Több magasba dobott tüzes botoknál

Gyerekek hada rohanja le Pál László Bendegúz zsonglőroktatót, ahogy a Kesztyűgyár Közösségi Házba lépünk. Nem csoda, hiszen van nála minden, mi szem-szájnak ingere: ördögbot, zsonglőrlabdák, képzeletbeli egerek és mesék – no, meg rengeteg türelem és figyelem, amit a környékbeli gyerekek nagy része talán csak itt kap meg. A mai foglalkozásra 8. kerületi romákat várnak, de a szociális cirkusz eseményein megfordultak már menekültek, fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek, drogfüggők, valamint frissen szabadlábra helyezettek is.

ADAKOZOL?
Minden hónapban írunk egy
szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.

A cirkusz mindenkié
Bár Magyarországon még kevesen ismerik a szociális cirkusz mozgalmat, nemzetközi története a 70-es évekig nyúlik vissza. Igazi lendületet azáltal kapott, hogy a kanadai Cirque de Soleil társulat kallódó fiatalokkal foglalkozott szabadidős cirkuszi foglalkozásain. Ebből nőtte ki magát a pedagógiai mozgalom, felismerve, hogy a cirkusz több magasba dobott tüzes botoknál és egykerekező bohócoknál: megtartó, biztonságos közösség, rendszer és kiszámíthatóság a káoszban, valamint a szocializálódást, az önfelvállalást és a kapcsolatépítést segítő terápia. „A cirkusz nem cél, hanem eszköz. Közösséget építhetünk vele, és sérülékeny csoportokat szólíthatunk meg” – mondja Gallyas Veronika mozgásoktató, a Magyar Zsonglőr Egyesület egyik vezetője.


A vízió aztán egyre gyorsabban terjedt. Míg 1979-ben összesen nyolc szociális cirkusz volt világszerte, 2014-re már hetven ország 502 csapatában segítették a cirkusz eszközeivel a hátrányos helyzetű gyerekeket. Ehhez a hullámhoz csatlakozott a Magyar Zsonglőr Egyesület is: először 2001-ben a Cseppkő Gyermekotthonban szerveztek foglalkozásokat, tizenkét évvel később, az Educircation európai hálózat megalapításával elindították első egyéves felkészítő munkacsoportjukat is, hogy mélyszegénységben élő borsodi gyerekekkel dolgozhassanak. A társulat akkori projektvezetői, Veronika, Szabó Marcell (a szegregált csoportok szakértője) és Csűrös Dóra (pszichológus) ezzel letették az azóta egyre erősödő magyar szociális cirkusz első tartópillérét.