Akárhogyan számolom, összesen három színháznak kéne értelmet adnia a Nagymező utcai „pesti Broadway” toposznak, meg az azt övező éttermeknek és bároknak. Ez hagyományosan a Király utca felőli oldalnak sikerült jobban. Az Andrássy út túlpartján gyorsan szűkül a járda, az éttermek gyakran és olykor korán kihalnak. Az Operettszínház melletti széles flaszterre néző Kismező az átalakulás sorsára jutott, mikor két éve a néhai Pesti Disznóból átvedlett. A korszellemnek megfelelő, nemzetközi hangvételű small plate-ekre váltott, és a szokásosnál kisebb és magasabb szélű canotto pizzára. Utóbbinak és a vonatkozó kemencének 2024-ben már hűlt helyük sincs.

A kis tányérokat egy jókora, osztozkodásra ösztönző felirat éltetné tovább a pult fölött, de a fogások azt mutatják, hogy már azt is elengedték a filozófiából. Rövid idő alatt kétszer is volt alkalmunk belekóstolni, mi lett helyette. Először egy spontán, szombat kora esti vacsorára tértünk be, és kedvesen az ablak melletti bárszékre telepítettek minket. A birs­almahabbal és tökmaggal tálalt, végtelenül bársonyos sütőtökkrémleves kimaxolta, amit a műfaj megenged. Még a tesztcsapat azon tagjának is ízlett, aki a számára bántó örökös sütőtökillat miatt várja, hogy elmúljon végre az ősz. A franciás hangvételű, kézzel vágott tatárral is az egyetlen baj az, hogy kevés hozzá a kenyér. Ha úgy vesszük, a konyha ezáltal is ösztökéli az embert, hogy komótosan, odafigyeléssel egyen, és eggyé váljon a pillanattal.

Csak azért is osztozkodva egy dasis (japán halalaplé), vajmártásos, rákos raviolival zárunk. A mártás kiváló, a tészta és a töltelék aránya példaértékű, azaz sok a rák, és a feketére színezett batyu csak csomagolás. Mindkét komponens őrzi a tartását, nem főttek szét. A fogást a szálaira szedett édeskömény-saláta koronázza, ami nemcsak jól néz ki, de passzol is hozzá. Örömünkre egyedül az vet árnyat, hogy a séfajánlat, a füstölt kacsamellel kínált zellerkrémleves elfogyott, mert már az új ajánlatra készülnek. Pedig a hűvös márciusi estén nagyon ígéretesnek hangozott.
Hogy teljes legyen a kép, újabb hétvégén térünk vissza, hogy megismerkedjünk az étlap további szereplőivel. Ez már az Étterem Hét akciós rendezvénysorozaton zajlik. Jóval több a foglalt tábla, de a kora esti órán kapunk még helyet az egyik asztalnál. Egy üvegfalon át innen egyenesen a tálaló-látványkonyhára látni. Túl sok mindent nem figyelhetünk meg, mert a konyhai és a vendégtéri személyzet is el-eltünedezik. Nem nehéz leolvasni, hogy mindenki az esti rohamra tartogatja az energiáit, és ez a hangulatnak nem tesz jót. Pedig a Kismező az alapokat jól csinálja. Nem pusztító, a személyzetnek kedves műfaj szól, hanem a szórt fényekhez illő jazzes-soulos bárzene. Igaz, a kelleténél talán kicsit hangosabban.

És ezúttal az ételekkel sem dobunk a kör közepébe. A vaníliás karfiolleves megint példásan krémes, aki ezért az állagért és ezekért az ízekért felel a konyhán, érti a dolgát. A leves a magokon és a sült­alma-krémen túl azért még kiáltana valami feltétért vagy az eredeti koncepcióért, a small plate-ért. Ha utóbbi lenne, talán nem merülne fel bennünk félúton, hogy igazán történhetne még valami a tányéron.

A paprikáscsirke szaftja bármelyik nagymamának becsületére válna, a combhús, szerintem szükségtelenül, de szabályosra formázva díszeleg a tányéron. Az idézőjeles tojásos galuska kétharmad részben tojás, és legfeljebb harmadrészt galuska. Inkább érdekes kísérlet, mint működő köret, pláne úgy, hogy hollandi mártás is került mellé. Erről azt gondoltam, hogy bármilyen körülmények között, bármivel örömmel eszem meg. A Kismező kellett, hogy felismerjem, egy húsos szafttal ez az állítás máris érvényét veszti.

A desszertek közül fehércsokis crémeux-t, azaz csokoládéval felhúzott angolkrémet kérünk, pisztáciamorzsával és eperhabbal érkezik. Az értékelésnél a velünk tartózkodó négyévesnek adom át a szót, ő két kanál után azt mondta, „apa, ez túl édes!” Az ehető virágok láttán először elmosolyodott, majd azt kérdezte, „miért kellenek?”

A mi értetlenségünket az aznapi táblás ajánlat pontozza alá. Ugyanaz a kacsamelles zellerleves áll rajta, mint két héttel korábban, és pincérünk szerint ugyanúgy már pont nem lehet kapni. Könnyen lehet, sosem tudjuk meg, annyira finom lett volna-e, mint amekkora talány. Az első vizit után biztosak voltunk benne, ide még vissza kell térnünk, de a második után arra jutottunk, korántsem muszáj.

Kismező
Budapest VI., Nagymező utca 19.
A tesztek időpontja:
2024. március 2. és március 16.
Ezt ettük:
Sütőtökkrémleves:
2700
Karfiolkrémleves:
2700
Francia marhatatár:
4800
Ravioli rákkal töltve:
4900
Tanyasi csirkepaprikás:
5400
Fehércsokoládés crémeux:
2800
Egy pohár bor:
1800
Három limonádé:
3700
Két kávé:
1200
Két szűrt víz:
850
Szervizdíj:
3702
Összesen:
34 552 forint