Egy plusz kilókkal küzdő kétgyermekes édesanya és egy kiégés szélén álló orvostanhallgató eldöntötték, hogy felveszik a kesztyűt, és tesznek magukért és az egészségükért. Länger Jelena és Márky Ádám küldetése más-más időpontban indult, de végül a Longevity Projectben ért össze. Vállalkozásukban cégekhez viszik el nemcsak tapasztalataikat, hanem időközben megszerzett szaktudásukat is arról, hogyan éljünk hosszan és jól.
„Nagymamám mindig azt mondta, hogy minél melegebb van, annál több teát kell inni. A hőkiegyenlítés miatt” – mondja Jelena, vagy ahogy mindenki hívja, Léna, és a teáspolcra mutat, hogy válasszak. Előtte lefutottuk a „kérsz egy kávét?, „nem, köszönöm, nem igazán szoktam kávézni” párbeszédet, és mintha felderülne az arca, hogy én is inkább teát iszom. Bár ez a cikk most nem a kávé vélt vagy valóságos jótékony vagy káros hatásairól szól – ki tudja, éppen melyik az érvényes a legutóbbi kutatások szerint –, az interjú vége felé rájövök, miért jó Länger Jelenát és Márky Ádámot hallgatni.
Azért, mert a szóban forgó életmódbeli ajánlások és alapvetések fáklyaként világítanak a tízmillió életmódszakértő és időszakos böjtölő országában. Meg persze a naponta ránk ömlő információtengerben. Az ajánlások arról, hogy mennyit aludjunk és mozogjunk, mit együnk, vagy hogyan kezeljük a stresszt, még ha mindig hozzá igazítják is őket a legújabb kutatási eredményekhez, nem változnak gyökeresen az idők során. Ha valaki azt mondja, hogy mostantól teljesen az ellenkezőjét kell csinálni valaminek, az mindig gyanús, mondja Léna.
Öt évvel korábban Ádám gyerekkorától rendszeresen járt Németországban élő keresztszüleihez, akik mindig azt keresték, hogy mi az újdonság. Náluk találkozott a Harvard Business Review menedzsermagazinnal. Elkezdte olvasni a lapot, és annyira megtetszett, hogy itthon is beszerezte. Egy 2009-es számban lett figyelmes rá, hogy nyugaton gyakran tartanak mindfulnesskurzusokat (mindfulness: tudatos jelenlét, amikor az ember arra figyel, ami éppen benne és körülötte van – a szerk.) cégvezetőknek, így 2013-ban ő is belevágott.
Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik befektetője harminchét éve teniszezik. Néhány éve minden napját ezzel kezdi, sőt sokszor első tárgyalásaira is a pálya mellett ül le. A végletekig a számok embere, már azt is tudja, hány évesen indulna a szenior atlétikai világbajnokságon.
Jövő hét péntek, Park Teniszklub, 8:30 – ezzel a címmel írtunk portrét Lakatos Istvánról, becenevén Focusról és a Bravogroupról 2017-ben. Hétfő, Park Teniszklub, 9:30 – lehetne ennek a cikknek a címe, Istvánnal most is fővárosi törzshelyén találkozunk. Pár éve már nemcsak heti kétszer jár ide, minden napját tenisszel kezdi. Azt mondja, nála ez kevésbé feszültséglevezetés, inkább a napi rutin része. Fiatalabb korában középtávfutó volt, edzője a sérülésveszély miatt nem igazán engedélyezett neki más sportot, így csak huszonhét évesen (ekkor került a Bravogroup elődjéhez, a Műszertechnikához) kezdett teniszezni Széles Gábor cégalapító ösztönzésére. A tenisz mellett 2001-es gerincműtéte óta heti két-háromszor úszni és gyógytornázni is eljár.
„Gyakran a teniszpályán kezdődik a napom üzleti része is” – mutat a pálya melletti épületre, afféle home office irodája van az emeleten. Sokszor szervezi ide a tárgyalásokat a reggeli meccs utánra, és a korai maileket is itt olvassa el, mielőtt bemegy az irodájába. „PÉTER!” – így van beírva a telefonjába Lakatos Péter neve. Tulajdonostársa – mutatja István a kijelzőn – már aznap is 6:54-kor hívta. Istvánál nincs olyan, hogy munkaidő, őt bármikor lehet hívni, ez az utóbbi évtizedekben nem igazán változott. Ugyanakkor – Lakatos Péter szavaival – „űzött vadként” éli a mindennapjait, soha sincs ideje, hogy nem konkrét dolgokban elmélyedjen, morfondírozzon. Viszont a konkrét feladatoknál az elejétől a végéig meg akar érteni mindent, több órát is eltölt egy problémával.
