Képzeld el, hogy én vagyok az igazgató!

„Sokan nem tudják fiatal korukban, hogy mit akarnak. Én tudtam. Több nyelvet beszélek, így jött a szálloda. Elmentem nyári munkára az Aquincum Hotelbe, emeleti londinernek, ami a legalja, a szobaasszony a főnököd. Az első munkanapom első órájában vittem egy nagy halom szennyest. Nem láttam mögé, és elakadt a folyosón a kocsi. Nem értettem, mi történt, lököm, lököm, kinéztem, és látom, hogy épp Dr. Alban lábára tolom a kocsit. Nem mondtam neki, hogy sorry, it’s my life.”


A legtöbben nem ilyen első munkanapról álmodnak. Ha zöldfülű emeleti londinerként, egy hatalmas kupac szennyes törölköző mögött rátolod a kiskocsit egy világsztár énekes lábára, ahogy Tatár György tette, kevesen jósolnának túl fényes jövőt a szállodaiparban. De ő tízéves kora óta szállodás szeretett volna lenni, így másnap is bement dolgozni, meg az azutánin is. A következő nyár nagy előrelépés volt, londiner lett, ekkor már hozzányúlhatott a bőröndökhöz, és persze jattot is kapott.


Szépen lépkedett a ranglétrán, és amikor sok nyári munkával és évvel később eljött a cégtől, az akkoriban a szállodaiparban meghatározónak számító Tavernától, már csak a szállodaigazgatói pozíció volt feljebb. Közben idegenforgalmi közgazdász lett, de mint mondja, ez az időszak, a gyakorlat nagyon fontos volt a későbbi karrierje szempontjából.