Fejleszti a mozgásos és idegrendszeri funkciókat, segíti a szocializálódást és az asszertivitást, és nem utolsósorban megtanítja, miért fontos a türelem. A zsonglőrködés és az akrobatika nemcsak szórakoztató, de az integrációt és a közösségépítést is segítik – ezt üzenik a szociális cirkusz foglalkozásai.
Gyerekek hada rohanja le Pál László Bendegúz zsonglőroktatót, ahogy a Kesztyűgyár Közösségi Házba lépünk. Nem csoda, hiszen van nála minden, mi szem-szájnak ingere: ördögbot, zsonglőrlabdák, képzeletbeli egerek és mesék – no, meg rengeteg türelem és figyelem, amit a környékbeli gyerekek nagy része talán csak itt kap meg. A mai foglalkozásra 8. kerületi romákat várnak, de a szociális cirkusz eseményein megfordultak már menekültek, fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek, drogfüggők, valamint frissen szabadlábra helyezettek is.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
A cirkusz mindenkié Bár Magyarországon még kevesen ismerik a szociális cirkusz mozgalmat, nemzetközi története a 70-es évekig nyúlik vissza. Igazi lendületet azáltal kapott, hogy a kanadai Cirque de Soleil társulat kallódó fiatalokkal foglalkozott szabadidős cirkuszi foglalkozásain. Ebből nőtte ki magát a pedagógiai mozgalom, felismerve, hogy a cirkusz több magasba dobott tüzes botoknál és egykerekező bohócoknál: megtartó, biztonságos közösség, rendszer és kiszámíthatóság a káoszban, valamint a szocializálódást, az önfelvállalást és a kapcsolatépítést segítő terápia. „A cirkusz nem cél, hanem eszköz. Közösséget építhetünk vele, és sérülékeny csoportokat szólíthatunk meg” – mondja Gallyas Veronika mozgásoktató, a Magyar Zsonglőr Egyesület egyik vezetője.
A vízió aztán egyre gyorsabban terjedt. Míg 1979-ben összesen nyolc szociális cirkusz volt világszerte, 2014-re már hetven ország 502 csapatában segítették a cirkusz eszközeivel a hátrányos helyzetű gyerekeket. Ehhez a hullámhoz csatlakozott a Magyar Zsonglőr Egyesület is: először 2001-ben a Cseppkő Gyermekotthonban szerveztek foglalkozásokat, tizenkét évvel később, az Educircation európai hálózat megalapításával elindították első egyéves felkészítő munkacsoportjukat is, hogy mélyszegénységben élő borsodi gyerekekkel dolgozhassanak. A társulat akkori projektvezetői, Veronika, Szabó Marcell (a szegregált csoportok szakértője) és Csűrös Dóra (pszichológus) ezzel letették az azóta egyre erősödő magyar szociális cirkusz első tartópillérét.
Minél több rátermett fekete cégvezetőt szeretne az amerikai üzleti élet krémjében látni, ezért Mellody Hobson, az Ariel Investments elnöke azt tervezi, hogy már működő vállalkozások élére juttatja, majd kapcsolatba hozza őket a sikerhez szükséges ügyfelekkel és tőkével. Az amerikai Forbes cikke.
Írta: Maneet Ahuja és Hank Tucker / Fordította: Zsadon Béla
Mellody Hobson 1980-ban egy chicagói állami általános hatodik osztályába járt, és szörnyen szégyellte szabálytalan fogsorát. Egyszerűen nem illett a jövőképbe, amit elképzelt magának. Megkérdezte fogszabályozót viselő barátnőit, ki a szakorvosuk, aztán édesanyja tudta nélkül bejelentkezett hozzá, és iskola után elment a rendelőjébe. A fogász azt mondta, hogy évekig kellene fogszabályozót hordania, és hogy két és fél ezer dollárba kerülne. Ez hatalmas összeg lett volna hat gyermekével egyedül küszködő anyjának, hiszen időről időre még a villanyt is kikapcsolták náluk a kifizetetlen számlák miatt. Mindez nem számított Hobsonnak, aki eltökélte, hogy azt a fogsort márpedig rendbe kell hozni. Megállapodott hát az orvossal, hogy havi ötvendolláros részletekben fizet.
