Halálos fenyegetések a közösségi médiában, hálás szülők a váróteremben, harc az álhírekkel és egy krokodilba bújtatott fonendoszkóp. Novák Hunor gyermekorvos magánrendelőjével és aktív online jelenléttel mutatja meg, hogy a tudományt nem megkérdőjelezni kell, hanem okosan használni, és hogy a régi beidegződések elhagyásával jobb dolgok jöhetnek létre.
Emlékeim a körzeti gyerekorvosi rendelő folyosójáról az émelyítő klórszag mellett a fényesre suvickolt fehér csempe, fehérre meszelt falak, recsegős műanyag és faszékek kombinációjából állt, ahol illett pisszenés nélkül várni a sorunkra. A csendet csak a neoncsövek zümmögése, a folyosón várakozók hurutos köhögése és a rendelőből kiszűrődő, sporadikus sírás törte meg. A felnőtt orvosi rendelőtől néhány Disney-matrica különböztette meg, talán egy beteg gyerek hozzátartozója, talán egy lelkesebb gyermekorvos ragasztott őket a csempére.
Novák Hunor Kroki nevű rendelője szöges ellentéte mindennek. Nem fehér köpenyben, hanem mesefigurás orvosi ruhában ül az asztalánál, vele szemben a falnál egy képzeletbeli zsúr kellékei, játszószőnyeg, sátor. A háta mögötti szekrényen pihenő defibrillátor azonban jelzi, hogy a vidám atmoszféra ellenére nem tréfa, ami itt történik. „Nincs a minimumfeltételek között – mondja –, hogy legyen ilyen egy gyerekorvosi rendelőben, de én nem szeretném, hogy ha valamiért egyszer szükségünk lenne rá, ezen múljon bármi.”
Családjában nem ő az egyetlen, aki a gyógyító pályát választotta. Édesanyja gyermekorvos, négy testvére közül egy szintén orvosnak állt, noha szülei ilyen elvárást sosem támasztottak. „Mondjuk nem sok gyerek van, aki háromévesen a székletgyűjtő tartály dobozát használja kvázi legónak” – meséli nevetve, amit neki is már csak utólag meséltek el gyerekkoráról. A gimnáziumban kiderült, hogy fogékony a reáltárgyak iránt. „Végül a családom győzött meg, hogy az orvosival több ajtó nyílhat ki, nemcsak orvos, hanem kutató vagy oktató is lehetek.” Tapasztalatai a hazai orvosképzésről vegyesek. Nem szerette a felesleges magolást, nehezen tűrte az orvoslét sokszor feudális viszonyait is, sőt az orvostanhallgatók szándékos megalázásából is kijutott neki. „Az egyik belgyógyászati vizsgám úgy indult, hogy a főorvos megnézte az indexemet. Mivel látta, hogy néhány nappal előtte egy könnyebb tárgyból vizsgáztam, gúnyosan közölte: az azóta eltelt idő alatt nem lehet a belgyógyászatvizsgára jól felkészülni. Végig rosszindulatúan leckéztetett. Egy kórteremben kellett megvizsgálni egy beteget, és miután egy kérdésre nem tudtam a választ, pofonra lendítette a kezét, majd pár centire megállította az arcom előtt. Mindezt a beteg előtt, én pedig lefagytam a megalázó helyzetben.”
Reggelente a munkahelyemre érve, a recepciónál szép, színes fal fogadott. Rajta nyolc gondosan megfogalmazott érték mondta el, miért lesz itt jó nekem. Nem mondom, hogy mindegyiknél megdobbant a szívem, de volt köztük egy kedvencem. Itt a harmadik Forgó-csapat! Szeptembertől új négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven át. Nem azért, mert jó voltam benne, sokkal inkább, mert […]
Reggelente a munkahelyemre érve, a recepciónál szép, színes fal fogadott. Rajta nyolc gondosan megfogalmazott érték mondta el, miért lesz itt jó nekem. Nem mondom, hogy mindegyiknél megdobbant a szívem, de volt köztük egy kedvencem.
Itt a harmadik Forgó-csapat! Szeptembertől új négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon egy éven át.
Nem azért, mert jó voltam benne, sokkal inkább, mert nem. Pedig nagyon vágytam rá. „Merj különbözni”, hirdette. Leírás is volt hozzá, de nekem makacsul azt jelentette, hogy ne féljek. Kérdőjelezzek meg dolgokat, mondjam el a véleményem, gyomorgörcs nélkül. Pontosabban ennek ellenére is. Nehéz kanyar volt, nem így nőttem fel, nem ezt láttam magam körül. Vajon hány vezető küzdhet ugyanezzel?
Nagyot fordult a világ, amikor egy nagyobb terület vezetőjeként nemcsak több feladatért, de jóval több emberért lettem felelős. Hamar jött a jelzés, hogy itt a perfekcionizmus, a biztosra menés, a megfelelési kényszer nem játszik. Vagy csak olyan kompromisszumok árán, amilyeneket az én gyomrom már nem vesz be. Muszáj volt hát beleállni és jobban hinni magamban. Hiszen félelemből nem lehet vezetni.
