppet sem tájidegen (thai-idegen, bocs) itt – Bangkokban van talán a világ legnagyobb Chinatownja, százezres lakossággal, önálló thai–kínai konyhastílussal.
Ez egy feltehetően tényleg jó szálloda, de a magam részéről, ha a jó szálloda miatt megyek valahová, akkor nem Bangkokot választom.
A borítón a legértékesebb magyar influenszerek, az utolsó oldalon a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A februári szám megünneplésével visszatért magazinindító eseményünk, a Kilövés.
Minél több rátermett fekete cégvezetőt szeretne az amerikai üzleti élet krémjében látni, ezért Mellody Hobson, az Ariel Investments elnöke azt tervezi, hogy már működő vállalkozások élére juttatja, majd kapcsolatba hozza őket a sikerhez szükséges ügyfelekkel és tőkével. Az amerikai Forbes cikke.
Tíz-tizenkét éve már sztárok voltak, most újra támadnak a tőke- és hozamvédett alapok. Van esélyük akkor, amikor az inflációkövető állampapír idén tizenhat, jövőre akár húsz százalékot is fialhat?
Egy romantikus kis faluban három gyerekét nevelő dolgos anya felmenői mesterségét viszi tovább gyümölcsfeldolgozó üzemében. Ez nem magyar népmese, pedig az is lehetne, hanem a keményen dolgozó Balla Györgyi története Hontról.
2013 novemberében együtt kezdtük el a magyar Forbest. A mostani magazin az utolsó,
amiben Aknay Csaba és Kotschy Gábor, avagy az Orbital Strangers fotózott.
113 szám feledhetetlen képeiből válogattunk. Szép menet volt!