Aztán nyolcadikban elhatározta, hogy Chicago egyik legjobb magániskolájában tanul tovább. Megkérdezte a barátait, hova jelentkeznek, felhívta a felsorolt iskolákat, és elintézte, hogy édesanyjával végiglátogathassák őket. Az eredmény egy ösztöndíj lett a St. Ignatius College előkészítőjében.
2020-ban, az országos George Floyd-tüntetések kirobbanásakor a JPMorgan Chase-vezér Jamie Dimon segíteni akart a fekete vállalkozásoknak. Felhívta Hobsont – aki már a JPMorgan igazgatótanácsának tagja volt –, remélve, hogy nála hasonlóan őszinte szándékokra talál. „Tényleg kellene valami fenntartható, de teljesen nyereségorientált megoldás ilyen vállalkozásoknak szánt befektetésekre” – idézi fel Dimon. Elmondta, hogy be akarja vonni az Ariel Investmentset, aminek Hobson a társigazgató-elnöke, majd elhadart még néhány kisebbségi tulajdonosú céget mint lehetséges partnert.
Hobson a rá jellemző nyíltsággal, bár derűlátóan reagált. „Mondtam Jamie-nek: ezek szerint nem tudja, hogy ezek közül a cégek közül már nem mindegyik létezik. De azért volna néhány ötletem.” Egy négyoldalas emlékeztetőben felvázolta a Project Black névre keresztelt programot, és szeptember 8-án, egy héttel beszélgetésük után postázta Dimonnak.
Az ötlet: egy az Ariel által létrehozandó magántőkealap úgy fektetne középvállalkozásokba, hogy nemcsak a tőkét adja, hanem és főleg az ellátási láncaik diverzifikálására törekvő nagyvállalatokhoz vezető kapcsolatokat is ad. Dimon kapott az ötleten. „Fekete vállalkozásokról szólva mindig azt hajtogatják, honnan lesz tőke, honnan lesz tőke, honnan lesz tőke – mondja Hobson –, de lehet, hogy az a fontosabb: honnan lesz vevő.” Jelenleg a vállalati kiadások nevetségesen kevés, mindössze két százaléka megy kissebségi tulajdonosú beszállítókhoz.
Van ennek a stratégiának még egy, a tapasztalattal szembe menő vonatkozása. Fekete vállalkozók rengeteg céget alapítanak, de csak nagyon kevesek képesek akkorára nőni, hogy Walmart-szerű óriáscégek beszállítói lehessenek. Az USA-ban félezer vállalat bonyolít évi egymilliárd dollárnál nagyobb forgalmat, de csak ötnek van fekete tulajdonosa.
A Project Black úgy akarja átugrani ezt a méretkorlátot, hogy százmillió–egymilliárd dollár forgalmú cégeket vásárol fel, és ha még nincs kisebbségi menedzsmentjük, fekete vagy latino főnököket állít az élükre – Hobson szavával „minorizálja”, kisebbségivé alakítja őket.
Ezeket a cégeket aztán olyan helyzetbe kell hozni, hogy maguk is képesek legyenek kisebb, szintén kisebbségi tulajdonosú cégeket akvirálni, és a nagyvadak szemében versenyképes beszállítókká növekedhessenek – egyszerre kielégítve a nagyvállalatok ellátási és diverzitási igényeit.
Február 1-jén az Arial lezárta az első Project Black-alapot. 1,45 milliárd dollár kötelezettségvállalás jött össze olyan résztvevőktől, mint az Amerisource-Bergen, az Amgen, a Lowe’s, a Merck, a Next-Era, a Nuveen, a Salesforce, a Synchrony, a Truist, a Walmart és a katari állami vagyonalap. Családi alapjával Hobson is beszállt. Steve Ballmer volt Microsoft-CEO kétszázmillió dollárt tett be. Mindez a JPMorgan 2021-ben tett szintén kétszázmillió dolláros kezdőrúgása után.
