Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például […]
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például azt mondja, ő ezt megkapja García Márqueztől, általában az irodalomtól és a Fradi-meccsektől. (Jól mondom, Gergő?)
A testemmel még nem bánok ilyen jól, mint a lelkemmel. Pedig egy éve rendszeresen úszom, bele is teszek negyven–hatvan percet alkalmanként, de a hátamnak ez érezhetően nem elég, én meg nem hallgatok rá. A hosszú, derűs élethez pedig test és lélek jól tartása egyaránt szükséges. És akkor a „mostantól már tényleg egészségesen eszem” fellángolásokról még be se számoltam. Különleges szám lett ez a longevityújság, az egész magazinban – először a magyar Forbes történetében – egyetlen témát járunk körül. Most kevés üzleti sztorit találsz – azért van –, sokkal több személyes történetet olvashatsz arról, ki hogyan igyekszik jól élni. Valójában ez az igazi luxus, ez az igazi „how to spend it?”, nem a hotel, az étterem és az óra. How to spend your life? – mondanánk angolul.
Arról beszél evezős, pszichológus, gyártulajdonos, befektető és buddhista, hogyan próbál, igyekszik jól élni. Hogyan töltsd el az életed, ha már kaptál egyet? Végül is ez a legnagyobb kincsünk, és ezt jobb pillanatokban minden további spirituális élmény nélkül is tudjuk. Csak azt a fránya egyensúlyt, de nehéz megtalálni! Hogy ebben a praktikus, gyereknevelős, munkába járós, vágyakozós életben is megálljuk, megtaláljuk a helyünket, meg a lelki egyensúlyunk is meglegyen, és el tudjunk engedni… úgy kb. mindent. De akkor ki ad reggel szendvicset a gyereknek?
Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik befektetője harminchét éve teniszezik. Néhány éve minden napját ezzel kezdi, sőt sokszor első tárgyalásaira is a pálya mellett ül le. A végletekig a számok embere, már azt is tudja, hány évesen indulna a szenior atlétikai világbajnokságon.
Jövő hét péntek, Park Teniszklub, 8:30 – ezzel a címmel írtunk portrét Lakatos Istvánról, becenevén Focusról és a Bravogroupról 2017-ben. Hétfő, Park Teniszklub, 9:30 – lehetne ennek a cikknek a címe, Istvánnal most is fővárosi törzshelyén találkozunk. Pár éve már nemcsak heti kétszer jár ide, minden napját tenisszel kezdi. Azt mondja, nála ez kevésbé feszültséglevezetés, inkább a napi rutin része. Fiatalabb korában középtávfutó volt, edzője a sérülésveszély miatt nem igazán engedélyezett neki más sportot, így csak huszonhét évesen (ekkor került a Bravogroup elődjéhez, a Műszertechnikához) kezdett teniszezni Széles Gábor cégalapító ösztönzésére. A tenisz mellett 2001-es gerincműtéte óta heti két-háromszor úszni és gyógytornázni is eljár.
„Gyakran a teniszpályán kezdődik a napom üzleti része is” – mutat a pálya melletti épületre, afféle home office irodája van az emeleten. Sokszor szervezi ide a tárgyalásokat a reggeli meccs utánra, és a korai maileket is itt olvassa el, mielőtt bemegy az irodájába. „PÉTER!” – így van beírva a telefonjába Lakatos Péter neve. Tulajdonostársa – mutatja István a kijelzőn – már aznap is 6:54-kor hívta. Istvánál nincs olyan, hogy munkaidő, őt bármikor lehet hívni, ez az utóbbi évtizedekben nem igazán változott. Ugyanakkor – Lakatos Péter szavaival – „űzött vadként” éli a mindennapjait, soha sincs ideje, hogy nem konkrét dolgokban elmélyedjen, morfondírozzon. Viszont a konkrét feladatoknál az elejétől a végéig meg akar érteni mindent, több órát is eltölt egy problémával.
