Ez már túl magas lesz – jöttek rá egy hét építés után a Puskás stadionban koncert előtt egy nappal. Pardon, nem koncert, koncertek.

A boltív két oldalán levágott zombikezek lógnak, mellettük gigászi LED-falak tornyosulnak. A küzdőtéren külön emelvényt kap a versenyzongora, és égig érő delay-tornyok viszik a hangot, hogy két–háromszáz méterrel odébb se legyen visszhang. Alattuk mintha különféle kasztok keringenének, építők, hang- és fénytechnikusok, zenészek, táncosok, fotósok, filmes stábtagok, valtonosok. Utóbbiból durván másfél ezren vannak, amikor focimeccsen telik meg a 69 ezres stadion.

A kifutó félpályáig nyúlik a harminc–negyven méter magas és dupla olyan széles színpadból. Fehér izompólós, rövidnadrágos, Vans cipős, agyontetovált metálzenés forma gurul e-rollerrel a pályára – már napokkal korábban leburkolták.

„Túl magas. Aki előtte áll, nem fog fellátni rá. Most teljesen szétszedjük, és lejjebb visszük fél méterrel” – magyarázza Tóth Gergely a rollerről vastag keretes szemüvegben, narancssárga sisakban. Hisznek neki. Hogy zokszó nélkül, azt nem tudom, de tényleg elkezdték lebontani és újratákolni a kifutót. „Tudod, aztán erről kezd kárörvendeni az Origo meg a Ripost, hogy mit kaptak a huszonezres jegyért” – teszi hozzá Gergő. Én is hiszek neki. A menedzsment egyik alapítója.

Csütörtök délután van. Volt pár zápor a héten, most talán szúr is a nap. Inkább, minthogy este agyonázzunk. Állok az oldalvonalnál. Hallom, Gergőt megihleti a Puskás miliője, Azahriah rajongóit „soccer teamhez” hasonlítja pár lépéssel arrébb a francia Le Monde újságírójának. „Ha Azi elé dobtunk egy következő lépcsőfokot, a közönség is együtt szurkolva lépte meg” – szerinte így szurkolták be őt a Puskásba is. Három telt házra. Októberben fogytak el a jegyek, de azért az utolsó hetekben még sikerült felszabadítani pár helyet.

Pár perccel később pályára vonul a csapat (ebédről). Napszúrást kaptam? Nem, tényleg Azit látom talpig feketében. Ha nem tudnám, hogy sztárt látok, azt hinném, sztárt látok. Öt-hat fős falkában slattyognak, kamerát és filmes mikrofont nyomnak az arcukba (forog a róla szóló mozifilm). Olyan lassan csoszognak, hogy már csak emiatt se nehéz hozzájuk gravitálódni.
Azi tempót vált, várják a színpadra. Molnár Attilát, vagyis Desht beérem, ő csak azért sem gyorsít ki mögüle. Képletesen már nem igaz, négy év alatt együtt másztak meg mindent, két gigaslágerük (Rét, Mind1) után Kukásautó címmel írta meg a magyar traphimnuszt, így lett Desh kukásból Magyarország második legnépszerűbb előadója. Egyszerű, de nagyszerű eredettörténet. Hogy szerinte kinek kéne még bevállalnia a Puskást? „Őszintén? A most felkapott előadókból? Senkinek, magamat is beleértve. Egyedül Azi tudja megtölteni. Nem szégyen, hiszen történelmi pillanat, hogy neki ilyen fiatalon sikerült.”

 ondhatnám, hogy mint egy hangyabolyban, ahol mindenki tudja a dolgát, de ennél felszabadultabb a hangulat. Talán attól, hogy tényleg mindenki tudja a dolgát.
A színpadon állunk, Azi zokniban gitárszólózik a pódiumon. Amíg szól a zene, hagyják átszellemülni a jelenlévők. Nem azért, mert ennyire megközelíthetetlen lenne: alkotó embert sosem zökkentünk ki a flow-ból.

A mikrofonos pódiumra faágakat építettek. Van mellette laptop, MIDI-kontroller, megafon, konga. A huszonkét éves Azi magának írja, veszi fel és keveri ki a zenéit, ami, mondjuk, az új generációs zeneiparban nem akkora újdonság. Valamiért mégis neki lesz három koncertje egy stadionban.

Pár technikai dolgot átfutottak a Ceremónia című dalból, de nem tudnak tovább haladni. Szépen belassul a stáb és a zenekar a vonósokkal, fúvósokkal, ütősökkel együtt. Megnyugvást érzek, valószínűleg jól is állnak a készületekkel, bár biztosan feszített volt a tempó az elmúlt héten. Azi fáradt szemekkel ül a színpad közepi lépcsőn. Fokozatosan tér vissza a Föld nevű bolygóra, neki is jólesik megpihenni és csevegni a többiekkel.

Olyan, amilyennek elképzelted? – kérdezem a napjáról. „Abszolút.” Nem izgul, az felesleges energiapazarlás.

Másnap este majdnem ötvenezer ember a Puskásban. Otthonát, az újpalotai panelrengeteget idézik a kivetítők. Aztán indul a visszaszámláló. Nullánál felcsendül a zongora, a kamerák a becsatlakozó zenekarra irányulnak. A kifutó középső árkából suttyomban felsétál a főhős, megint feketében, halászsapkában. Fejét háló fedi, arcát kormosra kozmetikázták. Realizálja őt a közönség, és sikítani kezd. Mások még kicsit benntartják a levegőt: bele tud vágni? Hát miért ne tudna?! Nincs más választása, ilyen a show-biznisz. Azi felkapja a gitárt, nekikezd az Introvertált dalnak. Mindenki megnyugodhat: szól (kicsit visszhangosan), nem ájult el (egy-két helyen még megremeg a hangja), és minden nagyon látványos (bár az első szám végi petárdapukkanástól minden megfagyott bennem).

