Mindenki csak úgy hívja: Fruzsi

1990 nyarának végén Geszti Margit kisétált a Hungaroton Vörösmarty téri épületének ajtaján. Kilenc évvel korábban mint egyszerű levelező lépte át a küszöböt, majd kemény munkával a kereskedelmi igazgatói posztig jutott. Azon a nyáron viszont úgy jött ki az ajtón, hogy a folytatás bizonytalan. „Nem tudtam, mit fogok csinálni, mihez kezdek.” Néhány hónap múlva az ország egyik legnagyobb lemezkiadóját vezette.


A zeneiparnak vannak látható és láthatatlan szereplői. Míg a zenészek, művészek az utcán sétálva biztosak lehetnek benne, hogy a szembejövők felkapják a fejüket, a háttérben dolgozók ilyen figyelmet nem kapnak. Margit a magyar zeneiparban a 90-es és 2000-es évek elején az egyik kulcsfigura volt. A BMG Hungary, majd a BMG–Sony szép számmal adott ki olyan formációktól lemezeket, akiktől a korszak rajongóinak könnybe lábad a szemük: köztük volt Ákos, Oláh Ibolya, a Rapülők, a Desperado, a Soho Party, a Venus és a Kozmix is. Sőt olyan nagy neveket is fel tudtak sorakoztatni, mint Cserháti Zsuzsa, Dés László, Presser Gábor vagy Kulka János.


Áru-e a kultúra?
Gyerekkorában meghatározó szerepet játszott a zene, noha szülei nem muzsikusok voltak. „Édesapám vak volt, de rengeteget zongorázott – meséli. – Én még fel sem értem a zongorát, de imádtam énekelni. Aztán ahogy nagyobb lettem, vittek az Operába, hangversenyekre.” A kamaszkorán is lenyomatot hagyott a komolyzene szeretete. Gimnázium alatt legszívesebben a Zeneakadémia harmadik emeleti folyosójára surrant be, a főiskolások közé, ahol a komolyzene már akkoriban is sztárnak számító művészeivel szívhatott egy levegőt. A könnyűzene se hagyta hidegen, rongyosra hallgatta Koncz Zsuzsa, Zorán és az LGT kazettáit, szenvedélyesen gyűjtötte az autogramokat.