A turistáktól túlcsorduló Kréta és Rodosz között félúton járunk. A két szigetet, Kárpatoszt és Kászoszt pár kilométer választja el egymástól, de két külön világba csöppenünk. Az egyiken csodálatos táj, bájos kis falvak és fantasztikus strandok várnak, a másikon a madár se jár, elbújhatunk a világ elől.
Ülünk a saccra huszonöt éves, rozsdás, lepukkadt, a helyi szokásoknak megfelelően évtizedes porral fedett autóban, az anyósülésen a fejemre lóg a leválni készülő tetőkárpit, amikor Kósztasz úr, a sofőr megszólal: lehet egy kérésem? Általában idegesít, ha a szállásadók azt pedzegetik, hogy ugyan írjak már valami jó értékelést róluk a foglalási oldalon. Most ráadásul még csak pár óra telt el azóta, hogy megérkeztünk a szállásunkra, és a család furcsa nézések közt szegezte nekem a kérdést: komolyan erre mondtad, hogy 9,5 pontos a Bookingon? Nincs amúgy semmi baj Kósztasz úr panziójával, kellemes-átlagos, de messze van a 9,5-től. Mégis egyből, a legnagyobb természetességgel vágom rá: persze, örömmel dobom a tíz pontot.
Azt ugyanis a beszélgetést megelőző néhány órában már összeraktam, hogy egyrészt nála lelkesebb, odaadóbb, de mégse tolakodó vendéglátót keveset láttam eddig. Másrészt kiderült, hogy a szigeten, ahol vagyunk, szinte a madár se jár. Július közepén, amikor a szomszédban, Krétán egymást tapossák a turisták, Kászoszon alig lézeng idegen, külföldit meg aztán tényleg csak mutatóba látni. Persze hogy segítek ennek a jóembernek az értékelés átlagát felhúzni.
Hegyen, völgyön, öblökön A pici Kászoszon igazából nincs semmi, és ez benne a szép. Kopár, lankás hegyek buknak a tengerbe, mint sok más görög szigeten, köztük kicsi öblök, amiket sajátként használhatunk, ha strandolni vágyunk. Ehhez persze autó kell, vagy néhány kilométer gyaloglás. Amikor bérelni próbálok, követem a főfaluban a jelzést az egyetlen bérautós szolgáltatóhoz, de nincs ott senki. Középkorú helyi asszony érkezik, mosolyog tanácstalanságomon, mondja, hogy segít: rikkant egy hangosat, mint kiderül, a tulaj épp az emeleten babázik, lejön, ha valaki keresi. Az erkélyről mondja, hogy autó az nincs, talán majd délután, de leginkább holnap.
Ritkán – de szerencsére azért egyre gyakrabban – látni olyan igényes felújítást, mint ezé a balatonszepezdi villaépületé. Tulajdonosai kifejezetten egy régi épületet szerettek volna megmenteni, de a villa kényelmét vendégként most a családon kívül más is élvezheti.
Adott egy gyönyörű villa vastag falakkal, klasszikus oszlopokkal, fa spalettákkal, háború előtti cserepekkel, kőlapokkal. Ha igaz, valamikor 1929-ben épülhetett. Annyi bizonyos, hogy 1926-ban, amikor a 71-es főutat építették, készült egy fotó a hegyoldalról, és csak a szomszédos villa állt itt, ez az épület még nem.
A terület egyébként egy bizonyos Virius Vince tulajdona volt, akiről a későbbi fürdőtelep is a nevét kapta. Ő először írnok, tiszttartó, majd jószágigazgató lett egy osztrák tábornok lesencetomaji birtokán, majd megvásárolta a szepezdi erdő melletti területet. Itt a filoxéravész után új fajokkal telepítette be a szőlőültetvényeket, később saját költségén hajókikötőt (1912) és vasúti megállót (1913) is kialakított. A terület egy részét parcellázta, és eladta főként városi értelmiségi vásárlóinak, és ők aztán nyaralókat, villákat építettek maguknak. Az épület tehát az 1920-as évek közepén még nem állt, 1935-ből viszont ismerünk egy hirdetést a Magyar Hírlapból, amiben mint penziót hirdetik, és ismert egy fotó is, amin a Mária-Villa név olvasható. A második világháború után aztán új tulajdonosai lettek, később ismét, mindez átépítésekkel is együtt járt. Harmadik tulajdonosa egy olyan mecénás volt, aki sok színésszel jóban volt, és a szepezdi nyaraló állítólag színészbuliknak is helyet adott.
