Nagy Elek, a 34. leggazdagabb magyar nem tartja cégcsoportját sem a rendszer kedvezményezettjének, sem mellőzöttjének. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara frissen megválasztott elnökét az Uber visszahozásának háttere mellett arról is kérdeztük, hogy holt tart cégcsoportjánál a generációváltás, illetve mennyire van eltérítve a magyar gazdaság.
Érdekes húzása volt 2024-ben, hogy a Főtaxival partnerségben visszahozta az Ubert Budapestre. Miért rántottak magukra egy második versenytársat? Hadd kezdjem onnan, hogy a Főtaxi már száztíz éves, és van egy másik ilyen hagyományos cégünk a portfólióban, a BÁV már több mint kétszázötven éves, Mária Terézia alapította – itt van az aláírt alapító okirata a páncélomban. Ha az ember ilyen cégeket tulajdonol, az büszkeség, de kötelesség is őket jól működtetni. Hiszen ha egy ilyen múltú cég képes hosszú ideig fennmaradni, az azt jelenti, hogy mindig tudott alkalmazkodni az adott korszak problémáihoz, változásaihoz. Tulajdonképpen az Uber visszajövetele, behozása is ezzel függ össze.
Budapesten van egy hagyományos taxis piac, amin megjelent a Bolt, egy már kizárólag digitális cég. Megvizsgáltuk az európai piacokat, fővárosokat, és általában az Uber a piacvezető, a Bolt is ott van, és van még legalább egy erős hazai szereplő. A kizárólag „digitális platform kontra hagyományos taxizás” versenyben nagy esélyünk lett volna alulmaradni, hallottuk viszont, hogy az Uber a visszatérésen gondolkodik.
Ők 19-ben nagyon komoly stratégiaváltáson mentek át, az addigi rendkívül agresszív, a szabályozásokkal kevésbé törődő terjeszkedést egy új, azokra kiemelten figyelő felfogás váltotta fel. Mi pedig láttuk, hogy rengeteget lehet tanulni ezektől a digitális óriáscégektől, szervezésben, marketingben, rendszerekben. Ezért döntöttünk úgy, hogy mi hozzuk vissza a piacra az új Ubert pár évvel azután, hogy elhagyták az országot.
Írta: Árvai Eszter Élénken emlékszem arra az év végi vacsorára. Az újonnan kinevezett vezetőnk elegáns díszdobozt adott át nekünk. Örömmel, kíváncsian bontogattam. Meglepődtem: a dobozban büdzsén felüli ajándék lapult, a legújabb Airpods. Örülhettem volna is neki, de az azt követő mondata hidegzuhanyként ért. „Azért kapjátok, hogy mindig elérhetők legyetek. Always on!” – kacsintott. Azonnal belém hasított: de hát nem […]
Írta: Árvai Eszter
Élénken emlékszem arra az év végi vacsorára. Az újonnan kinevezett vezetőnk elegáns díszdobozt adott át nekünk. Örömmel, kíváncsian bontogattam. Meglepődtem: a dobozban büdzsén felüli ajándék lapult, a legújabb Airpods. Örülhettem volna is neki, de az azt követő mondata hidegzuhanyként ért. „Azért kapjátok, hogy mindig elérhetők legyetek. Always on!” – kacsintott. Azonnal belém hasított: de hát nem akarok always on lenni!
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Februárban Nagy Szabolcs tér vissza!
Utólag visszagondolva ez volt az első kristálytiszta felismerésem, hogy itt valami nagyon nem oké. Nem telt el sok idő, mire valóban szembe mertem nézni azzal a kérdéssel, hogy a sikeresnek nevezett felszín alatt kellő tudatossággal irányítom-e az életem? A siker mindenkinek mást jelent, én magamnak sajnos sohasem fogalmaztam meg kellő alapossággal. Dolgoztam keményen, ahogy azt tanultam, és még akkor sem ébredtem fel, amikor a hozzám legközelebb állóktól ilyesmit hallottam: „Eszter, tudsz te másról is beszélni, mint a munkád? Tanulj már meg lassítani picit!” Lehet, te is hallottál már hasonlót.
Az igazi probléma ott kezdődik, amikor a karrierünk válik az identitásunk alapjává. Nem véletlen, hogy a szakirodalom külön kifejezést hozott létre – work enmeshment –, ami különbözik a talán jobban ismert workaholismtől. A két fogalom összefonódhat, de más leckéket ad fel. A workaholic megszállottan, a szükségesnél jóval többet dolgozik, az élet más aspektusait – az egészséget, a hobbit vagy éppen az emberi kapcsolatokat – elhanyagolja. Egyfajta belső késztetés, hogy szüntelenül dolgozzunk, szinte bűntudatunk van, ha nem munkával töltjük az időt. A work enmeshment, azaz amikor a személyes identitásunk összemosódik a szakmaival, talán még kíméletlenebb. Ebben az esetben az önértékelésünk függ a munkahelyi teljesítményünktől, a karrierünk sikerétől vagy akár a vezetőnk elismerésétől. Rendkívül sebezhetők leszünk olyan változásokkal szemben, mint például a munkahely elvesztése, egy új vezető jövetele, de akár a cég stratégiájának a megváltozása is jelentős érzelmi feszültséget okozhat. Ilyenkor nemcsak a munkánk változik meg, hanem az énünk is veszélybe kerül.
