Amikor a 2200-as években történészek az előző előtti évszázad eseményeit kutatják a szerverek mélyén fennmaradt Tiktok-videókban, Insta-posztokban, online cikkekben és videókban (gondolom, a mesterséges intelligencia, vagy ki tudja, milyen emberfeletti segítségével), lesz majd egy kreatív, fiatal kutató, aki véletlenül rábukkan a 2010-es évektől kiadott Forbes magazinokra, és felcsillan a szeme. Új téma! A korszakról kialakult általános képpel szemben egy virágzó, sokszínű […]
Amikor a 2200-as években történészek az előző előtti évszázad eseményeit kutatják a szerverek mélyén fennmaradt Tiktok-videókban, Insta-posztokban, online cikkekben és videókban (gondolom, a mesterséges intelligencia, vagy ki tudja, milyen emberfeletti segítségével), lesz majd egy kreatív, fiatal kutató, aki véletlenül rábukkan a 2010-es évektől kiadott Forbes magazinokra, és felcsillan a szeme. Új téma! A korszakról kialakult általános képpel szemben egy virágzó, sokszínű és kreatív világ tárul a szeme elé. Kiderül, hogy miközben a politikában a jól ismert és minden történelemkönyvben kivesézett folyamatok zajlottak Magyarországon, a mindennapi üzleti, kulturális és tudományos életben sok más is történt. Egy szám különösen hasznosnak bizonyul majd. Ebből tanulmány lesz! Az éledező magyar feminista mozgalmak mellett itt kézzelfogható történeteket olvas nők teljesítményeiről. Látja majd, így hívták akkor: selfmade. Kedves ez a korabeli anglicizmus.
Túlzott főszerkesztői elképzelés? Lehet, de nem hiszem. A Forbesban megjelenő történetek valóban jól kiegészítik majd a mainstream történetírást, hiszen annak az első foka éppen ez itt, az újságírás. Ezért is jó, hogy létrejött a 33 selfmade nő listánk. Meg azért, mert extrán értékesek, példamutatóak és még jó fejek is a címlaposaink (aki figyel, tudja: ilyet ritkán írok). Pataki Ágival mindig élmény találkozni, az intelligencia az első szó, ami eszembe jut róla, aztán rögtön a bátorság. Nem lep meg, hogy kedvenc könyve Tompa Andreától való, és az sem, hogy hetvenévesen indított új vállalkozást. Példakép és a magyar üzleti, filmes és divatvilág hálózatainak mindenkit ismerő pontja.
Pistyur Vera, ha lehet, még nagyobb networkkel bír, és mintha örök tára lenne energiából. Mindenkivel hangot keres és talál, fáradhatatlanul görgeti előre a Forbesszal közös küldetését: a magyar üzleti kultúra fejlesztését. Eddig nem tudtam, hogy reggel van egy fehér órája, ezt megjegyzem, és remélem, egyszer el is lopom.
Vagy szép gyerekcipőt lehet kapni, ami nem egészséges, vagy jót, ami viszont nem szép – ezzel a klasszikus felismeréssel alapított céget Molnár Dóra konduktor. Az első készletet percek alatt vitték el, az azóta eltelt alig három évben már meg kellett tízszerezni a gyártást.
Írta: Varga Veronika
Amikor feszült figyelemmel ülök a webshop előtt, és másodpercenként nyomogatom a frissítést, nehogy lemaradjak a lányom aktuális Tornadora cipőjéről. Nem voltam egyedül: három éve, a TD Shoes első szezonjában másfél óra alatt fogyott el a teljes készlet. Azóta szezononként tízszer annyi kis cipőt gyártanak.
A vállalkozás egyik megálmodóját, szakmai vezetőjét és arcát, Molnár Dórát sokan Tornadóra néven ismerhetik Instagram-oldaláról. Amibe azért kezdett bele, hogy megmutassa, hogyan dolgozik, és pontosan mit csinál egy konduktor. Erős szemléletformálást indított el, még idősebb, tapasztaltabb konduktorok is elismerik: szerepe volt abban, hogy mára egyre többen (nem csak az érintettek) ismerik, értik ezt a szakmát, és hatalmasat nőtt a presztízse is.
„Korábban a legtöbben azt hitték, a konduktor a legsúlyosabban sérült, érintett gyerekekkel dolgozik. Most viszont már nagyon sokan tudják, miről szól ez a segítő szakma” – mondja Dóri budai stúdiójában, ahol a kisfia nevelése mellett jelenleg dolgozik ép, megkésett fejlődésű és sérült gyerekekkel is. A cél lehet prevenció, korrekció vagy akár rehabilitáció.
Nem vállalta könnyen a beszélgetést, Insta-szereplése ellenére azt mondja, nem szeret reflektorfényben lenni. A magánéletéből szinte semmit nem mutat meg, és az üzletben is csekély, visszafogott láthatóságot szeretne elérni. Ahogy tulajdonostársa, Nagyistók Dániel elmondja, cipőiket nem reklámozzák, nem adnak influenszereknek darabokat ingyen. Mert azt gondolják, annak van értéke, ha ez az üzlet magától, a terméktől, a szakjavaslattól lesz jó és kelendő.
