Nem vész el, csak átalakul. Két évvel ezelőtti listánkon alig akadt csökkenő becsült értékű cég, tavaly viszont már a szereplők ötöde volt képtelen növekedésre. Idén ez az arány tovább nőtt: a listán minden harmadik cégnek csökkent vagy stagnált a becsült értéke az elmúlt egy évben. Ezzel együtt a top 100 – száz százalékban – magyar cég összértéke jelentősen, csaknem tíz százalékkal tudott növekedni: már nemcsak megközelítik, hanem bőven át is lépik az ötbillió forintot.
Vezető szerkesztő: Bánáti Anna Összeállította: Bánáti Anna és Golovics Milán
Hogyan számoltunk? A száz százalékban magyar tulajdonosok érdekeltségében lévő, privát cégeket értékeltük. Nem vettük figyelembe az állami, önkormányzati vagy tőzsdei cégeket, illetve azokat sem, ahol a tőzsdei vállalatok kisebbségi tulajdonosok (a közkézhányadban ugyanis lehetnek külföldi tulajdonosok is). Az alapítványi tulajdonú társaságokat – különleges jogállásuk miatt – szintén nem számítottuk privát cégnek. Azokat a társaságokat ugyanakkor ebbe a körbe soroltuk, ahol a tulajdonosok között van olyan befektetési alap, amelyiknek a befektetőiről lehet tudni, hogy magyar magánszemélyek vagy magyar kézben lévő intézmények.
A listán a cégeket alapvetően egyedileg nézzük, cégcsoportokat akkor vizsgálunk, ha az egyes leányvállalatok tevékenysége kapcsolódik egymáshoz, vagy ha a tulajdonosi kör egységes (tehát a diverz portfólióval rendelkező, szerteágazó tulajdonosi körrel bíró holdingcégeknél a leányvállalatokat önállóan vizsgáljuk). A lista összeállításakor a hatszáz legnagyobb EBITDA-val és a háromszáz legnagyobb saját tőkével rendelkező magyar céget vizsgáltuk meg (a 2022-es üzleti év alapján).
Ajkai Dávid divatfotós szerint a fotózásban az a szép, hogy folyamatosan új kérdések feltevésére, megújulásra és új nézőpontok felfedezésére készteti az embert – neki emiatt kínál új kalandokat ez az önkifejezési forma már kamaszkora óta. Legújabban a Xiaomi 13T Pro telefon késztette arra, hogy kilépjen a komfortzónájából. Dávid ugyanakkor elárulta, hogy nagyon jó érzés volt […]
Ajkai Dávid divatfotós szerint a fotózásban az a szép, hogy folyamatosan új kérdések feltevésére, megújulásra és új nézőpontok felfedezésére készteti az embert – neki emiatt kínál új kalandokat ez az önkifejezési forma már kamaszkora óta.
Legújabban a Xiaomi 13T Pro telefon késztette arra, hogy kilépjen a komfortzónájából. Dávid ugyanakkor elárulta, hogy nagyon jó érzés volt egy olyan készülékkel dolgozni, amit bármikor elő tud venni és mindig megbízhatóan jó minőségű képeket produkál. A Xiaomi 13T sorozat készülékei kétségtelenül mesterművek minden tekintetben.
„A legtöbbet a fehéregyensúllyal játszottam. Portrét szeretek készíteni, ezért a kétszeres zoommal fotóztam, de a széles látószög is csodálatos volt.” Dávid szerint mindegy, hogy mi egy kép konkrét tárgya vagy a megvalósítás formája, egy jó fotó lényege mindig a történet, „ami interakcióra késztet engem, és interakcióra bíztat másokat is”.
Dávid teljesen el tudta engedni magát fotózás közben. „Azzal tudtam foglalkozni, hogy mit szeretnék látni a képeken, mert tudtam, hogy egy remek készülék van nálam.” A fotós magabiztosságában fontos szerepet játszott a Leicával közösen fejlesztett, Summicron lencsékből álló kamerarendszer, és a Xiaomi csúcsminőségű képalkotórendszere. Egy 7P aszférikus lencsével kiegészülő 50MP-es, nagylátószögű, egy szintén 50MP-es telefotó, és egy 12MP-es, ultranagy látószögű egység alkotja a rendszert, amelyet úgy terveztek, hogy több fényt engedjen be, így növelve a dinamikatartományt.
A Xiaomi ProFocust a pillanat varázsának megragadására tervezték: segítségével részletgazdag közelkép készíthető a gyorsan mozgó emberekről, vagy épp egy elröppenő madárról is. A hamisítatlan Leica-élmény érdekében a Xiaomi 13T sorozat két Leica fotózási módot kínál: Leica Authentic Look és Leica Vibrant Look, melyek látványos eredményeket képesek produkálni, miközben a színeket a maguk természetességében, erős kontrasztokkal és árnyalatokkal adják vissza.
A funkciók gördülékeny működtetéséért a csúcskészüléknek számító Xiaomi 13T Pro telefonba MediaTek Dimensity 9200+ csipkészletet építettek. A Xiaomi 13T MediaTek Dimensity 8200-Ultra csipet kapott, amely szintén nagyszerű felhasználói élményt és energiahatékonyságot biztosít. A Xiaomi 13T Pro támogatja a Xiaomi 120W HyperCharge töltést, amely képes 19 percen belül 100%-os töltöttségi állapotba hozni a készüléket. Mindkét készüléket lehet gyorstölteni, ami azt jelenti, hogy a Xiaomi 13T Pro 36%-os, a Xiaomi 13T pedig 21%-os szintre tölthető fel mindössze 5 perc alatt. A fotózás eredményét Dávid a Xiaomi 13T Pro 6.67”-os CrystalRes Display kijelzőjén ellenőrizhette, amelynek 1.5K (2712 x 1220) pixel a felbontása és 68 milliárd szín megjelenítésére képes. Egy profi fotós a technikai paraméterekre koncentrál, egy átlagfelhasználónak azonban a megjelenés is számít. A készülékek két színben érhetők el: Alpine Blue és Black. Előbbi hátlapja prémium Xiaomi BioComfort vegán bőrből készült, amely puha és finom tapintású, a fekete modell ezzel szemben fényes üveg hátlapot kapott, ami elegáns, luxust idéző megjelenést kölcsönöz neki. A telefonok megfelelnek az IP68 szabványnak, vagyis ennek megfelelően por- és vízállóak
Fritz Péter több mint hatvan éve emigrált Ausztráliába Aradról, „a nép paradicsomából”, mára kétmilliárd dollár forgalmú vállalatcsoportot épített fel. Nonprofit agytrösztje, a Global Access Partners többek között a Fehér Házzal, az OECD-vel és a Nobel Alapítvánnyal áll kapcsolatban, Magyarországon pedig utazási irodát működtet Péter az egyik kuzinjával. Nyolcvanévesen könyvet írt kiterjedt, Montághokat, Hatvanykat és Weisseket felvonultató családja életéről, de a világért sem költözne haza azok után, ami a második világháborúban errefelé történt.
Tizenötmillió dollár. Nem a legnagyobb, de biztos, hogy az egyik legtanulságosabb befektetési sztori. Négy társalapítóból már csak három tud mesélni róla. Lélekben mind a négyen hajtják az okosautós, okosvárosos Commsignia motorját.
Főhajtás az első búváróra előtt, játékos beütéssel, ez a Blancpain és a Swatch együttműködéséből született új Fifty Fathoms. A modelleket az óceánok élővilága ihlette, a szíjak a környezettudatosság jegyében régi halászhálókból készültek.