Rövid idő alatt két arcát is láttuk a Nagymező utcai Kismezőnek.
Akárhogyan számolom, összesen három színháznak kéne értelmet adnia a Nagymező utcai „pesti Broadway” toposznak, meg az azt övező éttermeknek és bároknak. Ez hagyományosan a Király utca felőli oldalnak sikerült jobban. Az Andrássy út túlpartján gyorsan szűkül a járda, az éttermek gyakran és olykor korán kihalnak. Az Operettszínház melletti széles flaszterre néző Kismező az átalakulás sorsára jutott, mikor két éve a néhai Pesti Disznóból átvedlett. A korszellemnek megfelelő, nemzetközi hangvételű small plate-ekre váltott, és a szokásosnál kisebb és magasabb szélű canotto pizzára. Utóbbinak és a vonatkozó kemencének 2024-ben már hűlt helyük sincs.
A kis tányérokat egy jókora, osztozkodásra ösztönző felirat éltetné tovább a pult fölött, de a fogások azt mutatják, hogy már azt is elengedték a filozófiából. Rövid idő alatt kétszer is volt alkalmunk belekóstolni, mi lett helyette. Először egy spontán, szombat kora esti vacsorára tértünk be, és kedvesen az ablak melletti bárszékre telepítettek minket. A birsalmahabbal és tökmaggal tálalt, végtelenül bársonyos sütőtökkrémleves kimaxolta, amit a műfaj megenged. Még a tesztcsapat azon tagjának is ízlett, aki a számára bántó örökös sütőtökillat miatt várja, hogy elmúljon végre az ősz. A franciás hangvételű, kézzel vágott tatárral is az egyetlen baj az, hogy kevés hozzá a kenyér. Ha úgy vesszük, a konyha ezáltal is ösztökéli az embert, hogy komótosan, odafigyeléssel egyen, és eggyé váljon a pillanattal.
Csak azért is osztozkodva egy dasis (japán halalaplé), vajmártásos, rákos raviolival zárunk. A mártás kiváló, a tészta és a töltelék aránya példaértékű, azaz sok a rák, és a feketére színezett batyu csak csomagolás. Mindkét komponens őrzi a tartását, nem főttek szét. A fogást a szálaira szedett édeskömény-saláta koronázza, ami nemcsak jól néz ki, de passzol is hozzá. Örömünkre egyedül az vet árnyat, hogy a séfajánlat, a füstölt kacsamellel kínált zellerkrémleves elfogyott, mert már az új ajánlatra készülnek. Pedig a hűvös márciusi estén nagyon ígéretesnek hangozott. Hogy teljes legyen a kép, újabb hétvégén térünk vissza, hogy megismerkedjünk az étlap további szereplőivel. Ez már az Étterem Hét akciós rendezvénysorozaton zajlik. Jóval több a foglalt tábla, de a kora esti órán kapunk még helyet az egyik asztalnál. Egy üvegfalon át innen egyenesen a tálaló-látványkonyhára látni. Túl sok mindent nem figyelhetünk meg, mert a konyhai és a vendégtéri személyzet is el-eltünedezik. Nem nehéz leolvasni, hogy mindenki az esti rohamra tartogatja az energiáit, és ez a hangulatnak nem tesz jót. Pedig a Kismező az alapokat jól csinálja. Nem pusztító, a személyzetnek kedves műfaj szól, hanem a szórt fényekhez illő jazzes-soulos bárzene. Igaz, a kelleténél talán kicsit hangosabban.
Tartós pamutból készülő, nagyrészt egyszínű, kényelmes, különleges fazonú ruhák – a magyar Nonplus márka nem rohan a gyorsan változó divat után, vevői nagy része visszatér hozzájuk. Az alapító, Kiss Sarolta nem készült ruhatervezőnek, ahogy nőtt a forgalma, úgy tanult bele fokozatosan az üzletbe.
Az emberen legyen a hangsúly, aki viseli őket!” Így magyarázza Kiss Sarolta, a Nonplus nevű magyar ruhamárka alapítója, miért nem voltak soha harsányak, nagyon díszesek és mintásak a ruhái. Amikor belépek a letisztult, a fehér árnyalatai uralta, fényben úszó, úgynevezett home butikba, Saci természetesen Nonplus öltözékben fogad. Más dizájnerekhez hasonlóan ő is a maga ízlésére alapozta márkáját. Azért a klasszikusabb fekete és szürke színű ruhák mellett már meg-megjelennek a tavaszias darabok is, élénkebb színekben.