„Nem fizetünk ortopéd orvosoknak azért, hogy ajánlják, nem használjuk azokat a standard reklámeszközöket, amiket mindenki használ. Pedig sokan megkerestek már minket. Nem csinálunk agresszív reklámkampányt, mert senkire sem akarjuk ráerőltetni sem a cipőt, sem azt, hogy vigye el gyermekét egy vizsgálatra, vagy hogy a már kialakult problémát konduktív szemlélettel kezeljük. Eddigi növekedésünk organikus volt, és erre törekszünk a jövőben is” – mondják. Dóra viccesen hozzáteszi: az talán nem sok, ha az Insta-oldalán minden szezonban néhányszor kiposztolja a termékeit.
Molnár Dóra
Insta-szereplése ellenére azt mondja, nem szeret reflektorfényben lenni.
Csináljuk? Persze, csináljuk! Összesen hárman viszik a céget: Dóra, Dani és a felesége, Nagyistók-Gáspár Erika. Ő nem tulajdonos, hanem operatív ember, többek között az ügyfélszolgálatot kezeli. Szerencsés véletlennek köszönhető, hogy ismeretségükből céget alapítottak. Dani és Erika kislánya az átlagnál picit később tanult meg járni, ezért Dórihoz jártak fejlesztésre. Amikor első cipőt szeretett volna javasolni nekik, együtt szörnyülködtek, hogy vagy szép cipőt lehet kapni, vagy kisgyereklábnak megfelelő, ám csúnya cipőt.
„Nagyon kevés modell van, ami szép, és tökéletesen meg is felel a gyerek lábának. Ráadásul egy szülő honnan tudná kiválasztani a hatalmas kínálatból? – mondja Dóra. – Ismerünk olyan márkákat, amiknek van mondjuk ötven modelljük, és ezekből én szakmailag kettőt javasolnék, negyvennyolcat nem. Akadnak márkák, amiket egyáltalán nem ajánlanék, másokat bizonyos gyerekeknek igen, de azok meg, mondjuk ki, egyáltalán nem szépek, sokszor kifejezetten ortopéd kinézetűek.”
Ezért határozták el, hogy létrehoznak egy olyan cipőmárkát, aminek minden egyes modellje jó, hozzájárulhat az egészséges járáskép alakulásához, és még szép is. Közben kiderült, hogy Dani már jó ideje cipőalapanyagokkal, bőrrel foglalkozik a családi vállalkozásukban, így elég volt egy félig vicces összenézés: csináljuk? persze, csináljuk!
Dóra felel a nagyon szigorú tesztelésért is. Irigylésre méltó a szakmája iránti szeretete, ahogy beszél a munkájáról. „Elmentem a Pető Intézet nyílt napjára, és ma is tisztán látom magam előtt, ahogy a mozgássérült gyerekek néptáncruhában előadtak egy tízperces műsort. Még mindig ráz a hideg tőle, azt éreztem, hogy nekem ez természetes látvány, én tényleg látom azt a munkát, hogyan lehet támogatni a sérült gyerekeket, miként lehet rávezetni őket tanulási folyamatokra, és a legfontosabb: kivarázsolni belőlük a bennük rejlő képességeket. Ott mondtam ki, hogy na igen, ez az én helyem.”
Az egyetem negyedik évében bekapcsolódhatott a korai fejlesztésbe, elkezdhetett az intézetben dolgozni, amit óriási szakmai elismerésnek élt meg. „Nagyon jó lehetőségeim lettek volna külföldön is, de nekem a Pető Intézet volt a minden, mert ott van igazi konduktív nevelés.” Eleinte csak az intézetben dolgozott, később egy mentora javaslatára délutánonként magánpáciensekkel is foglalkozni kezdett, ekkor csinálta meg a torna.dora Instagram-oldalt is. „A név egyébként onnan jött, hogy bár engem a gyerekek Molnár Dórinak hívtak, egyszer egy kisfiúnak ez nem jutott eszébe, csettintgetett, csettintgetett, majd bemondta, hogy Tornadóra. Na, mondom, köszönöm, meg is van a név” – meséli nevetve. De fontosnak tartja hangsúlyozni, annak ellenére, hogy sok követője van az oldalának: „Én nem vagyok influenszer, én csak konduktor vagyok, aki megmutatja a mindennapjait, hogy hogyan dolgozik.”
Hamar sikerült megbízható bérgyártót találniuk, és bár próbálkoztak itthon is, azt esélytelennek látják, hogy száz százalékban magyar gyártásban valósuljon meg a projekt. „Itthon a cipőipar nem a fénykorát éli, nekünk viszont nagyon fontos a határidők betartása” – mondja Dani. Induláskor sok segítséget kértek a gyártótól, tervezőktől, szakemberektől. Hosszú folyamat volt, mire elkészült egy-egy szezon kollekciója, rengeteget teszteltek, rengeteg cipőt visszaküldtek, jöttek az újabbak, azokat újra tesztelték, és így tovább. Az egyik legnagyobb feladat a szupinált cipőtalp fejlesztése volt. A 2024-es tavaszi kollekcióval már maximálisan elégedettek.