A főpróbás napon arra is rákérdezek, kért-e tanácsot bárkitől Puskás-ügyben. „Senkitől. Youtube­ról inspirálódtam. Kendrick Lamar-, Tyler, the Creator-koncertekből. Ők mintha színházat csinálnának.” Azi már várja a katarzist. „Eddig csak próbán vagy a hálóban zenélve jártam a közelében. Koncerten még nem.” Ezt az az ember mondja, aki tavaly a Papp László Sport­arénát is megtöltötte, az tizennégyezer ember volt.

Ősszel a Puskás második, szombati napját hirdették meg először, utána sorban a másik két napot. Egyértelmű, hogy erre jöttek a legnagyobb rajongók, akiket ma, 2024-ben már lehetetlen nemre, korra leszűkíteni. A hangjukból tudod csak megítélni, hogy igen, ők azok. Azi másodnapra teljesen beleszokik a stadionozásba, magabiztosan mozog, alig csúsznak be hamis, félénk sorok. Az utolsó szám, a Mind1 refrénjét (már Desh is mellette) a közönséggel énekelteti. Szabályosan felrobban a stadion, talán katarzisnak is elmenne.

Egyet még kérdezek tőle a főpróbán, meg is lep a válasz, meg nem is. „A népnek” – nekik, ezzel a megnevezéssel címezi a koncerteket. Még agyal a szövegen, amit az utolsó napon külön hozzájuk fog intézni.

Végül a zárónapon valahogy így fogalmaz: „Egy ország történeti pillanata ez, ahol ennyi ember meg tudja mutatni, hogy felül tudunk kerekedni a gyűlöleten, és szeretetet közvetítünk egymás felé.”
Baukó Attila, vagyis Azi sok interjúban beszélt róla, hogy szereti előre elképzelni, hogyan fognak élőben működni, kinézni a dalai, miképp fogadja őket a közönség. Valaki erre azt mondaná, tudatos előre tervezés, mások, hogy víziókat lát. „Az afterig még látom magam előtt ezt az egészet. Utána elképzelni se tudom, mi lesz” – ennyit még elmond a főpróbán, és elköszönünk.

tadionokban ordítja a nép: álé-álé. Megmentettem magamat, hát itt az idő másokat is” – szól a telefonból. Aziéból. A főpróba előtt egy héttel, a színpadépítés kezdete előtt pár órával járunk. Mobilon nézik a Cipoe című dal színpadi látványát, 3D-ben tervezik meg előre, hogyan fog kinézni a színpadkép, milyen animáció fut a LED-falakon.

Nemsokára interjúzunk. Azitól rendezői jobbra Gergő ül (még nem narancs sisakban), balra Azi projektmenedzsere, Tóth Kristóf (Krisa). A kiadómenedzsment, a Supermanagement új irodájában ülünk a Fény utcán. A lobbiban neonlogó, a falon platinalemezek. Egy szűkebb tárgyalóban vagyunk. Ferich Balázs társalapító nem tud itt ülni, de lélekben a fiúkkal van.
„A Cipoe látványáról már egy hónappal ezelőtt kellett volna beszélnünk.” Gergő szerint az a legnehezebb a szakmájában, hogy mindig akkorát vállalnak a koncertekkel, hogy apróságokon úszhatnak el a dolgok. Ha csak picit nem figyelnek oda, pillanatok alatt omolhat össze minden. Kicsit talán túldramatizálja, szerintem mindketten érezzük, hogy nem kell szó szerint venni. Csak tényleg egyre komplexebb produkciókat menedzselnek és szerveznek a magyar zenepiac egyik legfontosabb háttércégeként.

„Becsülendő, ahogyan az előadókkal ápolják a kapcsolatot, hogy a mérföldkőnek számító koncerteken sosem spórolnak a show-elemekkel – mondja pár órával előtte telefonon Szabó András, a Puskás- és Sportaréna-koncertek társszervező cége, a Broadway ügyvezetője. – Azahriah-val érett be a menedzsment munkája. Ő testesíti meg a 21. századi fiatalt, aki elsők közt alkalmaz technikai vívmányokat sikerrel, és emellett rendkívüli talentuma van. Bizonyítja, hogy a jövő kiknek fog állni, az idősebb korosztálynak is inspiráló, hogyan jár az agya, és mi van a lelkében.”

Több mint másfél órát ülünk a tárgyalóban. Ilyen túlmozgásos interjúm se volt – nyilván, az őskáosz közepén vagyunk, ez már a Puskás véghajrája. Megállás nélkül rezgő telefonok, krízishelyzetek az ajtó túloldalán. Gergő és Krisa hiába van lenémítva, amikor az Apple Watchukra néznek, tudom, hogy azért, mert szívük szerint felvennék a mobilt.

Így együtt, hárman sose adtak interjút. Most jó lenne belelátni Azi fejébe. Hogyan érzi magát valójában? Egy héttel azelőtt, hogy 138 ezer ember jönne be a forgókapukon három nap alatt (esténként 45–46 ezer)? Kicsit tartalékolja az energiát, közben direkt azért ülnek itt mindnyájan, hogy megértsük, mi áll a jelenség mögött, hogyan működik a gépezet, mi a titkuk. Titok, az nincs akkora, a Supermanagement a piacon szokatlan módon a maga márkáját is tudatosan építi, és gépezetnek sem mondható, mert pont attól érdekesek, hogy egy kisebb, családias csapattal dolgoznak a legnagyobb magyar előadók mögött.

Szóval először a jelenségre fókuszáljunk. Az alapokat annyian, annyiszor elmesélték már. XV. kerületi srác, elvált szülők gyermeke, apja autószerelő Németországban, anyja katonatiszt. Hamarabb kezdett zenélni, mint videózni, de először a Youtube-on futott be Paul Street néven paranormális, darkwebes témájú videóival. Az áttörést az a videója hozta el, amiben elmesélte, hogy gimis tanára hogyan próbálta elüldözni, és végül hogyan rúgták ki a suliból. A videót 1,8 millióan látták. Utólag úgy látja, félmilliós követőtábora nélkül is megtalálta volna közönségét Azahriah-ként. Később a zenész Azi sem hagyott fel a közügyekkel, sőt biztos, hogy sokakhoz politizáló, rendszerkritikus sorainak híre jutott el először.

