Az ingázók elmentek – és nem is jönnek vissza. A kamatlábak az egekben. A városok adóbevételei a béka feneke alatt. Mit tesznek az ingatlanos szakma nagyokosai ez ellen a példátlan városi katasztrófa ellen?
Írta: Giacomo Tognini és Richard J. Chang Fordította: Zsadon Béla
2020-ban, amikor a covid amerikaiak millióira zárta rá a lakásajtót, úgyszólván kiürült a főváros egyik emblematikus épülete, a Union Station. Az irodáknak és kiskereskedelmi egységeknek helyet adó, klasszicizáló pályaudvar a 2,6 milliárd dolláros vagyonú Ben Ashkenazy ingatlanportfóliójának egyik ékköve volt. Ashkenazy 2007-ben 160 millió dollárt fizetett az ingatlan nyolcvannégy évre szóló bérleti jogáért.
Az utazók eltűnésének haladéktalanul meglett a következménye. 2020 májusában Ashkenazy már 430 millió dolláros hátralékban volt abból a hitelből, amivel 2018-ban refinanszírozta az ingatlant, derül ki annak a kizárási pernek a bírósági irataiból, amit hitelezője, a New York-i Rexmark indított ellene. Hét hónappal később Ashkenazy tető alá hozott egy hétszázmillió dolláros megállapodást egy meg nem nevezett állami vagyonalappal az ingatlan ötvenszázalékos tulajdonrészére. De ez az üzlet 2021-ben meghiúsult – és aztán egy újabb csavarral 2022 áprilisában az Amtrak állami vasúttársaság elővásárlási jogával élve 250 millió dollárért átvette a Union Stationt.
Hiába a rengeteg szakirodalom és tanulmány, ha bizonyos dolgokat nem tudunk nem a saját megélésünk alapján látni. Például, hogy mit jelent a mai világban a nyitottság és az elfogadás. Ezen gondolkodtam, amikor beléptem a patinás Rockefeller Center 65. emeletén a Rainbow Room termébe. Díjazottként vettem részt az Ad Age Leading Women gáláján, előttem hevert egész New York, és próbáltam megérteni, miért […]
Hiába a rengeteg szakirodalom és tanulmány, ha bizonyos dolgokat nem tudunk nem a saját megélésünk alapján látni. Például, hogy mit jelent a mai világban a nyitottság és az elfogadás. Ezen gondolkodtam, amikor beléptem a patinás Rockefeller Center 65. emeletén a Rainbow Room termébe. Díjazottként vettem részt az Ad Age Leading Women gáláján, előttem hevert egész New York, és próbáltam megérteni, miért lehet valahol a szivárvány az elegancia és az összetartozás szimbóluma, és miért lehet máshol ugyanez megosztó stigma. Mi alapján alakul ki, és változik az ember személyes megélése például a nyitottságról? A szubjektív észlelésünket nagyban befolyásolják a minket körülvevő különböző perspektívák.
Új szerzők a Forgóban! Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Októberben jön a következő tag!
Mint kelet-közép-európai, főleg a karrierem elején sokszor találkoztam negatív diszkriminációval. Londonban magyarként kerültem be egy nemzetközi csapatba, akcentussal beszéltem az angolt, miközben brit ügyféllel és egy teljesen brit ügynökségi csapattal kellett dolgoznom. Megszenvedtem. Alacsonyabb rendűnek tartottak, annak alapján ítéltek meg, ahonnan jöttem, és ahogyan az idegen nyelvet beszéltem.
Aztán teljesítménnyel és bizonyítással átvettem az irányítást. Ez is egyfajta mentorálás, mind magánemberként, mind szakmabeliként bizonyítani, és 360 fokot fordítani egy tizenöt fős csapaton. Rengeteg erőfeszítést és magabiztosságot igényelt, de ezek az emberek talán már sosem fogják újra elkövetni ezt a hibát. Persze, hiába tapasztaljuk például a Nyitottak Vagyunkon keresztül, hogy több mint ezer cégnek igenis fontos a nyitottság, ha a közbeszédben vagy az üzleti életben ennek sokszor semmilyen lenyomata nincsen.
A vezetők legfontosabb feladata lenne mások meghallgatása, az alulról jövő kezdeményezések támogatása, az emberek megbecsülése és a cselekvésre ösztönzés. A meg nem engedés, az ötletek elvetése csak szűkíti a látókörünket. A Pernod Ricard szeszesitalgyártó cég amerikai üzletágát vezető Ann Mukherjee elnök-vezérigazgatónak van egy praktikus tanácsa: a „be L.O.U.D.” nagyon egyszerű, egyben hatékony módszer a nyitottság, elfogadás és elfogadtatás gyakorlására. Figyeld meg a környezeted, gondolkodj, egyesíts embereket és csapatokat, és végül tegyél egy lépést! A cselekedet az, ami leginkább hiányzik, hiszen apró lépésekkel fogunk tudni közelebb jutni a megértéshez, a sokszínűség értékeléséhez.