„Mindig volt, aki más színűt, más talpút, más mintájút szeretett volna. Vagy nem volt elég a mennyiség, elfogytak a méretek. Most viszont mindenre gondoltunk – mondja Dóra. – Ráadásul, ezeket a cipőket maguktól ajánlják nagynevű ortopéd orvosok, korrekciós folyamatokban kapnak hatalmas szerepet, és ezzel segítik a gyerekek fejlődését, ami talán a legnagyobb eredmény, amit elérhetünk.”
Talán a gyerekeik viszik majd tovább Mire eljutottak odáig, ahol most tartanak, a ráfordított munkaórák végtelen száma mellett megtörtént velük minden, ami kezdő vállalkozással megtörténhet. Egyszer például azért csúszott heteket a kollekció, mert annyian lettek covidosak a gyárban, hogy le kellett állítani a gyártást. Máskor a csattgyártónak romlott el a gépe, ami miatt heteket álltak a kész szandálok. Volt gond a cipősdobozzal és a papírral is, sokszor nem tudták jól eltalálni a mennyiségeket, hogy melyik méretből éppen mennyi kell. Nem egyszer órák alatt fogyott el a készlet, emiatt támadták is őket.
Egy időben sok minden összecsapott a fejük fölött. „Mi nagyon szem előtt vagyunk, de szívesen adjuk a nevünket az egész folyamathoz. A rengeteg pozitív megerősítés mellett többször kaptunk éles kritikát és személyes jellegű támadást is különböző fórumokon, de ezekre mindig azt tudtam és tudom mondani, hogy nekünk az etikus működés és a kedvesség az alap. Senkire sem szeretnénk ráerőltetni semmit, a legjobb szakértőkkel, a legjobb tudásunk szerint dolgozunk tovább.”
Egyszer engedtek a nyomásnak, nagyon gyorsan szerettek volna tavaszi cipőt. „Viszonylag hamar, három hónap alatt gyártattunk le egy félbehagyott modellt, de nem teszteltük le olyan alaposan, ahogy szoktuk, és nem lett tökéletes. Simán eladhatnánk, mert egyáltalán nem rossz, de nem akarjuk” – mondja Dani. A méretbeli tervezhetetlenség az egyik legnagyobb nehézség. „Fél, háromnegyed évre előre le kell adnunk a következő megrendeléseket a gyárnak. Csak a talp gyártása másfél hónap, a teljes folyamat három-négy. Az idei őszi kollekció már készen van, és most kell leadni a következő télit, lassan a tavaszit is.”
Egyelőre abban a fázisban van a cégük, hogy tolják bele a pénzt, még a tavalyi háromszáz milliós árbevételükkel is jó, ha nullára kijöttek. Közben belevágtak egy elég nagy fejlesztésbe is. A szupinált modellek méretbővítése hatalmas beruházás, mert minden gyártáshoz használt eszköz az övék, ehhez a bővítéshez pedig újabb kések, formák, kaptafák kellenek. Szinte mindent visszafordítanak a cégbe, tavaly minimális osztalékot vettek ki, a céljuk sohasem a hirtelen meggazdagodás volt. Azt szeretnék, hogy hosszú távon stabil cipőgyártó cég legyenek Magyarországon, amit a gyerekeik majd tovább vihetnek.
Szupináló cipő A szupináló cipő kifejezés magyarul kidöntött sarkú cipőt jelent, vagyis kifelé billenti a bedőlő bokát. „Ezek a cipők akkor jók és akkor szolgálják jól a céljukat, ha a sarokcsontot masszívan megtámasztó, erős kérgük van, ami lehetővé teszi a korrekciót. Nagyon fontos, hol van a cipőben a szupináló kialakítás” – magyarázza Besze Tibor ortopéd szakorvos. Szerinte az a jó, ha a talp sarokrészén, a járófelületen van a döntés, és nem a cipő belső részében. Ezzel a megoldással lehet legeredményesebben csökkenteni a gyermekek bokájának túlzott bedőlését. Ilyen kialakítású a TD Shoes is. További előnye a lágy, rugalmas talp, ami segít elnyelni a kemény felszínen való járás okozta káros ütődéseket. Besze Tibor szerint azonban nem minden gyereknek jó vagy szükséges a szupináló lábbeli használata, ilyen cipőt csak akkor érdemes venni, ha azt szakember, elsősorban ortopéd orvos, esetleg gyógytornász, konduktor javasolta.
Miután az infláció és a belvárosi lokáció egyszerre érezteti hatását a Madhouse árain, arra a kérdésre, hogy kinek ajánljuk, azt tudjuk válaszolni, hogy akinek belefér.
Az Afrikából Anglián át Budapestre látogató félmagyar Tony Dabbous csak némi angol nyelvű olvasnivalót keresett magának. Az azóta eltelt harminchárom évben megtanult magyarul, és övé a város legnépszerűbb idegennyelvű könyvesboltja, a Bestsellers.