Még Paul Streetként kezdett el posztolgatni feldolgozásokat. Azahriah-ként első dala, az Oye 2019-ben, egy idei Forbes 30/30 listással, a fiatal, vörös maszkos producerrel, Hundred.Sinsszel debütált. Első albuma, a Camouflage angolul íródott, és már a Supermanagementnél adta ki. Nehéz volt Azit elérni, csak hetek múlva reagált Instán, és cserélt számot a kiadóval, hogy tárgyaljanak. Végül megállapodtak, pont mielőtt Azi aláírt volna az azóta kivonult Universalhoz. „Öt-hat ember figyelme jobban koncentrálódik rád, mint harminc–negyvené” – ez volt végül a fő érve a Supermanagement mellett.

Majd megismerte Desht, és megírták az említett Rétet és a Mind1-et, mindkettő több tízmilliós lejátszásokkal bír a streamingplatformokon, a Tiktokon pedig a Four moods klipje pörgött meg. És minden megváltozott.

 Mára hozzászoktunk, de pár éve nem volt mindennapos, hogy valakinek már kezdetben tömegek járjanak a koncertjeire. Azi első nyilvános bulija az ezerötszáz fős Monyolandben 2021 nyarán máris telt házas volt, 2022-ben a Sziget nagyszínpadát is megjárta – igaz, délután négykor, de hű rajongói akkor sem hagyták cserben. A tizenkétezres Budapest Parkot bármikor simán telepakolja, sőt háromnegyed óra se kell, hogy elkapkodják a jegyeit.

Újabb mérföldkő volt a Sportaréna 2023. márciusban, ennek apropóján tavaly is interjúztam vele, akkor a Forbes.hu-n írtam meg a koncert üzleti hátterét. Az elmúlt évben szerencsére egyre természetesebbé vált a zene üzleti vonzatáról is beszélni, az új generáció nem titkolózik, ha a számokhoz érünk, lásd akár márciusi címlap­sztorinkat Krúbival.

Hogy miért is? Amiben a mostani pop-rap-trap szcéna különbözik a 2000-es évek elejétől, hogy a siker, a tehetség már nem csak alárendeltség vagy kompromisszum kérdése. Az új generációnak az Instától a Tiktokon át az eseményszinten kezelt, Budapest Park-szintű bulikig megvannak a platformjai arra, hogy üzenjenek, hogy gegeket nyomjanak. Egy előadónak már nem kell háttérbe helyeznie a művészetét, önerőből is uralni tudja narratíváját. Ráadásul piaci alapon, fizető közönséggé konvertálva sok százezres rajongótáborát.

Hogy a hirtelen jött siker meddig mozgathatja egy fiatal előadó agyát, az más kérdés. Azi már tavaly is azt mondta, hogy szerinte ebben a produkcióban még olyan öt év lehet, utána kitalál valami mást.

„Az a jövő zenéje, hogy meddig tartanak ki az effajta szupersztárrá nemesedések – véli Szabó András a Broadwaytől. – Hogy a sok évtizedes munkássággal bíró legendák mellett mi fogja majd ezeket a petárdaagyú fiatalokat érdekelni gyorsuló világunkban.”

Hogy miért baromi nehéz Azahriah-ról írni? Mert a történet még most is napról napra íródik. Csúnyán hangzik, szóval értsd jól: Azahriah már nemcsak a jelenség vagy a zene, hanem márkanév, abból is az érték- és teljesítményalapú. Az őt övező hájpra itthon csak maréknyi Z generációs vállalkozás képes (Mobilfox, Balazs Kicks).

„Húsz évvel ezelőtt ez még lehetetlen volt, a kiadók nyomták az előadók szájába, mit játsszanak – mondja minderről Azi. – Nem voltak autentikus művészi döntések. Ma már magunknak generáljuk a közönséget, és ez azért sokkal realebb, mert én választom ki, hogy milyen technikákkal teszem. Nyilván ismerek olyat, akinek sohasem elég az emberek elismerése, hanem a szakmai díjak kellenek neki. Ezzel nem tudok azonosulni, én az emberekre koncentrálok.”
Durva éve volt, és drámai. A tavalyi Sportaréna óta bejelentette és le is nyomta első Európa-turnéját, minden klubhelyszínt telt házra pakolt. „Felerősítette bennem a vágyat, hogy többet utazzak.” Kilencven százalékban kint élő magyarok jöttek el rá. „Direkt a helyi pultosokat figyeltem. Nem ismerhették a zenémet, hiszen muszájból voltak ott. Ha ők élvezték a bulit, az már jó visszaigazolás.” Nyárra több külföldi fesztivál is lefoglalta Azit az osztrák Nova Rocktól a szerb Exitig, a Szigeten pedig tíz év után ő az első magyar, aki este léphet a nagyszínpadra. „Nem rohanunk sehova, mindennek örülünk” – mondja Gergő, nekik már a turnézás élménye is kielégítő. „Egy nyaralás nem tud így feltölteni.”

„A groningeni Eurosonic showcase fesztiválon hallottunk róla először” – mondja Graham Clews az európai koncertjeit szervező partnerügynökségtől, a londoni ATC Live-tól. El is repültek utána a csapathoz, megnézték a telt házas Sportarénáját. „Lenyűgöző élmény volt.” Hamarosan újabb európai dátumokat fognak bejelenteni még nagyobb helyszíneken, még komolyabb fesztiválokon, hatalmas ugrást ígérnek. „Zenéje nemzetközi szinten is megállja a helyét. Annyi műfajban mozog, olyan slágereket ír, amiben mindenki megtalálja a számításait. Hisszük, hogy hamarosan egész Európában, sőt azon kívül is ott lesz a neve a fesztiválplakátokon.”

