Kis túlzással minden gyerek szeret rajzolni. Aztán az iskolában almákat, gyűrt drapériákat kell másolgatni, még osztályzatot is adnak rá, és ez így együtt sokak kedvét elveszi. Meg aztán, felnőttként elveszítjük a játékosságot, a kreativitást, a szabadságot, és a legtöbben csak akkor veszünk a kezünkbe ceruzát, ha nincs jobb dolgunk az IKEA-ban. A Budai Rajziskolába mindenki járhat, a képzés több szintje elég nyitott, hogy valaki csak firkálgasson, és elég profi, hogy mást meg felruházzon a legkomolyabb szakmai ismeretekkel.
Az alapítók, Formanek Zsuzsanna, Hajdú Zsófia és Lázár Zsuzsa középiskolás koruk óta barátok. Együtt jártak az Iparművészeti Főiskolára is, aztán diploma után mindhárman művészpályát építettek. Néhány év után ismét összehozta őket az élet, és 1992-ben megalapították a Budai Rajziskolát. Kicsiben kezdték, először egy, később már négy bérelt lakásban működtek, majd 2001-ben vették bérbe a megüresedő iskolaépületet az Alkotás utcában. Harminckét év alatt legalább húszezer diák rajzolt náluk, a legfiatalabb öt, a legidősebb nyolcvanöt éves volt.
„Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy alig akad olyan tevékenység, ami ennyire összetetten és koncentráltan mozgósítja az agyi pályákat, mint a rajzolás. Javul a koncentrálóképességünk, a strukturált gondolkodásunk, a döntésképességünk is. Megtanuljuk analizálni a látványt és összegezni, szintetizálni a róla alkotott képünket” – mondja Lázár Zsuzsa.
Szerinte ez különösen fontos ma, amikor a digitális kultúra miatt mozaikszerűen érzékeljük az információkat és instant várjuk a megoldásokat az élet különböző területein. Míg a multitasking tevékenységnél huszonöt másodpercben határozzák meg a figyelem átlagos idejét, a rajzolás három–négy óra koncentrált munka élményét adja. Ez a gyakorlat később adaptálható. A másik az érzelmi vonal. „Ha valaki nem tudja szavakba önteni az érzéseit, a rajzolás sokaknak valóban felszabadító erejű alternatíva lehet” – mondja Lázár Zsuzsa.