Ez az 1,45 milliárd dollár bő ötszöröse egy induló magántőkealap átlagméretének, és vele az Ariel – a befektetési alapokkal, külön kezelt számlákkal együtt – már tizenhatmilliárd dollárnyi eszközt kezel. A Forbes becslése szerint Hobson negyven százalék körüli részesedése az USA legrégebben (1983-ban) megalapított fekete tulajdonosú befektetési cégében százmillió dollárt ér. (Az alapító-elnök-társigazgató John W. Rogers Jr.-nak harmincnégy százalékos pakettje van.)
Mint annyi minden más az ötvenhárom éves Hobson egyedülálló pályafutása alatt, a Project Black-memó sem volt sem rögtönzött, sem egyszemélyes mutatvány. Többéves fáradhatatlan munka, sok elemzés és nagy kapcsolatrendszer gyümölcse volt inkább. Azután, hogy 2020 májusában egy minneapolisi rendőr megölte George Floydot, Hobson megszervezett egy rendszeres vasárnapi Zoom-konferenciát csúcskategóriás fekete cégvezetőknek. A téma: hogyan mérsékelhetnék a tőkések – nyereséget hozó módszerekkel – a faji alapú vagyoni különbségeket. „Azt mondtam nekik, ilyet még nem csinált soha senki.”
A hétfői ötletelések rendszeres résztvevője volt a haiti származású Leslie A. Brun is. A hetvenéves Brun által alapított és korábban vezetett Hamilton Lane jelenleg 824 millió dollárnyi alternatív befektetést kezel. Ő a Project Blacket működtető Arial Alternatives vezérigazgatója (és Hobson mellett a társalapítója is). „Paradigmaváltást érhetnénk el a kisebbségi tulajdonú vállalkozásokról szóló beszédben – mondja Brun. – Mert ha megnézzük, szövetségi szintű definíciója szerint egy ilyen vállalkozás kicsi és hátrányos helyzetű. Mi meg nagyok és előnyös helyzetben levők akarunk lenni.”
Az értékbefektető cégek körében az Arial Investments türelmes, kontrárius „buy-and-hold” hozzáállásáról ismert. Mindenfelé teknősök – szobrok és teknőspáncél-lenyomatok fémből, fából, kőből – díszítenek szinte minden irodát és tárgyalót a chicagói központban és Presidióban, Hobson San Franciscó-i irodájában is.
Hobsonnak már arieles karrierje is finoman szólva meredeken emelkedő volt. Az alapító Rogers közvetlenül a Princetonról vette fel, és huszonöt éves korában közölte vele, hogy harminc éves korára elnöknek akarja kinevezni. „Ha az embernek van egy sztárja, karriert akar neki mutatni – bevezetés az üzleti tudományokba, első óra.” Rogers még a középiskolában szúrta ki Hobsonban az ígéretes gimnazistát, amikor chicagói hallgatókat toborzott a Princetonra.
Hobsonnak már az általánosban meggyőződése lett, hogy jövőjének záloga a tanulás. Dorothy Ashley hat gyermeke közül messze ő volt a legfiatalabb, legidősebb nővére több mint húsz évvel idősebb nála. Hobson szerint édesanyja szerető szívű, optimista (néha irreálisan optimista), dolgos ember volt. Ashley társasházak felújításából próbált megélni, de a diszkrimináció és hiányos pénzügyi ismeretei miatt nem mindig tudta kifizetni a számlákat. Hobson gyerekkorát kilakoltatások és lezárt villanyórák pettyezték.
„Rettenetes bizonytalanságban éreztem magam – mondja a pénzügyi műveltség nagy szószólójává lett Hobson. – A végén már sokkal többet tudtam az életünkről, mint amennyit egy gyereknek tudnia kéne. Tudtam, hogy mennyi a lakbérünk. Hogy mikor nincs kifizetve a telefonszámla.”
Hobsont felvették a Harvardra és a Princetonra is, és eredetileg a Harvardot választotta, de aztán elment egy Rogers által szervezett toborzóvacsorára egy chicagói jachtklubba. Letelepedett mellé egy kockázati tőkés, Richard Missner, és kijelentette, hogy meg kívánja változtatni egyetemválasztását is, meg az életét is. Naponta telefonált neki, végül elhívta egy reggelire, ahol egykori princetoni évfolyamtársa – az egykori sztárkosaras Bill Bradley szenátor – volt a díszvendég, és mellé ültette Hobsont.