Nem sokkal a Puskás előtt új albumot dobott ki, a Skatulya I (két kedvcsináló dalt leszámítva) jóformán a semmiből debütált és került pikkpakk (mégsem váratlanul) a streaminglisták élmezőnyébe. A Kapu című dalban már tényleg megnyílik előtte a világ – ő pedig nehezen indul útnak, szorosan öleli „negyvenezer testvérét”. Az Európa-turné után Dél-Amerikába utazott, e körül dolgozott a lemezen. A nyaralás adott némi trópusi hangulatot neki, de persze a magyarról angolra, majd spanyolra váltó szövegek, és a trapből reggae-be, onnan mulatósba hajló alapok is bőven egzotikussá, és egyszerre fogyaszthatóbbá teszik a zenéjét.

Kik pörögnek a szomszédban?
12 havi Spotify-streamszámok alapján
1. Raf Camora  
921m
2. Inna
778m
3. Azahriah
237m
4. ZWE1HVNDXR
213m
5. DJ Ötzi
200m
6. Desh
159m
7. Yung Hurn
153m
8. Shabab
152m
9. SCXR SOUL
143m
10. Voyage
140m
Forrás: Artisjus

„Annyira szabad kezem van ebben a világban, amiben élek! – foglalja össze Azi. – Más szakmának biztos lenne valami idegesítő mellékága. De a zenében meg az életvitelemben nincs megkötés.”

Hogy milyen márkához adja a nevét, arcát, abban is ultra nagy a mozgástere. „Minél több reklámot vállalok, annál jobban elinflálódok. De ha kevesebbre mondok igent, annál prémiumabb érzete lesz a komolyabb együttműködéseknek mindkét oldalról. Nem a bevétel az elsődleges, hanem a kreativitás, hogy poén legyen, és hogy a közéletben is legyen relevanciája.”
Így jött a Tisza – nem a párt, a cipő. Tárgyaltak nagy, nemzetközi cipőgyártókkal is, de mások nem tudták volna egyedivé tenni a kollekcióját, lényegében a polcról kellett volna választania, és így a magyar termék ügye mellett is ki tudnak állni. Tavaly szeptemberben kezdték el tervezni a közös kollekciót, Azi felvázolta az elképzelést, és hogy mindenképp fekete-fehérből szeretne dolgozni. Ebből lettek minőségi bőrből készülő cipők ötvenezer forintért, háromszáz számozott párral, emellett melegítőfelső, mez és zokni is. Két napig árulták őket az Astorián a szaküzletben, Azi is megjelent a boltban. Minden elfogyott a helyszínen, az online-ra szánt darabokból is már csak felsőruházat maradt.

Egy márka a fél karját odaadná, hogy a nagykövete így mozgósítson rajongókat, vevőket. „Nálunk harminc felettiek vásárolnak. Azi telitalálat volt, a tizenöt és huszonöt közötti korosztállyal is meg tudtuk helyben ismertetni a múltunkat, az alapanyagokat, a bőr illatát” – mondja Minik Géza, a Tisza projektmenedzsere.

Azit az üzletbe stáb kísérte. Már javában forog a mozifilm Mazzag Izabella (ő is korábbi 30/30-as) rendezésében, a Mi vagyunk Azahriah a Supermanagement és Lévai Balázs producer (Színfolt Film) közös produkciója, a Wellhello zenés filmje (#sohavégetnemérős) után dolgoznak újra együtt.

Amikor tisztán dokumentumfilmnek képzelték el, akkor hetvenmilliót szántak rá, a plusz fikciós szállal száz–kétszázmillió forintra ugrott a költségvetés. A harmincszázalékos adó-visszatérítés minden itthon gyártott filmnek jár, de ezenfelül nincs közvetlen állami támogatás a projektben. „Szerencsére nem függünk az államtól, mindenben megtérülésalapon gondolkodunk” – szögezi le Gergő. Sem a magyar filmgyártásra, sem általában a magyar kultúracsinálásra nem jellemző ez a gondolatiság. Bemutató novemberben.

Nem ez Azi első találkozása a mozgóképpel (a klipeken túl, persze), Herendi Gábor rendező személyesen kérte fel, hogy írja meg a Valami Amerika sorozat főcímdalát. Egyik filmet se látta belőle, mégis mozgatta a fantáziáját ez a típusú zeneszerzés – meg a hírnév hátulütőinek témája.
A sors iróniája, hogy a sorozat az RTL+ streamingszolgáltatáson debütált. Annál a médiacsoportnál, amelyiknek a hírszájtja csak egy példa a sokból, ami jól tükrözi Azi és a sajtó viszonyát az elmúlt két évből.

Jegyzeteim a Puskásból
05.23. (főpróba)
A Stefánia felől biciklizek a főpróbára. Az egyik kerítésaljban öt fiatal lány kempingszékeken, mellettük idősebb faszi Európa-turnés pólóban. Csütörtök délután két óra van. A lányok reggel óta itt ülnek, tutira akarják az első sort pénteken. Külföldiek is próbálnak bejutni, de kiderül, hogy amúgy a sakkolimpiát keresik a BOK Csarnokban mellette. Tengernyi lehetőség a kikapcsolódásra.

05.24. (első nap)
A Dózsa György út elején fixen eredeti, caps lockkal írt, Comic Sans betűtípusú AZAHRIAH-halászsapik, a hülyének is megéri! A Tisza Párt úgy döntött, a bejáratig két standot is kitesz. Négytagú család mellett ülök harmincas gyerekekkel. Apuka a Desh-féle Kukásautó elején kellően hangosan konstatálja, hogy „ez most nagyon jó lesz”. A kor tényleg csak egy szám!

