A vöröslő törzsű fák alkotta hatalmas erdőket és fenyveseket átszelő végtelen autóút mentén jóval több rénszarvast látni, mint embert. A finn Rovaniemiből autóval indultam az igazi északra, Lappföldre, a világ egyik leggyérebben lakott vidékére. Errefelé átlag ketten élnek egy négyzetkilométeren. Benzinkutak is ritkásan vannak, igencsak kellett figyelni, hogy időben tankoljak.

Muonióban, Lappföld egyik pici városában foglaltam egy kis mökkit, azaz vízparti faházikót. Első dolgom volt a bekészített fából tüzet rakni a ház méretes szaunájában. A ház előtti kis tó partján számos csónak közül választhattam, a finneknek természetes, hogy megtanulnak evezni, Az ezer tó országában – valójában 188 ezer tavuk van, és a kisebbeket még nem is számolják – ez szinte kötelező.

A csónakban ülve a naplementére ugyan hiába vártam volna, itt az északi sarkkörön túl hónapokig nem megy le a nap, cserébe hajnali kettőkor megjelentek a sarki fény, az aurora borealis csodás zölden cikázó fénycsóvái. Amikor a ház tulajdonosától másnap megkérdeztem, hol van bolt, kiderült, hogy legközelebb úgy harmincöt kilométerre. Ez persze egyáltalán nem meglepő annak tükrében, hogy a szomszédos faluban mindössze huszonöten laknak.
„Itt Finnországban az emberek nem szólnak bele egymás életébe. Úgy élsz, ahogy akarsz, ha betartod a szabályokat. Azokat pedig betartják” – meséli Donászi Franciska újságíró és blogger, aki tizenegy éve él finn férjével a lappföldi fővárosban, Rovaniemiben (egyébként ott lakik a Mikulás). Franciska akkor értette meg a finneket, amikor egyszer meglátogatta őket párjának finn barátja.

„Azt láttam csak, hogy ülnek egymás mellett, és meg sem szólalnak. Aztán miután elment, azt mondta a férjem: »Mennyire jó volt ez a találkozás!« Én meg csak néztem. Ezt egy magyarnak nehéz megérteni, de a legtöbb finnek az is boldogság, hogy van rajta ruha, teljesen mindegy, hogy milyen, hogy van mit ennie, és itt is a legegyszerűbb ételekre kell gondolnunk, rozskenyérre és zabkására, valamint hogy van fedél a feje felett. Ami lehetőleg egy mökki legyen, ahol folyóvíz sincs. És ül a szaunában, bámulja a tájat. Így boldog egy finn” – fogalmazza meg Franciska, hogy a finnek tudják, mi az elég, nem vágynak felesleges dolgokra.

Belső erő és elszántság
Kimegyek az erdőbe, temérdek vörös és kék áfonyát találok, eszem is belőle marokszám. Tele az erdő gombával és zuzmóval, az a rénszarvasok egyik legkedveltebb csemegéje. A lapp konyha egyszerű: hal, hús, főképp rénszarvashús, erdei gyümölcsök és gombák. Itt napokig túrázhatunk anélkül, hogy emberrel találkoznánk, de vadállatokkal biztosan összefutunk.

Lappföld legészakibb csücskébe, Kilpisjärvibe indulok, felmászom a Saana 1029 méteres tetejére, innen ellátok Norvégiába és Svédországba is. Inariba tartok, ez a számik legnagyobb városa.
Lappföldön minden lassú és komótos. Bemegyek a benzinkútra, ami egyben bevásárlóközpont, reggelizőhely és barkácsáruház is, sehol senki, de aztán mégiscsak előkerül az eladó, és vele az elmaradhatatlan kávé, ajándékba. De hogyan máshogy élnének, amikor az év túlnyomó részében mínuszok és sötétség uralkodnak? Az életük pedig nem csupa szaunázás, csónakázás, és nem is a végtelen tundrán békésen legelésző rénszarvasokon való merengés. Mégis itt élnek a világ legboldogabb emberei.

Hogy mitől? A válaszhoz biztosan közelebb visz, ha megértünk egy ötszáz éves gondolkodásmódot. A finn fővárosban, Helsinkiben élő E. Elisabet Lahti író és előadó ennek a bizonyos titokzatos valaminek, a sisunak a kutatója. A sisu finn szó, azt takarja, hogy nem az a lényeg, ki milyen erős, hanem az, hogy nem szabad feladni, a viszontagságok ellenére sem. „Mivel életem nagy részében itt éltem, úgy gondolom, hogy a sisu jelentős szerepet játszik jóllétünkben és abban, hogy képesek legyünk fenntartani pozitív és rugalmas gondolkodásmódunkat.”