Saci azt mondja, kombinálhatóságra és divathullámoktól mentes, időtálló dizájnra törekszik, de hogy piacképes tudjon maradni, fél szemmel figyelnie kell a trendeket is. Ezért idén először kifejezetten a divatban jártas PR- és marketingszakemberrel dolgozik. A Nonplus stílusát megőrizve, a szezonális kínálatba igyekszik becsempészni némi friss színt, mintát. „Ezen dolgozunk, hogy beengedjük a trendeket is, de vegyék annyian az alapdarabokat, hogy ne kelljen loholni a gyorsan változó vásárlói igények után. Most szűrjük, mennyire kell beengedni a divatot” – mondja az új kolléga, Kárpáti Krisztina.
Csaknem kilencszáz modelljük van, havonta nagyjából ezer ruhát készítenek el. Majdnem mindent Saci tervez, bár időnként azért együttműködik másokkal, például jelmez- és díszlettervező húgával, Kiss Borbálával. A modellezést, a mintavarrást viszont külsős szakemberek végzik. „Nem tudok szabásmintát csinálni. Volt, hogy meg akartam tanulni, de rájöttem, hogy akkor kettő kellene belőlem, és erre nem vágytam” – vallja be.
Makik Sacinak volt honnan hoznia a kreativitását, édesanyja Katona Zsuzsa szobrász, édesapja a 2014-ben elhunyt Kiss Zoltán László festőművész, a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola) néhai igazgatója. Míg két húga hasonló pályákra készült, Saci gyerekekkel akart foglalkozni, óvodában vagy csecsemőosztályon. Elvégezte az óvónőképzőt, és a tanítóképző felvételijére készült, de a kettő között úgy gondolta, kipróbálja a dekorsulit. Aztán ott ragadt, mert végre azt érezte, hogy igazán azt csinálja, amit szeretne.
Azt mondja, nem volt ebben semmilyen szülői nyomás. „Tudták, hogy úgyis megtalálom, amit akarok. Szabadon neveltek, sosem kényszerítettek, hogy teljesítsünk a suliban. Művésztelepen laktunk, ilyen helyekre jártunk nyaralni is. Rengeteg kiállításmegnyitóra kísértük a szüleinket. Csak felnőttkoromban jöttem rá, hogy nem minden családban ilyen a gyerekkor.”
Lakberendezést is tanult, aztán mint tipográfus végzett a Momén. Volt dekoratőr, lakberendező, utolsó – ahogy fogalmaz – „beülős” munkahelyén, a Pesti Estnél, grafikus volt. Aztán a 2008-as válságban sokaktól, így tőle is megváltak. Saci a 150 ezer forintos végkielégítését használta fel, hogy beindítsa régóta dédelgetett álmát, egy letisztult, minimalista, minőségi alapanyagokkal dolgozó, hosszú távra készülő ruhákat forgalmazó márkát. Hobbinak indult, a sok-sok egyéb munkája mellett. Napközben próbált beletanulni, intézte a varrodát, anyagokat keresett. Esténként pedig teljesítette megrendelői többnyire grafikusi megbízásait.
Kezdetben a Wampon és más dizájnvásárokon adta el ruháit, majd jött az első Nonplus üzlet, egy pop-up store a budapesti MOM-ban 2012 karácsonyán. A következő év februárjában egy évre kibérelte a helyiséget, és ide már termelni kellett az árukészletet, meg kellett fizetni az eladókat. „Ez addig hobbi, amíg csak próbálkozol. Aztán ha megugranak a számok, már kellenek gazdasági ismeretek. Minden élesben zajlik. Nem értettem a működési költségekhez, csak azt tudtam, hogy minőséget és stílust akarok készíteni. Közben kellett megtanulnom.”
Idővel a pop-up store-ból kis üzlet lett a Madách téren, majd a MOM-ban, és egy showroom az Andrássyn. Ezzel párhuzamosan indították be és fejlesztették a webshopot. Kialakult a törzsközönségük, ma is ők adják a vevők jelentős részét. A webshop az erősebb láb, a forgalom 85–90 százaléka onnan jön.
„Magyarországon, ahol nincs textilipar, eleve nem lehet fenntartható a ruhagyártás” – mondja. De ha már ezek a körülmények, próbálnak minél több lépésben figyelni erre. Hazai varrodában, az igények alapján vagy kis szériában készülnek a ruhadarabok, így nincs el nem adott készlet. A maradék anyagokból sapkák, kesztyűk, makik (játékfigurák) készülnek, egy részük kórházakba, alapítványokhoz kerül. Rendszeresen dolgoznak deadstock, vagyis gyártónál maradt anyagokból, limitált darabszámban. Minden lebomló csomagolásba kerül, a jó minőségű pamuttermékek hosszú éveken át megőrzik minőségüket.
Ezzel maga alatt vágja a fát, hiszen ha örökké jó az alapdarab, nem jön vissza a vásárló, jegyzem meg. Nevet, és igazat ad. Nemrég épp egy barátnője közölte vele: minek járjon hetente az üzletbe, ha tíz éve hordja a nála vett nadrágját, és nincs szüksége másikra?
