A merev iskolai keretek helyett szabadabban, délutáni képzéseken tanítanak rajzolni, fotózni vagy az építészet alapjaira. Három kreatív alkotóműhely, ahol nemcsak szakmát lehet szerezni, de öröm odajárni.
Kis túlzással minden gyerek szeret rajzolni. Aztán az iskolában almákat, gyűrt drapériákat kell másolgatni, még osztályzatot is adnak rá, és ez így együtt sokak kedvét elveszi. Meg aztán, felnőttként elveszítjük a játékosságot, a kreativitást, a szabadságot, és a legtöbben csak akkor veszünk a kezünkbe ceruzát, ha nincs jobb dolgunk az IKEA-ban. A Budai Rajziskolába mindenki járhat, a képzés több szintje elég nyitott, hogy valaki csak firkálgasson, és elég profi, hogy mást meg felruházzon a legkomolyabb szakmai ismeretekkel.
Az alapítók, Formanek Zsuzsanna, Hajdú Zsófia és Lázár Zsuzsa középiskolás koruk óta barátok. Együtt jártak az Iparművészeti Főiskolára is, aztán diploma után mindhárman művészpályát építettek. Néhány év után ismét összehozta őket az élet, és 1992-ben megalapították a Budai Rajziskolát. Kicsiben kezdték, először egy, később már négy bérelt lakásban működtek, majd 2001-ben vették bérbe a megüresedő iskolaépületet az Alkotás utcában. Harminckét év alatt legalább húszezer diák rajzolt náluk, a legfiatalabb öt, a legidősebb nyolcvanöt éves volt. „Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy alig akad olyan tevékenység, ami ennyire összetetten és koncentráltan mozgósítja az agyi pályákat, mint a rajzolás. Javul a koncentrálóképességünk, a strukturált gondolkodásunk, a döntésképességünk is. Megtanuljuk analizálni a látványt és összegezni, szintetizálni a róla alkotott képünket” – mondja Lázár Zsuzsa.
Szerinte ez különösen fontos ma, amikor a digitális kultúra miatt mozaikszerűen érzékeljük az információkat és instant várjuk a megoldásokat az élet különböző területein. Míg a multitasking tevékenységnél huszonöt másodpercben határozzák meg a figyelem átlagos idejét, a rajzolás három–négy óra koncentrált munka élményét adja. Ez a gyakorlat később adaptálható. A másik az érzelmi vonal. „Ha valaki nem tudja szavakba önteni az érzéseit, a rajzolás sokaknak valóban felszabadító erejű alternatíva lehet” – mondja Lázár Zsuzsa.
Megtartotta régi helyiségét, láthatóan mégis a helyét keresi a pesti porondon
a kultikusnak is mondható Fricska utódja.
A Fricskáról legutóbb 2021 legelején írtam (Forbes, 2021/1), amikor a fenyegető karanténőrület ellen olyan budapesti éttermek szűk körét ajánlottam, akik házhozszállítással próbáltak a víz felszínén maradni. Ebben a formában számos társukhoz hasonlóan még abban az évben leterítette őket a covid, hogy 2023 nyarán hibernált Facebook-oldaluk feléledjen, és meghirdessék a 2.0 eljövetelét. (Tényleg ez a neve.)
Kacsamájpaté
Kacsamájpaté
Ez egyszerre örömteli, ám mint apránként kiderült, sok ponton megtévesztő. Tulajdonosi átfedés van, de a konyhán és odakint teljes a sorcsere. A konyha nem a néhai továbbgondolása, egyszerűen más. Biztosan lehetne ideológiát gyártani a név mögé, de örülök, hogy nem nekem kell. Ugyan több erős pontot is ki tudnék emelni az újjászületésből, de egyiktől sem lesz az az átható össze- vagy kikacsintós hangulatom.
A Michelin-kalauzban korábban többször is Bib Gourmand, azaz kiváló ár-érték arány minősítéssel futott a hely. Utódja rekordtempóban került vissza, de csak sima ajánlással. Némi kutakodással azt is ki lehet deríteni, hogy az egy időben, szerintem a város legjobb ebédmenüs (jelenleg szerdától péntekig elérhető) ajánlatán nyomot hagyott az infláció. Az öt–hatezres két-három fogás alap szellemisége azonban ugyanaz, és izgalomban messze a rántott-rakott bármik, főzelékek és zónapörköltek fölött áll.
Legközelebb megnézem, hogy az idősáv hogyan pörög, mert a szombati vacsoranyitáskor olyan pangásba gyalogolunk bele, mintha valami vízparton járnánk hétköznap az elő- vagy utószezonban. Erősíti az érzést, hogy egész este 80-as évekbeli külföldi rádiópop megy. Lapzártáig nem találtam meg a fejemben azt az étterem- vagy büféfajtát, ahol ez a szigor stilárisan indokolt lenne.
