„Ebből nem lesz biznisz!” – hangzott el a máig sokat idézett mondat Forrai Krisztától, amikor a Balaton-felvidéket járva Miklóssal megtalálták azt a helyet, ahol el tudták képzelni álmaik nyaralóját. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ő is belássa: ebből márpedig biznisz lesz, nem is akármilyen. A Casa Christa története elválaszthatatlan Kriszta és Miki történetétől. […]
„Ebből nem lesz biznisz!” – hangzott el a máig sokat idézett mondat Forrai Krisztától, amikor a Balaton-felvidéket járva Miklóssal megtalálták azt a helyet, ahol el tudták képzelni álmaik nyaralóját. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ő is belássa: ebből márpedig biznisz lesz, nem is akármilyen.
A Casa Christa története elválaszthatatlan Kriszta és Miki történetétől. Ők ketten bő két évtizede ismerik egymást, de nyolc éve alkotnak egy párt. Mindketten világlátott, szenvedélyes emberek, akik néhány évvel ezelőtt találtak rá a Balatonszőlős feletti, remek adottságú 7000 négyzetméteres eladó telekre. „Már a telek megvásárlása izgalmas kaland volt, hiszen a jelenlegi 55 ezer négyzetméteres területet összesen 15 tulajdonostól kellett megvásárolnunk” – meséli Forrai Miklós.
A Casa Christa három házzal, a covidjárvány közepén nyitott meg, az étterem pedig két teljes éve működik. „Mivel itt minden vendégnek elszeparált háza van saját wellnessrésszel, ezért ez egy abszolút járványbiztos koncepció volt” – világít rá Kriszta az Olaszországban régóta jól működő agriturismo koncepciójának váratlan előnyére.
A Visa exkluzív szolgáltatáscsomagja olyan ügyfelek számára jelenthet megoldást, akiknek fontos, hogy utazásaik és mindennapjaik is a lehető legnagyobb kényelemben teljenek, és minél kevesebb időt kelljen olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek elviszik a fókuszt a legfontosabb teendőikről és terveikről. A Visa Gold, Platinum, Infinite lakossági és üzleti kártyákkal kényelmesen és biztonságosan fizethetünk szerte a világon, ugyanakkor […]
A Visa exkluzív szolgáltatáscsomagja olyan ügyfelek számára jelenthet megoldást, akiknek fontos, hogy utazásaik és mindennapjaik is a lehető legnagyobb kényelemben teljenek, és minél kevesebb időt kelljen olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek elviszik a fókuszt a legfontosabb teendőikről és terveikről. A Visa Gold, Platinum, Infinite lakossági és üzleti kártyákkal kényelmesen és biztonságosan fizethetünk szerte a világon, ugyanakkor a prémium kategóriás Visa kártyáknak ezentúl még sok további előnyük van.
A Visa Prémium Program szolgáltatásai a legelfoglaltabb üzletemberek számára is mindig kéznél vannak, legyen szó üzleti utakról vagy a napi munkafolyamatokról. A Visa felmérése szerint[1] egy bizonyos jövedelmi szint felett az emberek kifejezetten keresik azokat a kényelmi szolgáltatásokat, amelyek gördülékenyebbé teszik a mindennapjaikat. Ebben a Visa Prémium Program hathatós segítséget nyújt, hiszen a felgyorsult életvitelhez szükséges megoldások széles skáláját kínálja.
A Visa Prémium Program különleges előnyöket kínál a reptéri és asszisztencia szolgáltatások terén. Az üzleti utazók számára különösen fontosak az utazásszervezés során igénybe vehető concierge szolgáltatások, valamint a prémium reptéri várók által nyújtott kényelmes várakozás lehetősége. Járatkésés vagy -törlés esetén pedig a Visa leveszi ügyfelei válláról az ügyintézés terhét.
A kártyabirtokosok a Visa Luxushotel kollekciójában lévő szállodák exkluzív szolgáltatásait is élvezhetik, a Bidroom rendszerrel pedig kedvező szállásajánlatokban részesülhetnek anélkül, hogy a kényelemből és a színvonalból engedniük kéne.
A Visa Prémium Program által nyújtott előnyök nem korlátozódnak kizárólag az utazásra. A program a napi teendők során is segítségünkre van, legyen szó akár egy sürgős ajándékküldésről, egy nehezen elérhető éttermi asztalról, egy exkluzív eseményre szóló belépőről vagy akár egy sürgős javításról a lakásban.
A Visa Prémium Program tagjai számára elérhető egy különleges orvosi telekonzultációs lehetőség is, amelynek keretében a kártyakibocsátó feltételei szerint magyarországi belgyógyász szakorvossal egyeztethetnek díjmentesen.
Ráadásul a Visa Prémium Program weboldalán keresztül minden hónapban új, magyarországi kereskedők kedvezményes és exkluzív ajánlatait érhetik el a kártyabirtokosok.
[1] Forrás: Understanding the European Affluent Consumer felmérés, amelyet 8 országban végeztek el (Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Németország, Lengyelország, Svájc, Törökország és Csehország). A Visa megbízásából az Ipsos 160 kvalitatív interjút készített magasabb jövedelmi kategóriájú lakosokkal. Kvantitatív kutatásukat piaconként 750-1116 fő online felmérésével végezték.
[2] A Visa fenntartja annak jogát, hogy a tájékoztatásban szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.
Tomáš Čupr szerint életének fő műve a Rohlik. Nem is jár már boltba – jó, néha, ha Spanyolországból dolgozik. Tíz év alatt építette fel ötországos internetes bevásárlóbirodalmát tizenhétezer termékkel, és valami olyasmit is árul, amit a hagyományos üzletek nem igazán tudnak: időt.
Magyar webshopjuk, a Kifli.hu pár év alatt lett a legforgalmasabb online szupermarket Magyarországon, love brand lett a kiflis furgonokból és papírszatyrokból. A piacon bőven van tér a fejlődésre, cserébe komoly emberi áldozatokat követel a brutális terep.
A Rohlik kőkemény munkahely, a rendkívüli eredményekhez gigászi elvárások társulnak. Az alapító-ügyvezető szerint ha a cégnek annyi, mindenki szomorú marad a végén, ő pedig háborúsból békeidős főnökké szeretne válni. Az e-kereskedelem régiós fellegváráig, Prágáig mentem, hogy a bázisukon tegyem fel a harmincharmadik leggazdagabb cseh milliárdosnak a kemény kérdéseket is, legyen szó alkoholizmusról vagy toxikus munkakörnyezetről.
A száz év elteltével is családi tulajdonban lévő Lyreco nem csak az irodaellátási termékek beszerzési és ellátási láncának szakértője – mára piacformáló szereplővé vált fenntarthatósági kezdeményezéseivel és ügyfélközpontú szolgáltatásaival. Mikulas Herskovic, közép-európai vezérigazgató a Forbesnak elárulta: jelenlegi legfontosabb törekvéseik közé tartozik az, hogy minél fenntarthatóbb irodai megoldásokhoz juttassák a vásárlóikat, vagyis 2026-ra a teljes forgalom 90 […]
Istvánkó Beáta a különleges kortárs képzőművészeti kiadványokra építette fel könyvesboltját, bevételéből pedig simán futtatott egy nonprofit galériát is. Az ISBN most költözik, és szélesebb profilban bizonyítja, hogy a kortárs művészet nem köldöknézős műfaj. Ferrarira azért még nem futja belőle.