Jó pár évvel ezelőtt Fördős Zé és édesapja volt a vendégem a családi vállalkozások gáláján. Zéék családi céget visznek, egyszer már csődbe mentek (apja cateringvállalkozásával), ismertek, érdekesek. Ez már elég lett volna egy jó estéhez, de ahhoz nem, hogy évek után is emlékezzek rá. Zé éppen a csőd részleteit ecsetelte, és amikor eljutott annak az ingatlannak a tulajdonosához, ahol a székhelyük volt, és amit nem tudtak fizetni, kimutatott a közönségbe, egyenesen Zettwitz Sándorra, és elmesélte, hogyan kaptak haladékot és így életbenmaradási lehetőséget tőle. Megrendezni sem lehetett volna jobban.

Színes, emlékezetes, de nem a leglényegesebb történet Zettwitz Sándorral kapcsolatban. Az idén kilencven­éves, és most nyugdíjba vonuló üzletember a kevés nagy teljesítményű magyarok egyike, azoké, akik a világpiacon is masszívan sikeres céget tudtak felépíteni 1990 óta.
Kilenc éve írtunk róla először, akkor a Forbes első magyar gazdaglistáján a 33. helyen állt, cégét tizennégymilliárd forintra becsültük. Azóta több tucat alkalommal írtunk róla és a 77 Elektronikáról a magazinban és a Forbes.hu-n is, rendezvényeinkre is sokszor elhívtuk. A családi vállalkozások mostani listáján már százmilliárd forintos becsült értékkel szerepel a cég. (Az év elején publikált 2023-as gazdaglistán a 21. volt.) Zettwitz úr jól döntött, amikor vállalkozásába fektette pénzét, értékét az évek során, stílusosan, meghétszerezte. Nemhiába mesebeli szám a 7-es.

Csak pár epizód a 77 Elektronika 1986 óta tartó történetéből. Saját fejlesztésű vércukormérővel kezdtek, és már 74. generációját készítik, azóta is sikeresen. Vizeletvizsgáló készülékeket fejlesztettek, mára ezek reagens anyagait is maguk gyártják, az elmúlt években felvásárolták az egyik német beszállítójukat, és most gyárat indítanak Kínában. Négy alkalmazottal indultak, most hétszáz dolgozójuk van, és száz országba exportálnak. A cégvezető Zettwitz Sándor eredményeik jó részét már a 80-as éveiben elérte, megalkotta.

Most pedig, miután annyiszor kérdezték tőle, és ő annyiszor hárította a felvetést, nyugdíjba megy, a cégvezetést lányának, Gabriellának adja át. A generációváltás kívülről pont olyannak tűnik, mint Zettwitz úr. Megfontolt, nyugodt, tervszerű. Az egykori gépészmérnök, majd a szocializmusban sikeres külkereskedő mégsem egyhangú egyéniség, stílusán (és öltözködésén) mindig érezni vélem az Olaszországban eltöltött külkeres éveket, miközben a századforduló úriemberségéből is sok mindent megidéz. Zettwitz úr, talán nem meglepő, gyakran mosolyog, pozitív, kilencvenévesen is tettrekészséget sugároz. Ha a családi vállakozós listáról választanom kéne, hogy kiből legyen több Magyar­országon, őt szívesen választanám.