A Visa exkluzív szolgáltatáscsomagja olyan ügyfelek számára jelenthet megoldást, akiknek fontos, hogy utazásaik és mindennapjaik is a lehető legnagyobb kényelemben teljenek, és minél kevesebb időt kelljen olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek elviszik a fókuszt a legfontosabb teendőikről és terveikről. A Visa Gold, Platinum, Infinite lakossági és üzleti kártyákkal kényelmesen és biztonságosan fizethetünk szerte a világon, ugyanakkor […]
A Visa exkluzív szolgáltatáscsomagja olyan ügyfelek számára jelenthet megoldást, akiknek fontos, hogy utazásaik és mindennapjaik is a lehető legnagyobb kényelemben teljenek, és minél kevesebb időt kelljen olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek elviszik a fókuszt a legfontosabb teendőikről és terveikről. A Visa Gold, Platinum, Infinite lakossági és üzleti kártyákkal kényelmesen és biztonságosan fizethetünk szerte a világon, ugyanakkor a prémium kategóriás Visa kártyáknak ezentúl még sok további előnyük van.
A Visa Prémium Program szolgáltatásai a legelfoglaltabb üzletemberek számára is mindig kéznél vannak, legyen szó üzleti utakról vagy a napi munkafolyamatokról. A Visa felmérése szerint[1] egy bizonyos jövedelmi szint felett az emberek kifejezetten keresik azokat a kényelmi szolgáltatásokat, amelyek gördülékenyebbé teszik a mindennapjaikat. Ebben a Visa Prémium Program hathatós segítséget nyújt, hiszen a felgyorsult életvitelhez szükséges megoldások széles skáláját kínálja.
A Visa Prémium Program különleges előnyöket kínál a reptéri és asszisztencia szolgáltatások terén. Az üzleti utazók számára különösen fontosak az utazásszervezés során igénybe vehető concierge szolgáltatások, valamint a prémium reptéri várók által nyújtott kényelmes várakozás lehetősége. Járatkésés vagy -törlés esetén pedig a Visa leveszi ügyfelei válláról az ügyintézés terhét.
Reggelente a munkahelyemre érve, a recepciónál szép, színes fal fogadott. Rajta nyolc gondosan megfogalmazott érték mondta el, miért lesz itt jó nekem. Nem mondom, hogy mindegyiknél megdobbant a szívem, de volt köztük egy kedvencem. Itt a harmadik Forgó-csapat! Szeptembertől új négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven át. Nem azért, mert jó voltam benne, sokkal inkább, mert […]
Reggelente a munkahelyemre érve, a recepciónál szép, színes fal fogadott. Rajta nyolc gondosan megfogalmazott érték mondta el, miért lesz itt jó nekem. Nem mondom, hogy mindegyiknél megdobbant a szívem, de volt köztük egy kedvencem.
Itt a harmadik Forgó-csapat! Szeptembertől új négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven át.
Nem azért, mert jó voltam benne, sokkal inkább, mert nem. Pedig nagyon vágytam rá. „Merj különbözni”, hirdette. Leírás is volt hozzá, de nekem makacsul azt jelentette, hogy ne féljek. Kérdőjelezzek meg dolgokat, mondjam el a véleményem, gyomorgörcs nélkül. Pontosabban ennek ellenére is. Nehéz kanyar volt, nem így nőttem fel, nem ezt láttam magam körül. Vajon hány vezető küzdhet ugyanezzel?
Nagyot fordult a világ, amikor egy nagyobb terület vezetőjeként nemcsak több feladatért, de jóval több emberért lettem felelős. Hamar jött a jelzés, hogy itt a perfekcionizmus, a biztosra menés, a megfelelési kényszer nem játszik. Vagy csak olyan kompromisszumok árán, amilyeneket az én gyomrom már nem vesz be. Muszáj volt hát beleállni és jobban hinni magamban. Hiszen félelemből nem lehet vezetni.
De embereket motiválni sem. Nem működik, mert olyan súlyos mellékhatása van a kreativitásra, az őszinteségre, a problémamegoldásra vagy akár a kritikus gondolkodásra, amit egyetlen cég sem engedhet ma meg magának. Jó vezetőnek lenni sohasem volt sétagalopp, de ma nehezebbnek tűnik, mint valaha. Egyenes út a kiégéshez, ha valaki csak úgy sodródik az árral. Egyre növekvő nyomás alatt kell kevesebből többet elérniük, hozni a célokat, biztosítani az innovációt, motiválni a (helyi, virtuális és hibrid) csapataikat. Úgy, hogy közben teret adnak az egyéni véleményeknek, erősítik a sokszínűséget, befogadó környezetet teremtenek, és növelik a munkatársak elkötelezettségét. Rugalmasan, coacholva, fáradhatatlanul. Vajon hogy marad erejük a mai vezetőknek a fenti elváráscunami mellett gondolkodni, akár még újítani is? Megkérdőjelezni, egyet nem érteni, új megoldásokat javasolni? Időt szánni a csapataikra? Kevés ilyet látok, pedig fontos lenne. Nemcsak azért, mert emberibb környezetben jobb dolgozni, de azért is – tetszik vagy sem –, mert a tudásalapú gazdaságban jobban függünk csapatainktól, mint valaha. A csend sokba kerül.