05.25. (második nap)
Állok, bemutatkozom a The New York Times újságírójának. Ennyiben ki is merül a két introvertált médiamunkás beszélgetése. A szombati közönség a leglelkesebb, itt vannak a trú arcok. Nemtől, kortól függetlenül. Srác a mamájának facetime-olja a koncertet. Hazafele százfős spontán tömeg a Keleti­aluljáróban, a Rétet ordítják pár utcazenész kíséretében.

05.26. (harmadik nap)
Jó, még egy nap, és megőrülök, bár tuti ez lenne velem három nap Nine Inch Nailsszel is. Gergőt mindennap kiszúrom a tömegben. Iszonyat szuggesztív a jelenléte, a magabiztos kiállású menedzser, figyelme egy percre nem lankad. Azi hangja fantasztikus az utolsó napon, kiadja magából az utolsó energiákat. Kiss Tibivel ülök egy sorban, három sorral feljebb Mucsi Zoltán.

Minden szintugrás újabb és újabb közönségeket hozott, és ezzel párhuzamosan a nyilvánosságnak is mindig újabb falait törte át, tavaly már a 23. helyen mértük jubileumi negyvenfős celeblistánkon. Igen ám, de emlékszik még rá valaki, hogy két éve mit művelt a szolnoki palacsintafesztiválon, és hogyan kapta fel őt utána a bulvársajtó? Ha már nem, az lehet a teljesítményalapú Magyarországnak (vagy a zenei krízismenedzsmentnek) tankönyvi példája. Hogy az önerőből elért teljesítmény gyorsan felülír mindent. Vagy lehet, hogy csak tényleg minden csapból ő folyik, és a tripla Puskás is jó ürügy, hogy a média minden oldalról (legyen az bulvár, kormánypárti vagy független) szélsőségesen csomagolja őt. Mintha a semmiből robbant volna be, vagy szimplán botrányhős, ezzel negligálva az idáig megtett utat.
„Ez is csak azt igazolja, hogy ezek a lapok egy vagy két éve még nem figyeltek oda, pedig már akkor is brutálisan sok ember volt jelen” – mondja erről Azi. Brutális volt a tömeg a tartalomgyártók gyermekvédelmi tüntetésén is, amihez mások mellett ő is nevét adta, februárban százötvenezer ember előtt jelentkezett be videóban a Hősök terén. „Teljesen új szint, hogy pedofil arcoknak falazunk” – hangzott el tőle.

Itt áttört egy gát. Előtte nehezen tudott vele bármit is kezdeni a hatalom, logikus lenne, hogy azért, mert már nagyon széles, nagyon heterogén rajongótábora van. A tüntetés előtt pár hónappal maga Orbán Viktor állította Tiktokon párhuzamba veszprémi beszédét a tripla telt házzal, hogy utána szép csendben leszedjék a videót, és a tüntetésre már ne legyen elérhető (a hivatalos magyarázat szerint hónapokkal ezelőtt törölték). „Ezek szerint mégsem vagyunk akkora spanok” – mondta Azi a Jólvanezígy nevű reggeli Twitch-műsorban. Aztán a miniszterelnök áprilisban már azt posztolta, hogy márpedig Azahriah-t hallgat, ezzel párhuzamosan pedig csak elkezdtek beleszállni a kormányzati megmondó emberek is.
„Biztos, hogy zavar van ott fent, az irodákban” – Azi erre először ennyit mond. Aztán csak folytatja: „Most van nagyobb problémájuk is, igyekeznek afelé fordítani a gépezetet. Nem én vagyok a célkeresztben, de azért szervezetlenül, innen-onnan próbálnak karaktergyilkolgatni.” Még egy elméletet felvázol: „Mindent mérnek. Ha majd azt látják, hogy megosztóbb vagyok, megint rám ugranak. De fordítva is működik: az Európa-turné alatt nagyon túltolták, hogy világsztár vagyok. Lehet, olyan megfontolásból, hogy csak azért is megutáljanak az emberek.”
Hogy a valóságnak nevezett bonyolult építményben mennyire képes még mindig tudatosan jelen lenni? Látja-e értelmét, hogy kimozduljon éveken át épített platformjairól?

„Narratívaháborúkban mindig tanulságosabbak a személyes beszélgetések, mint egyetlen véleményre adni az interneten. Utóbbi mégis jó szerepvállalási forma. Tényleg nincs hasznom abból, hogy elmegyek valahova interjút adni, pont ettől lesz még tisztább a megfontolás, hogy kikkel van értelme leülni beszélgetni.”

 árom nappal az irodai találka előtt sporttáskás, melegítőgatyás, kigyúrt arc baktat a címlapfotózásra. Mintha egy animált videóklipből kelt volna életre. Ez azért is van, mert Tóth Gergőről, a Blind Myself nevű metálzenekar frontemberéről beszélünk. A pécsi képregénylegenda, Gróf Balázs rajzolta leghíresebb klipjüket, a Lost in Time-ot. Lehet, mások a magyar MTV (nem a köztévé!) hajnalán látták először Gergőt, a Headbangers Ball című metálműsor magyar verziójának házigazdája volt.

Menedzserként magát, magukat is ugyanannyira építgeti, mint az előadóit. A Puskásban többször felvillan gyémántos logójuk a vizuálokon, és Gergő is felbukkan többféle karakterben a LED-vásznon. A zenében ritka az ennyire célratörő márkaépítés a háttérből, legalábbis itthon az.

Amíg Aziékat várjuk (másfél órát késnek, vissza kell fordulnia a napszemüvegéért, kellett a fotózáshoz), Gergő salátát ebédel. Négyszer csörren közben a mobilja. Mindig felveszi, mintha nem tehetné meg, hogy másokat várakoztasson. Szerintem megtehetné, de nem értek a zeneiparhoz. „Fel se tűnik már” – mondja. Megnyugtat, azért szándékában áll kicsit jobban az élete köré szervezni a céget. „Az utóbbi tíz év kicsit készenléti üzemmódban telt. Tök jók ezek a sikerek, de volt, hogy bementem úszni a Balatonba, és mire kijöttem, tíz nem fogadott hívásom volt.” Mindenkit visszahívott.

