A Római-parton nyaranta pezseg az élet, ám az egésznek a lassú elmúlás adja a hátteret. A partszakasz már jócskán túl van a fénykorán, és senki sem tudja, mi lesz egyszer a bezárt üdülők helyén. De van egy apró szeglete – szó szerint, hiszen egy saroktelek –, ahol kicsiben lepróbálták, mi lehet a Római jövője. És működőképesnek tűnik.
„A kék zónás filmeket nézve a fejemhez kaptam: mi ezt csináljuk!” – mondja Mihály Tibor, a Külker Evezős Klub elnöke arról a pillanatról, amikor felismerte, hogy az általa kergetett életmód sokban hasonlít a valódi kék zónákéhoz. A kerítésen egy molinó is ezt hirdeti, és csak részben ironikus kikacsintás a klub jó egészségnek örvendő, ősz hajú evezősei felé, van mögötte komoly gondolat is. A kék zónák sajátosságaiból kettő itt biztosan megvolt a 60-as, 70-es években, és ezeket sikerült is átmenekíteniük a mának: a közösséget és a mozgást.
A Római-part furcsa zárványa Budapestnek. Azon kevés helyek egyike, ahol összeér a város a folyó természetes medrével. Felületes szemlélő akár azt is mondhatná, hogy itt megállt az idő, de valójában az idő továbbment, és hátrahagyott mindent az enyészetnek.
Üres, betört ablakú üdülők, elhagyatott hétvégi házak, felismerhetetlenné vadult teniszpályák és bedeszkázott csónakházak váltják egymást a parton, a csodás fekvésű ártéri telkeket legfeljebb hajléktalanok és kalandvágyó kamaszok keresik fel. Nagyon kell hunyorognom, hogy belelássam a hatvan évvel ezelőtti fénykort, amikor egymást érték a csónakházak, és a fővárosiak tömegesen jártak ki sportolni és élvezni a Dunát.
Daubner Béla nyolcvanhárom éves, de elméjének és testének működése alapján biztosan letagadhat jó pár évet. Szerinte a mindsight, vagyis az elme működése határozza meg, hogyan élem meg az életemet. Adott körülményeket értékelhetek jónak és rossznak is, így minden belőlem indul ki. Én teszem elégedetté magamat az életemmel, még ha a felelősség tudatát nehéz is elviselni.
A híres cukrászdinasztia leszármazottja a longevity megtestesítője. Másfél óra alatt bejárjuk Indiától Európán át Amerikáig az egész világot, a teremtéstörténettől a Koránon át a napi politikai eseményekig a vallás- és világtörténelmet. Csak mazsolázni lehet tartalmas beszélgetésünkből. Majd gyorsan megírni, mert előre szól: napokon belül elvonul, két hónapon át nem kommunikál senkivel, se személyesen, se írásban. Irigylem érte.
Egy tanulmány szerint a magyarok negyvennégy százaléka vágyik hosszú életre, de csak harmincnyolc százalékuk érzi úgy, hogy fel is van rá készülve. Három tényezőtől éreznének így elsősorban: ezek a jóllét, az anyagi biztonság és az egészség. Hogy állunk velük? Valóban ezekre van szükség? Szerintem egyik sincs meg, most pláne nincs. Ráadásul az anyagi biztonság kérdése is túl van fűtve.
Az idő egy teremtett konstrukció, a perc, az óra, a nap csak viszonyítások. Ha valaki hosszúvá akarja tenni az életét, egyrészt megnyújthatja időben, másrészt a fejlődés révén. A fejlődés pedig nagyon kis mértékben függ az időtől. Attól függ, hogyan szervezem az életemet, és mennyit gyakorolok, meditálok, mennyire vagyok tudatos. Például, ha valaki orvosilag diagnosztizálható betegséggel születik, attól még fejlődhet rengeteget, élhet teljes életet, noha időben rövid lesz az élete.
A világ lakosságának több mint fele a keresztényekkel ellentétben nem a lineáris életben hisz, hanem a szinguláris létben. Utóbbi esetben a fejlődéssel megszerzett részünket visszük tovább. A mesterem mindig azt mondta, hogy amikor meghalunk, csak nagykabátot váltunk. Csak a személyiségünk jön velünk, és azt építjük újjá. Hogy milyet építünk föl, nem a körülményeken múlik, hanem rajtunk. Azon, ahogyan a körülményeket kezeljük.
Hogyan kezeljük a körülményeket mi, magyarok? Itt éjjel-nappal mindenki panaszkodik. Nyolcvanhárom éves vagyok, én körülbelül hatvan éve tudatosítottam, hogy körülöttem állandóan panaszkodnak. Mindig van rá ok. Ezt harsogja a tömegkommunikáció, a közösségi média. De ha állandó elégedetlenségben élek, értelmét veszti a hosszú élet. Egyáltalán mikortól gondoljuk úgy, hogy hosszú az az élet? Én az elégedettségben mérem. Erre tanítom a tanítványaimat is, hogy törekedjenek rá.