„Nem vagyok stresszes, de több dolgom van, mint időm, és olyankor fel vagyok pörögve. Bejön hozzám valaki, és érzi rajtam, hogy sietnie kell, mert van tíz percem, és a következő ember már ott áll az ajtómban.” Ha nem is meditatív alkat, monotonabb tevékenységekkel – például úszás közben – azért ki tud kapcsolni. „Olyan jól érzem magam ebben a közegben, hogy összefolyik a munka a magánélettel. Nekem ez az egész egy játék, meg rejtvényfejtés, meg verseny.” Mára megtanulta a top-down priorizálást. „A fontost elválasztani a fontostalantól – idézi Fiala Jánost. – Nekem nem lehet féloldalasnál hosszabb anyagot küldeni, mert visszaküldöm. Vagy beteszem a Chat GPT-be.” Arra a kérdésre, hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a magánélettel (három felnőtt gyereke van), azt mondja: apósa nagyon szorgalmas, végtelen munkabírású ember volt, Istvánba is ugyanezen tulajdonságok miatt szeretett bele a felesége. „Sok mindent elviselt annak idején, amikor napi tizennégy, tizenhat órákat dolgoztam. Ritkán látott, tudomásul vette, hogy este nyolc előtt sohasem vagyok otthon.”
A munkatempójából 2001-ben vett vissza valamelyest, amikor meg kellett műteni a gerincsérvét. Ekkor érezte meg először, hogy nem sebezhetetlen. A sportban szerencsére nem vetette vissza nagyon a sérülése, sőt nyolcvanegy évesen szeretne elindulni a senior atlétikai vb-n. Itt is a győzelemre hajt, hetvenévesen még nem lenne sok esélye, mondja. „Láttam videókat, hogy nyolcvanéves emberek milyen fizikai állóképességgel rendelkeznek, hogyan futnak. Mai fejjel azt gondolom, ez nekem is meglesz. Arra kell figyelnem, hogy az izomzatom, a súlyom és minden rendben legyen.”
Ma alig néhány kilóval több, mint amikor tizenkilenc évesen leszerelt a katonaságtól. Egyáltalán nem hedonista, az étkezést a létfenntartás részének tartja, nem eszik sokat. „Általában háromnegyed háromkor elzavar a titkárnőm enni, mert háromkor bezár a konyha.” Azt mondja, sok klassz dolog van a világban, amire nem jut ideje, például szívesen zongorázna és lovagolna, de mindig annak örül, amit meg tud csinálni. „Valószínűleg ettől vagyok boldog és elégedett.”
Kit kell keresni abban a szobában, aminek a plafonjáról tibeti imazászlók szalagja lóg, a sarkokból gitárok és gitártokok leselkednek, az asztal mellett videós világosításhoz használt lámpák és egy festőállvány áll vigyázzban, a stúdiómonitoron pedig füstölő izzik? Hát Laár Andrást! A KFT zenekar és a L’art pour L’art társulat alapítója a hazai popkultúra kikerülhetetlen alakja, ám az utóbbi években egyre többször mint buddhista gondolkodó szólal meg.
A gyerekek gyerekebbek tudnak maradni Balin, a felnőttek többet mozognak, lazítanak, és nem húzzák fel magukat például dugóban araszolás közben. Halmos Ádám, az Open Books alapítója a minőségi élethez szerinte szükséges különleges pillanatokból jó sokat megélt az elmúlt két évben családjával Balin, európai identitása és a cégvezetés azonban hazaszólította. Pontosabban Lisszabonba, ám a kétlaki életet nem adja fel.
Sose ment nyugdíjba, és nem is tervez ilyesmit az ország legismertebb tévés geológusa. Már csak rövid túrákat tesz, de Juhász Árpád nyolcvankilenc évesen is kvázi főállása mellett készíti filmjeit és írja könyveit.