Ha valaki egyszerre szeretné elmondani magáról, hogy áldozott a kíváncsiság és nyitottság oltárán, illetve hogy emberesen jóllakott, a biatorbágyi Fügében a helye.
Budapest közelsége ide, az utóbbi harminc évben megduplázódott lakosság oda, az íratlan agglomerációs gasztrotörvények szerint Biatorbágynak mostanában, mondjuk, az ülőboxos dinerek és tejszínes tésztás hungaro olasz éttermek korszakából a nápolyi pizzásba kellene éppen átérnie, de még minősített esetben is meg kellene elégednie azzal, hogy van egy olyan hentese, ahol megéri szombatonként húsz percet sorban állni parasztmájasért.
Ehhez képest év eleje óta van egy a településhatáron túlról is dicsért Fügéje, amit nem egy alvóvárosba képzelnénk, bár tény, hogy ha beraknánk Bel-Pestre vagy Buda valami magasabb pontjára, fundamentális tulajdonságai változnának meg a közegtől.
Például nem biztos, hogy ilyen kellemes belmagassága meg polgári miliője lenne, vagy hogy a két terem közül választhatnánk azt, amelyikben nem jönnek-mennek gyerekek, és egy pisszenésük sem szűrődik át a másikból. Így viszont semmi sem áll a diszkrét liftzene útjába – a gasztroforradalom következő rohamának a zászlajára azt kéne kitűzni, hogy a jazzest hadd váltsa fel végre a jazz.
Az első intró első mondatai kopognak, rövidek. Aztán belejövök. Jó sztorik is vannak itthon, nézek vissza magamra 2013-ból. A jó hír: ma is számtalan jó sztori van itthon, és (bocs) én már akkor is tudtam, hogy nem fognak elfogyni. Jönnek fiatalok, akiknek minden, ami addig volt, történelem, és meg akarják magukat csinálni. Mint Bence, Albert, Kirill […]
Az első intró első mondatai kopognak, rövidek. Aztán belejövök. Jó sztorik is vannak itthon, nézek vissza magamra 2013-ból. A jó hír: ma is számtalan jó sztori van itthon, és (bocs) én már akkor is tudtam, hogy nem fognak elfogyni.
Jönnek fiatalok, akiknek minden, ami addig volt, történelem, és meg akarják magukat csinálni. Mint Bence, Albert, Kirill és Botond, akik kapitalisták és zöldek is, így nem csoda, hogy toronymagasan nyerték a Forbes10 közönségszavazását, hogy ki legyen a tízéves magazin címlapján. Vagy itt van Szabó Balázs, aki 31 évesen lett a Hold vezérigazgatója, és Vonnák Diána, aki szintén harmincas, de már díjazott író, Ukrajna-szakértő. Mások pedig egyszerűen a radar alatt vannak, és mi megtaláljuk őket, mint a Chemaxon csapatát.
Amit a magántőke-alapozó, strómanozó, urambátyámozó, susmusuló elit kézzel-lábbal bont, azt mi és még jó páran ebben az országban (többen, mint gondolnád) két kézzel építjük. Ha messziről nézem, ez a legmaradandóbb értéke annak, hogy van magyar Forbes. Megmutatjuk, hogy még most is mennyi tehetséges és sikeres vállalkozó él itthon. Amikor pedig a szabadpiaci verseny újra divat lesz e honban, eggyel több tégla lesz, amire alapozni lehet.
Van ennél kevésbé magasztos, de annál kézzelfoghatóbb értelme is a lapnak, ami mellé időközben felnőtt a Forbes.hu, az esemény- és workshopsorozat és az üzleti klub is: ötletet ad, inspirál és szórakoztat.
2013. november
A nyomtató feje föl-le járt az alagsorban. Azt a jellegzetes hangot adta ki, ami a 90-es évek elején minden irodában hallható volt. Leporellós papír kellett hozzá. Valójában ma sem tudom, mit nyomtattak rajta, de járt szüntelenül. Szüleim könyvelőirodája garázscégnek indult. (…) Családi vacsoraasztalunknál ügyfelekről és alkalmazottakról, osztrák és német családi cégekről, csodált vállalkozókról és néha el nem vállalt munkákról repkedtek a történetek. Akkor még nem tudtam, hogy ez milyen nagy szó. Hogy mit jelent, ha felnő egy generáció, amelyiknek a vállalkozás természetes, az ügyfelek kiszolgálása magától értetődő, a kemény munka a mindennapok része, a tisztesség alap. (…) A történeteknek erejük van. Ahol a kapitalista történeteket hangosabban és őszintébben mesélik el, ott a kapitalizmus és vele a demokrácia is biztosabb lábakon áll. (…) Szép és olvasmányos újságot szeretnék csinálni. Olyat, ami történeteket mesél, és nem cikkeket közöl. (…) Jó sztorik is vannak itthon.
Madarász Tamás megjárta Etont, Cambridge-et, majd csellistaként Európát. Aztán át kellett programoznia az agyát a zenéről a matematikára. New Yorkban igazi nagyágyúktól tanulva, az első sorból nézte végig a mesterséges intelligencia (MI) berobbanását már akkor, amikor a ChatGPT még a kanyarban sem volt. Azt mondja, az MI megy előre, mint az úthenger, és nekünk meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni belőle. Annak is, aki most úgy gondolja, hogy ez az egész
őt nem fogja érinteni. Mert fogja.
Gombócból sok, Forbes Flow-ból sosem. A hely, ahol megtapsolják a húszéves sneakerárust, mert azt mondja, idén forgalmat dupláz. Vagy ahol Gulyás Márton helyet cserél Vitray Tamással, hogy utóbbi ne tekerje ki középen ülve a nyakát. És ahol együtt fotózkodik tíz év sok-sok Forbes-munkatársa, régi és új egyaránt, mintha csak tegnap találkoztak volna legutóbb a szerkiben. (Igen, leírtam!) Nincs belőle két ugyanolyan, az idei viszont tényleg megismételhetetlen. Jubileumi év jubileumi eseménnyel a Corinthia Hotel Budapestben, a QR-kódok mögött Forbes.hu-s tudósításokkal.
Az első hétfőn találkoztunk az után a hétvége után, amikor a Hamasz megtámadta Izraelt. Intenzíven figyelik a híreket, de nem idegeskednek. A már több válságot átélt, az aktív vezetéstől most visszavonuló Bilibók Botond hosszabban és olykor filozofikusabban beszél. Harmincegy éves utódja, Szabó Balázs fókuszáltan, gondolatait inkább elhadarva elemez, de mindketten a hosszú távú meggyőződéseket emlegetik. Más habitusúak, sok mindenhez másképp nyúlnak, ez a Hold Alapkezelő működésén is meg fog látszani. Az ország legnagyobb, magyar kézben lévő, független befektetési alapkezelője tizennyolc év után nem csak vezetőt vált.
Fritz Péter több mint hatvan éve emigrált Ausztráliába Aradról, „a nép paradicsomából”, mára kétmilliárd dollár forgalmú vállalatcsoportot épített fel. Nonprofit agytrösztje, a Global Access Partners többek között a Fehér Házzal, az OECD-vel és a Nobel Alapítvánnyal áll kapcsolatban, Magyarországon pedig utazási irodát működtet Péter az egyik kuzinjával. Nyolcvanévesen könyvet írt kiterjedt, Montághokat, Hatvanykat és Weisseket felvonultató családja életéről, de a világért sem költözne haza azok után, ami a második világháborúban errefelé történt.