Elegáns, de visszafogottsággal nem vádolható külső, kényelmes belső tér,
a motortérben dübörgő V8-as. A Bentley Bentayga S nem a feltűnésmentes megérkezések bajnoka – de nem is erre találták ki. Kipróbáltuk.
Nem először ülök olyan autóban, amiért valaki százmillió forint feletti összeget fog kicsengetni, de azt az érzést akkor is szokni kell, hogy ezekkel a kocsikkal egész egyszerűen nem lehet feltűnésmentesen közlekedni. Dél-Buda utcái, a Kopaszi-gát, a Dunántúl országútjai – bárhol járunk, ezt az autót megnézik. Egy vidéki étterem parkolója mellett konkrétan egy komplett építkezés torpant meg, mert a munkások egyperces néma csenddel emlékeztek meg arról, hogy megérkeztünk.
Száz év plusz Crewe angliai kisváros, nagyjából félúton Liverpool, Manchester és Birmingham között. Ideális hely egy autógyárnak – amit az idén 105 éves Bentley története is bizonyít. A patinás angol márkát 1919. január 18-án alapította két testvér, Walter Owen Bentley és Horace Milner Bentley. A fiatalabb, W. O. – így hívta mindenki – mérnök volt, az autók tervezésével foglalkozott, bátyja, H. M. a pénzügyeket tartotta kézben. A céget 1931-ben vásárolta fel a nagy konkurens Rolls-Royce.
Nem pocsék utakra tervezték
A lámpabúrákat króm helyett fekete keretbe tették.
Nem pocsék utakra tervezték
A lámpabúrákat króm helyett fekete keretbe tették.
Anthony Capuano, a Marriott International szállodaóriás globális feje most járt először Budapesten, ahol egyebek mellett a nemrég megnyílt Dorotheát, a W Budapestet, a Matild Palace-t, a Ritz-Carltont és persze a Duna-parti Marriottot üzemeltetik. Ötcsillagos hotelekről, versenytársakról, felvásárlásokról, villákról és jachtpiacról is beszélgettünk.
Budapestről azt mondja: „Rendkívül érdekes, gazdag kulturális öröksége van. Egyre többen érdeklődnek a város iránt, hogy felfedezzék az építészeti remekműveket, a művészetet, amit kínál, kipróbálják a gasztronómiáját, vagy tanuljanak a történelméről. Sok minden megvan itt abból, amit az utazók keresnek. Ahhoz, hogy tovább növekedjen, elsősorban több és több direkt járat kell. Igazából erről szól az egész: hogyan jutnak ide, és mit tudnak még csinálni? A szegmens utazóitól azt hallom, hogy több luxusmárkabolt kéne ide.”
És hogy mit akarnak még szerinte a luxusfogyasztók? „Valami újat és egzotikusat. Alig várják, hogy felfedezzenek, amin a lezárások csak még nagyobbat dobtak. És úgy gondolom, hogy Kelet-Közép-Európa, azon belül is Budapest előkelő helyen szerepel a listájukon. A kereslet már megvan, csak a luxusmárkák kínálata nem volt eddig erős.” Kérdezett: Knittel Martin
Mindegyikünk pontosan emlékszik a mélypontra „Az egyik közeli családtagom az intenzív osztályon feküdt. Este hívtak, hogy menjek be, lehet, hogy életmentő műtétre lesz szüksége. Ezalatt én otthon voltam, nem túl jó állapotban. A függőknek az este a nap legnehezebb része, ilyenkor engedjük ki a gőzt. Vagy beküldünk valami mást, ami csillapítja az érzést, hogy nem vagyok elég jó.”
Teljes, szinte megkérdőjelezhetetlenül egyenes nyíltság, emberi fogalmazások, őszinte, kíváncsi tekintet. És még valami különös derű lengi körbe Petke Zsoltot. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet osztályvezető főorvosa a szeretetteljes, támogató addiktológiai megközelítés hazai úttörője – talán nincs is ilyen szakkifejezés. Tizenkét éve vezeti az országos intézet addiktológiai osztályát, sok ezren köszönik személy szerint neki az életüket. Magyarországon a hivatalos statisztikák szerint csaknem egymillió alkoholfüggő él, a legtöbbjük azonban sosem kér segítséget. Zsolt nemcsak arról beszélt nekünk kijózanító őszinteséggel, hogyan csúszott bele maga is a függőség csapdájába, hanem arról is, mit ad neki a felépülés. Zsolt története a szerhasználóknak reményt, a felépülőknek erőt, a közösségnek pedig fontos tudást ad. Keresd a teljes interjút a Forbes.hu-n! Kérdezett: Tóth-Biró Marianna
Így alakítanák át, ahogy vásárolunk Felépítette az Edigitalt, végigvitte az Emag-fúziót, aztán kiszállt, hogy a Jófogásra és a Vaterára húzzon fel új birodalmat. Most a Kiflivel és a Tescóval is versenyre kel: Várkonyi Balázs új piacra tette be a lábát, befektetett az Avokado platformba, ami csavart próbál vinni az online bevásárlásba. Külföldön már kipróbált modellt erősítenének meg itthon.
A felek elsőként velünk közölték, hogy stratégiai együttműködésre lépnek, a Várkonyi Balázs- és Kelemen Gyula-féle ED Group Kft. részesedést szerez az Avokadóban. (Kelemen Gyula Várkonyi régi üzlettársa, együtt építették fel az Edigitalt.) A tranzakció értékét és a megszerzett részesedés méretét nem árulták el, a célját viszont igen: „a hazai online kiskereskedelem képének átalakítása”, és hogy az online FMCG-szektor méretéből (napi fogyasztási cikkek piaca) „5–10 százalékot” kiszakítsanak.
Utóbbi ambiciózus cél, az itthon futó nemzetközi óriások egyre kevesebb teret hagynak a magyar cégeknek, az Avokadónak sem lesz könnyű dolga az online szolgáltatásokba és piacszerzésbe komoly összegeket invesztáló nagyok árnyékában. De Várkonyi elszánt. „Azon dolgozunk, hogy közösen új standardot állítsunk fel, és alakítsuk a magyarországi kiskereskedelem jövőjét.” Írta: Vaszkó Iván
Szívja magába a tudást, mint egy szivacs, tizennégy órákat dolgozik, mindenhol ott van. Kovács Dominik huszonhat éves, és felépített egy több mint százmillió dollárt érő céget. Az OpenAI adja a hátszelet, ő pedig kíváncsi, és most már végigmegy azon az úton, amin elindult. A Colossyan-sztori egyszer már majdnem félrement, most befektetők versenyeztek érte. Megint.
Írta: Nemes Dániel Az első cégem tőkeemelését szervező brókercég év végi partiján odajött hozzám egy nagydarab figura. 1999-ben járunk, többszörös milliárdos, simán csak Dezsőként mutatkozott be. Még nem sejtettem, hogy olyan pótolhatatlant tanulok tőle, amit a legfontosabb volna befektetőként megfogadnom. A közepébe vágott: ő is a cégem egyik leendő társtulajdonosa, azért száll be, mert hiába vagyok csak huszonkét éves, […]
A Honor célja, hogy emberközpontú innovációval világszinten ikonikus techmárkává váljon. „Jelentős összegeket fektetünk be kutatás-fejlesztésbe, mivel technológiai cégként a K+F erőfeszítéseink kulcsfontosságúak az innovatív terméktechnológiák fejlesztésében, azok pedig alapvetőek a márkánknak” – fogalmaz Kai Bai, a Honor Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője. A vállalat stratégiai megközelítése a hosszú távra összpontosít, nem pedig a rövid […]