„Mellody nagyon mély benyomást tett rám – mondja Bradley. – Azért tart ott, ahol ma tart, mert már a gimnáziumban is az volt fontos neki, ami ma, hihetetlenül fegyelmezett volt, és rengeteg pozitív energiájával vonzotta maga köré az embereket.” Hobson a Princeton mellett döntött hát, és tartós barátság alakult ki köztük. 2000-ben, amikor Bradley harcba szállt a demokrata elnökjelöltségért, Hobson annyira fáradhatatlan adománygyűjtője lett, hogy lenyűgözte a szintén Bradley-t támogató Starbucks-milliárdos Howard Schultzot. Hobson 2005-ben bekerült a Starbucks igazgatótanácsába, és 2021-ben – nem ügyvezető – elnöke lett. Ő az egyetlen fekete nő, aki S&P 500-as boardot elnököl. „Viselkedéséből érzelmi intelligencia árad – mondja Schultz. – Mellody mindig Mellody, sosem játssza meg magát. Ugyanolyan jól kijön egy részmunkaidős baristával, mint akármelyik előkelőséggel.”
Schultz bemutatta Hobsont a DreamWorks Animation vezérigazgatójának, Jeffrey Katzenbergnek, aki aztán szintén bevitte az igazgatótanácsába. Hobson 2012-ben a DreamWorks elnöke lett, 2016-ban ő tárgyalta le a Comcast hírhedten keményen tárgyaló vezérigazgatójával, Brian Robertsszel a DreamWorks eladását, a 3,8 milliárd dolláros vételár ötven százalék prémiumot hozott a tárgyalások kitudódása előtti részvényárhoz képest. „Korábban soha egyetlen céget sem adott el vagy vett meg, de olyan volt, mintha világ életében ezt csinálta volna” – csodálja Katzenberg.
A filmes kapcsolat nyilván adott beszédtémákat Hobsonnak, amikor egy 2006-os üzleti konferencián, a coloradói Aspenben találkozott a Star Wars filmek alkotójával, George Lucasszal. Első vacsorájukon arról beszélgettek, hogy egyformán elkötelezettek az oktatáshoz való hozzáférés elősegítése mellett. Amikor 2013-ban feleségül ment a milliárdoshoz a kaliforniai Skywalker Ranchon, Bradley kísérte az oltárhoz. (Lucas és Hobson kilencéves lányukkal főleg Kaliforniában laknak, de van egy penthouse lakásuk Chicagóban is.) Egész életére jellemző a mintázat: egy lenyűgözött A listás barát bemutatja egy másiknak, akivel aztán minden kezdődik elölről. 2007-ben a motorsportrajongó Lucas révén megismerkedett a Forma–1-bajnok Sir Lewis Hamiltonnal – ma már „testvérkéjének” nevezi –, aztán bevitte a brit pilótát a Denver Broncos amerikaifutball-csapat tulajdonosi körébe (Hobsonnak 5,5 százaléka van), a fő tulajdonos egyébként a milliárdos Walmart-örökös Rob Walton.
Sheryl Sandberg volt Meta-COO és Hobson a Starbucks igazgatótanácsában jöttek össze. Sandberg azt meséli, mennyire támogatta őt Hobson 2015-ben, amikor a férjét váratlanul elvitte a szíve. A teniszsztár Serena Williams is egy közös barátjuk, a Grammy-díjas énekes, Alicia Keys révén ismerkedett meg Hobsonnal. „Tökéletesen megértettük egymást – mondja Williams. – Csodáltam, amiről beszélt. Vicces, de nem emlékszem semmire abból, amit mondott, csak arra emlékszem, hogy teljesen belezúgtam, annyira lenyűgöző volt. Nekem mindig izgalmas abban a pozícióban olyan valakit látni, mint ő, látni rajta azt a nyugalmat és magabiztosságot, ahogy belép a szobába.”
