Amikor első sétámon a hosszú homokos parton mellém szegődött egy kedves helyi srác, hogy gyöngyökből fűzött karláncokat és különböző szigettúrákat ajánlgasson, majd azzal jött, hogy ha ő nem is, de a bátyja flottul beszél magyarul, még megmosolyogtam. Biztosra vettem, hogy minden turistának ugyanezt mondja, ez a strandmarketing része.
Aztán másnap, amikor a keleti parton fekvő Paje városka esőtől felázott utcáit járva a magyar hangoknak örvendező bentlakók „nyugi-nyugi” felkiáltással – kifogástalan ennyekkel – adták tudtunkra, hogy pontosan levették, honnan jöttünk, már kezdtem aggódni, hogy valami kimaradt a suliban, és átaludtam a Zanzibár magyar gyarmat fejezetet.
![](https://hu.forbesmedia.cz/uploads/2024/02/2-10.jpg)
![](https://hu.forbesmedia.cz/uploads/2024/02/3-10.jpg)
![](https://hu.forbesmedia.cz/uploads/2024/02/4-3.jpg)
![](https://hu.forbesmedia.cz/uploads/2024/02/5-4.jpg)
Pedig még nem is találkoztam Hassannal, az csak pár nappal később következett el. Egy fűszerfarm bejáratánál várt minket csodálatos szubszaharai valóságában és ezzel szürreális kontrasztban álló makulátlan magyar beszédével. Nem, nem gombáztam be a farmon, Hassan nem délibáb. Csak egy kedves különc huszonéves a déli féltekéről, aki életében nem hagyta el Zanzibárt, de három éve beleszeretett a nyelvünkbe, és Youtube-videókról magába szívta. Pörgősen és választékosan beszél, szinte hibátlanul ragoz, a kiejtése zseniális, és nem betanult mondatokat mond, hanem rendesen beszélget.