De embereket motiválni sem. Nem működik, mert olyan súlyos mellékhatása van a kreativitásra, az őszinteségre, a problémamegoldásra vagy akár a kritikus gondolkodásra, amit egyetlen cég sem engedhet ma meg magának. Jó vezetőnek lenni sohasem volt sétagalopp, de ma nehezebbnek tűnik, mint valaha. Egyenes út a kiégéshez, ha valaki csak úgy sodródik az árral. Egyre növekvő nyomás alatt kell kevesebből többet elérniük, hozni a célokat, biztosítani az innovációt, motiválni a (helyi, virtuális és hibrid) csapataikat. Úgy, hogy közben teret adnak az egyéni véleményeknek, erősítik a sokszínűséget, befogadó környezetet teremtenek, és növelik a munkatársak elkötelezettségét. Rugalmasan, coacholva, fáradhatatlanul. Vajon hogy marad erejük a mai vezetőknek a fenti elváráscunami mellett gondolkodni, akár még újítani is? Megkérdőjelezni, egyet nem érteni, új megoldásokat javasolni? Időt szánni a csapataikra? Kevés ilyet látok, pedig fontos lenne. Nemcsak azért, mert emberibb környezetben jobb dolgozni, de azért is – tetszik vagy sem –, mert a tudásalapú gazdaságban jobban függünk csapatainktól, mint valaha. A csend sokba kerül.
Nincsenek jó passzban a vezetők, pedig a fejlesztésükben nincs hiány. Annak ellenére, hogy elképesztő pénzt, 366 milliárd dollárt ölünk globális szinten a képzésükbe (igen, nem ütöttem mellé, kb. Chile teljes GDP-jét!), a vezetők még mindig nem érzik magukat elkötelezettnek. Hetven százalék túlhajszoltnak, alulértékeltnek gondolja magát, nyolcvan százalék azt állítja, hogy nem produktív feladatokkal tölti az idejét, és riasztó, hogy kétharmad azt kívánja, bárcsak ne kellene emberekkel foglalkoznia. Ha ők így éreznek, hogyan éreznek vajon azok, akiket vezetnek?
Mit tudnak azok a vezetők, akiknek mégis megy? Egy 366 milliárd dolláros problémát nem lehet négyezer karakterben megoldani, biztos, hogy nem egyváltozós az egyenlet. Szívesen írnám, hogy majd jobb lesz, vagy hogy legalább az eszement tempó mérséklődik. De nem hiszem. Legfeljebb mi, vezetők tudunk tudatosan lassítani. Több nemet mondani, a telefont lenémítani, jobban fókuszálni, változtatni. Merni máshogyan csinálni.
Egyre többször jön szembe a slow productivity fogalma. Oximoronnak hangzik – lehet a lassú gyors? Ez a koncepció megkérdőjelezi azt a vállalati kultúrát, ahol a látszólagos elfoglaltság felülírja az értelmes, mély, koncentrált munkát, ahol a mindenre igent mondás a dicsőség jelképe, és ahol a hatékonyság mércéje a minőség helyett a mennyiség. Koncentrált figyelem, tudatos tempó, a minőség iránti megszállottság jellemzi, és eszköztárával talán egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy visszanyerjük az időnket. Ezáltal talán az embereinkkel való kapcsolódásra is több idő jut.
A tények azt mutatják, hogy a régi módszerekkel nem megy, a vezetők – és beosztottjaik – jobban szenvednek, mint valaha. Talán tényleg itt az ideje, hogy egy jóval tudatosabb vezetés irányába váltsunk. Ahol a kevesebb több, és a lassú valóban lehet gyors.
A szerző szervezetfejlesztő, nemzetközi MindGym-facilitátor, korábbi IKEA-felsővezető.
Induljon a 2024/25-ös etap, októberben jön a következő szerző!
Először fordul elő, hogy a tíz legnagyobb magyar családi cég mindegyike százmilliárd forint feletti becsült értéket ér el listánkon. Már érződik a NER bő tízéves támogatása ezen a rangsoron is, leginkább abban, ahogy a Mészáros család elszakadt a mezőnytől. Van egy nagy visszatérő is.
A Visa exkluzív szolgáltatáscsomagja olyan ügyfelek számára jelenthet megoldást, akiknek fontos, hogy utazásaik és mindennapjaik is a lehető legnagyobb kényelemben teljenek, és minél kevesebb időt kelljen olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek elviszik a fókuszt a legfontosabb teendőikről és terveikről. A Visa Gold, Platinum, Infinite lakossági és üzleti kártyákkal kényelmesen és biztonságosan fizethetünk szerte a világon, ugyanakkor […]
Kaáli Nagy Géza a magyar lombikkezelések atyja, harmincezer gyermek születhetett meg intézeteiben. Öt éve nagy ígéretekkel adta el intézményhálózatát az államnak, de ebből a távlatból úgy látja: nem került jó kezekbe a meddőségkezelés.
Egy jaguárdémon civileket formál át a bosszú angyalává – erről szól Fliegauf Bence filmje, amit a napokban forgattatok. Mit keres ebben egy pszichiáter?Ez nem a pszichiáterség miatt van. Sándor Palika rendező hívott egyszer egy párbajozó kis szerepre a Vándorszínészekben, azt mondta, azért, mert annyira őrült a fejem. A mostani filmben valóban egy pszichiáter-szakértőt kell eljátszanom, és az egyik jelenetben összekapok a riporterrel, […]