Megjön Azi, elkezdünk fotózni. Zenészekkel mindig más, mert rutinosabban mozognak a stúdióban, hatékonyabbak vagyunk, közben a hangulat is felszabadultabb. Véletlenül rálátok Gergő mobiljára. A Google­naptárját nézegeti, be van írva a buli, mellé pedig a gázsi is, amit be kell szedni a helyszíntől. „Sokszor próbáltak már átbaszni, így könnyebb fejben tartani.” Azt mondja, úgy áll a pénzhez, mint a Sziget alapítója, Gerendai Károly. „Nem sumákol, full egyenesen elmondja, mennyi az annyi. Nem szégyen az.”

Ha megismerjük a Supermanagement eredetét, esszenciáját, rögtön nem az excentrikus, keménykedő menedzsert fogjuk látni Gergőben. Bár kétségkívül ott vannak a manírok. „A tökös rocksztárokon nőttem fel, nem a puhafiúkon. Azt is valljuk, hogy nem kell mindig megalkuvónak lenni a közönség felé, lehet bátornak lenni a színpadon. Menedzserként korábban őrlődtem magamban, hogy biztosan jól gondoljuk-e, és nem kéne-e a biztosra menni, kerülni a politikát. Hála az égnek, Azi a bizonyíték, hogy nem kell.”

A Blind Myself ordibáló (későbbi dalokban éneklő) arcaként jelen volt a budapesti underground hajnalán, bandája Amerikát is megjárta a 2000-es évek elején – háromszor, mint a Puskást. Közel sem a siker, pénz, csillogás jellemezte ezeket az éveket. Egyik dalukban szó szerint arról énekel, hogy el kellett adni a könyveit, hogy legyen mit enni, a címe Diszkószám az éhezésről.
Gergő egy kávézót is bebukott. „Anyukám pénzét buktam el.” Fontos pofon volt, hogy végre rádöbbenjen, merre az arra. Felvették a Magneoton kiadóhoz koncertszervezőnek, itt együtt dolgozott Ferich Balázzsal, aki 2012-től a zenekarban is basszusgitározott. Volt, hogy a zenész és a háttérember szerepe egyszerre futott. Végül utóbbi nyert, már nem tudtak több időt, energiát elvenni a családtól, a magánélettől, a biztos megélhetéstől.

Gergő a Magneotonnál kezdte menedzselni a Wellhellót, végre komolyabb bevételre tudott szert tenni, a jutaléknak hála millió fölé ugrott a fizetése. „Teljesen új életminőséget tudtam megteremteni.” Balázsnak sajnos anyagi konfliktusai lettek a Magneotonnál. Sokat köszönhetnek a cégnek, pár dolgot mégis másképp láttak a multis gondolkodáshoz képest. Felmondtak hát, 2016-ban fele-fele arányban hozták létre önálló menedzsmentcégüket.

Balázs albérletében volt az első iroda, innen próbálták megadni előadóiknak mindazt, amiről úgy látták, nekik is jól jött volna az elmúlt húsz évben a színpadon. Az underground metalcore-hoz képest más műfajban, új szinteken, olyan előadók vannak náluk, mint a Wellhello, a Follow the Flow, Dzsúdló, az Anna and the Barbies és természetesen Azi meg Desh. Jelenleg nekik segítenek kiadástól koncertszervezésen és jogdíjkezelésen át klipgyártásig és szponzorációkig.
Az elején volt némi fejtörés, hogyan tudják sínre állítani a céget az alkalmazotti lét után, az egyre hanyatló nagy kiadók árnyékában. A képlet: itthon nem az a norma, hogy tapasztalt, színpadot járt zenészek menedzselnek. Túlvállalni sem akarták magukat, igazából visszautasítanak minden megkeresést, és előadóikkal együtt próbálnak ők is továbbfejlődni, minőséget tartani, beletanulni az új világba.

„Rövid válasz lesz: ők a legjobbak – mondja a menedzsmentről Desh. – Bármit kérünk, megcsinálják. Azt nézik, ami nekünk jó, és nem szólnak bele a döntéseinkbe. Kicsit mintha mindenki az apánk lenne.”

„Nem influenszernek tartjuk őket” – mondja Gergő az előadókról, vagy ahogy ők hívják, a főhősökről. Érdekes témát feszeget, van rá példa a hazai tehetségmenedzsmentben, hogy zenészeknek posztokat árulnak (T. Danny, Valmar). A Supermanagement másban hisz. „Hajlandók vagyunk lemondani jelentős bevételekről, de nem szeretnénk reklámfelületet csinálni belőlük. Szerintünk pont ez rövidíti meg a produkció életciklusát.”

Mindenkinek azt javasolják, élő zenével álljanak ki, ők is ebből jöttek. Jelenleg minden produkciójuk használ élő hangszert koncerten, ehhez társulnak az extra látvány, a színpadi táncosok, a show-­érzet, csak semmi hakni. „Senkit sem akarunk üres színpadra fellökni.”
A főhősöket dedikált emberek, úgynevezett day-to-day menedzserek segítik a tízfős cégben, ők viszik a napi ügyeket. A Puskásban meglátom a Pannonia Allstars Ska Orchestra fehér öltönyös, fehér kalapos Lord Panamóját, ahogy a Rampapapam közben rugózó térdekkel lépked és ugrál. Sokadszorra csapok a homlokomra: persze, ő a Tóth Kristóf! Vicces Krisát civilben látni – vagyis inkább ámulatba ejtő, ahogyan a bohém zenész gúnyáját levedli, és a való életben már profi, összeszedett háttérfigura, akinek a fejében tíz szálon futnak a feladatok. Azi day-to-dayeseként ő vezetgette át picit a reggae-s világba, ő mutatott neki pár trükköt hangszerelésben.