Elisabet egy bántalmazó kapcsolatból kilábalva egyszer egy 2400 kilométeres új-zélandi futóexpedícióra szánta el magát. „Ezt a futást annak szenteltem, hogy felhívjam a figyelmet a családon belüli erőszakot túlélők belső erejére. Éppen a sisu segített, hogy végig tudjam csinálni. Valahányszor úgy éreztem, hogy kimerülőben vagyok, vagy a feladás küszöbén álltam, a nagyobb cél felé fordulva tudtam előrelépni.”

Elisabet éppen abban látja a sisu egyik lényegét, hogy kell egy a személyes céljainkon túlmutató cél. A futás előtt két évig szinte minden nap edzett. Akkor is elindult futni, amikor semmi kedve sem volt hozzá. „A gyakorlás megkönnyíti, hogy felismerjük és használjuk a sisunkat, vagyis az életerőnket, amikor nagy feladatokkal nézünk szembe. Kellenek a nehézségek az életben, mert ilyenkor veszünk fel bennünket megerősítő szokásokat. Végül pedig az legfontosabb, hogy nehéz helyzetekben is legyünk magunkkal gyengédek.”

Az expedíción napi ötven kilométereket futott, és lesérült. Ott állt, és fel kellett tennie magának a kérdést, hogy abbahagyja-e, vagy folytassa. Aztán úgy döntött, hogy egy harmadik lehetőséget választ: kerékpáron megy tovább. És kerékpározva meglátta a táj szépségét is. „Finnországban a természetben való séta és túrázás kultúránk alapvető része. Segít megtalálni a belső nyugalmat és a boldogság érzését, és ez az, ami a nehéz időkön is átsegít bennünket.”

A finnek nagyon jól ismerik a munka és a szabad idő egyensúlyát, és mindenben erre az egyensúlyra törekednek. Ahogyan Elisabet mondja: a sisu olyan univerzális belső erő és elszántság, ami minden emberben megvan, de sokszor kiaknázatlanul pihen.

Semmizések

Norvégia: Friluftsliv – A norvégok kevésbé divatos jóllét fogalma lényegében azt takarja, milyen jót teszünk a testünknek és lelkünknek, ha minél többet vagyunk a természetben, szabad levegőn. A norvégok mantrája így szól: nincs rossz idő, csak rossz öltözék van.

Svédország: Lagom – A pont elég, az arany középút fogalma. Azt fejezi ki, hogyan élhetünk egyszerűen, elégedetten, kiegyensúlyozottan, azt szem előtt tartva, hogy nem a tökéletességre törekszünk, hanem annyira csak, amennyi épp elég.

Dánia: Hygge – A jóllét dán fogalma, a mára már nemzetközivé vált szó sokkal többet jelent, mint gyapjúpokrócokkal bekuckózva, gyertyafénynél forró csokoládét kortyolgatni. (Bár azért az sem rossz.) Lényege a spontaneitás, a skandináv minimalizmus és a közösség stresszoldó hatása.

Hollandia: Niksen – A semmittevés holland művészete. Szó szerint annyit tesz, hogy semmizni. De jelenthet pusztán bóbiskolást, gondolatainkba merülést is, vagyis inkább azt fejezi ki, hogy merjünk nem hasznosak lenni.

Svájc: Federizmus – A Roger Federerről elnevezett ideológia a precizitásra, a sportosságra, a szorgalomra és a tisztaságra helyezi a hangsúlyt, és a svájciak szerint egyben tartja az embert.

Spanyolország: Sobremesa – Lényegében azt jelenti, hogy beszélgetnek az asztalnál. Ebben a spanyolok annyira jók, hogy amikor az étel már rég elfogyott, ők még órákig ülnek együtt és trécselnek.

Olaszország: Dolce far niente – Az édes semmittevés művészetét Olaszországban különösen stílusosan és virtussal képesek űzni.

Törökország: Keyif – Az arab kifejezés örömmámort, elégedettséget jelent. A törökök a gondtalan örömök átélését értik alatta, egészen pontosan azt, hogy kényelmesen, fesztelenül henteregnek, lehetőleg egy pohár ánizsmagos raki (törökül rakı) társaságában.