Éltem a Rákosi- és a Kádár-rendszerben is, az elégedetlenség mindig megvolt. És most sem élünk olyan nagy biztonságban. A kérdés az, mitől éli meg valaki úgy, hogy neki van például gazdasági biztonsága. Elég, ha a kiadásaimat fedezem? Félre is teszek? Mihez viszonyítok? És ha már viszonyítok, az az elmeműködés, vagyis mindsight kérdése. Ez a kulcs. Ezzel az a baj, hogy Magyarországon nem tudják az emberek például, hogy mi az elme.
Mert mi az az elme? És hogyan kell úgy működtetni, hogy elégedettek legyünk? Bár a keletiek több ezer éve dolgoznak az elmével, és meg is határozták, nyugaton nem ismerték. Daniel Siegel pszichiáter és gyerekgyógyász, a UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) professzora, a Mindful Awareness Research Center alapítója és társigazgatója. Az ő vezetésével határozták meg egy kongresszuson 1992-ben, hogy az elme emberi testbe beágyazott, emberi kapcsolatokban megjelenő információ- és energiaáramlás.
Daubner Béla pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, pszichodrámaterapeuta és jógatanár, asszertív tréningeket és terapeutaképzéseket vezet.
A híres Daubner cukrászdinasztia tagja, érdeklődése azonban más irányba terelte. Esztergályos szakmunkás végzettség és katonai szolgálat után kezdte az orvosit, 1971-ben lett általános orvos. Volt vidéki háziorvos, majd csatlakozott a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének pszichoszomatikus munkacsoportjához. Megismerkedett a különböző pszichoterápiás módszerekkel és a hipnózissal, aktívan részt vett a 70-es évek pszichoterápiás mozgalmában. A Magyar Pszichiátriai Társaság alapító tagja volt. Dolgozott pszichiátriai osztályon, vezetett pszichoszomatikus részleget és pszichoterápiás osztályt. Munkájában alkalmazott pszichodrámát és hipnoterápiát is. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület egyik alapítója. Még tizenévesen, akkor tiltott könyveket olvasva ismerkedett meg a jógával, azóta gyakorolja. Már Indiában tanulmányozta az ájurvédát, 1997-ben az egészségügyi minisztertől ájurvéda orvosi címet kapott.
Ezt hogyan kell értelmeznünk? Nem könnyű jelenségek, helyzetek, életesemények viszonylatában vizsgálni, de nem lehetetlen. A legfontosabb, hogy mindent mi teremtünk meg, az elménkkel. Dualitásban gondolkozunk. Tehát meg kell határoznunk, hogy mi a rossz, és hogy mi a jó. Ha én rossznak élek meg valamit, az többnyire azért van, mert megtanultam, hogy az rossz. Amit jónak, arról megtanultam, hogy az jó. Ennek nyilván van abszolút értelme is, de az értékek megjelenése mindenképpen kulturális.
Ezek szerint tulajdonképpen szociálisan és kulturálisan megtanult értékek ellen kell dolgoznunk, ha az elménk működését megváltoztatva akarunk elégedettebbek lenni? Igen, mondhatjuk így.
És hogy lehet megvalósítani? Itt lép be az önismeret. Az, hogy önmagamról mit gondolok, mit hiszek, tudatosítom-e az elmeműködést. Ez gyakorlatokkal fejleszthető, de a keleti meditációs technikáknak is ilyen hatásuk van. A jógában, buddhizmusban jártas vagyok, a többi iskolában kevésbé, de azt tudom, hogy az alaptételekben nincs különbség. Aki befelé dolgozik, mindenképpen ugyanarra az eredményre jut.
Ken Wilber társadalomtudományi teoretikus szerint a fejlődés egyik eleme a felnövés. Ennek során a személyiség egyre bonyolultabb lesz a magzati léttől kezdve az anyával való szimbiózison át a legmagasabb szintig, a tudományos gondolkodás szintjéig.
Tartunk e felé a tudatosodás felé? Hogy áll vele a magyar társadalom? A topon lévő emberek tudományosan gondolkoznak. Csak hát nincs elég hatalom a kezükben, hogy változásokat indítsanak el. Azok ellenben sokan vannak, akik ott tartanak a gondolkozásban, hogy a biztonságot a pénz jelenti, és ennek minden külsődleges jele a fontos. Nézzük csak a közlekedést. Kevesen használják arra az autójukat, hogy pusztán közlekedjenek vele. Ehelyett a hatalom, az erő jelképe. Most olyan mintákat látunk és tanulunk, hogy az a biztonságom, ha sokat keresek. Hogy akinek nincs pénze, állása, az nem ember. Hiába szent érték, hogy megéljem az anyaságot, felszentelődjek a gyerekért, ha nincs miből, ha a rászorulókat a kormány nem segíti.