„Kicsit más a megközelítésük. A gyors építkezésben hisznek, olyan show-kat csinálnak, amilyeneket más nem nagyon – így látja őket egy hazai zeneipari menedzser. – Valahol a független és a nagy zenekiadók között van a gondolkodásmódjuk, jól be tudják hozni a zenésztapasztalatot.” Hogy a régióban is lehet-e ebből építkezni? Nos, ezt a tudást és piaci pozíciót nem könnyű átkonvertálni. „Itt személyesen összefonódunk, a kapcsolati hálót nem tudjuk külföldre vinni” – mondja forrásunk.

A Supermanagement most három cégben működik. A Band & Brand Kft.-be főleg a kiadói, jogdíj- és szponzorációs bevételek, a Supermanagement Kft.-be a koncerttevékenységek áramlanak (egy-egy kiemelt koncertet az első cég szokott lekötni, például a Puskást is). Idén jött létre az SM Audio Kft., amihez színpadi eszközöket, hangpultokat, fénypultokat vettek, hogy az az előadójuk is működőképes maradjon, aki erre nem tud pénzt fordítani.

Más kiadókhoz képest náluk magasnak számít a streaming- és jogdíjbevételek aránya a koncertekkel szemben (65 : 35 százalék a koncert javára). Nyilván, mert Azival és Deshsel a két legtöbbet streamelt magyar előadót terelgetik, a teljes portfólió tavaly hatszázmillió forintos platformbevételt hozott, amin 180 millió volt a hasznuk (erre jönnek még rá az Artisjus-jogdíjak).

Nem hisznek az egész éves országjárásban, évi negyven–ötven koncert felett kontraproduktívnak érzik a turnézást. „Inkább legyen kevesebb és fókuszáltabb, és ahhoz igazítjuk a gázsit” – mondja Gergő. Tavaly a Forbes.hu-nak azt mondták, a Sportaréna után 7,5 millió volt az Azahriah-koncertek listaára. A gyakorlatban ez öt–nyolcmillió forintot hozott fellépésenként, saját szervezésű, jegybevételalapon lekötött bulikon ennek akár a háromszorosát–négyszeresét is. Idén harminc–ötvenmillió forintért adtak el fesztiváloknak Azahriah-koncertet, saját szervezésű buliknál (pl. Plázs Siófok) ötvenmillió feletti bevételre is szert tudnak tenni.

Annyit tegyünk hozzá, hogy eseményszintű koncerteknél (arénák, Budapest Park) a magasabb bevételt minél spécibb látványba igyekeznek visszaforgatni, a pénz nem rögtön az előadó vagy a menedzsment zsebébe megy. Több tucat ember dolgozik egy produkción, az Azi-projekt stábja mára harminc–negyven fő, egy arénakoncert pedig több száz, ha nem több ezer főt mozgat meg.
Egy régebbi interjúban Gergő a Wellhello sikerét (amiben azért Fluor Tomi zenei előélete is közrejátszott) a PhD-jukként jellemezte. Hogy Azira most mit mondana? „Ő ennek az egésznek a koronája.”

égre elérünk Gergő gerendais énjéhez. 1,3–1,5 milliárd forint – valahol itt áll meg a háromnapos Puskás teljes költségvetése.A méretgazdaságosság elve sajnos nem vált be, szinte tripla annyit költöttek, mintha egyetlen napot vállalnak be. Tízszer akkora minden, majdnem tízszer annyi is minden elem egy Sportarénához képest. Csak a helyszínt kibérelni százmilliós nagyságrendű összeg volt a tizenegy napra (építéssel együtt, tizenkettedik nap volt a bontás).

„Próbáltunk körbekérdezni, mennyire reálisak ezek az összegek, nehogy átbasszanak minket – mondja Gergő. – Biztos volt, ahol kicsit vastagabban fogott az a fránya toll.”
Tavaly januárban hallottak először a tízes szorzóról Orbán Balázstól, a Műegyetem koncertszervezőjétől. Azt is megsúgta a csapatnak, hogy a Puskásban harmincezer vendégnél lenne a nullszaldó, és a telt házhoz szükséges plusz tíz–húszezer tudna hasznot hozni. „Lebeszélt minket róla. Azt mondta, nincs magyar zenekar, aki meg tudná normálisan tölteni.”

Aztán megtörtént a telt házas Sportaréna, és a társszervező céggel, az arénakoncertekre specializálódott Broadwayjel újra elővették a témát. A menedzsment a Groupamát nézte ki következő állomásnak. A Broadway erre azt mondta: már befoglalták a Puskást június elsejére a Hungária-visszatérésre, utána a Halott Pénz jubilál a konkurens Live Nation szervezésében. Inkább csapódjanak a sorba, így alig kellene többet költeniük, mint a Fradi-stadionra. Azi májusi koncertjeihez húzták fel a színpadszerkezetet, a többiek más színpadképpel, de alapszerkezetben hozzá idomulnak, így pénzügyileg is jobban jár mindhárom produkció. „Végül azt mondtuk, egy életünk, egy halálunk” – emlékszik vissza Gergő. Belevágtak.

A három nap összes jegybevétele bruttó 2,6 milliárd forint volt. Hogy a Supermanagement és a Broadway milyen arányban osztozkodik a kockázatokon, és ezzel a hasznon, üzleti titok. Annyit leírhatok, hogy tavaly a Sportarénában még a Broadway vállalt nagyobb anyagi kockázatot, a Puskásra ez megfordult. A koncertek jegybevétele a Broadwayhez folyik be, a végén ők fizetik ki az alvállalkozókat, és osztják szét a hasznot. Az ökölszabály, hogy ők inkább az operatív és marketingfeladatokból származó arányt csípik le, a Supermanagement pedig a produkciós feladatokat, de nincsenek éles határvonalak, mindenki beleszólhatott minden folyamatba.