Mai tulajdonosai három évvel ezelőtt vásárolták meg, hogy itt lakjanak, és szállást is kínáljanak – mintha a barátaikat látnák vendégül (a francia név jelentése az, hogy barátokkal). Karikás Péter és felesége, Krisztina sok évet töltöttek el a trénerszakmában, majd eldöntötték, hogy valami másba kezdenek. „Olyan épületet kerestünk, aminek története, szelleme, lelke van” – mondják. A szakma nem volt teljesen idegen tőlük, a család több tagja dolgozott a szállodaiparban – Péter apja egy egyszerűbb hotelt is vezetett húsz éven át –, de érezték, hogy itt más szintet szeretnének nyújtani. A recept: régi épület korhű bútorokkal, némi kortárs művészettel keresztezve, rendezett kerttel és a tóra néző terasszal.
Egy éve nyitottak, azóta csatlakoztak a Stílusos Vidéki Szállodák szűk közösségéhez is. Esténként kisebb csoportoknak borvacsorákat tartanak, a reggelihez maguk készítette lekvárokat, süteményeket is felszolgálnak, a kávé pedig olyan, mint egy újhullámos kávézóban.
A felkészülést komolyan vették, Kriszta még szakácsiskolába is beiratkozott, és mindketten elvégeztek egy baristatanfolyamot, hogy a reggeli kávé valóban emlékezetes maradjon. „Kriszta tényleg ügyes ebben – mondja Péter. – Én csak lelkes vagyok.”
Szobák Sophie Marceau, Louis de Funès, Jean-Paul Belmondo: talán az egykori színészbulikra is utalva mind a hat vendégszoba egyedi karaktert kapott, és francia színészek nevét viseli. Sőt, a szobák ajtaját az ő aláírásuk díszíti – természetesen ezt sem a nem létező franciaszínész-aláírásboltban vették, hanem külön nekik gyártották. A szobaárak nyáron hetvenezer forinttól indulnak éjszakánként.
Finom részletek A kortárs műalkotások, bevállalós dekorációk és tárgyak jó elegyet alkotnak a régi tárgyakkal. Utóbbiak dominálnak, de mégsem érezzük magunkat múzeumban. Mindemellett a szemfüles szemlélő olyan részleteket figyelhet meg, mint az eredeti, szépen felújított kőlapok vagy kedvencem, a – sajnos nem használt – étellift. Így könnyű magunkat beleképzelni, milyen lehetett itt mondjuk az 1930-as években nyaralni. Az enteriőr részleteit Wein Krisztina és Lukács Julianna lakberendezők találták ki, és vetették papírra.
Tetőtér A vendégszobák fele a tetőtérben van – ez az egyetlen komolyabb alaprajzi változás az eredeti épülethez képest, itt korábban nem voltak szobák. A gerendákat megtisztították, szerették volna láthatóvá tenni őket. A berendezés a tetőtérben is kerüli a túlzásokat. „Az öncélú luxust el akartuk kerülni” – mondják a tulajdonosok.
A kert Amikor az új tulajdonosok megvették a házat, nem volt körülötte más, csak néhány ősfa. Azóta a kertet rendezték, és tájépítészek segítségével kiválasztották azokat a növénytársulásokat, amelyek jól érzik magukat a százéves tölgyek alatt: tájidegen tuja náluk biztosan nem lesz, cserébe van hortenzia, tiszafa, babérmeggy, páfrány.
A terasz A betonlapokat lecsiszolták és impregnálták, az oszlopokat lefestették, de itt szinte minden olyan, mint sok évtizede. „Kiléptünk ide, és eldőlt, hogy megvesszük. Alibiből azért elmentünk megnézni a strandot” – meséli Kriszta arról, hogy milyen volt az első pillanat itt. Ezt tökéletesen értem is.
– Próbálj múlt időben gondolni a betegségedre, már nem vagy rákos!– Hivatalosan még az lehetek. Csak tünetmentes. De persze nem ez határozza meg az életemet, mindenesetre az egészségem nagyon felértékelődött. Smejkál Petivel 2020 novemberében, pár nappal az első hererákműtétje után folyt köztünk ez a párbeszéd egy chatben. Nem sokkal korábban ment el a Forbestól, hogy – az ő szóhasználatával […]
A tanulást, a munkahelyi teljesítményt, a mentális egészséget, de még a művészi vagy a sportteljesítményeket is elsősorban az elme alapképességei határozzák meg. Ezeket sokáig adottnak vették, de a BrainRx programmal néhány hónap alatt jelentősen és maradandóan fejleszthetők. Ma már teljesen alapvető hozzáállásnak számít a sportban az, hogy a speciális képességek mellett, sőt talán azok előtt […]
Ha változatosan táplálkozunk, nagy valószínűséggel nem alakulnak ki olyan hiányok a szervezetünkben, amiket mesterséges készítmények állandó szedésével kellene pótolnunk. Hacsak nem indokolt valamilyen betegség miatt, inkább kúraszerűen fogyasszuk az étrend-kiegészítőket, és a zöldségek, gyümölcsök mellett együnk rendszeresen olajos magvakat, hüvelyeseket és halat!