„Nem vagyok stresszes, de több dolgom van, mint időm, és olyankor fel vagyok pörögve. Bejön hozzám valaki, és érzi rajtam, hogy sietnie kell, mert van tíz percem, és a következő ember már ott áll az ajtómban.” Ha nem is meditatív alkat, monotonabb tevékenységekkel – például úszás közben – azért ki tud kapcsolni. „Olyan jól érzem magam ebben a közegben, hogy összefolyik a munka a magánélettel. Nekem ez az egész egy játék, meg rejtvényfejtés, meg verseny.” Mára megtanulta a top-down priorizálást. „A fontost elválasztani a fontostalantól – idézi Fiala Jánost. – Nekem nem lehet féloldalasnál hosszabb anyagot küldeni, mert visszaküldöm. Vagy beteszem a Chat GPT-be.” Arra a kérdésre, hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a magánélettel (három felnőtt gyereke van), azt mondja: apósa nagyon szorgalmas, végtelen munkabírású ember volt, Istvánba is ugyanezen tulajdonságok miatt szeretett bele a felesége. „Sok mindent elviselt annak idején, amikor napi tizennégy, tizenhat órákat dolgoztam. Ritkán látott, tudomásul vette, hogy este nyolc előtt sohasem vagyok otthon.”
A munkatempójából 2001-ben vett vissza valamelyest, amikor meg kellett műteni a gerincsérvét. Ekkor érezte meg először, hogy nem sebezhetetlen. A sportban szerencsére nem vetette vissza nagyon a sérülése, sőt nyolcvanegy évesen szeretne elindulni a senior atlétikai vb-n. Itt is a győzelemre hajt, hetvenévesen még nem lenne sok esélye, mondja. „Láttam videókat, hogy nyolcvanéves emberek milyen fizikai állóképességgel rendelkeznek, hogyan futnak. Mai fejjel azt gondolom, ez nekem is meglesz. Arra kell figyelnem, hogy az izomzatom, a súlyom és minden rendben legyen.”
Ma alig néhány kilóval több, mint amikor tizenkilenc évesen leszerelt a katonaságtól. Egyáltalán nem hedonista, az étkezést a létfenntartás részének tartja, nem eszik sokat. „Általában háromnegyed háromkor elzavar a titkárnőm enni, mert háromkor bezár a konyha.” Azt mondja, sok klassz dolog van a világban, amire nem jut ideje, például szívesen zongorázna és lovagolna, de mindig annak örül, amit meg tud csinálni. „Valószínűleg ettől vagyok boldog és elégedett.”
Finnország már hetedik éve vezeti a legboldogabb országok listáját. A boldog emberek tovább élnek, és ez nem afféle üres közhely. A finnek születéskor várható élettartama átlagosan nyolcvankét és fél év, és hasonlóan hosszú életnek örvendenek a többi skandináv állam lakói is. De mi a hosszú élet finn titka?
A színészmesterség mindenről szól, csak a kiszámíthatóságról nem, ennek ellenére Ónodi Eszter megtalálta azt a ritmust, amivel testileg-lelkileg egészségesnek mondhatja magát. A futást, úszást, biciklizést meditációnak használja, a stresszt átkonvertálja magában a színpadon kiadható erővé.
2028-ra az öregedéslassítás 183 milliárd dolláros piaccá nőhet. Persze, hiszen mindenki kíváncsi a hosszú élet titkára. Van, aki hosszú podcastokat is meghallgat érte. Kik a legismertebbek – és legmegosztóbbak?
Két harmincas éveiben járó fiatal pár fővárosi karrierjét cserélte vidéki életre a Bükkben. A Horhos-Völgyi Ökobirtok és a mályinkai Iszkor étterem alapítói ma már barátok és üzlettársak is. A hetvenhektáros birtokon szabadtartásban nevelkedett állatok húsát, tojásait dolgozzák fel az Iszkor környékbeli alapanyagokra építő, sokszoros díjnyertes konyháján. A két pár már biztosan megfejtette a hosszú élet nem is annyira nagy titkát: a receptben első helyen az egészséges élelem, a szabad levegőn végzett munka és a közösség ereje áll.