Érezhetően megugrott a friss magyar előadók arénakoncertjeinek száma, a trendet nemcsak a Puskás, de a Sportaréna és az MVM Dome is jól példázza. Beton.Hofitól Krúbin át a Halott Pénzig sok ilyen koncert üzleti hátterével foglalkoztam, több szakemberrel, előadóval beszéltem az elmúlt évben. Abban egyetértés van, hogy a dömping csillapodni fog, ritkulni fognak a magyar arénakoncertek. A presztízshez mindenkinek fontos volt, de túl nagy az anyagi kockázat, az elmúlt években nagyot drágult a koncertszervezés, nemcsak a jegyárak, a covid óta kiszámíthatatlan szabályok uralkodnak ebben a játékban, és a látogatók sem biztos, hogy hosszú távon is rááldoznák a tizen-huszonezer forintokat kedvencükre.

Gergő sem gondolja, hogy Azival jövőre újra bevennék a Puskást. És ebben nincs semmi meghökkentő, egy előadó életgörbéje sokszor körkörös, a csúcsot sokszor követik hullámvölgyek. Más kérdés, hogy mindennél turbulensebb zeneipari környezet tombol, Azi pedig a valaha volt legatipikusabb szereplője ennek, már több éve képes fenntartani a figyelmet. Lehet, hogy az ő karrierjében is most jön a legkritikusabb rész. Az nagyon ritka, hogy valaki három–négy év után is topon tudjon maradni. Lehet, hogy a dalokon fog múlni minden. „Megállíthatsz bárkit az utcán, ismerni fogja a legnagyobb slágereket, ez tudta leginkább felszín felett tartani a zenekart” – meséli példájukat a Halott Pénz menedzsere, Molnár Csilla a Forbes.hu-ra írt portréjukban.
Bárhogy is legyen, az emléket már senki sem veheti el tőlük vagy a közönségtől. A koncert előtt élőben deepfake-elik a kivetítőn Azi-arcúra a közönséget. A buli alatt a Mariana.árok klipjéből ismert búvárfigura lebeg fölöttünk gigantikus bábuban. Szombaton a francia L’Entourloop tekergeti a dj-pultot a Don’t Turn the Bass Downnál, vasárnap a karibi Queen Omega viharzik fel, és énekel nagyot a Four Moods 2-nél. Ugyanezen az estén Azi az AWS-től játssza egy szál gitáron a Viszlát nyárt. Nemcsak a metálzenekar fiatalon elhunyt frontembere, Siklósi Őrs előtt tiszteleg vele, de azt jelzi, hogy Azi teljesen megszokta a terepet, magát tudta adni, jól tartalékolta energiáit. Akinek volt szerencséje több napot is a stadionban tölteni, vasárnapra már tényleg valamifajta fesztiválhangulatba kerülhetett. „Ahová ez a sztori eljutott, örökre megmarad” – mondja Gergő.

Band & Brand Kft.
Alapítás:
2016
Tulajdonosok:
Tóth Gergely
(ügyvezető,
47,5 százalék),
Ferich Balázs özvegye
(47,5 százalék),
Megyeri Márton (ügyvezető,
5 százalék).
Árbevétel
(millió forint)
2020
180,9
2021
415,3
2022
472,5
2023
1212,7
Adózott eredmény
(millió forint)
2020
4,2
2021
72,2
2022
119,7
2023
190,9

Super-management Kft.
Alapítás:
2022
Árbevétel
(millió forint)
2022
478,7
2023
813,7
Adózott eredmény
(millió forint)
2022
54,9
2023
93,1

 erich Balázs szelete legalább akkora a sztoriban, mint Gergőé. „A Magneotonban és a Blind Myselfben is nagyon együtt voltunk. Bíztunk magunkban, a szemléletben, abban, amit meg akartunk teremteni – mondja Gergő. – Sokan amolyan kávézómenedzserként működnek. Mi az első perctől irodát akartunk, hogy minden korrektül le legyen könyvelve. Tisztességes vállalkozást akartunk csinálni.”

Mindennap legalább négyszer-ötször beszéltek telefonon. „Mindig izgatta, hogy mi történik. Ha nem volt ott a koncerten, fotót kellett neki küldeni. Ez a cég a főműve.” Gergő most is elő szokta kapni reflexből a telefonját, de már csak Balázs feleségének tud képet küldeni.
„Precíz volt, maximalista, megverte a matektanárt fejszámolásban” – teszi hozzá Krisa. Balázs gondoskodó volt, nehezen tudta elengedni a céget, még azt is hátrahagyta, hogy majd kinek milyen ütemben kell emelni a bérét. A következő három évre.
„Amit utoljára tanultam tőle, az az elengedés. Tökre látta, hogy mi az, amibe bele kell állni, és amit inkább hagyjunk” – mondja Gergő.

„Nagyon fontos volt ez mindannyiunknak” – az utolsó Puskás-este végére ugrunk. Azi egy utolsó beszédet mond a színpadon. „A Supermanagementet ki kell emelnem, Tóth Gerit, és ezzel együtt Ferich Balázst. Nem akarom lehozni az embereket az estéről, biztos, hogy Bazsi sem akarná. Viszont muszáj, hogy legalább ebben az utolsó pillanatban gondoljunk egyszerre rá. Ha ennyi ember energiája tud összpontosulni, azt talán meg tudja érezni az ember valami más, idegen helyen is. Nagyon sokat köszönhetünk neki, ha szeretitek a zenémet, az nagyon nagyban Bazsi érdeme.”

A teljes stáb felsétál a kifutóra, Geri és Krisa kezében óriási fénykép Bazsiról. A tömeg tapsol. Levonulnak, Azi búcsúzóul: „Még visszatérek.”

Ferich Balázs hosszú, súlyos betegség után, április 18-án hunyt el. A május közepi interjút és a koncerteket már nem érhette meg. Harminchat éves volt. A cikket az ő emlékének, valamint feleségének és két gyermekének ajánlom.