A hosszúkás szuterénben kialakított, egyszerre báros és bisztrós Fricska 2.0 atmoszférája biztosan nem hívta be ezt a zenei világot. Ahogy a konyha sem teszi. Amikor, egyéb lehetőség híján a helyszínen, megismerjük az à la carte étlapot, magyar húsokat látunk korszerűen izgalmas köretekkel (szarvast, szüzet és gyöngytyúkot zellerrel, kelbimbóval, kukoricával és sütőtökkel), továbbá tengeri alapanyagokat. A főételek ára túlnyomórészt öt számjegyű, a szalonnás-céklás ördöghalnak először a gondolatára nyelünk egyet, aztán a tizenötezres árcímke láttán egy másikat.
Ezek tükrében az ötfogásos, huszonháromezer forintos kóstolómenü – aminek létezésére előzetesen semmilyen felületen semmilyen jel nem utalt – máris best buy opcióvá (legjobb ár-érték ajánlat – a szerk.) szelídül. Valóban jól járunk vele. A nyitó kacsamájpatéhoz pirított házi briós mellett eltett gyümölcsgerezdek, szószok és kellemesen savas birsalmalekvár társulnak. Ha nincs a sorban, nem kértem volna ki, és remek kezdettől fosztottam volna meg magamat. A kacsamájas előételek a műfajból adódóan szükségtelenül nehezek tudnak lenni, de itt biztos kezek tartják könnyű tartományban a fogást.
A soron következő grillezett polipcsáp jelzésértékű méretével önfegyelemre tanít, miközben az aioli szósz, kapri és szárított paradicsom ízben fölé akarnának kerekedni. Ezért hol rétegzett gratinburgonyával, hol önmagában élvezzük. A gulyásleves a szokásos gyökérzöldek mellett kaliforniai paprikával készül, minket viszont a halászlé jobban foglalkoztat. A házi tészta kifogástalan, a harcsabetét feszes, de kicsit neutrális az alighanem a szokásosnál összetettebb, füstösebb és fokhagymásabb ízprofillal dolgozó, ám sajnos masszívan sós lé kontrasztja miatt. A főétel, a rozé báránygerinc színes, ress lencsével és paszternákpürével pont úgy tökéletes, ahogy fest. Borpárja, egy natúr villányi vörös szintén telitalálat. Szubjektív, de nekem a parányi káposztalevélbe göngyölt darált bárányhús tartogatja az igazi izgalmat és az elemibb húsízt.
Halászlé
Halászlé
Polipcsáp
Polipcsáp
Masszívan étcsokis szufléval és az azt kísérő, hibátlan málnasorbet-val zárunk, na meg a felismeréssel, hogy a két pohár borral lényegében ugyanott vagyunk, mintha kikértük volna a tízezres borsort a menühöz. Az egyes tételeket, a jó ízléssel válogatott, ritkábban fellelhető magyar borokat ugyanis szintén rendkívül magabiztosan árazták. (Ez nem a megfelelő magazin, hogy azon értetlenkedjek: a minőségnek ára van, vagy hogy az infláció tovább tolja felfelé. De ha az lesz a normális, hogy szervizdíjjal együtt egy pohár komolyabb vörösbor ötezer forint fölött lesz, azt azért mindannyiunknak szoknunk kell.)
A pincérek zavarba ejtően fiatalok, ehhez képest nincsenek gikszerek, jó elegyét hozzák a közvetlenségnek és a magabiztosságnak, miközben a fogásokkal is naprakészek. És ami a megbízható mércéje, hogy nem robotok dolgoznak: jó fejek a lányommal. Igaz, azt, hogy a kisgyerekre fel van-e készülve a konyha (határozottan igen), idővel mi kérdezzük meg. Némi házigazdai attitűd, teremfőnöki jelenlét hiányzik, de ezt nem a srácoknak rójuk fel.
A harmadház oka az újbóli törzsvendégkeresés is lehet, de még inkább az, hogy az év eleji relatív turistahiányban Budapesten tényleg előszezon van, ha egyáltalán van bármiféle szezon.
Távolról képeslapsziget türkiz tengerrel és fehér homokkal. Ha belenagyítasz, nehezen viselhető klíma és küzdelmes élet vidám és barátságos emberekkel. Zanzibár egyértelműen felkerült a magyar turisták térképére, és ha már így alakult, érdemes mellé tenni a szárazföldi Tanzániát is.
Mint a Való Világ: tagadjuk, hogy közünk van hozzá, de másnap mindannyian erről beszélünk. A filléres kínai óriás nálunk is az egyik legforgalmasabb webshop lett. Mégis, hogyan?
Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hájp mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan tehet szert egy kis kriptokitettségre egy magyar kisbefektető? Szabó Dávid, a Superposition Alap és a CryptoPosition hedge fund portfóliókezelője válaszolt.
