Írta: Iglódi Csaba

A szerkesztés szeszélye úgy hozta, hogy a februári számban kerültem ismét sorra. Nekifogtam a cikknek, de szomorúan állapítottam meg, hogy lemaradtam arról, hogy az év eleji jókívánságokról és fogadalmakról írhassak.

Új téma után néztem, csak előtte rápillantottam egy tavalyi emlékre a Facebookon. Talpig sárkányjelmezbe öltözött kamaszt mutat a fotó, vállán hátizsák, tartása magabiztos. Kamaszélete első igazán nagy megmérettetésére indul éppen a fiam: középiskolai felvételit fog írni. „Azt mondták, abban menjünk, amiben jól érezzük magunkat” – vetette oda, amikor rákérdeztem az outfitre, s ezzel a maga részéről lezárta az ügyet.

Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Márciusban Nemes Dániel tér vissza!

A zöld, kapucnis jelmez a hosszú farokkal szerencsét hozott neki egy éve, és ötletet adott nekem most. Beugrott, hogy nemcsak a mi új évünk van ám, hanem a világ egy elhanyagolhatatlannak nem mondható része mostanság lép át egyik korszakból a másikba és belekezd a Fa Sárkány évébe. Egy Sárkány-évben született földlakó átéli a jegy minden dinamizmusát és energiáját. Tudvalevő, hogy a sárkány a kínai állatöv legkarizmatikusabb és legenergikusabb jegye. Ez a jegy az innováció, az erő és a bátorság szimbóluma.

Adódik persze a kérdés, hogy miért áll le a világ egyik legnagyobb gazdasága, Kína minden évben egy hétre, de akár hetekre az ünneplés kedvéért. A válasz egyszerű: a kínai újév több egy dátumnál – az újrakezdés, a családi összetartozás és az előretekintés időszaka. Új célokat hoz, és mindent legyűrő energiával tölt el.

Így aztán megtaláltam az apropót, hogy visszakanyarodjak a jókívánságokhoz. A szokásos boldog helyett inkább tartalmas új évet várok. Magamnak és mindannyiunknak. S hogy mit jelent a tartalmasság? Egy jó beszélgetést, a test kellemes fáradtságát egy kiadós edzés után, hazatalálást egy közösségben, egy elgondolkodtató filmet, pazar regényt vagy színdarabot, alkotást és teremtést. Üzleti előrelépést, forradalmi gondolkodást. Hogy ki és mit tekint tartalomnak, persze olyan, mint a bencések szabálykönyvében a hemina. A bencések regulája említi, hogy napjában egy heminányi bort ajánlatos fogyasztani. De hogy ez deci, liter vagy akó, azt a regula nem mondja meg, kinek-kinek más űrtartalmú heminája van.

Nekem a tartalmasság is ilyen: mértékegysége nincs, és mindenkinek mást jelent. Valami olyan, amiről mesélsz otthon, amikor hazaérsz, vagy ami szóba kerül a barátok között, valami, ami másnap és másnapután is foglalkoztat még, amit jó visszamozizni az év végén, amit megsüvegelnek az irigyek és az idegenek is.

Adós vagyok még a fogadalommal. Évek óta nincs, de most van: visszatérek a papírhoz és a tollhoz. Tanulom még, de nagyon élvezem.

Hagyom, hogy a tintát beszívja kicsit a lap, addig csak óvatosan nyúlok hozzá. Törölni nem tudok, erre vissza kell szoknom. Hiába tanultam meg a betűt formázni, és megfelelően kötni az írott bé-t az ó-hoz, most idő kell, amíg visszajön az a régi tudás. A néhány gombnyomás, és a volt-nincs suta mondat, a túlságosan bátor megfogalmazás, a csikorgó mondat, nincsenek többé. Helyette most az áthúzott, felüljavított mondatok ott virítanak a papíron.

A delete gomb sokszor könnyelművé tett, de a kézzel leírt szavak visszakapták a súlyukat.
Felnézek a füzetből, és megakad a tekintetem az irodám falán egy bekeretezett lapon. Közel negyven éve őrzöm, és költözik velem. Ester­házy Péter ajándéka volt Ottlik Gézának a hetvenedik születésnapjára az eredeti, ez persze csak nyomdai másolat. Esterházy 1982-ben lemásolta az Iskola a határon című Ottlik-regényt egy rajzlapra, egy sort a másik után, amikor pedig a papír aljára ért, folytatta ugyanazon a lapon legfelül. Egyik sort a másikra. A teljes regényt egyetlen papírlapra. Egy évre rá jelent meg az akkori Mozgó Világ folyóirat művészeti mellékleteként a tiszteletadásnak ez a csodálatos formája. Azóta viszem magammal mindenhova.

S ha már fogadalom, akkor még egy, az utolsó ebben a jegyzetben. Idén megírom a tavaly megjelent Dreher-szimfónia után a második regényemet. Nem tollal – arra képtelen lennék –, de azért lesz neki szerepe. Miután leadtam a kiadómnak – valamikor –, és mielőtt megjelenik a boltokban – valamikor ősszel –, elkészül belőle egy kézzel írt változat is.

A Forgó tagjai: Nemes Dániel, Litkai Gergely, Sásdi Helga és Iglódi Csaba.