Nincsenek jó passzban a vezetők, pedig a fejlesztésükben nincs hiány. Annak ellenére, hogy elképesztő pénzt, 366 milliárd dollárt ölünk globális szinten a képzésükbe (igen, nem ütöttem mellé, kb. Chile teljes GDP-jét!), a vezetők még mindig nem érzik magukat elkötelezettnek. Hetven százalék túlhajszoltnak, alulértékeltnek gondolja magát, nyolcvan százalék azt állítja, hogy nem produktív feladatokkal tölti az idejét, és riasztó, hogy kétharmad azt kívánja, bárcsak ne kellene emberekkel foglalkoznia. Ha ők így éreznek, hogyan éreznek vajon azok, akiket vezetnek?
Mit tudnak azok a vezetők, akiknek mégis megy? Egy 366 milliárd dolláros problémát nem lehet négyezer karakterben megoldani, biztos, hogy nem egyváltozós az egyenlet. Szívesen írnám, hogy majd jobb lesz, vagy hogy legalább az eszement tempó mérséklődik. De nem hiszem. Legfeljebb mi, vezetők tudunk tudatosan lassítani. Több nemet mondani, a telefont lenémítani, jobban fókuszálni, változtatni. Merni máshogyan csinálni.
Egyre többször jön szembe a slow productivity fogalma. Oximoronnak hangzik – lehet a lassú gyors? Ez a koncepció megkérdőjelezi azt a vállalati kultúrát, ahol a látszólagos elfoglaltság felülírja az értelmes, mély, koncentrált munkát, ahol a mindenre igent mondás a dicsőség jelképe, és ahol a hatékonyság mércéje a minőség helyett a mennyiség. Koncentrált figyelem, tudatos tempó, a minőség iránti megszállottság jellemzi, és eszköztárával talán egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy visszanyerjük az időnket. Ezáltal talán az embereinkkel való kapcsolódásra is több idő jut.
A tények azt mutatják, hogy a régi módszerekkel nem megy, a vezetők – és beosztottjaik – jobban szenvednek, mint valaha. Talán tényleg itt az ideje, hogy egy jóval tudatosabb vezetés irányába váltsunk. Ahol a kevesebb több, és a lassú valóban lehet gyors.
A szerző szervezetfejlesztő, nemzetközi MindGym-facilitátor, korábbi IKEA-felsővezető.
Induljon a 2024/25-ös etap, októberben jön a következő szerző!
Nagyjából ezer boltjuk van világszerte, mégis ragaszkodnak hozzá, hogy amit csak lehet, kézzel készítsenek. Azt mondják, így előbb kibuknak az esetleges gyártási hibák, és könnyebb innovatívnak lenni. Meg amúgy is a handmade jelző a brit Lush egyik szexepilje, a pucér samponokon, pezsgő fürdőbombákon és harsány parfümökön túl. A dél-angliai üzemcsarnokokban augusztusban már nekikezdtek a halloweeni és a karácsonyi portékáknak – miközben hangosan szólt a Kisstől
az I Was Made for Loving’ You Baby.
„Ebből nem lesz biznisz!” – hangzott el a máig sokat idézett mondat Forrai Krisztától, amikor a Balaton-felvidéket járva Miklóssal megtalálták azt a helyet, ahol el tudták képzelni álmaik nyaralóját. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ő is belássa: ebből márpedig biznisz lesz, nem is akármilyen. A Casa Christa története elválaszthatatlan Kriszta és Miki történetétől. […]
Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója tavasszal lett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, és nagy erővel küzd azért, hogy egymás hibáztatása helyett a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány együtt tegyenek a hatékonyság javulásáért, és ezzel a növekvő kereseteken át a jólét erősítéséért. Külön ráhajt a multikra, mert náluk lehet nemzetközi tapasztalatot szerezni, és anélkül nincs sikeres cégépítés.
Egy jaguárdémon civileket formál át a bosszú angyalává – erről szól Fliegauf Bence filmje, amit a napokban forgattatok. Mit keres ebben egy pszichiáter?Ez nem a pszichiáterség miatt van. Sándor Palika rendező hívott egyszer egy párbajozó kis szerepre a Vándorszínészekben, azt mondta, azért, mert annyira őrült a fejem. A mostani filmben valóban egy pszichiáter-szakértőt kell eljátszanom, és az egyik jelenetben összekapok a riporterrel, […]
