Minél több rátermett fekete cégvezetőt szeretne az amerikai üzleti élet krémjében látni, ezért Mellody Hobson, az Ariel Investments elnöke azt tervezi, hogy már működő vállalkozások élére juttatja, majd kapcsolatba hozza őket a sikerhez szükséges ügyfelekkel és tőkével. Az amerikai Forbes cikke.
Írta: Maneet Ahuja és Hank Tucker / Fordította: Zsadon Béla
Mellody Hobson 1980-ban egy chicagói állami általános hatodik osztályába járt, és szörnyen szégyellte szabálytalan fogsorát. Egyszerűen nem illett a jövőképbe, amit elképzelt magának. Megkérdezte fogszabályozót viselő barátnőit, ki a szakorvosuk, aztán édesanyja tudta nélkül bejelentkezett hozzá, és iskola után elment a rendelőjébe. A fogász azt mondta, hogy évekig kellene fogszabályozót hordania, és hogy két és fél ezer dollárba kerülne. Ez hatalmas összeg lett volna hat gyermekével egyedül küszködő anyjának, hiszen időről időre még a villanyt is kikapcsolták náluk a kifizetetlen számlák miatt. Mindez nem számított Hobsonnak, aki eltökélte, hogy azt a fogsort márpedig rendbe kell hozni. Megállapodott hát az orvossal, hogy havi ötvendolláros részletekben fizet.
Aztán nyolcadikban elhatározta, hogy Chicago egyik legjobb magániskolájában tanul tovább. Megkérdezte a barátait, hova jelentkeznek, felhívta a felsorolt iskolákat, és elintézte, hogy édesanyjával végiglátogathassák őket. Az eredmény egy ösztöndíj lett a St. Ignatius College előkészítőjében.
Üzleti szereplő több évtizedes karriert maga mögött hagyva civilnek áll. Láttam pár ilyet a közelmúltban. Még nem trendgyanús, inkább első fecskék, de üdvözlendő a bátorság, tulajdonképpen vakmerőség. Nyilvánvaló jószándékkal és hittel elkövetett egzisztenciális kamikaze. Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Áprilisban Tilesch György tér vissza! Pályámat az üzleti oldalon kezdtem. Majd amikor tíz éve a Bridge Budapest […]
Üzleti szereplő több évtizedes karriert maga mögött hagyva civilnek áll. Láttam pár ilyet a közelmúltban. Még nem trendgyanús, inkább első fecskék, de üdvözlendő a bátorság, tulajdonképpen vakmerőség. Nyilvánvaló jószándékkal és hittel elkövetett egzisztenciális kamikaze.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Áprilisban Tilesch György tér vissza!
Pályámat az üzleti oldalon kezdtem. Majd amikor tíz éve a Bridge Budapest Egyesület társalapítójaként és ügyvezetőjeként a civil oldalon találtam magam, azt is megtapasztaltam: valahogy kevésbé voltam komolyan vehető. Ez nem kishitűség. Csak egy tipikus reakció: „Szép, szép, de meddig csinálod még? Valami komolyat is az asztalra kellene tenni, a nagy dolgok mégiscsak az üzletben történnek.”
Ezzel akkor szembesültem élesen, amikor újra visszatértem, és már párhuzamosan vittem a két szerepet mint kockázatitőke-befektető és üzletikultúra-formálásért dolgozó civil. Ahogy újra lett üzleti identitásom is, ott kerültem újra térképre. Az üzleti és a civil pálya közt ingázni nem kimondott típustörténet, minek is belőle messzemenő következtetéseket levonni? Mégis valami rendszerhibára hívja fel a figyelmet, és ez nem pusztán a térképre kerülés vagy az egzisztenciális pálfordulások okán jön elő.
Eszembe jut az is, hány értékes pályakezdőt vesztettem már el civilként, mert nem tudtam a piacon is versenyképes alternatívát kínálni, még ha meg is volt minden szándéka, ambíciója az illetőnek. Ha lett volna valódi választása, ő civil szeretett volna lenni. Csak közbeszólt a dráguló albérlet, a jövő bizonytalansága.
Szívből kívánom annak, aki fiatalon végül az üzleti karriert választja, hogy olyan cégek, vezetők fogadják be, akiknél üzleti szereplőként is megélheti amúgy domináns társadalmi énjét. Ha ez nem passzol, azzal nemcsak magának árt, de a cégnek is, hiszen a vártnál gyakrabban válthat. Ugyanígy rengeteg értékes munkavállalót veszít a kultúra és a tudomány. Ott sem lett még széleskörűen elfogadott nézet, hogy ahogyan a paradicsomnak a boltban, úgy a munkának sincs – és nem is kellene, hogy legyen – más értéke.
