„Pár lépésre a házunktól volt a négyes számú általános iskola, és a fal túloldalán kezdődött a Duránda, az egyik legdurvább magyarországi roma gettó. Az egyik első élményem az iskolából, hogy nálam hat–nyolc évvel idősebb srácok fenyegetnek, hogy hozzak szendvicset meg pénzt. Meg hogy le kell harapnom a béka fejét, mert az poén.”
Akárhogy nézzük, a gyöngyösi gyermekévek nem tűnnek felhőtlennek. Pedig a kis Viktor tanár szülők gyermeke lévén viszonylag jól védett, színes közegben nőtt fel. A verekedéseket mégsem mondta el otthon, valószínűleg megértette, ha az apja esetleg beavatkozna, őt veszélyeztetné. Amikor meglátszott rajta egy-egy bunyó nyoma, inkább azt mondta, ő volt. Azért is kapott.
„A gyerekkorom durva atrocitások sorozatával kezdődik. Nem egyedül voltam így, de negyedik körül bandát szerveztem. Fölálltunk, hogy így nem lehet, ez másként lesz. És innen jön, hogy szerintem elég jól értem a nehéz körülmények között élő emberek világát. És innen eljutni oda, hogy egy roma kisfiút fogadunk örökbe, nagyon hosszú utazás volt. Vadászunk egymásra, aztán azon gondolkozni, hogyan lehet közöttünk hidat verni, és hogyan lehetne változtatni a kialakult helyzeten. Nagy önismereti utazás volt.”
