„Emlékszel, mit mond nekem Szabi az Egy százalék indiánban, amikor azt mondom, hogy pszichológushoz kéne mennie? Azt, hogy: »Hagyjál már! Neked kell pszichológushoz menned. Nekem magamtól is fejlődik a jellemem!« – idézi nevetve Pető Kata darabbéli párját. Merthogy arról csevegünk békésen egy budai kávézó árnyas kertjében, vajon általánosan elfogadott dolog-e már manapság a terápiára járás. Kata szerint közhelyes, de nagyon igaz, hogy a legjobb befektetés a pszichológus, sokkal többet ér, mint bármilyen félretett pénz.

„Sok mindenkinek viszont még mindig ciki, azt hiszik, ott csak csacsogás folyik” – mondja, majd felváltva idézgetünk Hajdu Szabolcs trilógiájából, amiben az utóbbi időben ő játssza az egyik női főszerepet. Nekem pedig a legemlékezetesebb színházi élményeim között van az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap és az Egy százalék indián is. Mint kiderül, a második részből közös kedvencünk – szintén Szabolcs szájából, akit házimunkára kér a felesége – a „nem illik a teregetés a karakteremhez, nem veszed észre, hogy nyávogni tanítod a kutyát?” című kifogás.
„Azt sem szeretem elárulni férfitársaságban, hogy mostanában rúdtáncolok, mert mindenkinek nagyobbra nyílik a szeme. Béna, nem?” – mondja Kata, és szívesebben hívja rúdsportnak a mozgásformát. Azt tapasztalja, hogy még mindig van egyfajta prekoncepció a rúdtánccal szemben, pedig nagyon nagy erőnlétet igényel, ami persze nőiességgel párosul.

„Amikor elkezdtem, két hónapba telt, mire egyáltalán fel tudtam mászni a rúdra. Közben minden mozdulat a megnyílásról szól, olyan, mintha kitárulkozás lenne, és ez most passzol az életemhez. Volt olyan időszakom is, amikor bokszoltam, mert akkoriban jólesett görbe háttal, beburkolózva kiütni egyet.”

Kata nagyon hisz benne, hogy a sport elengedhetetlen a mentális egészséghez, de fontosnak tartja, hogy minden életszakaszban megtalálja azt a mozgásformát, ami éppen közel áll hozzá. „Nem kell ugyanazt erőltetni éveken át. Én gyerekkoromban balettoztam, szülés után a pilates tett a legjobbat.”

Egyik legújabb bemutatójában, a MILF című „hormonológban” negyvenes bombanőt játszik, és a Jurányi Ház színpadán éppúgy huszonéves a szerelme, mint a valóságban. Kata hosszú szőke parókában énekel, szorong, próbál boldog lenni, és néha rúdtáncol is az előadásban. „Meggyőződésem, hogy szőkén sikeresebb lennék, mint barnán, de a fiamnak megígértem, hogy soha nem fogom befestetni a hajam” – nevet. Ráadásul a parókában még jobban hasonlít Cate Blanchettre, és ezt ki is figurázza a MILF-ben. De paróka nélkül is nem egyszer hívták már
„a magyar Cate Blanchettnek”.

„Nem feltétlenül a rendben lévő nő az első dolog, ami magamról eszembe jut” – mondja, amikor bedobom, hogy a MILF-ben sugárzik belőle a belső szépség. Bár ma már sokkal jobban elfogadja magát, mint korábban, azzal együtt, hogy tisztában van vele: egy csomó korábbi vágyát már nem fogja elérni. „Például nem kétszer elvált anyukának képzeltem el magam gyerekkoromban, de nem szeretnék semmit sem máshogy csinálni, mint ahogy történt. Ezek az én döntéseim, az én utam, és tök jól vagyok vele.”

Sokáig olyan vonatnak érezte magát, ami a sínek mellett megy, és évekig dolgozott rajta, hogy ez megváltozzon. Tizenöt éve szabadúszó, korábban Kaposváron volt színész, aztán többek között a Szputnyik Hajózási Társaság alternatív műhely tagja lett, majd a Schauspielhaus Grazé, de erős volt a honvágya.