A nyitottság egy másik perspektíváját ismertem meg az amerikai nagyköveti rezidencián tartott Pride-pikniken. Kulcslyukon át, de ráláttam, hogyan is lehet a nyitottságról gondolkodni. Értelmiségiek, családok, színészek, hírességek, magánemberek gyűltünk össze, és éreztük a közösség erejét, azt az erőt, ami egy sokszínű, inspiráló társaság meghatározó jellemzője. És a legfrissebb élményem a Rainbow Roomban. A díjazottak beszédeit hallgatva erősödött fel bennem, mennyire fontos hatása van személyes megéléseink kialakulásában a mentorálásnak. Különösen vezetői pozícióban a jó példák bemutatása, egy önkéntes alapú, személyes mentorálás rengeteg kapaszkodót és segítséget tud adni.
Miután New Yorkban tölthettem egy hónapot, húszévesen az a sokszínűség, nyitottság és elfogadás, amit ott tapasztaltam, alapvetően változtatta meg a hozzáállásom az élethez 1997-ben. Belém ivódott a „dare to dream” és a „nothing is impossible”, és szerencsés voltam, hogy a körülöttem lévők – miután az álmomat mindig tisztán kommunikáltam is – támogattak ebben. Tudnunk kell, merre szeretnénk tartani, és mit tudunk visszaadni másoknak.
Félreértés ne essék, a tengerentúlon sem szivárványból van a kerítés. A nyitottságról szakadatlan és folyton változó a diskurzus. Elég csak megnézni a Starbucks idei kihátrálását a Pride-ról, a Barbie-evolúciót, a film- és játékipar vagy az FMCG szektor átalakulását. A hasonló aktusoknak szimbolikus erejük van, párbeszédet indítanak el, és persze ne legyünk naivak, üzleti érdekek is fűződnek hozzájuk. A nyitottság és a sokszínűség hatalmas biznisz.
De hiába kötelező például a multiknál a látványos DEI stratégia (diverzitás-, egyenlőség- és befogadás-megvalósítás), még sincsenek kialakult paradigmák. Útkeresés látható, a profitalapú gondolkodás keveredik benne a márkaérték és a társadalmi üzenetek narratívájával. Miközben nemhogy globális, de össztársadalmi vagy országon belüli konszenzus sincs, annyira befolyásolja az adott társadalmi klíma vagy egy aktuális vezető a gondolkodást. Ugyanakkor a globális cégeknek hatalmas szerepük van abban, ahogyan ezek az értékek megjelennek a legkülönbözőbb nemzeti kultúrákban.
Személyes és üzleti megélésem, hogy a nyitottság nagyon fontos és előremutató érték, akármilyen perspektívából is tekintünk rá. Mindenki döntse el, hogy a személyes észlelése alapján hol helyezkedünk el a világban ebben a témában.
A szerző a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója, a Publicis Le Pont társvezetője, valamint a Nyitottak Vagyunk nevű civil szervezet igazgatótanácsának elnöke.
A Forgó eddigi tagjai: Nemes Dániel, Litkai Gergely, Sásdi Helga.
A Két Szerecsen Bisztró az elsők között vezette be az olcsóbb hétköznapi ebédmenüt, és az egyik legrégebben működő étterem a belvárosban. Huszonöt éve a Nagymező utca még nem is volt menő környék, amikor Kereszty Gábor és társai párizsi mintára kávéházat álmodtak oda. A volt tévést azóta Berlin, New York és Tel-Aviv is inspirálta újabb éttermeinek nyitásánál, amikben az a közös, hogy mind fellendülő környékeken születtek. Mert egy médiaszakember először a potenciális közönségét méri fel.
Zettwitz Sándor harmincöt éve vezeti az ország nyolcadik legértékesebb családi cégét, a 77 Elektronikát, októberben pedig betölti a kilencvenet. Az év végével minden feladat lányához, Gabriellához kerül, aki rögtön egy kínai leányvállalat és gyár elindításával veszi át a családi ékszert.
Egy évvel ezelőtt azt írtuk családi listánk szereplőiről, szinte mindegyikük érzi a bőrén, hogy nehezebb évek következnek. Az első nehéz év el is érkezett, ami a becsült összértékükön is meglátszik: a huszonöt legértékesebb családi cég alig ér többet, mint egy éve ilyenkor. A többségük nem aggódik, továbbra is bátran fejleszt, beruház és innovál – szembenéztek már a mostaninál váratlanabb válságokkal is. A lista egészét továbbra sem a Lölő-jelenség dominálja, szinte mindegyik szereplőre igaz, hogy önerőből, évtizedek kemény munkájával, a családi küldetéstudat erejével, a mindenkori hatalomtól függetlenül építették fel cégbirodalmukat. Szinte.
Az információk sokasága azoknak a gyerekeknek a figyelmét is próbára teszi, akik diagnosztikai értelemben nem figyelemzavarosak. Ráadásul a digitális technológia is csak növeli az ingerrengeteget. Hogyan segíthet a szülő és a pedagógus a figyelem és az idegrendszer fejlesztésében?
