Kívülről jött ember vagyok, az  is maradok

„Mi van veled, fiacskám, eltévedtél?” – szólította meg egy torzonborz figura a tizennyolc éves magyar srácot a párizsi külvárosi egyetem böhöm nagy aulájában. Akár egy mese is kezdődhetne így a szerencsét próbáló legkisebb szegénylegényről, aki úgy vándorolt ki nyugatra spanyolt tanulni, hogy egy kukkot sem beszélt a kiszemelt nyelven. A nyelvi felvételi teszten persze kiesett, és zenei szakra sem jutott be, mert nem volt elég zongorája a több mint harmincezer diákot oktató iskolának.


„Miután mindezt kétségbeesve elpanaszoltam neki, a torzonborz alak kedvesen megkérdezte: »És egyébként mi érdekel téged, mivel foglalkoznál szívesen?«” – meséli Gáspár Máté több mint harminc évvel később. Gimnáziumi diákszínjátszós múltjával azonnal azt vágta rá, hogy színházzal. És szerencséje volt, pont, mint egy mesében: jótevője éppen a színházi képzés egyik vezetője volt.


A 90-es évek elejének Párizsában különösen inspiráló – és váratlanul intenzív – volt az egyetemi színházi képzés egy magyar fiatalembernek. A dramaturgiától a szcenográfián, a fénytervezésen és a kreatív íráson át a bohócmesterségig a színházművészet minden vetületével foglalkoztak, ráadásul mindezt olyan emberektől tanulták, akik később, amikor Máté nemzetközi fesztiválokra kezdett járni a Krétakörrel, mint meghatározó szakmai figurák jöttek szembe vele. „Láttam közelről Peter Brookot és Ariane Mnouchkine-t dolgozni, ők már akkor is a legnagyobb rendezőknek számítottak, és igazán erejük teljében voltak.”