Kétszáz marhával éldegélni egy tanyán

Gulyás Anna, a Horhos-­Völgyi Ökobirtok gazdasszonya szinte született suttogóként bújik a tehenekhez, sőt még a tekintélyt parancsoló kárpáti borzderes bikákat is meg tudja simogatni. Ebben talán ő az egyetlen. Nem jön zavarba, amikor arra kérem, sorolja fel a marhák nevét. A tehenek kifejezetten kedvesek, de hát milyenek is lennének, hiszen reggeltől estig a mesés tardonai dombság dús füvű, Natura 2000 védettségű és ökológiai minősítésű rétjein legelnek, itt a birtokon pedig igencsak tisztelik őket. Akárcsak a negyven merinó és dorper juhot, a tyúkokat és a libákat. A vágásra tenyésztett állatoknak azonban nem adnak nevet, hogy ne kötődjenek hozzájuk. 


Nincs időm bennük gyönyörködni, a vihar félelmetes sebességgel közeleg. Iszkolunk is a tanya közepén álló házikó felé, ahol Anna cseresznyés pitéje vár – no, meg Günther, a házőrző német vizsla. Anna és férje, Kaczkó Dániel a covidjárvány kezdetén szeretett bele a bükki tanyába, és Dani szüleinek segítségével sikerült megvásárolniuk a mára hetven hektárra bővült területet. Igaz, ebben a hetvenben vannak bérelt földek is.


A szigorú bükkiek gyüttmentnek nevezték őket, amikor Tardonára jöttek, pedig Dani – ahogy mindenki szólítja – a közeli Miskolcon született és nőtt fel. De hát az mégiscsak egy város! Anna viszont Dömsödön, háziállatokkal körülvéve cseperedett fel, neki már gyerekkorában sem okozott fejtörést, hogyan vágnak le egy tyúkot. Ez ma is az ő dolga. Kezdettől mindent megtettek, hogy beilleszkedjenek a közösségbe, Anna a templomban építette a kapcsolatot a helyiekkel, Dani a falusi férfiakkal beszélgetett a termelőszövetkezeti időkről.