Mindkettő alattomos. Ha nincs hobbink, nincs magánéletünk, esetleg egy megoldatlan problémától próbálunk menekülni, könnyen belecsúszhatunk. Sokszor csak akkor látjuk be, hogy változtatni kell, amikor már a testünk jelez. Léteznek rendszerek, amik gyorsítósávon tesznek minket ilyen pályára. Munkakultúrák, ahol a túlóra dicsőség. A családtól jövő – kimondott vagy kimondatlan – nyomás, ahol a karrier jelenti az elismerés alapját. És hát a státusz által biztosított jólét csábítását se becsüljük alá. Ha benned is felmerül a gyanú, először kérdezd meg magadtól: milyen gyakran gondolok irodán kívül a munkámra? Van hobbim? Tudok úgy beszélgetni másokkal, hogy a munka ne szűrődjön be újra és újra? Kapok erre visszacsatolást? Egyáltalán, meghallom őket?
Arthur Brooks harvardi társadalomtudós szerint sokszor a munkamániát próbáljuk kezelni, holott szerinte nem ez a probléma gyökere, ez csak a sikerfüggőség mellékterméke. A siker hajszolása dopamint vált ki, ami csak megerősíti bennünk, hogy igen, muszáj még keményebben dolgozni, még jobban hajtani a sikert. Az állandó hajsza, mint Brooks fogalmaz, „sikergéppé” változtat minket, olyan személyiséggé, amiben az önértékelésünk az eredményeinkre csökken. Karrierünk jelentős szerepet játszik az identitásunk, a társadalmi státuszunk alakításában, ez tagadhatatlan. De ha valahol azt kapod vissza, hogy „ha szereted a munkádat, az nem munka”, vagy ha már több időt töltesz a munkahelyeden, mint a családoddal, és még a személyes értékeidet is feladod, csakhogy megfelelj a munkahelyi normáknak, ott bizony érdemes gyanút fogni. Bármily családias is a légkör, a munkahelyünk nem a családunk.
Ki lehet lépni ebből a körből. Tudom, mert átéltem. Eleinte teljes talajvesztésnek tűnhet, de vissza kell vennünk az irányítást az időnk felett, újra kapcsolódni kell a barátokhoz, a munkán túli világhoz. És a legfontosabb: tisztázni kell, mi az, ami igazán számít az életünkben. A munkához és a sikerhez fűződő megszállottság újradefiniálásért kiált. Ahhoz azonban, hogy változtassunk, meg kell tanulnunk különválasztani a munkát attól, kik vagyunk valójában, és újra kell gondolnunk, mi jelenti számunkra a valódi sikert. Az, ami az életünk minden területén egyensúlyt hoz.
Az Airpods egy polcon hever a padláson. Nem használom. Szimbólummá vált, hogy amit akkor zsigerileg éreztem, ma már legyen tudatos. Jobban meghúzom a határaimat. És te?
A szerző vezetőfejlesztő, nemzetközi MindGym-coach, korábbi IKEA-felsővezető.
A Forgó tagjai: Árvai Eszter, Nagy Szabolcs, Halácsy Péter, Iglódi Csaba.
Egy évvel ezelőtt nagyjából úgy zártad az évet, hogy – idézem egy Insta-posztod – „kemény év volt, annyira, hogy voltak pillanatok, amikor bizonytalan voltam, hogy egyáltalán túl fogom-e élni”.Egyetértek magammal. De a gondolatmenet vége az volt, hogy „lassan rendeződik az életem, megtaláltam az utam”. Rendeződött?Igen. Amikor otthagytam a papi szolgálatot, mindent újra kellett gondolnom, és el kellett […]
Nem azért ragadt meg Budapesten, mert küzdős ember, Magyarországot más miatt szereti. Indulás a Kaukázusból, landolás egy csúnya őszi napon még éppen a rendszerváltás előtt, disznóbulik Ankarában és minőségi matracokra épített üzlet. Zaim Haluk huszonötéves biznisze és egy új bútormárka, amit már ikerlányai visznek.
Brutálisan rossz negyedéves GDP-adat ébresztette fel növekedési álmából a kormányt. 2025-ben abban bízhatnak, hogy a legújabb élénkítőcsomag és a jegybankelnöki székbe teleportált Varga Mihály majd segít. Ha a forint további romlása nem mutat fityiszt.
A Forbes negyedéves makrogazdasági összefoglalója.