Visszatérve a fejlődéshez, ehhez el kell szakadnom mindattól, amit tanultam, amit a környezetem alaptételnek elém rakott. De minél fejlettebb értékeket vetítek a világomra, annál inkább úgy érzem, még mindig nem a valóságot élem meg. És itt van szerepe annak, mennyire egészségesen élek, hogyan működtetem a testem, mert keretet, biztonságot ad.
Hogyan bánhatok legjobban a testemmel? Testünket három rendszer irányítja: az idegrendszer, az immunrendszer és a hormonrendszer. Rengeteg gyógyszerrel bombázzuk a hormonrendszerünket, túlterheljük az immunrendszerünket. Utóbbi arra szolgál, hogy megvédjen, de ha például mindent fertőtlenítünk magunk körül, akkor nincs edzésben. Az egésznek a csúcsa az idegrendszer: itt van az, ami az átlagember működését szabályozza, az elme. Az elmeműködés a korona. Ezek egyensúlyának függvénye, ki mennyire él harmonikusan. Magamban kell megteremtenem a harmóniát, és az áthatja a világgal való kapcsolatomat is.
Az ájurvédával azért foglalkoztam, hogy megtanuljam a testemmel való harmonikus együttélés elméletét. Ebben a rendszerben egész másképp gondolkoznak, mint a nyugati tudományos világ. Az orvostudomány szerint ugyanolyan körülmények között ugyanarra az eredményre kell jutni. Az ájurvédában azonban mindenkinek van egy veleszületett testtípusa, amit a testben lévő életenergiák egyensúlya határoz meg. Az arány teljesen sajátos, nincs két egyforma ember, aki ugyanarra a dologra ugyanúgy reagálna. Csak akkor érezhetjük jól magunkat, ha ennek megfelelően élünk, mert minél jobban eltérünk tőle, annál több tünetünk lesz. Aki tartósan eltér, beteg lesz.
Nagyon fontos, de manapság nehezen belátható alapigazság rejlik ebben: hogy mindent én csinálok, mindennek én vagyok az oka.
Pedig általában szívesebben keressük a hibást magunkon kívül. Igen, nehéz elfogadni. Pedig például a bőr betegségében is pszichés problémák jelennek meg, hiszen ez a határ a külvilág és köztem. Akkor jelentkeznek a tünetek, ha problémám van a világgal, amit persze én magam vetítek rá.
Az elfogadásban segít a meditáció, a rendszeres gyakorlás, de ezekhez mind fejlett személyiség vagy a személyiség fejlesztése kell. Mindezeknek nem kedvez a mai fogyasztói társadalom.
Miként akadályozza, hogy meditáljak, fejlődjek? Nagyon megnehezíti az az átvett minta, hogy mindent újra cserélek – autót, házasságot, önfejlesztő módszert. Minden évben indítok meditációs csoportot, általában harminc tanítvánnyal kezdek. Aztán idővel alig tucatnyian vannak, majd a végén csak két-hárman fejezik be. Mert gyakorolni, gyakorolni kell. De elégedetlenek lesznek az előrehaladással, és azt gondolják, más módszer kell. Pedig csak türelemre és gyakorlásra van szükség.
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például […]
Tóth Viktor ötvenöt éves, negyvenöt éve versenyez, huszonöt éve vegán, húsz éve edz és készít fel – úgy mondja – bajnokokat. Szerinte mindenki bajnok lesz, aki kitűzött célja elérésével erősebb, öntudatosabb, egészségesebb és örömteli emberré válik. Irányítása alatt lettek világ-, Európa-, országos bajnokok, határaikon túllépő hétköznapi emberek, és váltak gyerekek a sport szerelmesévé.
A gyerekek gyerekebbek tudnak maradni Balin, a felnőttek többet mozognak, lazítanak, és nem húzzák fel magukat például dugóban araszolás közben. Halmos Ádám, az Open Books alapítója a minőségi élethez szerinte szükséges különleges pillanatokból jó sokat megélt az elmúlt két évben családjával Balin, európai identitása és a cégvezetés azonban hazaszólította. Pontosabban Lisszabonba, ám a kétlaki életet nem adja fel.
Kit kell keresni abban a szobában, aminek a plafonjáról tibeti imazászlók szalagja lóg, a sarkokból gitárok és gitártokok leselkednek, az asztal mellett videós világosításhoz használt lámpák és egy festőállvány áll vigyázzban, a stúdiómonitoron pedig füstölő izzik? Hát Laár Andrást! A KFT zenekar és a L’art pour L’art társulat alapítója a hazai popkultúra kikerülhetetlen alakja, ám az utóbbi években egyre többször mint buddhista gondolkodó szólal meg.