Egy jól elhelyezett mondat

Szülei tisztességesnek, becsületesnek, őszintének és köteleségtudónak nevelték, és neki sokáig eltartott megérteni, hogyan tud párosulni a szerénység a színpadi szerepléssel. „Különösen nehéz volt úgy megfelelni ezeknek az elvárásoknak, hogy közben jól is érezzem magam, és ne legyen bennem mindig feszültség amiatt, hogyan tudom összeegyeztetni a céljaimat és vágyaimat azzal, amit gyerekkoromban tanultam. Soká jöttem rá például, hogy mi a különbség az alázat és a megalázkodás közt akár egy színházi munkafolyamatban. Ezek fontos különbségek, először csak érzed, hogy vannak, de nem tudod megfogalmazni őket. Ebből adódóan voltak rossz választásaim a magánéletben és a színházban is.”

Szinte mindig járt pszichológushoz – „kamaszkoromban azért akartak megszerelni, mert túl akaratos voltam” –, és több életszakaszában is nagyon sokat segített neki a terápia. „Ha nem indulok el az önismereti utamon, még mindig a gödör mélyén ücsörögnék, onnan nézném, milyen szép kék az ég, és én oda vágyom.” Ma már érzelmileg stabilnak mondja magát, és ezt egy hétköznapi – megint vonatos – sztorival illusztrálja. Éppen Sepsiszentgyörgyön van egy munkája (Hegymegi Máté Kurázsi mamájához tervez jelmezeket), ahova a vonatút kapásból tizenkét óra lenne, de legutóbb tizenkilenc órásra nyúlt.

„Régebben feszült és ideges lettem volna, hogy már ott kellene lennem, közben mi van a gyerekekkel, most meg végig azt éreztem, úgysem tudok a helyzeten változtatni. Kiszúrás, hogy elloptak ennyi órát az életemből, de ahelyett, hogy megbolondulok, valami olyat csinálok, amire máskor nem volna időm. Jó nem lett a helyzet, de legalább rosszabb sem” – nevet.

Mentális egészsége mellett a táplálkozásra is nagyon figyel, pedig nyilván jólesne az esti előadás után leülni a színészbüfében enni és inni a kollégákkal. „Nem az a típus vagyok, aki sokáig ott marad, holott tudom, hogy a kapcsolati tőke szempontjából hasznos volna, hiszen az előadások utáni beszélgetések közben születnek új tervek. Felfogtam, hogy ez is egy ár, amit megfizetek, de a gyerekeim miatt is inkább hazasietek.”

Volt idő, hogy egy-egy nehéz előadás után gyalog ment haza a városból a Hűvösvölgybe, hogy ne maradjon benne a szerepben. „Úgy akartam hazaérni a családomhoz, hogy már ne legyen rám hatással, amit játszottam.”

Korábban már napokkal előre ingerült volt, azt mondja, ezt az időt nagy munkával le tudta rövidíteni úgy, hogy csak az előadás előtti egy napon készül a szerepre fejben. „Ebben sokat segített a sport és a pszichológus. A MILF is nehéz darab, elsősorban azért, mert nagy benne a felelősségem, hiszen két órán át majdnem végig egyedül beszélek a színpadon, erős koncentráció és figyelem kell hozzá.”

Kata nagyapja, Szőnyi Ferenc operaénekes és képzőművész volt, és miután az Operaházból kilépett, létrehozott egy operastúdiót, ott tanított, rendezett, sőt a jelmezeket is maga készítette. Nagy hatással lehetett Katára, ő is elkezdett jelmezt is tervezni néhány éve. Azt látja, hogy hasznos a pszichológiai érzék a jelmeztervezői szerepben.

„Egy jól elhelyezett mondat a ruhapróbán vagy a tervezéskor tovább tud gördíteni egy színészt – mondja Kata. – Sokat számít a próbafolyamatokban a jelenlétem, jobban együtt tudok gondolkodni a kollégákkal, egyfajta hidat képezni a szakmák között.”