Utoljára Navracsics Tiboron szórakoztunk ilyen jól, amikor hosszú ideig minden héten a következő hónapra ígérte a megegyezést az uniós pénzekről. Így kommentálta a harmadik negyedéves GDP-adat megjelenése után egy banki makroelemző, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter is mindig jövőre várja a nagy fellendülést. Az október végén érkező nagyon gyenge növekedési adat épp azért keltett nagy visszhangot, mert nem sokkal előtte indította a kormány a kampányt az új gazdaságpörgető akciótervéről, és kezdett el a miniszterelnök is három–hat százalékos növekedést vizionálni már 2025-re.

Ez pedig kísértetiesen emlékeztet arra, amit Nagy Márton 2023 novemberében jövendölt a következő évre. „Az idei nulla százalék körüli gazdasági növekedést követően a kormány intézkedéseinek eredményeképp 2024-ben újra dinamikus pályára állhat a gazdasági növekedés – mondta akkor –, így visszatérhet a

 korábbi években megszokott négyszázalékos, illetve afeletti növekedési ütem.”
A második negyedéves GDP-adat alapján azonban ismét drasztikusan lefelé kellett módosítani a várakozásokat, jó, ha összejön a négy helyett 0,5 százalék. Július és szeptember között 0,7 százalékkal ment össze a magyar gazdaság, ezzel újra technikai recesszióba süllyedt, mivel az előző negyedév/negyedév adat is negatív előjelű volt. Arra, hogy az előző kilenc negyedévből hatot csökkenő GDP-vel abszolválja a magyar gazdaság, a pesszimistább elemzők se számítottak még 2022-ben.

A vártnál sokkal gyengébb teljesítményért a miniszter általában a német gazdaság szenvedését okolja, ez valójában csak egyetlen összetevő a sok közül. Tart az európai járműipar mélyrepülése, de az is igaz, hogy a komoly reálbérnövekedés ellenére továbbra se nagyon indul be a fogyasztás, illetve ahol némi fellendülés látszik, az a napi fogyasztási cikkek területe, miközben a tartósakra továbbra sincs kereslet – vagy csak forintban nincs, mert a Temuról rendelnek az emberek.

A szolgáltatások bővülése is szinte leállt, 0,1 százalékról szólt az adat, de ami előre nézve is talán a leglehangolóbb, az a beruházások 3,2 százalékos csökkenése. Arra utal, hogy a nagyon gyenge üzleti bizalom és kereslet mellett a versenyszférában a cégek nem éreznek komoly ingerenciát arra, hogy fejlesztésekre, bővítésekre fordítsanak forrást.

A pocsék GDP-adat beesése előtt az elemzői konszenzus még az volt, hogy a 2025-ös növekedést illetően a három–hat százalékos kormányzati várakozás alsó széle teljesen reális, bár decemberben már inkább 2,5 százalékot valószínűsítettek a független szakértők. Az érdemi bérdinamika valóban lendíthet valamit a fogyasztáson, az inflációkövető állampapírból várhatóan 2025 elején kiáramló százmilliárdok egy részét is elkölthetik a háztartások, és persze picit számíthatnak a kormányzati növekedésösztönző intézkedések is.

MÉG EL SE FOGADTÁK, MÁR BORUL
A kormány novemberben 3,4 százalékos növekedésre alapozva, 3,7 százalékos hiánycéllal nyújtotta be a 2025-ös költségvetést a parlamentnek, tehát még el se fogadták, már borulni látszik. Emlékezetes, hogy a korábbi években érthetetlen módon már tavasszal megszavazták a büdzsét, hogy aztán módosítgassák – az eredeti 2024-esből se valósul meg gyakorlatilag semmi. Most az amerikai választásra hivatkozva tértek vissza a korábban és mindenhol megszokott őszi elfogadáshoz, de már belengették, hogy jövőre újra a tavaszt veszik célba – mert csak.

A következő költségvetésért már Nagy Márton felel majd, miután hivatalossá vált, hogy Varga Mihály pénzügyminiszterből márciusban, Matolcsy György mandátumának lejárta után jegybankelnök lesz. Az önálló Pénzügyminisztérium ismét megszűnik, beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba, Varga pedig olyan kulcsembereket visz magával az MNB-be, mint a költségvetésért felelős államtitkár Banai Péter Benő, illetve az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetője, Kurali Zoltán.

Az időzítés egyáltalán nem szerencsés, az ÁKK nagy szakmai feladat előtt áll, tavasszal úgy kell lemenedzselnie az inflációkövető állampapírból induló sok százmilliárdos kiáramlást, hogy nem zuhan be túlzott mértékben a lakossági finanszírozás aránya, de a kamatkiadások se maradnak magasan.

A negyedév során az MNB leállt a kamatcsökkentésekkel, újra csak kivívva Nagy Márton haragját. Év végére az lett a konszenzusos várakozás, hogy Matolcsy regnálása alatt már nem is nyúlnak a kamatokhoz. Az infláció ugyan az év vége felé a vártnak megfelelően felfelé mozdult, de a maginflációval nincs probléma, a gyenge gazdasági alapfolyamatok indokolhatnának lazább monetáris politikát. Csakhogy a forint bejelzett: az előző negyedévben még megfogta a 400-as szint, novemberben viszont vígan elnyargalt 415-ig.

A magyar pénz alulteljesítése látványos a régióban, uniós pénz továbbra sincs, ebből az év végén biztosan és végleg elbukott az ország több százmilliárd forintot. A jegybank nem kockáztathatja a forintgyengülés begyorsulását, ami nemcsak meglökné az inflációt, de annak a veszélyét is növeli, hogy a lakosság egyre nagyobb összeget vált devizára, és visz ki az országból.

Decemberben két hitelminősítő ellentétes irányba módosított az ország hitelbesorolásának kilátásán, az új évben pedig az lesz a legnagyobb kérdés, hogy az eddiginél jobban belazul-e a jegybank abban a pillanatban, amikor Varga Mihály mosolyogva besétál a bejárati ajtón.

Törékeny helyzetben jön a váltás. Vargával szemben kimondva-kimondatlanul az a kormányzati elvárás, hogy az akadékoskodó és – szerintük – a túl magas kamattal a növekedést gátoló Matolcsy után jobban lebegjen a szeme előtt a választásokhoz közeledve egyre erősebb GDP-pörgetési kényszer. Izgalmas lesz látni, hogy vajon mekkora forintgyengülést tolerál majd a Varga-féle jegybank, illetve bizalmat szavaz-e a piac az MNB-nek a váltás után is.