De Hobsonnak minden kapcsolata közül az a legfontosabb, amelyik gyakornoki ideje alatt jött létre közte és az Ariel-alapító John W. Rogers Jr. között. A hatvannégy éves Rogers egy egészen más világban nőtt fel. Apja „Tuskegee Airman”, azaz egy feketékből szervezett alakulat vadászpilótája volt a világháborúban, aztán bíró lett. Az édesanyja volt az első fekete nő, aki a chicagói jogi karon végzett. Nagyapja az oklahomai Tulsa akkoriban kivételes módon virágzó, feketék lakta Greenwood nevű negyedének egyik felépítője volt. Greenwood az 1921-es rasszista zavargásokban („tulsai mészárlás”) elpusztult. Rogers volt a princetoni kosárcsapat kapitánya, amikor Craig Robinson, Michelle Obama testvére épp elsőéves volt ugyanott. Rogers később közeli kapcsolatba került Obamáékkal, Obama első megválasztásakor ő vezette a beiktatási bizottságot, és neki adta az Ariel irodáit, hogy a beiktatásáig onnan dolgozhasson.
Amikor másodévben Hobson a karácsonyi szünetben hazament, Rogers meghívta Water Tower Place-i lakásukba, hogy megismerkedjen az édesanyjával, Jewel Lafontanttel. „Csak álltam abban a gyönyörű lakásban, és nekik ez annyira természetes volt, pedig feketék voltak, ilyet még nem láttam soha – mondja Hobson. – Akkor ott fel lett téve a léc.”
Hobson a következő nyáron az Arielnél gyakornokoskodott, és nem rejtette véka alá ambícióit. Szombat reggelenként Rogers beült egy belvárosi McDonald’sba, rendelt két vajas pogácsát meg egy nagy diétás Colát, és átolvasott egy rakás újságot. Hobson is megjelent, ugyanazzal a kupac újsággal, még azonos sorrendben is voltak – ha netán Rogers megjegyzést találna tenni valamire a kezében levő újságban.
„Mindig kész volt bepattanni a kocsiba, akárhova mentem” – mondja Rogers. A következő nyáron Rogers szerzett egy gyakornoki állást Hobsonnak a T. Rowe Price-nál, és 1991-ben, már princetoni diplomával a zsebében több állásinterjúja is volt nagy Wall Street-i cégeknél, de végül az aprócska Arielnél helyezkedett el. Nem akart apró fogaskerék lenni valami hatalmas gépezetben, döntéshozói irodában akart karriert indítani. Rogers kezeli az Ariel részvényválasztási és befektetési stratégiáit, minden más Hobson reszortja. 2019-ben lett társ-vezérigazgató, az volt az az év is, amikor megvásárolta Rogers tulajdonrészének tizennégy százalékát – pakettje ezzel 39,5 százalékra nőtt, és ő lett az Ariel legnagyobb részvényese.
Negyvenéves fennállása alatt az Arielnek volt néhány nehéz időszaka – a legnehezebb a 2008-as globális pénzügyi válság idején, akkor a legnagyobb Ariel-alap 48 százalékot esett, és a befektetők elmenekültek. A cég eszközállománya a 2004-es 21 milliárd dollárról 2009 márciusára 3,3 milliárdra zsugorodott, és a száz alkalmazottból tizennyolcat el kellett bocsátani. Hobson és Rogers tanácsért fordultak barátjukhoz és mentorukhoz, Mario Gabellihez. „Tartsátok becsatolva a biztonsági övet! Ne adjátok el a céget! – idézi fel Donelli akkori szavait. – Ne keressetek tőkéstársat! Tartsátok meg, és teljes gőzzel előre!” Küldtek Gabellinek egy köszönőlevelet, amit 2009-ben – mikor az Ariel Fund 63 százalékos hozammal tiporta el versenytársait – Gabelli visszaküldött, a lap tetejére odafirkantotta, bekeretezve, nagy betűkkel: „Ugye megmondtam!”.
