Horváth Krisztián, avagy Krúbi szinte azonnal belevitte a magyarokat a rosszba. Szövegeivel bármikor megégethette volna a kezét, vagy ész nélkül is elkezdhetett volna slágereket ontani. Helyette ritkán ad ki zenét, de ha igen, nemcsak a streaminglistákon, de az Arénában is hatalmasat gurít vele. A 29 éves pomázi srác nemrég 14 ezres telt ház előtt rappelt a banánról, és vált az új generáció sikersztorijává. Mindezt úgy, hogy hangzása egyre elborultabb, témái egyre mélyebbek, és túlmutatnak politikai fásultságán. Nem hiába, nála minden egy nagy terv része, öt évre előre tudja, mit akar.
Majd egy tucat ember a Kuplung színpada mögött, megy a keresztbe kiabálás a zsűriben. Nincs harag, de nehezen döntenek, erős a 2017-es évad.
A Keret underground zenei blog tehetségkutatóján, a Kikeltető fináléján járunk. Aki ott volt, már nehezen idézi vissza a backstage-ben kibontakozó drámát. Mégiscsak száznál több banda, előadó jelentkezik be évente a versenyre. Arra azért emlékeznek 2017-ből, hogy egy ideig az Analog Balaton nevű elektronikus duónak állt a zászló, zeneileg őt preferálta a zsűri.
Csakhogy azon a legendás, december eleji napon felbukkan egy jól fésült rappersrác is. Huszonhárom éves, pomázi, még alig koncertezett, de már abban a fél órában is úgy uralja a színpadot, mint kevesen. Ülnek a szövegei, flexel, ironizál, frappánsakat káromkodik, orbánozik, ferizik, a közönség meg már most úgy kiabál rá, mintha mindenki ezen nőtt volna föl. Majdhogynem a plafonról lógnak az emberek, annyira tele a terem. A záró számnál, A hős Krúbinál a tömegen fekszik, és úgy énekli: „Rapper jő, nagyszerű hős, Krúbinak hívják.” Több százan vele ugyanígy. Egy hónappal korábban azt se tudták, mi az, hogy Krúbi.
Megtartotta régi helyiségét, láthatóan mégis a helyét keresi a pesti porondon
a kultikusnak is mondható Fricska utódja.
A Fricskáról legutóbb 2021 legelején írtam (Forbes, 2021/1), amikor a fenyegető karanténőrület ellen olyan budapesti éttermek szűk körét ajánlottam, akik házhozszállítással próbáltak a víz felszínén maradni. Ebben a formában számos társukhoz hasonlóan még abban az évben leterítette őket a covid, hogy 2023 nyarán hibernált Facebook-oldaluk feléledjen, és meghirdessék a 2.0 eljövetelét. (Tényleg ez a neve.)
Kacsamájpaté
Kacsamájpaté
Ez egyszerre örömteli, ám mint apránként kiderült, sok ponton megtévesztő. Tulajdonosi átfedés van, de a konyhán és odakint teljes a sorcsere. A konyha nem a néhai továbbgondolása, egyszerűen más. Biztosan lehetne ideológiát gyártani a név mögé, de örülök, hogy nem nekem kell. Ugyan több erős pontot is ki tudnék emelni az újjászületésből, de egyiktől sem lesz az az átható össze- vagy kikacsintós hangulatom.
A Michelin-kalauzban korábban többször is Bib Gourmand, azaz kiváló ár-érték arány minősítéssel futott a hely. Utódja rekordtempóban került vissza, de csak sima ajánlással. Némi kutakodással azt is ki lehet deríteni, hogy az egy időben, szerintem a város legjobb ebédmenüs (jelenleg szerdától péntekig elérhető) ajánlatán nyomot hagyott az infláció. Az öt–hatezres két-három fogás alap szellemisége azonban ugyanaz, és izgalomban messze a rántott-rakott bármik, főzelékek és zónapörköltek fölött áll.
Legközelebb megnézem, hogy az idősáv hogyan pörög, mert a szombati vacsoranyitáskor olyan pangásba gyalogolunk bele, mintha valami vízparton járnánk hétköznap az elő- vagy utószezonban. Erősíti az érzést, hogy egész este 80-as évekbeli külföldi rádiópop megy. Lapzártáig nem találtam meg a fejemben azt az étterem- vagy büféfajtát, ahol ez a szigor stilárisan indokolt lenne.