Ezek a területek csak kivételes esetekben fedezik a megélhetést, tartalékképzést. Csak hát mindannyian az eredmények haszonélvezői vagyunk. Nyilvánvaló, hogy nem oldhat és old meg minden feladatot az üzlet és az állam, mindannyiunk kooperációja adhat csak átmeneti egyensúlyérzetet. Nincs értelme hierarchiának, a körnek bárhonnan indíthatónak kellene lennie. Nem az a kérdés, hogy fontos-e, hanem hogy megbecsüljük-e, az értékén kezeljük-e. Világos, hogy ez ma inkább függőségi viszony, semmint az áhított körforgás, ahol az üzleti szereplők többsége elemi üzleti érdekként kezeli például az értékek melletti elköteleződést is.
Vajon hogyan fogjuk megugrani a következő tizenöt–húsz év előttünk sokasodó akadályait, ha a fentiek miatt ezek a kreatív, tettre kész agyak végül nem ott kötnek ki, ahol a leghasznosabban tudnának értéket teremteni? Ez nemhogy kiélezné az üzleti és a civil-tudományos-kulturális oldal jelöltjeiért folytatott versenyt, hanem épp segíthetne, hogy kevesebb időt veszítsünk félresiklott választásokkal. Arról nem is beszélve, mennyit veszítünk például a megbecsültség hiányából fakadó kiégéssel azoknál, akik vállalták a misszión túl az egzisztenciális lemondást is. Még ma is megengedhetjük ezt magunknak?
Amíg nincs változás, annak, aki civilként, alkotóként, tudósként mégis az üzletet választja, olyan legacy vezetőt kívánok, aki nemcsak nekünk, de akár a gyerekeinknek is építi a jövő munkahelyét. Vezetőt erős személyes integritással, sziklaszilárd értékekkel, hosszú távú vízióval, elkötelezettséggel a jövő generációi iránt. Olyat, aki az érzelmi, intellektuális és financiális lehetőségeket cselekvésbe fordítja mások javára, értve annak jelentőségét, mit hagy hátra maga után. Minél több az ilyen üzleti vezető, annál többeknek van esélyük megtalálni a boldogulásukat az üzleti oldalon is – nem csak megélhetésben.
Vajon lehet-e mainstream, hogy egy embernek van vagy lesz önfoglalkoztató és munkavállaló periódusa is, és ezek gyakran válthatják is egymást?
Ugyanígy változhat-e az is, hogy valaki üzleti vagy civil pályán teremt-e épp értéket – ott, ahol izgalmasabb feladatot lát? Ehhez valódi választási lehetőség kell. Mindannyiunk érdeke, hogy akiből még nem veszett ki az ambíció, nem végtelenül negatív a jövőképe, az a helyén érezhesse magát, hogy segíthessen megoldani a világunk gyarapodó gondjait. Már túl nagy a tét, a kitettség, az egymásra utaltság. Már az is rendszerszintű változást hozna, hogy megbecsülünk, legalábbis nem értékelünk le. Akkor miért nem kezdjük el?
A szerző a Bridge Budapest ügyvezetője.
A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.
Egy romantikus kis faluban három gyerekét nevelő dolgos anya felmenői mesterségét viszi tovább gyümölcsfeldolgozó üzemében. Ez nem magyar népmese, pedig az is lehetne, hanem a keményen dolgozó Balla Györgyi története Hontról.
„A kollégák küzdenek, mint malac a jégen.” Ezt a covidjárványban mondta nekünk egy interjúban. Azóta jött háború, energiakrízis, óriási infláció, a tejtermékek a duplájára drágultak. Most mit csinálnak a kollégák?Most? Vészhelyzet van. Ez teljesen abnormális, tervezhetetlen állapot. Én értem, hogy van olyan, hogy üzleti terv, de ki a csuda tudta volna ezt lemodellezni? A legnagyobbak is milliárdos veszteségeket fognak elszenvedni, nagyon komoly […]
Fejleszti a mozgásos és idegrendszeri funkciókat, segíti a szocializálódást és az asszertivitást, és nem utolsósorban megtanítja, miért fontos a türelem. A zsonglőrködés és az akrobatika nemcsak szórakoztató, de az integrációt és a közösségépítést is segítik – ezt üzenik a szociális cirkusz foglalkozásai.