Saci férje, Eszenyi Zoltán segít a cégvezetésben is, de főként a kommunikációs és marketingfeladatokért felel.
Saci férje, Eszenyi Zoltán segít a cégvezetésben is, de főként a kommunikációs és marketingfeladatokért felel.
Mindenki megvette otthonra a pamutruháját Ma már nincs tavaszi-nyári, vagy őszi-téli kollekció, hetente jelennek meg szezonális darabok, illetve mindig van egy heti szett. Ez a minikollekció előrendelés alapján készül két-három hetes vállalási idővel, így sohasem marad beragadó készlet. Befektetőjük nem volt soha, legfeljebb családtagoktól kértek kölcsön rövid időkre. Saci azt mondja, nem akarta beáldozni kreativitása szabadságát a nagyobb léptékű fejlesztésekért.
Épp bezárták az Andrássy úti üzletet, és a MOM mögötti lakópark egyik kis lakásában tartottak fenn showroomot, amikor jöttek a covid miatti lezárások. Arra nem is számítottak, hogy az otthoni bezártság a kényelmes viseletek felé fordulást, nekik pedig rengeteg munkát hoz. A számok meglódultak felfelé, több emberre, nagyobb helyiségekre volt szükség. Ezért költöztek a mostani, már nagyobb butik showroomba is.
„Mázlink volt, hogy eleve ilyen ruhákat csináltunk, megvolt a készlet. Ismertek az emberek, nem kellett őket meggyőzni. Aztán persze visszaestek a számok, miután mindenki megvette otthonra a pamutruháját” – nevet Saci.
A szarkazmus a 2023-as évnek, a nem jól sikerült megújulásnak szólt. Új színekkel és mintákkal, steppelt kabátokkal kísérleteztek. Saciék szerint a törzsközönségük nem kattant rá, az újak felé pedig nem kommunikálták eléggé. „Sokaknak tetszett a kollekció, de soha ennyi negatív kritikát nem kaptunk azoktól, akik rendszeres vásárlóink. Megújultunk, kicsit belebuktunk, de mint mindig, jövünk ki a gödörből.” Figyelik a trendeket, de mivel tartós anyagokkal és kiforrott ízléssel dolgoznak, csak apró lépésekben közelítenek hozzájuk. Az óvatos ötvözés a kulcsszó. Most erősítenek az influenszermarketingen, és a külföldi piacon angol nyelvű, eurós webshopppal nyitnak újra. Tavaly még jelen voltak a Zalando és a Wolf and Badger kínálatában is, bevételeik 20–25 százalékát adták ezek a webáruházak. De a hullámzó forgalom, az óriási jutalékok, a zökkenőkkel teli logisztika és kommunikáció túl sok háttérmunkát kívánt.
Saci pedig elkezdett határokat szabni. Minden napját képes lenne kitölteni a Nonplusszal, de szüksége van keretekre. Péntekenként ezért nem dolgozik – interjút sem ad aznap, bármennyire szeretném –, olyankor pihen, meditál vagy tanul. Most éppen jógaképzésre jár, a szakadatlan pörgés közepette nyugalmat talál benne.
Legalább egy felmérődrónnak és a hozzá tartozó szoftvernek ott kellene lennie minden magyar gazdaságban, mondja Török Gyula és Keczer Máté, a területen szakértőnek számító ABZ Drone ügyvezető igazgatója és helyettese. Körbejártuk, hogy miért jók a monitoring- és permeteződrónok, mennyibe kerülnek, és milyen képzettség kell a kezelésükhöz.
Míg mások táborokban töltötték a nyári szünidőt, Tóth Diána a szüleivel az Alföldön dinnyét szedett, kamiont pakolt, majd hajnalonta a nagybanira kísérte őket. Tizennégy éve dolgozik a családi gazdaságban, többek között azon, hogy az emberek lássák, honnan kerül az asztalukra az élelmiszer.
A magyar Proofminder mesterséges intelligenciát használva segít a gazdáknak, hogy a földjükön lássák minden növény tövét, levelét, esetleges betegségeit is, és ennek megfelelően, célzottan avatkozhassanak be. Négy kontinensen dolgoznak együtt a termelőkkel.
Akkorát nőtt a bitcoin értéke egy év alatt (2023 és 2024 márciusa között több mint kétszáz százalékot), hogy bár jött utána egy méretes esés, így is három darab tokenből már budai lakást vehetünk. Honnan az érték? Honnan a felhajtás? Felülhet a hullámra a kisbefektető?A kriptovaluták királynőjét nem kell bemutatni senkinek. A világ egyszerre legjövedelmezőbb és legveszélyesebb pénzeszköze az elmúlt hónapok […]