A hosszúkás szuterénben kialakított, egyszerre báros és bisztrós Fricska 2.0 atmoszférája biztosan nem hívta be ezt a zenei világot. Ahogy a konyha sem teszi. Amikor, egyéb lehetőség híján a helyszínen, megismerjük az à la carte étlapot, magyar húsokat látunk korszerűen izgalmas köretekkel (szarvast, szüzet és gyöngytyúkot zellerrel, kelbimbóval, kukoricával és sütőtökkel), továbbá tengeri alapanyagokat. A főételek ára túlnyomórészt öt számjegyű, a szalonnás-céklás ördöghalnak először a gondolatára nyelünk egyet, aztán a tizenötezres árcímke láttán egy másikat.
Ezek tükrében az ötfogásos, huszonháromezer forintos kóstolómenü – aminek létezésére előzetesen semmilyen felületen semmilyen jel nem utalt – máris best buy opcióvá (legjobb ár-érték ajánlat – a szerk.) szelídül. Valóban jól járunk vele. A nyitó kacsamájpatéhoz pirított házi briós mellett eltett gyümölcsgerezdek, szószok és kellemesen savas birsalmalekvár társulnak. Ha nincs a sorban, nem kértem volna ki, és remek kezdettől fosztottam volna meg magamat. A kacsamájas előételek a műfajból adódóan szükségtelenül nehezek tudnak lenni, de itt biztos kezek tartják könnyű tartományban a fogást.
A soron következő grillezett polipcsáp jelzésértékű méretével önfegyelemre tanít, miközben az aioli szósz, kapri és szárított paradicsom ízben fölé akarnának kerekedni. Ezért hol rétegzett gratinburgonyával, hol önmagában élvezzük. A gulyásleves a szokásos gyökérzöldek mellett kaliforniai paprikával készül, minket viszont a halászlé jobban foglalkoztat. A házi tészta kifogástalan, a harcsabetét feszes, de kicsit neutrális az alighanem a szokásosnál összetettebb, füstösebb és fokhagymásabb ízprofillal dolgozó, ám sajnos masszívan sós lé kontrasztja miatt. A főétel, a rozé báránygerinc színes, ress lencsével és paszternákpürével pont úgy tökéletes, ahogy fest. Borpárja, egy natúr villányi vörös szintén telitalálat. Szubjektív, de nekem a parányi káposztalevélbe göngyölt darált bárányhús tartogatja az igazi izgalmat és az elemibb húsízt.
Halászlé
Halászlé
Polipcsáp
Polipcsáp
Masszívan étcsokis szufléval és az azt kísérő, hibátlan málnasorbet-val zárunk, na meg a felismeréssel, hogy a két pohár borral lényegében ugyanott vagyunk, mintha kikértük volna a tízezres borsort a menühöz. Az egyes tételeket, a jó ízléssel válogatott, ritkábban fellelhető magyar borokat ugyanis szintén rendkívül magabiztosan árazták. (Ez nem a megfelelő magazin, hogy azon értetlenkedjek: a minőségnek ára van, vagy hogy az infláció tovább tolja felfelé. De ha az lesz a normális, hogy szervizdíjjal együtt egy pohár komolyabb vörösbor ötezer forint fölött lesz, azt azért mindannyiunknak szoknunk kell.)
A pincérek zavarba ejtően fiatalok, ehhez képest nincsenek gikszerek, jó elegyét hozzák a közvetlenségnek és a magabiztosságnak, miközben a fogásokkal is naprakészek. És ami a megbízható mércéje, hogy nem robotok dolgoznak: jó fejek a lányommal. Igaz, azt, hogy a kisgyerekre fel van-e készülve a konyha (határozottan igen), idővel mi kérdezzük meg. Némi házigazdai attitűd, teremfőnöki jelenlét hiányzik, de ezt nem a srácoknak rójuk fel.
A harmadház oka az újbóli törzsvendégkeresés is lehet, de még inkább az, hogy az év eleji relatív turistahiányban Budapesten tényleg előszezon van, ha egyáltalán van bármiféle szezon.
Már az államkincstárnál is vezethetünk nyugdíj-előtakarékossági számlát, méghozzá ingyen. Szerinted ez elég jó deal ahhoz, hogy az állampapírhozamokra hagyatkozz a következő húsz–harminc évben? Lenne pár kérdésem.
Az 50-es évek kemény paraszti világából az olvasás menekítette ki, később gyerekkori olvasmányainak hősei és az irodalom szeretete terelték a történelem felé. Romsics Ignác szigorú tanár hírében állt, a 90-es években mégis jócskán kilógott az ELTE bölcsészkaráról – már csak Amerikából hozott szemlélete miatt is. Ma az ország egyik legismertebb és legelismertebb történésze, neve azoknak is beszédes, akik nem történelemkönyvekkel kelnek és fekszenek.
A merev iskolai keretek helyett szabadabban, délutáni képzéseken tanítanak rajzolni, fotózni vagy az építészet alapjaira. Három kreatív alkotóműhely, ahol nemcsak szakmát lehet szerezni, de öröm odajárni.