A Project Black első befektetését tavaly bonyolították le: az utahi Sorenson Communications 52,5 százalékát vették meg magántőke-befektetőktől, 1,3 milliárd dolláros vállalati értéken. A húszéves cég 837 millió dollár árbevételt ért el a 2021 szeptemberével lezárt üzleti évben. A cég vezető a hallássérült-szolgáltatások piacán a telefonhívás-átíró alkalmazásoktól a jelnyelvtolmácsolásig. A Sorenson új vezérigazgatója Jorge Rodriguez lett. Az ötvenhárom éves távközlési veterán korábban Carlos Slim mexikói milliárdos America Movil nevű vállalatának különböző leányait vezette.
Nem egészen tizenkét hónap alatt egyről tizenhárom főre emelkedett a színes bőrűek száma a felső vezetésben és az igazgatóságban. Sorenson spanyol nyelvű szolgáltatásokat kíván bevezetni, és megállapodott a CQ Fluency hetven százalékának akvirálásáról. A 45 millió dollár éves árbevételű, kisebbségiek tulajdonolta CQ Fluency egészségbiztosítók, többek között a Cigna, az Aetna és a UnitedHealth Group számára kínál fordítási szolgáltatásokat.
A következő három évben a Project Black nagyobb cégekkel folytatott megbeszélések alapján további hat–tíz olyan területen tervezi vállalatok hasonló megvásárlását, „minorizálását” és bővítését, ahol növekedési lehetőséget lát. A pénzügyi és szakmai szolgáltatások, az egészségügy, a technológiai és a gyártóipar, valamint a logisztika jöttek szóba.
Hobsonék támogatóik hatalmas számokkal dobálóznak, ha arról van szó, mit érhetnek el a Fekete Projekt és a hozzá hasonló erőfeszítések. Előrejelzéseik szerint a következő évtizedben portfólióvállalataik további nyolc–tízmilliárd dollár éves bevételt fognak termelni, és százezer hátrányos helyzetű embernek teremtenek munkahelyet. Egyes nagyvállalatok arról beszélnek, hogy a mostani két százalékról tíz vagy akár tizenöt százalékra növelnék a kisebbségi beszállítóktól származó beszerzéseik arányát. Steve Balmer azt mondja: „Van egy kihasználatlan piac, ami nemcsak a közösség javát fogja szolgálni, de nekünk, befektetőnek is igen jövedelmező lesz.” Brun szerint a Project Black sikerét az jelezné, ha sok hasonló befektetési alap létrejöttét ösztönözné.
A számokon túl ez részben hálózatépítő játszma, amiben a tőke és az emberek összehozása a cél – és lényegében ez Hobson egyik szuperképessége. „Már jöttek hozzánk azzal – mondja Hobson –, hogy ha egy nap vennénk valami céget, ők elvezetnék.” Ezt szegezi szembe azzal, amit a nagyvállalatok szoktak mondani neki: „Sokszor hallani, különösen amerikai nagyvállalatoktól, hogy nem lehet felismerni a rátermett [kisebbségi] embereket. De mi felismerjük őket a barátaink között. Felismerjük őket az nagyvállaltok táplálékláncának minden szintjén. Felismerjük bennük a vállalkozót, felismerjük a cégvezetőt.”
Ha ránézünk a telefonunkra, legyen az bármilyen márka, valószínűleg nem sokunkban merül fel, hogy egy hazai cégnek köze volt a gyártásához. Széles körben a Semilab neve sem mond sokat, legfeljebb azok találkozhattak vele, akik elvillamosoztak már a cég Fehérvári úti központja mellett, vagy azok a fizikushallgatók, akik részt vettek a Műegyetem és a Semilab valamelyik közös projektjében. Pedig nagy eséllyel van olyan kütyüd vagy autód, aminek a tökéletesítésében a Semilabnak is szerepe volt.
Csíphet-e a fine dining? Thaiföldre gondolva mindenkinek megvan a maga nagy kedvence, legyen az pad thai, tom yam, zöld curry vagy épp a som tam (zöldpapaja-saláta). De hogy lehet ezeket a markáns, erőteljes ízeket lefordítani a fine dining nyelvére úgy, hogy ne sérüljön meg az eredeti étel identitása?
A gigászi metropolisz lakossága meghaladja egész Magyarországét, nem éppen a csendről és a nyugalomról híres. Emiatt különösen fontos, hogy legalább pihenni jó körülmények között lehessen.