Egy vő felemelkedése

„A következő cikkben meg azzal támadnak, hogy mennyi pénzt keresek!” – tárja szét a kezét Tiborcz István, a mozdulattól kilátszik a zakó alól az ingére hímzett monogramja. Másfél órája beszélgetünk, nem először szakad fel belőle a független – vagy ahogy ő hívja, ellenzéki – sajtó iránti ellenszenve. Most mégis itt ül velem szemben, épp ingatlanbirodalmának üzleti modelljéről kérdezem, amiről nemrég írta meg a HVG, hogy a cégek fele veszteséges. Hosszan válaszol, sűrűn újratölti a vizespoharát, viccesen megjegyzi, az a nagy problémája, hogy túl sokat beszél.


A sajtónak célzott méltatlankodás után Warren Buffett-félidézettel fordítja komolyra a szót: „Az idő a jó cégek legjobb barátja, a rossz cégeknek meg a legnagyobb ellensége. Nézd, ha én ezt az épületet el akarnám adni, már most nagyon sok pénzt tudnék keresni vele.” Ingatlanbirodalmáról szereti hangsúlyozni, hogy nem sprintet fut, hanem maratont. Most is ezt hangoztatja: hosszú távon gondolkodik, kizárólag top lokációkba fektet, és minden híresztelés, vagyonos földbirtokos családja és a miniszterelnökhöz fűződő rokoni szál ellenére a maga lábán áll.


Tiborcz valóban kilóg a kurzusmilliárdosok közül. A család tagja. Az új tőkésgeneráció által intézményesített szofisztikált vagyonszerzés és vagyonelrejtés módszereit használja. Jogilag támadhatatlan, már amennyit ez egy, a jogi környezetet politikai eszköznek is használó politikai rendszerben jelent.